Magyarország, 1862. július (2. évfolyam, 149-175. szám)
1862-07-24 / 169. szám
1802.— El. évfolyam. 169. Mr Csütörtök Julius 21. 1711 1 SZERKESZTŐSÉGI IRODA ..... .................. t' MUNKATÁRSAINK ........ 1 hIRDETM'OTEK DIJA ' I MEG JELEN ” ITTT A TI IS £ T ríl A T séghez intézzelek. — A lap kiadása körüli panaszo k, a magán hirdetmények Bélyegdíj külön 30 ájkr. A ny.Htérb.n 4 hasábos p.tit.or 25 újkr. t.léT.l nnnd.n nap. ülAüü-MiVAiAn a kia jó-hivatalhoz intézendők. Egyes példányok Kilián Gyölrgy, Ostrilsima K., Lmapel Hébert és ELŐFIZETÉSI AR j áttér *• **• földszint. Bérmentetlen leveleket csak ismerős kézből fogadunk el. ______ J__gggenberker reálidorjsönyvke.^_ j Egészévre 18 ft. Félédre 9 ft. Negyedévre 5 ft | ajtér 2. sz. 2. emelet, kittnek, hogy a lap szellemi részit illető minden közleményt a szerkesztő- 6 hasábos petitper 1-szeri hirdetésnél 9, 3-«erinil 7 ujkr. ünnep- és vasárnepot követő napok köré S Pest, Julius 23. (if) Nagy szélcsend a politikai világban 1 — De lehet-e tartósságában bízni? A távol láthatáron sötét pontok tünedeznek le és fel, melyeket a tapasztalt tengerész zivatarjeleknek magyarázhatna, s ösztönző indoknak arra, hogy árbocz, vitorla, horgony, s a hajónak száz és százféle mentő- és védelmező eszközei rögtön alkalmazható állapotban találtassanak. A magas politika mai nagy embereitől ezen elővigyázatosság szintén nem tagadható meg. Az atlanti tenger túlsó partjain tizenhat hónapja már, hogy a polgárháború iszonyai megszakadás nélkül rettegtetik az emberiséget , háborgatják a közlekedést, sértenek millióféle érdekeket. Anglia, mint legközelebb szomszéd és fajrokon, hivatva érezhetné magát az egyeztető szerepére. Ezt hatalmi állása, szomszédsági érdekei, s különösen a nemzetiségi azonosság nemcsak ajánlanák, de mentenék is; a szenvedés pedig, melybe Nagy-Britanniának e háború dúlásai kerülnek, az egyeztető közbelépést még indokolná is. Azonban Anglia kormánya a távol fergeteg jelét magára az országra csak akkor véli igazán romboló viharrá fejlődhetönek, ha jól át nem gondolt közbelépésével a veszélyt kihívja, s maga ellen zúdítja. Palmerston lord eltérőleg az angol sajtó némely részének nézetétől , s nem osztozva a franczia vélekedésben, magukra akarja hagyni továbbra is a küzdő feleket, s a néhány évvel ezelőtt kimondott, s azóta annyi nevezetes eseményeknél csonkílatlan fenntartott „non intervention“ ezen szép eszme szerzőjének ellenére — az óczeánon túl is bántatlanul akarja hagyatni. A déli államok elismerésének ténye e nemzetet még nem teszi nemzetté; ezt szükségképen fegyveres támogatásnak is kellene követnie, s ekkor azok, kik sokalták az egy háborút, csináltak belőle kettőt, hármat; — és kik aggódtak az egy háború pusztításai által okozott részletes károkon, kétségbe eshetnének az általános szenvedésen. Az angol premier tehát bölcs belátással megmenté a „non interventio“ elvét Éjszak-Amerikában, — de megmentheti e, s Anglia érdekei megengedik-e, hogy akarhassa azt megmenteni keleten? E kérdésre már nem oly egyenes Anglia felelete. Thouvenel franczia külügyminiszternek londoni látogatását sok fontos kérdéssel hozták kapcsolatba, s ezt igazolta a nagy diplomatának állása, és a tudat, hogy épen Francziaország rendelkezhetvén a legtöbb diplomatiai nevezetességről, ha mégis — ezek mellőzésével, a császár magának a külügyminiszternek elküldését tartá szükségesnek, mindenesetre oly kérdések megoldási módozatai iránt kíván értekezni, melyeknek