Magyarország, 1862. július (2. évfolyam, 149-175. szám)

1862-07-24 / 169. szám

1802.— El. évfolyam. 169. Mr Csütörtök Julius 21. 1711­ 1 SZERKESZTŐSÉGI IRODA ..... .................. t' MUNKATÁRSAINK ........ 1 hIRDETM'OTEK DIJA ' I MEG JELE­N ” I­TT­T A TI IS £ T rí­l A T séghez intézzelek. — A lap kiadása körüli panaszo k, a magán hirdetmények Bélyegdíj külön 30 ájkr. A ny.Htérb.n 4 hasábos p.tit.or 25 újkr. t.léT.l nnnd.n nap. ülAüü-MiVAiAn a kia­ jó-hivatalhoz intézendők. Egyes példányok Kilián Gyölrgy, Ostrilsima K., Lmapel Hébert és­­ ELŐFIZETÉSI AR­ j áttér *• **• földszint. Bérmentetlen leveleket csak ismerős kézből fogadunk el. ______ J__gggenberker reálidorjsönyvke.^_ j Egészévre 18 ft. Félédre 9 ft. Negyedévre 5 ft | ajtér 2. sz. 2. emelet, kittnek, hogy a lap szellemi részit illető minden közleményt a szerkesztő- 6 hasábos petitper 1-szeri hirdetésnél 9, 3-«erinil 7 ujkr. ü­nnep- és vasárnepot követő napok köré­ S Pest, Julius 23. (if) Nagy szélcsend a politikai világban 1 — De lehet-e tartósságában bízni? A távol láthatáron sötét pontok tünedeznek le és fel, melyeket a tapasztalt tengerész zivatarjeleknek magyarázhatna, s ösztönző indoknak arra, hogy árbocz, vitorla, horgony, s a hajónak száz és százféle mentő- és védelmező esz­közei rögtön alkalmazható állapotban találtassanak. A magas politika mai nagy embereitől ezen elővigyázatosság szintén nem tagadható meg. Az atlanti tenger túlsó partjain tizenhat hónap­ja már, hogy a polgárháború iszonyai megszakadás nélkül rettegtetik az emberiséget , háborgatják a közlekedést, sértenek millióféle érdekeket. Anglia, mint legközelebb szomszéd és fajrokon, hivatva érez­­hetné magát az egyeztető szerepére. Ezt ha­talmi állása, szomszédsági érdekei, s különösen a nemzetiségi azonosság nemcsak ajánlanák, de men­tenék is; a szenvedés pedig, melybe Nagy-Britan­­niának e háború dú­lásai kerülnek, az egyeztető köz­belépést még indokolná is. Azonban Anglia kormánya a távol fergeteg je­lét magára az országra csak akkor véli igazán rom­boló viharrá fejlődhetönek, ha jól át nem gondolt közbelépésével a veszélyt kihívja, s maga ellen zú­dítja. Palmerston lord eltérőleg az angol saj­tó némely részének nézetétől , s nem osztozva a franczia vélekedésben, magukra akarja hagyni továbbra is a küzdő feleket, s a néhány évvel ezelőtt kimondott, s azóta annyi nevezetes esemé­nyeknél csonkí­latlan fenntartott „non intervention“ ezen szép eszme szerzőjének ellenére — az óczeá­­non túl is bántatlanul akarja hagyatni. A déli államok elismerésének ténye e nemze­tet még nem teszi nemzetté; ezt szü­kségké­­pen fegyveres támogatásnak is kellene követnie, s ekkor azok, kik sokalták az egy háborút, csináltak belőle kettőt, hármat; — és kik aggódtak az egy há­ború pusztításai által okozott részletes károkon, két­ségbe eshetnének az általános szenvedésen. Az angol premier tehát bölcs belátással meg­menté a „non interventio“ elvét Éjszak-Amerikában, — de megmentheti e, s Anglia érdekei megengedik-e, hogy akarhassa azt megmenteni keleten? E kérdésre már nem oly egyenes Anglia fe­lelete. Thouvenel franczia külügyminiszternek lon­doni látogatását sok fontos kérdéssel hozták kapcso­latba, s ezt igazolta a nagy diplomatának állása, és a tudat, hogy épen Francziaország rendelkezhetvén a legtöbb diplomatiai nevezetességről, ha mégis — ezek mellőzésével, a császár magának a külügymi­niszternek elküldését tartá szükségesnek, mindene­setre oly kérdések megoldási módozatai iránt kíván értekezni, melyeknek elintézését az események roha­ma váratlanul sietteti. Jól értesültek szerint, e kérdések egyikét az amerikai beavatkozás ajánlata képezi. A másikat a már többször jelezett, a keleti kér­dés némely