Magyarország, 1862. április (2. évfolyam, 75-99. szám)
1862-04-08 / 81. szám
let pénzalapjának gyarapítására van szánva — jövő hétfőn, i. e. hó 7-én leend. Egyébiránt közintézeteink megszilárdításának gondjaival, elméleti mivelődésünk előmozdításával, szóval, szellemi s anyagi érdekeink fejlesztésével, sőt még komoly tanulmányokkal is foglalkozunk, keveset törődve mindazzal, ami körültünk történik— igy aztán csak eltaszítja egyik nap a másikat. ▼iareliävel osztozkodik. Ezt nem csak a „parlamenturi“ rendszer , hanem már maga az alkotmányosság igy hozza magával, és ezen osztozkodás péld. a magyar alkotmányban ki jön mondva oly időben, midőn parlamentarismusról még nem volt szó. A Parlamentarismus csak egy árnyalata, egyik további kifejlődési stádiuma az alkotmányosságnak. Ez utóbbi azt állítja, hogy törvényt csak a korona és népképviselet egyetértőleg hozhat, tehát törvény nem lehet az, amit vagy a korona, vagy a képviselet üdvösnek nem tart. A koronának elegendő eszközei vannak ez elv foganatosítására, ő megtagadhatja a szentesítést, feloszlathatja a parlamentet és a roszul értesült néptől a jobban értesültre hivatkozhatik. De mi történjék akkor, ha egy második, egy harmadik képviselet az elsőnek nézeteit tartja fen? Itt hézagot mutatott az alkotmányos rendszer a maga általánosságában, és itt folytatólag, kiegészítőleg lépett be a Parlamentarismus. Ugyanis a constitutionalismusnak egyik legmagasztosabb fictiója az, hogy a fejedelmet mindig jónak, országa üdvéről gondoskodónak, minden önzéstől és önfejűségtől mentnek, egyedül népe kielégitésére törekvőnek tartja. E szép fictioból kiindulva, az alkotmányosság azt teszi fel, hogy a souver’án semmi megrögzött véleménnyel vagy előítélettel nem bír, hogy tanácsosai elé nem szab programmot, hanem oly tanácsosokat választ , kiknek programmját elfogadhatónak ítéli. Mindezekből önkényt következik , hogy a fejedelem, népe akaratjának ismételt és világos nyilvánulása után, nem ismerhet más törekvést, mint e kivánat kielégítését és hogy akkor csak oly miniszteri programmot vélhet elfogadhatónak, mely a nép többségének kivánataival öszhangzásban áll, más szóval, hogy népszerűtlen minisztereinek helyébe népszerűeket, a kamarai többség bizalmával birókat választ magának, kik a törvényhozás terén a korona és képviselet közti egyetértést lehetségessé teszik. Ez a „Parlamentarismus“ lényege. Igénytelen véleményünk szerint ebben semmi sértő nincsen a korona jogai vagy tekintélyére nézve. Vegyük csak a másik esetet. Tegyük fel, hogy az alkotmányos elv elfogadtatott ugyan, de parlamentáris rendszer nélkül. Valamely fontos törvényhozási ügy körül lényeges véleménykülönbség mutatkozik a kormány és képviselet közt, ez utóbbi elbocsáttatik, de az új képviselet a réginek nyomdokain jár; mi történjék akkor? Mindörökké függőben maradjon-e az ügy, mely gyors elintézést kíván? Ezt csak nem lehet kívánni! Ha tehát ily esetben nem a parlamentáris rendszer szerint fejlődnek a dolgok, azaz, ha a korona nem bocsátja el a nép kivánatait ellenző tanácsosokat és nem választ helyükbe olyanokat, kik az elintézés oly módjára készek, mely a képviselet egyetértésével találkozik, akkor nem marad egyéb választás, minthogy a korona a másik törvényhozási tényező nélkül a maga akaratja szerint szabja a törvényt, azaz a droghoz és ez aztán már nem csak