Magyarország, 1862. január (2. évfolyam, 1-25. szám)
1862-01-15 / 11. szám
1862. — II. évfolyam. 11. SZ. SZERKESZTŐSÉGI IRODA 1. munkatársaink ~~ _l]— ~~~ hirdetmények díja : megjelenéstér 4. az. 2. emelet. kéretnek, hogy a lap szellemi részét illető minden közleményt a szerkesztő 6 hasábos petitsor 1-szeri hirdetésnél 9, 3-szorinál 7 ujkr. ünnep- és vasárnapot követő napok kivéti A titvATAL séghez intézzenek. — A lap kiadása körüli panaszok, a magán hirdetmények Bélyegdíj külön 30 újkr. A nyilttérben 4 hasábos petitsor 25 újkr. televel minden nap. .. a kiadó-hivatalhoz intézendok. Egyes példányok Kilian György, Osterlamm, K. Lumper Róbert és ELŐFIZETÉSI ÁR Urtér 4. sz. földszint. Bérmentetlen leveleket csak ismerős kézből fogadunk el. Eggenberger Nándor könyvkereskedőknél 10 új krajczáron kaphatók. Egész évre 18 ft. Félévre 9 ft. Negyedévre 5 ft PEST, Január 14. Külföldi szemle. Nem hiában igyekezett az „Index“ mindjárt kezdetben a ho 11 Trent-ügyet életrehozni, mert ezzel az angol-amerikai viszálynak csakugyan nem szakadt vége. Newyorki lapok az érdemes Scott tábornoknak egy levelét közük, melyben röviden a van mondva, hogy a két déli ügynök kiadatása, nem az utosó nehézség volt, melyet a fenforgó viszályban meg kelle oldani. A kérdés joga : a déli államok ostromzárolása, ez ügyben „elkerülhetlenül törésre fog a dolog kerülni Anglia és Amerika között.“ Ezek a tbnok saját szavai. Az „Index.“ párisi levelezője hevesen támadja meg az angol kabinetet, mely bűnös elhamarkodással, mielőtt az alkudozások útját megkísérlette volna, mindjárt ultimátummal állott elé, melynek el nem fogadását casus bellivé tette. A következés mutatja, hogy csak zavarba akarta hozni a waringtoni kabinetet, de az amerikaiak practicus nép, mely nagy elővigyázattal kikerülte az eléje vetett tért. Lincoln világosan kimondá mi észak szándéka, midőn egyszerre két háborút nem akar folytatni; ha déllel készen lesznek, mi valószínűleg nem tart sokáig, nem maradnak adósok mostani megaláztatásukért s amit Moliére marquista mondott, midőn hitelezői ütlegekkel figyelmezteték tartozására, azt mondják az amerikaiak is: „köszönjük, hogy savoir vivre-re tanítottatok, midőn a végszükségben voltunk.“ E hasonlat még világosabb kifejezést nyer a pársi levelező azon mystikus észrevétele által: „van egy ember Párisban, ki bajusza alól mosolyog mindazon hálálkodásokra, miket most a londoni lapok hallatnak, Thouvenelnek a washingtoni kabinethez intézett jegyzékét magasztalván. Francziaország a semleges lobogó jogait védte s e védelem csak úgy szolgálhat később Anglia, mint most Amerika ellen. Az időt el kell várni.“ Ezzel rokon értelemben fejezi ki magát a szentpétervári újság, midőn a Trentügy kimenetele felett örömét fejezvén ki, a semlegesség érdekében teendő további engedményekre szólítja fel Angliát. A „Patrie“ egy czikket szentel a német mozgalomnak, melyben azt mondja, hogy a német egységi ügy alakulásának ideje közeledni látszik. Az előleges terv elegendőleg meg van állapítva, hogy azt a cselekvény csakhamar kövesse is. A német politikai mozgalom különféle módon törhet ki; a stratégiai pontok sem ismeretlenek többé. Az első ezek közt Berlin, ahol a hűbéri és demokrata párt közt a tusa nagy arányokat vehet. A kormány vagy egyik,vagy másik pártra támaszkodhatik, de ez a dolgon keveset változtat, miután a szabadelvű párt aránytalanul erősebb. A második stratégiai pont Bécs. A diplomatiai viszony Bécs és Berlin közt eddig