propgnansabb pontjainak eligazítására in­dítványozott diplomatiai értekezlet Stambulban. Ezen értekezlet­ ellen Angliának kezdetben ész­revételei voltak, mert Ausztriától, mely bizonyos okokból azt ellenzé, nem akart megválni. Thouvenelnek azonban sikerült a kételye­ket eloszlatni, s a keleti keresztény tartományok for­rongó helyzetéről oly képet adni, mely a londoni kor­mányt korábbi ellenzési feltételeiben nagyon meg­­ingató. Ehez járult még, hogy Ausztria is — szemben a bevégzett tényekkel, magát tel­es elszigeteltségbe ejtetni nem akarva, a stambuli értekezlet megtartá­sáh­oz beleegyezését adó; elfogadja a zöld asztal mellett az olasz királyi küldött egyenjogú társaságát, de kiköti, hogy amaz értekezlet csupán a szerb monte­negrói nehézségekkel foglalkozzék, s egyáltalán nem engedheti, hogy a nagy keleti kérdés egész zömében elővezethessék, vagy a keleti kérdéshez szorosan nem tartozó más ügyek az értekezlet tárgyául választathassanak. Nem kétkedünk, hogy Anglia és Francziaor­­szág e feltételeket elfogadák, de hogy ezen fe­ltéte­­lek magán az értekezleten is valami szigorú lélekis­­meretességgel megtartassanak, biztosan alig követ­keztethető, kivált ha a legközelebbi párisi értekez­let feladatát hasonlítjuk össze jegyzőkönyvének sor­rendjével ; ott is a keleti kérdés volt a kitűzött napi­rend, s C­a­v­o­u­r gróf mégis el tudá vetni az uj olasz királyság magvát, s vita tárg­gyá tenni az olasz kérdést. Konstantinápolyban a napi­rend ugyanaz — egy részben; t. i. a keleti keresztény tartományok jogbiztositása. Avagy vehető-e rész néven Oroszországnak, ha például Bulgária, Macedonia,­­Albánia, Rumelia,Thes­­salia és a többi elnyomott tartományok keresztény népeit ép úgy méltóknak találandja pártfogására, mint a szerbeket és montenegróiakat. És gyanusítható-e Francziaország, ha, mint leg­­idősb fia az egy­h­áz­n­ak, azon korlátok enyhí­tését vagy ledöntését fogja sürgetni, melyek a szent­föld keresztény hitfelekezeteinek vallásgyakorlását nehezítik ? És e kettőnek politikai kapcsa sok egyéb olyan kérdést húzhat egy értelem alá, melyek első tekin­tetre heterogén természetűeknek találtathatnak, de ha lényegileg vétetnek, amazokkali benső összefüg­gésük kétségtelen. Hogy Oroszország a török keresztény alattva­lók sorsának enyhítését nyomatékkal eszközölhesse, s nyerendő biztosítékaiknak tekintélyes ellenőrzője lehessen, a fekete tenger feltétlen hasz­nálását okvetlenül szükségeli; és — hogy Francziaország a szentföldet a keresztény vallásgya­korlat számára végleg biztosíthassa, meg kell oldania a római csomót, el kell háritnia az okot, mely Angliának hátmögötti ármánykodásra szabad mezőt nyit, s oly lépést tennie az olasz egy­ség felé, mely emennek barátságát Francziaország keleti politikájának minden aggodalom s gyanú nél­kül megszerezhesse. Leend-e Ausztriának az értekezleten oly befo­lyása, hogy azt ilyen mellékes ágak bevonásától vis­­­szatarthassa? Ha az illető hatalmak politikájának újabb csoportulását elemezzük,e kérdésre n­e­mm­el le­het felelni. Olaszország egységének elismerésében rej­lik a keleti kérdés megoldásának is egyik kulcsa. — Azok, kik a népek törekvéseit az olasz félszigeten lega­­lizálták, — nem ignorálhatják, és nem utasíthatják vissza a Balkánon inneni és túli követeléseket sem, — és kik a suffrage universel érvényét elis­merték és szentesiték a nápolyi, egyházi toskánai, párma modenai tartományokban, nem tarthatják azt az isteni joggal ellenkezőnek Törökország azon tartományaiban sem, melyekben a­z ín a százados nyomást megunva, s a szabadságra megerősödve, egy gyűlölt hatalom igája alól kíván és öröködik me­nekülni. Midőn e szerint Ausztria a keleti kérdést az ér­tekezlet asztalánál osztályozni