a parlamentarismusnak, hanem általában az alkotmányos elvnek megsértése, feláldozása. Ismételjük, hogy itten egyedül olyanokról szólunk, kik csak a Parlamentarismust nem akarják, hanem az alkotmányosságot igenis,— mert az absolutistákhoz semmi szavunk nincsen. Ezek csak következetesek, ha a parlamentarismust, mint az alkotmányos elv gyakorlati továbbfejlődését utálják, miután maga az alkotmányos elv sincsen ínyükre. Az alkotmányosak azonban mutassanak nekünk a parlamentarismuson kivül más utat, mely a fent említett viszályból kivezet, anélkül, hogy maga az alkományos elv, a törvényhozási hatalom megosztásának elve feláldoztatnék. Legközelebbi alkalommal bátorságot veendőnk magunknak azt, amit itt elméletileg és egyedül a logika törvényeinek vezérkezén fejtegettünk, néhány történelmi példával illustrálni. Reméljük, hogy ezen uton is sikerülend kimutatnunk, hogy a korona se hatalomban, se tekintélyben nem szenved rövidséget, ha övé azon jog, egy nagy államot kifelé képviselni, övé azon jog, ezen államot a törvény korlátain belül teljes szabadsággal és legjobb belátása szerint igazgatni, övé azon jog, saját személyének és tulajdonának érdekeit bárki ellenében is védelmezni, és ha a nép mindezekért csak azon egy jogot követeli magának, hogy oly törvényt ne lehessen behozni vagy fentartani, melyet a nemzet értelmisége határozottan roszal és oly törvényeknek létrejöttét ne lehessen mindörökké gátolni, miket a nép amaz értelmisége érett megfontolás után és ismételt nyilatkozásai szerint, üdvösöknek, kívánatosoknak ítél. eus székely földet tűzte ki tevékenysége czélpontjául és méltán : mert nincs széles e Magyarországon hely, mely a közfigyelmet, mind nemzetiségi, mind i jelvészeti tekintetben inkább megérdemelné, mint a Hargita tövében lakó ősmagyar faj fészke, a magyar Schweitz s annak egyetemes népélete. Megemlíthetném itt azon buzgalmat, melyet gr. Mikó Imre, Veszély Károly s mások az erdélyi, illetőleg székely történeti kútfők kiaknázásában s közrebocsátásában tanúsítnak, továbbá jeles történészünk Szabó Károly, valamint Imets Jákó hazánkfiának a székely őstörténet kiderítésében lankadást nem ismerő fáradozásait; megsúghatnám,hogy derék tudósunk Kovács István is nemsokára meg fogja szakítni hosszas hallgatását, sőt még azt is megmondhatnám, miként itt Kolozsvárit is készül egy a székely nemzet pragmatica históriáját tárgyazó kimentő munka. Azonban mellőzve most az utóbbi remélhető irodalmi termékeket, ma csak egy oly dologról akarok szólani, mi már a valósulás stádiumába lépett s alkalmasint nem mindennapi figyelmet fog kelteni, mi nem egyéb, mint a közelebb megjelenő gyűjtemény, melyet Kriza János úr ad ki „Vadrózsák“ czime alatt, a székely népköltészet köréből. Kincs gúla, nincs emlékszobor, mely őseink nagyszerű fegyvertényeit, a rég elmúlt nagy időket méltókép visszatükrözni, a nemzeti hagyományokat megörökitni, utánzásra méltó hőstettekre buzditni, a szabadság iránti szeretetet, a nemes irányú közérzületet s az ősrégi szokásainkban emlékezetes múltunkat tisztelő kegyeletet ébren tartani oly mértékben képes volna, mint a nép ajkain élő nemzeti dallamaink. Ennek fontosságát Kriza már akkor felismerte, midőn sokan alig fektettek némi súlyt mindezekre; ő akkor kezdett foglalkozni a székely népdalok és mesék gyűjtésével — még 1840 körül — midőn mások, ha itt-ott böngésztek is, figyelmüket csak egyes kalászokra fordították. 