is már igen elhidegült. Támogatva a birodalom benső bonyodalmai által, melyek a kormány kezét megkötik, e meghasonlás a két udvar közt a törésig mehet. Könnyű belátni, mik lennének e törés eredményei. Ausztria határozottan külön szakadva Poroszországtól, nyílt szövetségre lépne a würtzburgi, azaz : déli államokkal. Egyfelől ez államcsoportozat, mely ellensége a porosz hegemóniának; másfelől Poroszország megerősödve a hozzá szegődött fejedelmek — és fentartva Európa közvéleményében a szabadelvű párt erkölcsi gyámolítása által — ily visszás helyzet következményeit nem szükség fejtegetni. A harmadik pont: Frankfurt, mely nem maradhatna közönyös a Berlin és Bécs közt folyó versenygésben, mely ha Poroszországhoz nyilatkoznék, ellenállhatlan erőt adna e hatalomnak. A negyedik pont: Koburg; a forradalom fészke mint Würzburgban mondják; a szabadelvű mozgalom vezetőinek találkozó helye, mint Berlinben nevezik. — Honnan fog a jel a támadásra adatni, azt meg nem mondhatja senki. Gyanítani azonban lehet, hogy e hely Berlin lesz, a szerint amint a hűbéri párt magát az urak házában viseli. Ha e magatartás ellenében a Hohenzollern-kabinet szilárd marad, a progressisták gyámolítására sietnek, és a követek házának szabadelvű szavazatait a demokrata Németország azonnal programmjául tekinti. A Patrice nyilatkozatával szemben, melynek háttérgondolata az Ausztria és Poroszország közt kiüthető villongás, figyelmet érdemelnek a bécsi „Presse“ szavai, melyek szerint a politikai helyzet bomlását, ha lehetne valahol, az olasz kérdésben kellene keresni. Megjegyzendő, hogy a „Presse“ nem a „Patrie“nak felel; mindazáltal az európai helyzetre von következtetést épen úgy mint a „Patrie“, midőn a veronai legfelsőbb nyilatkozatot, úgy Ausztria mint a külföldre nézve fontos jelenségnek állítja: „Európa irányában tiltakozás ez — úgymond — azon gyanitás ellenében, mintha Ausztria Velenczéről lemondhatna!“ ________ Belföldi szemle. — Békésmegyéből Placsintár György úr értesít bennünket, hogy megyei hivatalnokká történt kineveztetését nem fogadta el. — A Slontmegye utibiztosává kinevezett Sánta Ignácz ur jelenti, hogy e hivatalt nem fogadta el. — Kecskemét városa uj hivatalnokai: Polgárnagy: Csányi János. Főbíró: Nagy Pál, ügyvéd. Tanácsnokok : Decsi János, Dömötör Károly, Balog Imre provis. alatti segédtanácsnok, Szabó Imre r. a. cs. k. tollnok, Szabó Antal, Sikari Kovács József, r. a. cs. k. telekkönyvi tollnok, Szappanos László, Csereklyei János, Cseh Lajos r. a. cs. k. szóig. fogalmazó, Vékony Károly. Főjegyzők : Tasnády József (a törvénykezési osztálynál), volt cs. kir. r. a. szbirói fogalmazó és Bogos Endre volt r. a. cs. kir. tollnok. Aljegyzők: Lukács István, Santó János. Főkapitány: Kiss György. Alkapitány: Gassich József. Főügyész: Huszti Pál, provisorium alatti segédtanácsos. Alügyész: Simonyi Sándor. — Nagy-Körös városa új hivatalnokai: főpolgármester Somogyi István. Alpolgármester Molnár János. Főbíró Bordács Dániel. Tanácsnokok: Hegedűs Ferencz, Szente János, Nemcsik János, Farkas János, Szeles Ferencz, Báthory István, Szívós Zsigmond, Biczó Zsigmond, Dézsi Lajos, Fodor Lajos. Tiszteletbeli tanácsnokok : Beretvás Albert, Esser Károly. Mezei rendőr-kapitány Szépe Lajos. Főjegyző Dömötör Pál. Aljegyzők: Szentpéteri Sándor, Szívós Albert. Levéltárnok tiszteletbeli jegyzői czimmel Gál Ferencz. Számvevő Varga Elek. — Küküllő megyének, mint a „Korunk“ hitelesen értesül, közigazgatási tisztikara is lemondott. E