Magyarország, 1862. február (2. évfolyam, 26-49. szám)

1862-02-26 / 47. szám

PEST, február 25. Külföldi szemle. A franczia­ senatus válaszfelirati vitáit olvasva, magának a niapoleonti­ kormánynak kell leginkább érez­nie azon természettelen szövetség keserű gyümölcsét, melyet a császárság első éveiben kötött. Tudjuk, hogy III. Napóleont főkép a clericalis párt emelte trónra. Ez a párt az, mely most a legitimistákkal egy követ fúva , az ellenforradalmat késziti elő. Aguesseau, La­­rochejaquelein a clericalisok nevében szólnak, midőn a császár minisztereit, midőn az egyetemes franczia sajtót megtámadják.Korántsem akarunk e miniszterek, e sajtó ügyvédei lenni, nekünk a parlamentáris kor­mányról, a független sajtóról más fogalmaink van­nak, de lehetetlen azon tényt nem constat­roznunk, hogy azon cameleon-színváltozású urak , kik a bourbonoknak, a köztársaságnak , és Napóleon­nak egyformán szolgáltak, oly könnyű lelkiismeret­tel, mint a­mily lelki megilletődés nélkül a tánczte­­remből az ember a csemege­terembe által sétál: leg­újabb eljárásukkal korántsem a pápa világi hatalmát védik, de a legsötétebb czélú reactiónak szolgálnak. És Laguerroniére ifjú senátor úr, a „Patrie“ házi ba­rátja, most tulajdon szemeivel meggyőződhetett arról, kik volnának az ő szövetségesei, ha a pápa világi hatalmát tovább is a clericalisok értelmében védené. Ily avit társaságban nem csuda, ha Napoleon hg., mint a belga lap magát kifejezi, az „enfant temible“ sze­repét játsza; s ha Pietri senatort szabadelvű beszé­déért, az ultramontán Heeckeren párbajra hívja ki féktelen dühe első fellobbanásában, mely aztán reg­gelre, még a puskapor lobbanása előtt lecsendesül. Egyébiránt nem kell gondolni, mintha a fran­czia clerus érzületének h­ű kifejezése volna az, a­mi a senatusban történik. Bizonyság erre, hogy Franczia­­ország 88 püspöke és érseke közös, eddig csak 12 fo­lyamodott a kormányhoz, hogy a Rómába május Tre összehitt püspöki zsinaton megjelenhessen; különben a franczia kormány maga szándékozik néhány főpa­pot felszólítani a Rómába menetelre, természetesen a napóleoni politika híveit, kik a zsinaton, a vallás szent ügyétől elválaszthatlanul, Francziaország, az előhaladás és emberiség érdekeit védjék. Alább közöljük a törvényhozó test válaszfelira­tát. Ez valamivel szerencsésebb öntés­i okmány a se­­natusénál. Az Olaszországra vonatkozó hely, kiemeli az olasz királyság elismerésének helyes voltát s a római kérdést illetőleg nem sérti meg egyik fél ér­zékenységét sem, mint ezt a senuatus adressében ta­­pasztalók, elkerülvén eszme és kifejezés azon éles el­lentétét, mely a józan értelem ellen volna. Ajánlja a császárnak, ne engedje magát eltántorítatni sem az állhatatos ellenzés (Róma) sem a türelmetlen vá­gyak (Turin) által. E kifejezés minden látszó közönye mellett, kedvező gondolatot rejt magá­ban az olasz ügy iránt — mi a részletes vita al­kalmával még inkább ki fog tetszeni. Általában ismé­telhetjük, mit a senatus adressénél megjegyeztünk, s mi miatt most a vita a senatusban oly féktelen, hogy míg a tavalyi válaszfeliratok a pápa világi hatalmá­nak fentartása mellett szóltak, erről ez idei mind­két adresse hallgat. A törvényh­ozó test feliratának másik említésre­­méltó helye, hol ajánltatik a kormánynak, a meddő kiadások reductiója által a budget egyensúlyban tar­tása s a közmunkák folytatása. Az angol parlamentből Griffith­ interpellátió­­ját kell megemlítenünk, melyben azt kérdi, igaz-e, hogy az olaszországi pápaellenes tüntetések miatt az angol követ utasítatott Turinban panaszt emelni. Palmerston lord az interpellatióra körülbelül így felelt: »igaz, hogy Olaszország majd minden ré­szében igen élénken óhajtják Rómának, Itália fővá­rosává tételét, s a pápa világi hatalmának