1848-ban már közre is akarta bocsátni az addigi eredményt, de az érdekeltség még nem lévén kellően fölébredve, a vállalat nem létesült. 1846-ban, midőn a Kisfaludy-társaság meginditá gyűjteményét, Kriza látva a mindinkább nyilvánuló közrészvétet — újra megkezdé a gyűjtést, de munkája rendezésében s közreadásában egyfelől a közbejött forradalom, másfelől bokros hivatalos elfoglaltatása által ismét gátolva jön, mig végre mintegy három év előtt gr. Mikó Imre felszólítására harmadszor fogott munkához, illetőleg folytatta már azon időben nagyra nőtt gyűjteménye gyarapitását s ekkép e nagybecsű vállalat, a nemes gróf részéről — ki maga szép számú népmesét és tánczszót gyüjtetett e végre, s e felett még a nyomtatási költséget is nagylelkűen hordozza — mind szellemi, mind pedig anyagi segélyben részesülvén, rövid idő múlva világot fog látni. Az első kötet, mely körülbelől harmincz nyomott ívet teend, a múlt hó első napjaiban már sajtó alá került; megjelenése augusztus vége előtt várható. E gyűjtemény gazdagsága és sokoldalúsága által felülmúl mindent, mit e nemben eddigelő bírunk, minthogy abban Kriza a székely népnek nemcsak költészetét, hanem ennek körébe eső minden más nyelvészeti tárgyat, is felölelt s figyelmét a legaprólékosabb részletekre kiterjesztette. Tanuskodand erről a „Vadrózsák“ tartalma, mely, mint megtudhatom, következő leend: I. Balladák, dalok és rokonneműek . 1. Udvarhelyszék. 2. Marosszék. 8. Vegyes. II. Tánczszék. III. Találós mesék. IV. Népsajátságok : 1) Szólásmódok, közmondások. 2) Népszokások, ünnepélyek. 3) Helynevek. 4) Családnevek. 5) Állatnevek. V. Mondák és nevek. VI. Tájszótár. VII. Utószó és jegyzetek. E szerint minden van itt, mi a székelyek nemzeti sajátságait és szokásait megismertetni képes, vannak pl. 300 éves balladák nemzeti fejedelmeink korából, népköltemények, mesék homori modorban sat. Mindezekben a költői erő, az eszmemenet és gördület szépsége, a tömöttség és gyors fejlődés, úgy az alakot, mint a tartalmat tekintve valóban meglepő. A mi azonban az ó-székely balladák legnagyobb becsét s minden más e nemű magyar költemények feletti előnyét képezi, az abban áll, hogy azok meséje a mgasb körökben s a köznép gunyhójában egyaránt szerepel, s az olvasó most a fejedelmi csarnokban, majd egy népies falusi fonóban találja magát, tanúságául annak , mikép Erdélynek jobbadán népszerű nemzeti fejedelmei voltak s a polgári társaság különböző rétegei együtt élvén, együtt harczolván a hon és szabadsága fentartásáért, összesimultak , hogy Olygarchia nem lévén, sőt az állami szerkezeten átszövődött szabadelvüség, főleg pedig az itt már akkor fenállott vallásszabadság folytán az intelligentiának szabad útja volt a legmagasabb országos méltóságokra, hivatalokra, hazánk e részében csaknem minden születés és vallási különbség nélkül. Innen van az, hogy a fejedelmeknek gyakran igénytelen származású tanácsosai és vezérei voltak; igy lett Székely Mózes közönséges székely közvitézből fővezérré; igy küldetett Borsos Tamás, habár egyszerű marosvásárhelyi polgár volt, a legfontosabb diplomatiai küldetésekkel idegen udvarokhoz, jelesen Konstantinápolyba a fényes portához. Mindketten s ezekhez hasonlóan mások számosan nem születésük, hanem tehetségük következtében emelkedtek. Ennyit