elintézését az események rohama váratlanul sietteti. Jól értesültek szerint, e kérdések egyikét az amerikai beavatkozás ajánlata képezi. A másikat a már többször jelezett, a keleti kérdés némely propgnansabb pontjainak eligazítására indítványozott diplomatiai értekezlet Stambulban. Ezen értekezlet ellen Angliának kezdetben észrevételei voltak, mert Ausztriától, mely bizonyos okokból azt ellenzé, nem akart megválni. Thouvenelnek azonban sikerült a kételyeket eloszlatni, s a keleti keresztény tartományok forrongó helyzetéről oly képet adni, mely a londoni kormányt korábbi ellenzési feltételeiben nagyon megingató. Ehez járult még, hogy Ausztria is — szemben a bevégzett tényekkel, magát teles elszigeteltségbe ejtetni nem akarva, a stambuli értekezlet megtartásához beleegyezését adó; elfogadja a zöld asztal mellett az olasz királyi küldött egyenjogú társaságát, de kiköti, hogy amaz értekezlet csupán a szerb montenegrói nehézségekkel foglalkozzék, s egyáltalán nem engedheti, hogy a nagy keleti kérdés egész zömében elővezethessék, vagy a keleti kérdéshez szorosan nem tartozó más ügyek az értekezlet tárgyául választathassanak. Nem kétkedünk, hogy Anglia és Francziaország e feltételeket elfogadák, de hogy ezen feltételek magán az értekezleten is valami szigorú lélekismeretességgel megtartassanak, biztosan alig következtethető, kivált ha a legközelebbi párisi értekezlet feladatát hasonlítjuk össze jegyzőkönyvének sorrendjével ; ott is a keleti kérdés volt a kitűzött napirend, s Cavour gróf mégis el tudá vetni az uj olasz királyság magvát, s vita tárggyá tenni az olasz kérdést. Konstantinápolyban a napirend ugyanaz — egy részben; t. i. a keleti keresztény tartományok jogbiztositása. Avagy vehető-e rész néven Oroszországnak, ha például Bulgária, Macedonia,Albánia, Rumelia,Thessalia és a többi elnyomott tartományok keresztény népeit ép úgy méltóknak találandja pártfogására, mint a szerbeket és montenegróiakat. És gyanusítható-e Francziaország, ha, mint legidősb fia az egyháznak, azon korlátok enyhítését vagy ledöntését fogja sürgetni, melyek a szentföld keresztény hitfelekezeteinek vallásgyakorlását nehezítik ? És e kettőnek politikai kapcsa sok egyéb olyan kérdést húzhat egy értelem alá, melyek első tekintetre heterogén természetűeknek találtathatnak, de ha lényegileg vétetnek, amazokkali benső összefüggésük kétségtelen. Hogy Oroszország a török keresztény alattvalók sorsának enyhítését nyomatékkal eszközölhesse, s nyerendő biztosítékaiknak tekintélyes ellenőrzője lehessen, a fekete tenger feltétlen használását okvetlenül szükségeli; és — hogy Francziaország a szentföldet a keresztény vallásgyakorlat számára végleg biztosíthassa, meg kell oldania a római csomót, el kell háritnia az okot, mely Angliának hátmögötti ármánykodásra szabad mezőt nyit, s oly lépést tennie az olasz egység felé, mely emennek barátságát Francziaország keleti politikájának minden aggodalom s gyanú nélkül megszerezhesse. Leend-e Ausztriának az értekezleten oly befolyása, hogy azt ilyen mellékes ágak bevonásától visszatarthassa? Ha az illető hatalmak politikájának újabb csoportulását elemezzük,e kérdésre nemmel lehet felelni. Olaszország egységének elismerésében rejlik a keleti kérdés megoldásának is egyik kulcsa. — Azok, kik a népek törekvéseit az olasz félszigeten legalizálták, — nem ignorálhatják, és nem utasíthatják vissza a Balkánon inneni és túli követeléseket sem, — és kik a suffrage universel érvényét