lemondás e hó 8-dikán történt. Egyébiránt az avar és szláv fejedelmeknek meghagyatott a függetlenség árnyéka. A kipusztult Pannóniába meghívák a frankok a szláv telepedőket, s nemsokára morva és karantán telepvényesekből a Balaton körül egész szláv fejedelemség alakult. De a szlávokkal együtt németek is telepedtek oda. / A magyarok helyzete Európa nemzetei között. (Jelagin, orosz történetbuvár után.) II. *. Károly császárnak az éjszaki szlávok ellen viselt hadi tettei egészen védelmi jelleműek. Csak is a Dunavölgyön tűnik ő fel mint hódító és népirtó. És valóban feltűnő és figyelemreméltó jelenség, hogy a Nyugat a szlávok irányában ép e földtájon lépett ki védelmi állásából a támadóba. E támadó rendszer a szláv hun világ ellenében azóta mind ez ideig tart. E támadás kezdetét az avar háborúval vette. Az avarok, — kiknek neve is, minden valószinüség szerint, a faja is mind ez ideig fentartotta magát a Kaukázusban, — ezen — nyelvére és erkölcseire a magyarral rokon faj — Saffarik szerint — a kaukázusi népekhez számítandó. Termetre nagyok s jellemökre nézve büszkék valának ők, — mondja Nyesztor. Emlékek, kegyetlenségekre emlékeztet. A VI. század közepe táján már letelepülték volt Pannóniában. Károly idejekorában a bennszülött szlávok már rég idő óta együtt élvén a jövevény hódítókkal, megszelídítették őket. Még a VII. század elején, csaknem két egész századdal az avarok vésznapjáig, a szlávok fölszabadultak volt igájuk alól. Maguk az avarok már nem voltak ugyanazok, nem kegyetlen hadfiak, minőknek jellemezték őket Nyesztor és a VII. század évkönyvírói. Az avar nemzet kereskedő és gazdag lett, s a görögöknél a barbár nemzetek legműveltebbjének hírnevében részesült. A bolgárokhoz képest az avarok még elpuhultaknak látszottak, és maguk is a kereskedés üzletét, mint amely harczias szellemekre gyöngítve hatott, későbbi balsorsuk legfőbb forrásának tekintették. Einhardt, szólva a megszámlálhatlan kincsekről, miket a frankok Aváriában találtak, hozzáteszi, hogy az avar hadjáratig a frankokat még szegényeknek lehetett tartani, de e hadjárat után gyorsan meggazdagodtak. A IX- dik század emlékiratában (Czyrill világ bölcs életrajzában) egy, bár homályos , említést találunk afelől, hogy az avarok a kereszténységhez kezdtek hajolni. Hivatkozva a latin püspökök előtt az írástudó, s Istennek saját nyelvökön hálát adó nemzetekre, Szent Czyrill megnevezi az obrokat, az avar óriásokat is, még pedig sorban a góthokkal, kiknek ugyancsak meg volt szentirásuk saját anyai nyelvükön. A byzantiak is megemlékeznek a hunn királyok megkereszteltetéséről Heraclius idejében, a VII. században, midőn a hunnok helyét elfoglalták volt már az avarok. Szóval, az avarok műveltek valának. A szlávok kénytelenek voltak egész buzgósággal meg-megütközni egykori elnyomóik mellett, hogy néhány század műve veszendőbe ne menjen. A hét éves makacs küzdelem az egész Nyugattal, amely csakis Pannóniának minden lakója kiirtásával végződött, megmutatta, hogy az oda való szlávok épen nem szegődtek a frankokhoz, hanem az avarokkal együtt hulltak el. Hogyha a németek a pannoniai népfajokat hunnoknak nevezték, úgy a szlávok is tudták jól, vajjon miért reájuk nézve előnyös és szükséges is vitézkedni a hunn és az avar zászló alatt. Mert mindaddig, míg ezen zászló az egész Nyugat előtt gyűlöletes volt és felloboghatott, a szlávok is mindaddig egész keleti Európa fölött uralkodhattak— a Dnyepertől az Elbáig és Türingiáig, a Duna