előleges ismertetésül. Különben azt hiszem, lesz még alkalmam tüzetesen szólani a mondott gyűjteményről, e ritka tüneményről, mit ezúttal jelezni kívántam csupán, mint árbóczkosárban ülő tengerész a szárazföldet, csillagász a közelgő üstököst. Most még csak annyit jegyzek meg, hogy a „Vadrózsák“ egészben a székely tájszólás szerint vannak szerkesztve, a legapróbb részletig, vidékek szerint, mire Kriza, mint maga is székely, nagy figyelmet fordított, s amit a könyv végén egy kis tájszótár és jegyzetek fognak megmagyarázni. Záradékul álljon itt még egy kis böngészet az itteni hírekből . Azt beszélik, hogy fent és alant még folynak az előmunkálatok az „erdélyi országgyűlésre,“ ez eszme tehát még él. Dobsa Lajos „István, első magyar király czímű jeles tragoediája múlt hó 30- és 31-én adatott, a felemelt helyárak daczára mindkétszer tele színházban. Azonban jelen színésztársulatunk gyöngébb, a kolozsvári közönség műérzéke ellenben kifejlettebb, semhogy az előadást, daczára a színházunk diszitményeihez képest jelesnek mondható kiállításnak, sikerültnek lehetne mondani. Végre — a mit e hírek közt legelöl kell vala megemlítenem — helybeli főrangú műkedvelőink második előadása — minek jövedelme az irói segély-egy A békés-bánsági helv. hitv. egyházmegye gyűlése. A közelebbi napokban Lónyay Menyhért ur világi elnöklete miatt Szegeden tartott b. h. egyházmegyei gyűlés nevezetesebb tárgyait kivárom e lapok olvasóinak tudomására juttatni. A volt esperes leköszönése folytán, ujonan választott Hajnal Ábel békési lelkész, a superintendentialis gyűlésen leendő felesketéséig nem hivataloskodván, a legidősb lelkész tanácsbiró foglalta el az egyházi elnöki széket ; ezután a tanács kiegészítése következett, vagyis az uj tanácsbirák , Szalay István szentesi lelkész, magyar tud. akadémiai tag, Túri Dániel herényi, Juhász Antal makói lelkészek, Szathmári Károly, Békésmegye volt főjegyzője, Kovács Ferencz, Vásárhely volt pr. gy. követe, a birói hitet letették, s az elnök Lónyay Menyhért urrali kézfogás által hivatalaikba beigtattatik. Túri Sámuel úr Temesvárról sem meg nem jelent, sem akadályoztatásáról az elnökséget értesíteni nem tartotta szükségesnek. Pedig a nevezett úr a Bánságból épen azért választatott meg, mert a bánsági és katonai végvidéken levő egyházak keserves helyzete, az ő körülményeiket ismerő erélyes férfiak buzgósága, pártfogása és támogatása után vajmi régen sóvárog már. Különösen a határvidék állapota vallási és nevelési tekintetben nagyon sajátságos. A többi bajok természetének, mindségének és forrásainak kiismerésével pedig, a canonica visitationa körutat tevő esperes és jegyző) bízatott meg, kik egyszersmind a találandókhoz képest orvoslási módokat és szereket is fognak javasolni, s a püspökhöz felterjesztést tesznek a viszás állapotok maga utjáni megszüntetése iránt. A közelebb múlt években még maga a superinendentia is oly mostoha volt a bánsági ecclesiák iránt, hogy az azok vizsgálására évenkint kiadni szokott 40 pártot is megtagadta. Újabban azonban, a békésbánsági egyházmegye sürgető felterjesztései folytán kimondotta, hogy e vidék nemcsak a fraetusnak, de az egész egyházkerületnek gondoskodása, ápolása alá kell hogy vétessék. A az esperesi látogatások költségei pótlására a 42 új forintot ismét kiadatni rendelte. A papválasztás módjára