akarja, ellentétbe jő azon hatalmakkal, melyek Victor Emánuelt az egységes Olaszország királyának elismerték, össze­ütközésbe jő azon elvekkel, melyek ezen elismerést vezették, s melyek — ha csak felettébb s egész vá­ratlanul nem változik a világ irány ', a keleti kérdés megoldásánál is döntő befolyással birandnak. Utóirat a birodalom szervezéséhez. Egy volt orszgy. képviselőtől. A bécsi „Vaterland,“ melynek szándékait vizsgálni tisztünkhöz nem tartozik, de mely­nek irányunkban azon érdeme van, hogy nem centralista lap, s hogy Magyarország iránt méltányos tud lenni, f. h.5­20 ki számában egy jó indulatu czikkben a magyar kérdésről ér­tekezik, felszólítva a magyar sajtót, hogy ves­sen véget hallgatásának, elemezze a kiegyen­lítés feltételeit, vitatkozzék a kiegyenlítés kü­lönböző modalitásairól. Mindenek előtt tagadnunk kell, hogy a magyar sajtó folyvást hallgatna a magyar kérdés megoldásáról. A magyar sajtó e tekin­tetben csak a kellő mértéket t­artja, tudván, hogy nem feladata új megoldási javaslatokkal fellépni, s tudván, hogy a magyar kérdés ki­egyenlítését előmozdítani, a sajtó, jelen viszo­nyok közt, csak csekély mértékben képes. Ha azonban a ,,Vaterland“ felszólításának ez ízben engedünk — tesszük azt, mert, azt hisszük, hogy nézeteinkkel a kérdés felderíté­séhez n­émikép járulhatunk. Ismételjük, mi annyiszor mondatott, már, hogy a magyar kérdés megoldása az ausztriai birodalomra nézve életkérdés, s hogy megol­dását halasztani nem tanácsos, pedig nem ma­gyar érdekek s tekintetek, de birodalmi, sőt európai érdekek s tekinteteknél fogva. Az ausztriai birodalom cselekvéseiben kifelé zsibbasztva, önmagára hagyatva, s a közeledő politikai viharok által veszélyeztetve van. Mi, a franczia hatalom suprematiája s a keleti kérdés bonyodalmai mellett — európai calamitás. — A birodalom e beteg állapotából és e fausse-positióból csak a magyar kérdés megoldása által léphet ki, s jöhet oly helyzet­be, melyben minden kut forrásait teljes mérték­ben igénybe vehetni, s használhatni fogja. De ha e czélt elérni akarjuk, a megoldásnak tel­jesnek — egy nagyszerű rendszabálynak kell lenni. Fél vagy negyed megoldás — a­mi­nőt a hivatalos és félhivatalos lapok az octo­­beri diploma példájára ajánlanak — a biro­dalomra nézve nem uj erő, de uj gyengeség kulforrásává válnék. A teljes megoldás pedig lehetséges. Mi útjában áll, nem más, mint, előítélet, az ügy fél­reismerése, 8 bizonyos emberek önérdeke, kik érezvén, hogy csak oly állapotok közt lehet­ségesek, melyeket a pénzügyi miniszter az 1863-ki budget előadásánál „be nem fejezett — unfertig — állapotoknak“ nevezett, ön­érdekeiket a birodalom s a dynastia érdekei­vel azonosítják. A magyar kérdés teljes megoldása (tör­vényeink s a magyar felfogás szerinti megol­dása), nem veszélyezteti sem a birodalom fen­­állását, sem nagyhatalmi állását. Hiszen a ma­gyar korona országai a birodalom egyik felét képezvén — ez országok érdekében fekszik, hogy a birodalom ezen állást ne csak név sze­­rint tartsa meg, hanem meg is védhesse, s a külföld irányában érvényesíthesse. Tudjuk, hogy e tekintetben bizonyos egy­ség szükséges ott, hol a birodalom a külföld­del érintkezik s annak irányában cselekvőleg lép fel. De az egységnek e mértékét sem az 1848-ai törvények, sem a múlt országgyűlés feliratai nem támadják meg. A külügyekben — a miután Magyarország és az örökös tarto­mányok közt fenállott vámsorompók megszün­tek — a kereskedelmi ügyekben is egyetemes eljárás s egyforma törvényhozás szükséges. Itt vannak tehát a közügyek, melyekre nézve, ha alkotmányos eljárást követelünk, időről időre a múlt országgyűlés feliratai értelmében is a monarchia másik felével érintkeznünk kell, — s erre nézve a Lajtán