torkolattól az Ens folyóig, Tyrolig és Itália kapujáig, Dániától és a balti tengertől egész a Peloponesusig. Egész déli partja a balti tengernek, csaknem egész keleti tengerpartja az Adriának, s a Fekete tenger egész éjszaki partvidéke — a szlávok hatalmában valónak. Lehetetlen volt megfeledkezniük arról, hogy mind e területek és tengervidékek csakis azóta kezdtek kirekesztőleg hozzájok tartozni, nevezetesen azon időtől igva, a midőn a hunnok kiűzték volt innen mindnyáját a száguldozó germán csapatoknak. Es lehetlen volt elfelejteniük azt, hogy a hunnok az avarok meghódítóik, de nem kürtőik valának. No de az avarok , három egész századig szakadatlanul lobogtatván a hunnok zászlaját, elvesztek, és egész Nyugat megtelt — nemcsak avar, hanem szláv foglyokkal. A frankok a szlávokat mint áruczikkeket tekinték, adták volt el még a Mahomed hitén levő népeknek is a messze déli tájakba. „Ez időre vonatkozik, mondja Saffarik, a szlávok dicső nemzeti nevének eltorzítása, kezdvén az annyit is jelenteni, mint — rabszolga fogoly (Sklave, Slave, Esclave, Schlavs. Lásd Saffarik szláv régiségeit, II. K., II. könyvét, 77. lapján.) — szint annyit, mint Amerikában a néger név. lm legközelebb eredménye Károly győzelmének. Az avar hadjáratig a német tartományok keleti határa nem volt biztosítva; a római állodalmi iga ellen elégedetlenkedő, lázongó minden faj segítségül hívhatta az avarokat és szlávokat, a mint el is hívták volt azokat a bajorok és szászok. A szlávok magukhoz ragadták olykor-olykor a tisztán német területeket a frankok királya hatalmától. Az avar háború után azonban már minden hátrány a szlávok részén volt. A veszedelmes ellen, mely Károly egyeduralma keleti határát fenyegeté, megsemmisittetett. Az egész, csaknem határtalan terület, elveszett a szlávokra nézve, de ami mind ennél fontosabb , a római birodalom birtokába jutottak a tiroli és strájer hegyek fontos utai,még pedig mindörökig. Ezen időtől fogva a magyarok letelepedéséig már semmi nem biztosító a szlávokat a Nyugat ellenében a Dunán. A karantán-szlávok még a VIII. században a kereszténységre térvén, (de nem a germán, hanem a britt papság fáradozásai következtében, azon papság fáradozásai következtében, kik a római egyháztól üldöztettek) a salzburgi érsekek hatalmába kerültek, és a felkelés ezen hatalom ellen lehetetlenné lön. A stájer vagyis karantán-szlávok honi földjei, s az úgynevezett Avária, a mostani főherczegség Márk grófsággá, azaz fegyveres határőrvidékké alakitattak át. A szlávok lakta földek közepén keleti határ-grófság szerveztetek — magvául a majd leendő Ausztriának. E magból fejlődött ki sikeresen a szlávoknak a keresztény vallásra megtérítése. A bajorok ősrégi véghatárán, az Ens folyó bal partján, megnyittatott az avarok által feldúlt lauriaki püspökség, a szlávok és magyarok történetében eléggé emlékezetes püspökség , s név szerint ezen tájakon, Aváriában (a Duna partjain, Passautól Bécsig s a karantánok és stájerok honában (a Dráva mentében s annak mindkét partján) a leggyorsabban szaporodtak a német gyarmatok. Két külön határgróf, az egyik az eléggé emlékezetes Lauriakban, a másik Friaulban hathatósan terjesztő az egyház és a német uralom határait. Közös- és Maros-szabályozás. Az elmúlt ősz végével nemzeti közös nagy gazdaságunkat a legtisztább mag elvetésével, melyből a dermesztő tél után Isten jóvoltából közös jobblétünk gazdag vetése fog kihajtani, rendbenhagyván, addig, míg körülte a tél hidege után