nézve, az egyházkerület minden egyházmegyétől véleményt kérvén e gyűlés, Szalay István tirórak következő javaslatát fogadta el és terjesztette föl: Noha a népképviselet eszméjéből önként következik, hogy a népet képviselő Presbyterium, a lelkészt önmaga közvetlenül is megválaszthatná, mindazáltal, hogy a népképviseleti presbyterium ebben is folytonosan elismerje, hogy ő az egész gyülekezetben gyökeredzik, továbbá hogy az evangeliom prédikáltatása és hallgatása által, a lelkész és gyülekezet közt, előállani kellő szellemi egyesülés, a megelőző kölcsönös bizalom által megkönnyittessék, — úgyszintén, hogy a gyülekezet ez által egyik karjával választott presbyteriumát, másikkal a választandó lelkészt magához ölelvén, lehetővé tétessék a szervezett egyház egész testének vérkeringése a kölcsönös szeretet által, s igy a két, szent életbeni előhaladás minél kevesebb szikekbe ütközhessék; — végre hogy a nép, lelkészválasztási jogának ősi szokásainkba s kanonainkba benyúló gyökérszálai ki ne szakadjanak : mindez okoknál fogva úgy véli a lelkészválasztást legczélszerűbben közvetíthetni, hogy a presbyterium legalább is három, már előre kellőleg kiismert, alkalmas s az esperesnek tudomására juttatott egyént ajánlana a templomban előre meghirdetett, s az esperes, vagy általa küldött lelkész elnöklet alatt tartandó egyházi népgyülésnek, s ezekből választana a gyülekezet szavazás által, melynél, a gyülekezetből a presbyteriumból nevezett két-két, és igy négy tagú bizottmány szedné a szavazatokat. Az egyházi épületek biztosítását annyira sürgeti az e. megye, hogy a superintendentiát megkeresi azon határozat szigorú életbeléptetése iránt, melynél fogva az egyházi épületek biztositását elmulasztott egyh. elöljáróság tétessék összes vagyonával felelőssé a tűzkár esetében; egyszersmind kijelenti, hogy jövőben a nem biztositó egyházak tűzkárosodás miatti segedelem kérését nem fogja meghallgatni. Nagyon helyes és bölcs intézkedés, így megszüntethetik a kéregetés nem igen szép mestersége, s elhárittatik a különben bekövetkezhetendett kár és szerencsétlenség. Biztosítsa magát minden egyház! Némely egyházak a felsőbb helyen meghatározott stolarekat (magasabbak lévén az eddigieknél) máig sem léptették életbe; másokra nézve jelentetett, hogy a híveket közönyösség kezdi megszállani, a vallásos buzgóság hal közöttük. Amazok a felsőség iránti engedelmességre, s a törvényekhez alkalmazkodásra a szeretet hangján ugyan, de azért komoly szigorúsággal figyelmeztettek és intettek. Emezekbe pedig küldöttségek bocsáttattak ki az e. m. tanácskebeléből, hogy a baj gyökerét felkeressék, s a találandó körülményekhez képest intézkedjenek, hogy a keresztyén hitélet alvó szikrája, a hűlni kezdő keblekben újra éledjen, s a vallás iránti kegyelet és buzgóság gyökérszálai lankadásnak ne induljanak. A mily rész vért okozott a Csanádi volt első alispánról jelentett azon tett, mely szerint az a h. h. vallásuakat a római cath. ünnepek megülésére rendeletileg felhivta: ép oly örömmel hallottuk a szegedi városi tanács azon dicséretre méltó loyalis intézkedését, hogy a reform, lelkész fizetése pótlásául, évenkint 300 forintot, a tanító fizetéséül pedig 420 forintot rendelt a város pénztárából kiadatni. Az egyházme Kolozsvári levelek. III. A hosszas tétlenség, a sajnos közöny után, mely annyi nemzeti emléket