elismerték és szentesiték a nápolyi, egyházi toskánai, párma modenai tartományokban, nem tarthatják azt az isteni joggal ellenkezőnek Törökország azon tartományaiban sem, melyekben az ín a százados nyomást megunva, s a szabadságra megerősödve, egy gyűlölt hatalom igája alól kíván és öröködik menekülni. Midőn e szerint Ausztria a keleti kérdést az értekezlet asztalánál osztályozni akarja, ellentétbe jő azon hatalmakkal, melyek Victor Emánuelt az egységes Olaszország királyának elismerték, összeütközésbe jő azon elvekkel, melyek ezen elismerést vezették, s melyek — ha csak felettébb s egész váratlanul nem változik a világ irány ', a keleti kérdés megoldásánál is döntő befolyással birandnak. Utóirat a birodalom szervezéséhez. Egy volt orszgy. képviselőtől. A bécsi „Vaterland,“ melynek szándékait vizsgálni tisztünkhöz nem tartozik, de melynek irányunkban azon érdeme van, hogy nem centralista lap, s hogy Magyarország iránt méltányos tud lenni, f. h.520 ki számában egy jó indulatu czikkben a magyar kérdésről értekezik, felszólítva a magyar sajtót, hogy vessen véget hallgatásának, elemezze a kiegyenlítés feltételeit, vitatkozzék a kiegyenlítés különböző modalitásairól. Mindenek előtt tagadnunk kell, hogy a magyar sajtó folyvást hallgatna a magyar kérdés megoldásáról. A magyar sajtó e tekintetben csak a kellő mértéket tartja, tudván, hogy nem feladata új megoldási javaslatokkal fellépni, s tudván, hogy a magyar kérdés kiegyenlítését előmozdítani, a sajtó, jelen viszonyok közt, csak csekély mértékben képes. Ha azonban a ,,Vaterland“ felszólításának ez ízben engedünk — tesszük azt, mert, azt hisszük, hogy nézeteinkkel a kérdés felderítéséhez némikép járulhatunk. Ismételjük, mi annyiszor mondatott, már, hogy a magyar kérdés megoldása az ausztriai birodalomra nézve életkérdés, s hogy megoldását halasztani nem tanácsos, pedig nem magyar érdekek s tekintetek, de birodalmi, sőt európai érdekek s tekinteteknél fogva. Az ausztriai birodalom cselekvéseiben kifelé zsibbasztva, önmagára hagyatva, s a közeledő politikai viharok által veszélyeztetve van. Mi, a franczia hatalom suprematiája s a keleti kérdés bonyodalmai mellett — európai calamitás. — A birodalom e beteg állapotából és e fausse-positióból csak a magyar kérdés megoldása által léphet ki, s jöhet oly helyzetbe, melyben minden kut forrásait teljes mértékben igénybe vehetni, s használhatni fogja. De ha e czélt elérni akarjuk, a megoldásnak teljesnek — egy nagyszerű rendszabálynak kell lenni. Fél vagy negyed megoldás — aminőt a hivatalos és félhivatalos lapok az octoberi diploma példájára ajánlanak — a birodalomra nézve nem uj erő, de uj gyengeség kulforrásává válnék. A teljes megoldás pedig lehetséges. Mi útjában áll, nem más, mint, előítélet, az ügy félreismerése, 8 bizonyos emberek önérdeke, kik érezvén, hogy csak oly állapotok közt lehetségesek, melyeket a pénzügyi miniszter az 1863-ki budget előadásánál „be nem fejezett — unfertig — állapotoknak“ nevezett, önérdekeiket a birodalom s a dynastia érdekeivel azonosítják. A magyar kérdés teljes megoldása (törvényeink s a magyar felfogás szerinti megoldása), nem veszélyezteti sem a birodalom fenállását, sem nagyhatalmi állását. Hiszen a magyar korona országai a birodalom egyik felét képezvén — ez országok érdekében fekszik, hogy a birodalom ezen állást ne csak név szerint tartsa meg, hanem meg is védhesse, s a külföld irányában érvényesíthesse. Tudjuk, hogy e tekintetben bizonyos egység szükséges