megszű­nését (tetszés), úgy vélem, ez érzelem sehol erélye­sebben nem nyilatkozott, mint magában Rómában (halljuk, halljuk). Mindamellett ő felsége kormánya semmi rendszabályhoz nem nyúlt e véleménynyilvá­nítások ellenében, sem sir James Hudsonnak semmi­féle utasítást nem küldött, hogy a turini kormánynál panaszt emeljen, és a­mennyire tudom, sir James, saját felelősségére sem tett ez ügyben semmi lépést. Nincs tehát azon­ hírnek semmi alapja, hogy Sir Ja­mes Hudson Ricasolinál tiltakozott volna az olasz nemzeti érzelem-nyilatkozatok ellen (helyes, helyes). A uralkodók francziaországi mindig azon haszna leend, hogy az ön és nemzetünk jelleméről saját maguk hozván ítéletet, át fogják látni, mennyire igaztalan azon bizalmatlanság és elő­ítélet, melyek néha a kormányokat és népeket elvá­lasztják. ■ <■' hír: 11: ■« Ve­rtoNlIififtgr [mW'’ “ Felséged csak oly ügyekért folytatott háborút, hol Francziaország becsülete és érdekei érintve vol­tak, s jól tudjuk, mikép nem engedi magát besodor­tatni sem becsvágyó követelések, sem oly előítéletek által, melyek korunk érdekei és eszméivel ellen­keznek. Helyes Ítélettel cselekedett Felséged, midőn az olasz királyságot elismerte. Francziaország nem teheté, hogy miután annyi emberét és annyi pénzt áldozott, veszélyeztetni engedje győzelmei politikai eredményét. Francziaország katholikus és szabad­elvű : azt akarja, hogy vallásának feje független és tisztelt legyen; ámde mindig kedvezésben részesíti a valódi szabadságot, valamint a népségek erkölcsi és anyagi haladását. Ezen érzületek kielégítése Itáliá­ban sok akadályra talál, de mi határozottan bízunk Felséged loyális szándékaiban. Ne engedje tehát Felséged magát elcsüggesztetni sem a kitartó­­ meg­tagadás (refus persistants), sem a türelmetlen vágyak által, és Felséged akaratának kétségtelenül sikerü­­lend kibékütnie e két nagy ügyet, melyeknek ellen­séges állása mindenütt megzavarja a kedélyeket és lelkiismereteket. Az Amerikát pusztító polgári háború súlyosan éri iparunkat és kereskedelmünket; igen melegen óhajtjuk, hogy e viszály közel véget érjen. A tör­vényhozó testület teljesen helyesli Felségednek azon eljárását, hogy e válság folyamában, valamint az Amerika és Anglia közt újabban felmerült súrlódás alatt csupán a semlegességi jog tiszteletben tartására fordított gondot. Oly kormány, mely megváltozhattál­ szabályul a jogot és igazságot tűzte ki, rövid időn a világ béke­birájává lesz. A chinai, cochinch­inai és mexicói hadjáratok Francziaország becsülete megboszulására és nemzet­­belü­nk védelmére kezdettek. Óhajtjuk, hogy e távoli és költséges hadjáratok lobogónk tiszteltetését bizto­sítsák és kereskedelmünknek tartós rakpiaczot bizto­sítsanak. A cochinch­inai telep ily szellemben lévén vezetve, be kárpótlást ígér a ráfordított áldozatokért. Ha a közönség megdöbbent a függő adósság mennyisége előtt, oka abban fekszik, mivel annak eredetét és okait érett megfontolás alá nem vette. A törvényhozó testület csak kedvező vélemén­nyel le­het pénzügyeink állásáról, mivel a kiadások alkal­mazását mindig éber figyelemmel kísérte. A létező hiány fő okai a közelebbi tengeri hadjáratok, és a kö­zelebbi tehermentesítési működések. Az ország jelen gazdagságára tekintvén, semmi nyugtalansági ok nincs. Azon jogról lemondás, kölcsönt köthetni az ülés­szakok közt, egység a kiadások ellenőrködésében, a költségvetés újabb felosztása oly intézkedések, me­lyeket Felséged a végett léptetett életbe, hogy az ál­lam pénzügyeibe több rend és gazdálkodás hozassák be; teljesen bízunk azok czélszerű­ségében, mivel lé­nyegesen ezen feltételhez vannak kötve, hogy az át­utalások (virements) csak parancsoló és véletlen ese­tekben alkalmazandók. Mi is sajnáljuk, mint Felséged, hogy Felséged kormánya