engedett elmerülni a feledés tengerébe, az öröm érzete szállja meg a kebelt, midőn látja, hogyan munkálkodik több lelkes honfi ama nagybecsű drága gyöngyök felkutatásában és felszinre hozatalában. E munkásság, mely újabb időben nyilvánulni kezd főként Erdély ősnépének lakhelyét, a classique elismerését az esperes személyesen vitte meg a nemes város elöljáróságának. Az e. megye folyó évi közigazgatási költségei fedezésére, az összes egyházakra lélekszám arányban kivetett adó öszvege = 1735 frt 263/„ kr. volt, a jövő évre bemutatott budget 1342 frtra rúg. (r. 1.) Lapszemle. A szász nemzeti egyetemnek a Reichsrathra vonatkozó ismeretes határozatát a félhivatalos „Ungarische Nachrichten“ is teljesen kárhoztatja. Banszner úr nem akar ugyan palctát törni a szász követek érzületei felett, és azzal menti őket, hogy „kedélyük fölhevült egy nagy, egységes ég szabad Ausztriának eszméje által, minek folytán azon ábrándos hit támadt fel bennük, hogy egy közös Reichsrath életerős, üdvös intézmény. E hitet, s azon indokokat, mik a szász képviselők e hitben megerősíthették, czikkiró, politikai ideológiának nevezi, mely a németeknek régi öröksége. „E rögtöni kiáltó fordulat a hétszázéves politikai magaviseletben annál sajnosabb“ — úgymond — „mivel az utolsó évtized elég időt engedett a szászoknak megfontolni, ha vájjon Erdélyben, hétszázados létezésük alatt jutottak-e valaha oly mostoha helyzetre, s nem védte-e mindig hatalmasan autonómiájukat a magyar államkötelék, miszerint őseiknek azon hitéhez ragaszkodjanak, hogy a magyar alkotmány legjobb etalmuk és paizsuk, hogy nem szabad ellenséges állásba kerülniök azon nemes magyar vérrel, mely oly gyakran patakokban folyt, hogy a szász földet a berontó barbárok ellen védje, s jogaikat és szabadalmaikat megóvja.“------„De úgy látszik, hogy a történelem nem maradt meg emlékezetükben, az ezeréves magyar alkotmány varázsereje meg van törve, s a kegyeletérzet eltemetve. Mi azt hisszük, hogy eme képviselők igen megfontolatlan játékot űznek, s a magyar terület népeinek érdekeit és érzelmeit pajzánul sértegetik.“ „De meg fognak győződni róla, hogy Magyarország jogterének elhagyása folytán, a levegőben lebegnek s utóvégre elhagyatottan állnak, minthogy maguk tépik szét mindazon kötelékeket, melyek őket Magyarországgal összefűzik, és maguk áldozzák fel mindazon jogigényeket, melyekkel egyébként a hazai törvényhozás irányában jog szerint élhetnének.“ — — »Vájjon ki hajtja őket oda“ — értekezését így végzi czikkíró — „hogy emez alkotmányukat halomra döntsék a végből, miszerint a Reichsrathba menjenek, melybe egyedül még sem fognak belépni soha? Nem tudjuk, az államminiszteriumnak egy elhatározását sem, mely eme lojalitási cselekvényre indította volna őket. Mint a bohó gyermekek, úgy lépnek ők szükség nélkül egy sikamlós pályára, melyen vakon keresik fel a veszélyt. A szász követek nyilatkozata a magyar kérdésre nézve vízbe csapó ménykő. E kérdés azért mégsem mozdul ki helyéből, vagy helyesebben, háboritlanul fejlődik tovább. De ha a magyar népek és tartományok képviselői fölveszik majd újból törvényhozói tevékenységük fonalát, ha a magyar korona épsége helyre lesz állítva ismét, akkor a szászok szerencséseknek vallhatandják magukat, ha jelen politikájuk feledésbe megy át s politikai különállásuk nem szenved a magyar alkotmánynak mostani feladásáért.