ott, hol a birodalom a külfölddel érintkezik s annak irányában cselekvőleg lép fel. De az egységnek e mértékét sem az 1848-ai törvények, sem a múlt országgyűlés feliratai nem támadják meg. A külügyekben — a miután Magyarország és az örökös tartományok közt fenállott vámsorompók megszüntek — a kereskedelmi ügyekben is egyetemes eljárás s egyforma törvényhozás szükséges. Itt vannak tehát a közügyek, melyekre nézve, ha alkotmányos eljárást követelünk, időről időre a múlt országgyűlés feliratai értelmében is a monarchia másik felével érintkeznünk kell, — s erre nézve a Lajtán túl is bizonyosan egyetértenek velünk. Hogy ellenben a bel, az igazság s a közoktatás ügyei nem közös igyek — ez sem lehet, controvers kérdés. A vita tehát a magyar kérdés megoldása tekintetéből, józanul csak a pénz körül foroghat. Ha a megoldás módja felett vitatkozni kell, a vitát tisztán e két pontra kell szorítani. — Ha a vitába a Parlamentarismust, a megyei autonómiát, az 1791. törvényeket s az 1818 ki III. törvényczikket, a jogkontinuitást, Erdélyt s Horvátországot bevonjuk, — akkor soha sem fogjuk tisztába hozni a dolgot. Kell-e a pénz- és hadügynek a közös ügyekhez tartozni ? — csak az lehet Bécs és Pest közt józanul az utolsó dfferentia. Mi — nemcsak mert ez ügyek a 4S-ki törvények szerint nem közös ügyek, hanem mert az ausztriai birodalom jól felfogott érdeke is szükségessé teszik a magyar pénz-és hadügy elkülönítését az ausztriai pénz- és hadügyfél : ez ügyek elkülönítése mellett fogunk mindig nyilatkozni. A birodalom finánczügye annyira beteg, hogy azt csak radicális módon lehet gyógyítani. A pénzügyi miniszternek tökéletes igaza volt, midőn mondá, hogy itt finánczmesterségek nem segítenek. — A pénz- és hitelügy concentratiója Bécsben , nem a birodalom, nem a dynastia , sőt még nem is Bécs városa , csak egynéhány bécsi bankár érdeke. A birodalom finánczügyénél a főtekintet nem lehet más, minthogy a birodalom nagyhatalmi álása által okozott kiadások fedezve legyenek, (egy vagy két zsebből, egy vagy két finánczminiszter által: az tökéletesen mindegy) s hogy a birodalom pénzügye rendezve legyen, hogy zavart állapotára a külhatalmak ne specuálhassanak, — hogy a birodalom actiója kissé, a zilált, pénzügyek által zsibbasztva ne legyen. Mindezt, a mai körülmények közt csak a knruczügy elosztása által lehet elérni. Mi a hadügyet, illeti: — hisszük, hogy a birodalom serege csak akkor volna képes azon egész hadi készültséget, s vitézséget, mely benne rejlik, kifejteni, ha törvényeink értelmében a magyar contingens elkülönitve egy külön magyar sereget alakitna, — a két sereg úgy is a fejedelem legfőbb parancsa s közös vezénylete alatt állván; hiszen miért hagyatnak meg a magyar huszárok s a magyar gyalog ezredek ? ha az szükséges s katonai tekinteteknél fogva czélszerü: — mennyivel inkább állanak e tekintetek egy külön magyar sereg felállítása s illetőleg elkülönítésére nézve.— Ha az 1848-i események nézetünk ellen hozatnak fel — ez mit sem bizonyít — de ezt fejtegetni nem is volna idején és helyén. E kérdéseket egy hírlapi czikkben eldönteni nem lehet. Mi itt csak kijelölni akartuk, mi körül kell a vitának folyni, ha eredményt kívánunk. Jöjjünk ez iránt tisztába: — a többi nehézségek önkényt meg fognak szűnni. A megoldás törvényeink értelmében történvén, oly diadala volna ez a jognak a tény felett, melyben magában már roppant erkölcsi erő rejlenék a birodalom rendelkezésére. E megoldással egy uj