forgolódnunk ismét lehetend, tekintsünk körül közgazdaságunk többi, bár kisebb körű, de előremenetelünk s közjólétünk biztosítása s előbbrevitele tekintetéből szintén nagy fontosságú ágain is, hol cselekednünk nem csak lehet, de kötelességünk is. Íme a sok közös, az alföldre nézve elsősorban s a Tisza mellett mindjárt a Fehér- és Fekete-Körösök, és a Maros szabályozási ügye áll; oly ügy, mely három megye százezrekre menő munkás népének sokszor egész életére befolyással levő ügye. Visszatekintve a Bihar, Arad és Békés megyében átkanyargó Fehér- és Fekete-Körösök rendezése, szabályozása körüli munkálatok eddigi menetes eredményére, azoknak Arad megyébeni első megkezdésétől fogva, fájdalommal kell megvallani, hogy azokban sem a kellő tervszerűségi egység, sem a kivánt erély, sem a terhek méltányos s törvényes megosztása s viselése elvének alkalmazása föl nem található jó adag közönyösség az ügy iránt, a terhek, a munkálatoknak lehetőleg a kevésbbé birtokosak vállaira tolása, a töltések, gátaknak egy magasabb szempontból szakértőileg kidolgozott egységes terv nélkül, a pillanatnyi szükség, vagy néha egyéni érdekek szerint majd itt, majd amott megkezdése, s ismét abbanhagyása, a folyammeder mellőzhetlen tisztításainak elhanyagolása, jellemzik a Közös-szabályozási munkálatoknak az 1860. octóberig lefolyt 11 évi kormányrendszer előtti időkben menetét, mihez még a két Körösön levő mintegy 16 álló fahíd által a folyam 15 ölnyi rendes medrének 6—7 ölnyi mederbe való besarkantyúzása járul mind e mai napig. A 12 év alatt a szabályozás ügyes rendszere körülbelül hasonló maradt az előbbemhez, azzal a különbséggel, hogy a szegény népet még azon tájakról is zaklatták a munkálatok terheivel, melyek az árvizeknek csak hírét szokták hallani, de a munkálatok folytak ahogy folyhattak ; jellemzésükre elég lesz annyit megjegyeznem, hogy egyazon időkben befolyásos kormány hivatalnok, kinek birtokát a vizár ellepte, baján aként segített, hogy a kész töltést átvágatta, mi által a szerencsétlen Csinytye község tán harmad éve az árvíznek martalékául lett kitéve. Mindennek eredményei azon pusztítások s pusztulások voltak, miket a két folyam romboló árjai időnkint okozva, elég szomorú, országos hírre tettek szert. A rövid tartamú megyei élet idejében szép a sikert ígérő intézkedések voltak tervbe véve : „Kis-jenői Körös-szabályozási társulat,“ melynek központja az alkotmányos megye volt, észszerű elvek s igazságos alapokon nyugvó alapszabály terve már készen kinyomatva létezett; de, fájdalom, az érdeklett közbirtokosok, s méginkább a nagyobb birtokképviselők aláírásaikkal a társulatot végleg megalakítani a mai napig elmulasztották, holott a kis-jenői főherczegi uradalom részéről a munkálatok sikeres befejezésére 100,000 ft járulék ajánltatott föl. Elmúlt a megyei rövid élet, s eredményéül e téren fönmaradt azon töltésvonal, melyet a zarándi járás volt alkotmászbirája, Zarándtól Pélig, a vizi-küldöttségi elnök javaslata folytán, a megyétől a közmunkás illetékből nyert mintegy 10,500 napszámmal a Fehér- Körös balpartján elkészíttetett. A Fekete - Körösnél azonban majdnem semmi sem történt, sőt az állapot még roszabbá lett az által, hogy Bihar megye a „gyepies“ mellékfolyam torkolatát betöltve, annak víztömege is a Fekete-Körösbe szorittatott. *) Az I. czikk lapunk m. évi 300. számában jelent meg. *) E terhes vádaknak azért nyitjuk meg a tért, hogy, ha azok nem alaposak, azoknak megczáfolását idézzük elő. Szerk.