“ Külföld. — A „Nord“ a keleti kérdésre vonatkozólag terjedelmes czikket közöl, melyben Ausztria és Anglia keleti politikáját megtámadja. A két hatalom, úgymond, egy és ugyanazon czélra törekszik Törökországgal, t. i. a keleti status quonak fentartására. Mig Ausztria csapatai a szárazon a török határokig őrködnek, s ágyunaszádai s más vizi jármüvei le a Glossa fokig czirkálnak a vizen, s ez által a török hajóhadnak igen tevékeny gyámolitást adnak, addig Anglia pénzzel segiti, azt a legújabb török kölcsön gyors előállítása eléggé tanúsítja, s a bankárok nevei alatt is joggal gyaníthatjuk az angol kormány kezei működését rejteni. És valóban, ha az angol kormánytól függne, a török járom már holnap Herczegovina, Montenegró és Szerbia nyakán nyögne. Anglia politikáját következőleg lehet összefoglalni: fentartása a s Musquonak keleten, megszilárdítása a török uralomnak a még hatalma alatt álló szlávokon és görögökön, más szavakkal pénzzel beavatkozása végett, hogy a török hatalom háborúját a keresztény alattvalók ellen folytathassa. Vegyük hozzá még diplomátiai támogatását is. A három hatalom czélja tehát minden szláv mozgalom elnyomása. Kérdés már most, mit tehetnek ennek ellenében a szlávok és vajjon nem áll-e érdekében más hatalmaknak a párisi szerződés fentartása, s hogy a törökországi keresztény alattvalók jelen elnyomott rendellenes állapota jobbra forduljon. Ennek megfejtését jövő számában ígéri a „Nord.“ — Ragusai tudósítás szerint,közelebbről 0merbasának egy kiáltványát tették közzé a felkelők táborában, melyben nemcsak általános amnestiát, sőt önkormányzatot is ígér. De a felkelők semminemű egyezkedésre nem hajlandók, jól tudván mit kell tartaniok a török ígéretekről. Azt állítják, miszerint Omer hasa és Bresobason orosz konzul közt egy idő óta feltűnő feszültség uralkodik, okául a konzul kétértelmű magaviseletét hozzák fel. — A „M. Post“ megint Poroszországra irányozza figyelmét s kemény hasonlatosságokat hord fel, a mennyiben L Károlyt és XVI. Lajost emlegeti sűrűen A porosz hűbéri pártnak — úgymond — azon kellett volna lenni, hogy megnyerje a nép és korona közti közvetítésre azon férfiakat, kik az 1848—9-diki mozgalmakban szerepeltek; e helyett azonban épen ezek szivében sértette meg a büszkeség s hazafiság érzelmét s úgy küldte vissza választóikhoz. A porosz kormány eljárása használhat a hűbéri párt terveinek, de a királyi családnak csak árthat. — Berlinből sürgönyzik 6-ról. A „Vossische Ztg.“ tegnapi számában egy, mint írja, névtelenül beküldött levelet közöl, melyben a pénzügyér sürgetve felszólítja a hadügyért, hogy a jelen katonai költségvetést 212 millióval megkissebbítse, hogy az eddigi adópótlékot megszüntetni, és a választási határidő előtt határozott biztosításokat lehessen tenni. A mai „Vorss. Ztg.“ jelenti: A névtelenül beküldött levél közlése miatt tegnap délután Schel 1ing államügyész egy bűnvádi biztos kíséretében megjelenvén, rögtöni elfogatás terhe alatt, a nyomda vezetőjétől a kérdéses kézirat kiadását követelte. Minthogy a kézirat a nyomdában nem volt, lakatost hozattak a bezárva volt szerkesztőségi szállás megnyitására. Lindner szerkesztő azonban ezalatt megérkezvén, kijelenté, mikép az illető kézirat már nincs meg, minek következtében motozást tartottak a Lindner szerkesztő magánszállásán is, de sikertelenül.