időszak kezdődnék, melyről azt lehetne mondani, mit Macaulay a hannoveri dynastia megalapításáról,— az uj „settlement“-t! mondott, hogy az alatt Anglia gyalázatos alárendeltségből sebesen emelkedett első hatalommá, —hogy jóléte, hadi dicsősége egyiránt növekedett, hogy oly közhitelt teremtett, minő az előbbi korszak államférfiai előtt hihetlennek látszott volna. Aradalmi költségvetés 1863 Ia. III. A birodalmi tanácsnak előterjesztett költségvetés szerint a kiadás lenne 1863-ban 397 millió, a bevétel 304 millió frt,és is:y a kiadásoknak csak mintegy */«-be van fedezve. A rendes kiadásokat 362 millióval számitva, t. i. levonva a rendkivüli hadügyi költséget 35 milliót, a kiadásoknak még mindig s-a igényel fedezést. Elvi kérdés már most az, hogy az ilyen babarétt lehet-e, szabad-e normálisnak tekinteni? Politikai kérdés pedig az, hogy a fennálló rendszer mellett lehet-e a deficitet a költségvetésből eliminálni ? Midőn jövedelemről, s annak kezeléséről van szó, ugyanazon szabályt kell követni nagyban és kicsinyben, és így az államnál is, gazdasági szempontból tekintvén a dolgot, fő feladat a kiadások és bevételek között legalább egyensúlyt állitni elő. Erre nézve csak két út van előttünk, a. m. vasry a kiadásokat csökkenteni, v asy pedig a bevételt emelni. A bevétel két esetben emelkedhetni, na ugyanis: 1 ör nagyobb termelés nagyobb fogyasztás, kifejlettebb ipar és kereskedés szaporítja az állam jövedelmét, vagy pedig 2 oz, ha a nemzetgazdászati viszonyokban állapodás mellett az adó egy vagy más irányban emeltetik. E két mód közötti különbség magyarázatot nem igényel, mert míg as első esetben a közös érdek az államéval összevág, a második esetben a nemzetgazdászati érdek szenved. Ausztriában az első mód nem nyújt egyelőre nagy reményt. Politikai viszonyaink gátolólag nehezülnek ránk. Sokkal is nagyobb a deficit, mint hogy kedvezőbb körülmények közt is, az első évek 12—15 % síl nagyobb jövedelemre nyújthatnának reményt. Nem lehetett tehát másra számítni, mint a második módra , t. i. az adónak emelésére és pedig vagy új adónemek behozása, vagy pedig a régiebbek emelése által. Mint látjuk, a pénzügyminiszter új adónemeket is hozott a birodalmi tanács elé, a régiebbeket is emelé.A kormány szempontjából tekintvén a dolgot, nem lehetett mást tenni. A jelen budgettel még összeköttetésben van a bankkérdés. Valóban megfoghatatlan, hogy mily argumentatióval képesek a bécsi centralista lapok a budget ellen kikelni. Szót emelnek a következmény ellen és figyelembe sem veszik az okot! Megállapított kiadás s kisebb bevétel mellett mit volt mit tenni a pénzügyminiszternek ? A nagy kiadásnak oka a jelen rendszer, mely mellett a pénzügyet rendezni nem lehet, úgy hisszük, hogy e nyilatkozat egyedül adhat még reményt azálsadalmi pénzügynek, mert ha bármily rendszer mellett sem lehetne már egyensúlyt hozni bevétel és kiadás közé, akkor az állam pénzügyét bukottnak kellene tekinteni, főkép ha a centralista sajtó értelmében a jelen legjobb rendszer sem képes kedvező eredményre vezetni. Az 1862-diki költségvetésen a birodalmi tanács nagy szorgalommal átmenvén, azt néhány millióval redukálta, mi volt az azonban a tavali és mostani deficithez képest! Ipar, kereskedés és földmivelés oly kevés kedvezményben részesül Ausztriában, hogy az e végre kitett összegek a minimumnál is kevesebbet tesznek, ugyanezt mondhatni nagy mértékben a tanügyről is. De sokkal kisebb tételek is ezek, mintsem hogy az azokban tettre-