kénytelve látja magát némely adókat fel­emelni, s újabbakat kivetni, lelkiismeretesen tanul­mányozni fogják ezen intézkedések összegét, tekin­tettel lévén a pénzügy igényei és az ország tehetsé­gére. Óhajtandó lenne, hogy a jövedelmek rendes szaporítása és a nem gyümölcsöző kiadások apasz­­tása által felfedeztessék azon eszköz, mely által a költségvetés egyensúlyozva legyen, és a közmunkák tovább folyjanak. Felséged igen helyesen van meggyőződve arról, hogy a nép sokkal igazságosabb, mintsem egészen Felségedig engedje feliratni a távoli forradalmak vagy az aratás soványsága miatti átmenetes szenvedéseit. Kitartással és megadással tűri a munka csökkenését és az élelmi­szerek drágulását, elismervén, mikép Felséged szüntelen arra törekszik, hogy jólléte öreg­­bittessék és általános kifejlődést nyerjen. Óhajtván, hogy Felséged nézeteivel megegyez­zék a törvényhozó testület, úgy hiszi, hogy a keres­kedelem és a magánvállalatok csak bizonyos feltéte­lek alatt nyerhetnek lendületet: állandóság a vám­jog és adókban, bizonyos kereskedelmi törvények re­formja, s végre azon nyűgök elnyomása által, melye­ket a szabályozási túlzásai vetnek az ország productiv erejére. Felség ! a törvényhozó testületnek ismét köszö­netet kell mondania, hogy a közügyek ellenőrzésére szélesebb hatáskört nyert; ezen újabb kezdemény mind szorosabbra fűzi a köteléket, mely Felséged politikájához csatolja. Ne engedje megszomorittatni szivét egyes elszigetelt igazságtalanság által, a nem­zedékek, melyek naponként enyésznek, magukkal viszik az elavult előítéleteket, sőt még a tiszteletre méltó hűségeket is. Ma egész Francziaországot Fel­séged kormányzatának mérséklete, jósága, igazsá­gossága és dicsősége lelkesíti. Az ellenzékek tel­et­­lenekké vá­lnak oly uralkodó ellenében, ki nagyságát tetteire alapítja és erejét a közerők segélyéből és az ország szeretetéből meríti. végett a szű­kölködők közt a megyének — kölcsönké­­pen — átengedni. Tudva lévén a megye közönsége előtt, hogy az 1860-ban különösen a magyaroktól be­folyt adakozásokból még 22,000 ft fenmaradt, a hely­tartótanácsot fölkérik, küldjön azon pénzből vagy 3000 ftot a megyéhez, mely azon tengerit fog a szű­­­kölködök számára vásároltatni. Az Ínség mint levele­zőnk írja — egész Zagoriában, Stubiczán, Károlyvár környékén s a mostani Fiume megyében általános. Netretics és Ozaly környékén a nyomort még a télen kiütött marhavész növelte. A horvát udv. kanczelláriától már leérkezett a megyetisztek fizetését szabályozó rendelet, minek folytán minden megyében csak egy pénztárnok ma­rad, a többinek fizetése mart. 1-jétől fogva megszű­nik. Másod­ügyészek, igtatók, fizetéses aljegyzők és hajdúk többé nem lesznek. A megmaradt tisztek fize­tései szintén leszállíttattak. E rendelet a kisgyülésben fölolvastatván, a tárgy a közgyűlésre utasittatott, de azért az illetők értesittettek, hogy fizetősöket már­­cziusban már nem fogják kapni. A kisgyülés a cs. rendőrigazgatóságtól Zágráb­ban kapott jegyzék által értesülvén, hogy a rendőr­igazgatóság még fenáll, jóllehet a bán annak meg­szűntét jelentette ki, e tárgyban fölir a bánhoz. Fiume megye, mint febr. 22-dikéről sürgö­­nyözik, még következő határzatokat hozott: a cs. ren­dőrhivatalok Horvátországban szüntettessenek meg; a horvát tengerpar vonassák el a központi osztrák tengeri hatóság alul; bizottmány neveztessék ki a Károlyvárból Fiuméba menendő vasút építésére. A szebeni tanács — mint a szebeni német újság compact betűkkel hirdeti — a hetes bizott­mány munkálatát elfogadta. — Medgyesszé­k is elfogadta a hetes bizott­mány munkálatát. — X.­Sinkszék e munkálat első és harmadik szakaszát elfogadta, de a nemzeti területekről szóló szakaszt elvetette. — b­esztercze-vidék a hetes bizottmány mun­kálatát vizsgálat alá vévén, kimondá, hogy ragasz­kodik a követeinek adott utasításaihoz, miszerint a reichsrathban csak feltételek mellett kíván részt venni, az unióra nézve is ragaszkodik a követeknek adott utasításhoz, noha a magyar testvérek részéről nem tapasztaltatott, hogy a feltételes unió mellett nyi­latkoztak volna. A nemzetiségi területek kérdését a törvényhozásnak tartva fenn, tiltakozik minden be­osztás ellen közigazgatás utján. A többire nézve a munkálatot elfogadta. (Korunk.) — Tolnam­egye uj hivatalnokai a Sürgöny szerint: másod alispán Domsics Lajos, főjegyző Gőzsy Ferencz, volt cs. kir. szolgabirói segéd; I. al­jegyző Horváth Kálmán, volt cs. kir. telekkönyvi biztos; II. aljegyző Rausz Béla; III. aljegyző For­ster Alfréd; főpénztárnok Babics Mihály ; alpénztár­­nok Deklava János; főszámvevő Könczöl Dániel, volt cs. kir. hivataltiszt; alszámvevő Dubovszky Gyula, volt cs. kir. mérnökkari főhadnagy; levéltárnok Fög­­lein Mihály; főorvos Trájber József; iktató és kiadó Királyi János, volt cs. kir. dunaföldvári írnok ; tör­vényszéki helyettes elnök s táblabiró Bonyhádi Per­­czel Sándor; törvényszéki táblabirók : Tomayer Ig­­nácz, szegszárdi prépost és plébános, Korbonics Elek, Kleinrath András, volt cs. kir. iroda-igazg. segéd, Nagy János, Ötvös Károly ; tiszti főügyész Stann Fe­rencz ; tiszti I. alügyész Horváth Ignácz; volt cs. kir. szolgabirói segéd; tiszti II. alügyész Halmay Ede; törvényszéki szolgabiró Tiborcz Lajos; törvényszéki esküdt Hajpál Sándor ; várkapitány Kiss Zsigmond; megyeházi rabok orvosa Theodorovics Lajos; pertár­nok Trajber Tivadar; főtelekbiró Swartzkopf Alajos; altelekbiró Konkolyi Ignácz; telekkönyvi jegyző Baum­gartner Ferencz; telekkönyvi segédek: Német Béla, Babos Ignácz ; telekkönyvi jegyző Spindelbauer Imre; telekkönyvi igtató Nagy Miklós ; telekkönyvi kiadó Melczer János; telekkönyvi írnok Grabarics János; te­lekkönyvi írnokok: Zsigmond Imre, Borvoszki István; volt bijnokok; megyei írnokok : N­ovácsek András, Hujdics János, Guzmics Zsigmond, Angyalfy Imre, Takács Gyula, Gyulai Gaál Miklós, Palóczay Kál­mán; központi j. főbíró Késmárky Ignácz, volt cs. kir. szolgabirói segéd; alszolgabiró Ugróczy József, volt cs. kir. megyei hivataltiszt; esküdtek: Somogyi József, Kerkápolyi Antal, volt cs. kir. törvényszéki hivataltiszt; orvos Schuller Mór, volt cs. kir. kir. orvos; völgységi j. főbíró Forster Zsigmond; alszbiró Lottenstätter Sebők; esküdtek: Ostrics József, volt cs. kir. írnok, Tury Pál; orvos Lovász János; Dom­bóvári j. főbíró Novák Imre, volt cs. kir. szolgabiró; alszbiró Mádi Kovács János ; esküdtek: Gagicza Ist­ván, Horváth József; orvos Szendey János; Simon­­tornyai j. főbíró Grabarich János; alszbiró Kálmán­­dy József; esküdtek: Keménffy Kornél, Fonyó László; orvos Korbulyi Sándor; D.­Földvári j. főbíró Pécsy József, volt cs. kir. szolgabiró; alszbirák: Ketzer Gyu­la, Bonyhádi Perczel Oszkár; esküdtek: Késmárky László, Schéner István, Varga István; orvos Nagy Miklós; utibiztosok: Fábián János, Liszka József, Egerer Pál. A szász nemzeti universitás hetes bizott­mányának munkálata s az erre tett külön vélemény. V. (Kk). A szász nemzeti universitás hetes bizottmánya, úgy látszik, megfeledkezett az 1848-ban életbeléptetett egyenjogúságról, s az ennek alapján alakult népképviseletről; hisz különben, hogyan indítványozhatná érdekkép­viselet alapján, egy oly rendi képviselet egy­­behivatásíít, melynek alapjait egy odtrogálandó választási törvény, s képviseleti joggal felru­házandó kiváltságos osztályok képeznék. Nem gondolta meg a hetes bizottmány azt, hogyha egyszerű rendelet alapján hivatik össze egy erdélyi gyűlés, az ilyen gyűlés tag­jai egyszerű bizalmi férfiaknak fognak tekin­­kintetni, még azon esetben is, ha valaki igno­­rálni akarná azon tényt, hogy V. Ferdinánd királyunk az 1848-ki erdélyi országgyűlést, utolsó erdélyi országgyűlésnek nyilvánitá. De lássuk , mily elemekből kívánná a hetes bizottmány e gyűlést magalakulva látni?! Az erdélyi gyűlés állama: a különböző val­lások papi főnökeiből,vagy azok alkotmányos(?) képviselőiből; a nagy földbirtokosok válasz­tott képviselőiből; bizonyos számú községi képviselőkből; végre a városok és más ipar­helyek választott képviselőiből. Miként választatná­nak az egyházi rend alkotmá­nyos képviselői, erről a javaslat hallgat, s mi­után ez is a hetes bizottmány egyik eredeti gondolatát képezi, nem akarok óvatlan kezek­kel erre meg­jegyzést koczkáztatni, annyi­val inkább, mert e részben nem akarok a ja­vaslat nézeteinek szédítő magassága emelked­ni. A nagy földbirtok képviselői, a nemzeti külön területek választó kerületei szerint lennének megválasztandó­k. Ámde a törvény­­hatóságokat az 1848. V. bezikk osztja választó­­kerületekre, a hetes bizottmány pedig e sar­kalatos törvényt ignorálja, tehát a megalakí­tandó külön nemzeti területeket újra rendelet útján kellene választó-kerületekre osztani. Te­hát ismét egy mixtum-compositum, melynek alkatrészei lennének: érdekképviselet, egy 48-as eszme (választó-kerület) és egy végre­hajtó rendelet. A községi képviselőket tör­vényhatóságokra kivánja felosztatni s ezeket a 8 ft egyenes adót fizetők s az illető honora­­tiorok választanák meg; itt azonban elfeledi a hetes bizottmány megmondani, ha váljon ezek is választó­ kerületenkint tegyék-e meg a szavazást?! „A városok és m­á­s i­p­a­r­h­e­l­y­e­k kép­viselete nemcsak az eddig képvi­seleti joggal bírt városok, mező­városok és taxális helyekre, hanem általában minden városok, mezővá­rosok és falvakra, melyek amazokkal ipar s kereskedelmi üzletre nézve h­asonfoko­­zatuak, kiterjeszt­end­ő.­ Vizsgáljuk egy kissé e pont horderejét! Ki kellene tehát a képviseleti jogot terjeszteni mindazon v­árosok, mezővárosok és falvakra, melyek egy bizonyos fokán állanak az ipar­és kereskedelemnek. Ez lenne azután a jómód az erdélyi szász követek megszaporítására, s így, mily üdvös hatással lehetne ez, a kérel­mezendő erdélyi gyűlésben a Saxenland meg­alapítására. Vagy talán, azt felelik erre a he­tes bizottmány tagjai, „hisz a képviseleti jog ilyetén kiterjesztése a magyar városok és köz­ségek javára is válnék. Igazuk van! csakhogy a bizottmány tagjai nagyon jól tudják azt, hogy a székely-m­agyar­ elem a conventi­­culumtól távol tartván magát, ezen oldal­ról biztosítva vannak , mert arról meg vannak győződve, hogy a képviseleti jog ilyetén kiterjesztése­ többet használna a magyar és székely — mint a szász városok­nak és községeknek. Ámde hová jutnának az ilyetén rögtönzött jogkiterjesztés által a romá­nok, kiknek, mint tudjuk, nincsenek városaik és nagyobb ipart űző helyeik s alig lehetne né­hány oly községet találni, melyekre az ilyen qualificatiót alkalmazni lehetne; mig a hetes bizottmány találna módot, majdnem minden harmadik szász helységet képviseleti joggal felruházandónak bemutatni. íme, hogyan ak- A franczia törvényhozó testület felirati javaslata: »Felség! Elégtétel­ és remén­nyel töltnek el Felséged békebiztosításai, mivel mindazon javítások, melyek­nek megvalósultát óhajtja Felséged, s a melyeknek a nép jóllétét öregbitniök kell, csak a közbizalom, a hosszas és megszilárdult béke eredményének segé­lyével teljesülhetnek. Belföldi szemle: — Zágráb megyének e hó 20-dikán kezdődött s következő napjain folytatott kisgyülésén olvasta­tott többek közt a helytartótanács leirata, melyben megemlittetvén, hogy a megye több vidékén ínség mutatkozik, a helytartótanács késznek nyilatkozik a nála letett pénzekből néhány ezer forintot kiosztás

Next