túl is bizonyosan egyetértenek velünk. Hogy ellenben a bel, az igazság s a közoktatás ügyei nem közös­­ igyek — ez sem­ lehet, controvers kérdés. A vita tehát a magyar kérdés megoldása tekint­etéből, józanul csak a pénz­­­ körül foroghat. Ha a megoldás módja felett vitatkozni kell, a vitát tisztán e két pontra kell szorítani. — Ha a vitába a Parlamentarismust, a megy­ei autonómiát, az 1791. törvényeket s az 18­18 ki III. törvényczikket, a jogkontinui­­tást, Erdélyt s Horvátországot bevonjuk, — akkor soha sem fogjuk tisztába hozni a dolgot. Kell-e a pénz- és hadügynek a közös ügyekhez tartozni ? — csak az lehet Bécs és Pest közt józanul az utolsó d­fferentia. Mi — nemcsak mert ez ügyek a 4S-ki törvények szerint nem közös ügyek, hanem mert az ausztriai birodalom jól felfogott érde­ke is szükségessé teszik a magyar pénz-és had­­ü­gy elkülönítését az ausztriai pénz- és hadügy­fél : ez ügyek elkülönítése mellett fogunk mindig nyilatkozni. A birodalom finánczü­gye annyira beteg, hogy azt csak radicális módon lehet gyógyí­tani. A pénzügyi miniszternek tökéletes igaza volt, midőn mondá, hogy itt finánczmestersé­­gek nem segítenek. — A pénz- és hitelügy concentratiója Bécsben , nem a birodalom, nem a dynastia , sőt még nem is Bécs városa , csak egynéhány bécsi bankár ér­deke.­­ A birodalom finánczügyénél a fő­tekintet nem lehet más, minthogy a biroda­lom nagyhatalmi á­lása által okozott kiadások fedezve legyenek, (egy vagy két zsebből, egy vagy két finánczminiszter által: az tökéletesen mindegy) s hogy a birodalom pénzügye ren­dezve legyen, hogy zavart állapotára a külha­­talmak ne specu­álhassanak, — hogy a biroda­lom actiója kis­sé, a zilált, pénzügyek által zsib­basztva ne legyen. Mind­ezt, a mai körülmények közt csak a k­nruczügy elosztása által lehet elérni. Mi a hadügyet, illeti: — hisszük, hogy a birodalom serege csak akkor volna képes azon egész hadi készültséget, s vitézséget, mely benne rejlik, kifejteni, ha törvényeink értelmében a magyar contingens elkülönitve egy külön ma­gyar sereget alakitna, — a két sereg úgy is a fejedelem legfőbb parancsa s közös vezénylete alatt állván; hiszen miért hagyatnak meg a magyar huszárok s a magyar gyalog ezredek ? ha az szükséges s katonai tekinteteknél fogva czélszerü: — mennyivel inkább állanak e te­kintetek egy külön magyar sereg felállítása s illetőleg elkülönítésére nézve.— Ha az 1848-i események nézetünk ellen hozatnak fel — ez mit sem bizonyít — de ezt fejtegetni nem is volna idején és helyén. E kérdéseket egy hír­lapi czikkben eldönteni nem lehet. Mi itt csak kijelölni akartuk, mi körül kell a vitának foly­ni, ha eredményt kívánunk. Jöjjünk ez iránt tisztába: — a többi nehézségek önkényt meg fognak szűnni. A megoldás törvényeink értelmében tör­ténvén, oly diadala volna ez a jognak a tény felett, melyben magában már roppant erkölcsi erő rejlenék a birodalom rendelkezésére. E megoldással egy uj időszak kezdődnék, mely­ről azt lehetne mondani, mit Macaulay a han­­nover­i dynastia megalapításáról,— az uj „sett­lement“-t! mondott, hogy az alatt Anglia gya­lázatos alárendeltségből sebesen emelkedett első hatalommá, —hogy jóléte, hadi dicsősége egyiránt növekedett, hogy oly közhitelt terem­tett, minő az előbbi korszak államférfiai előtt hihetlennek látszott volna. Aradalmi költségvetés 1863 Ia. III. A birodalmi tanácsnak előterjesztett költ­ségvetés szerint a kiadás lenne 1863-ban 397 millió, a bevétel 304 millió frt,és is:y a kiadások­nak csak mintegy */«-be van fedezve. A rendes kiadásokat 362 millióval számitva, t. i. levon­va a rendkivüli hadügyi költséget 35 milliót, a kiadásoknak még mindig­­­ s-a igényel fe­dezést. Elvi kérdés már most az, hogy az ilyen babarét­t lehet-e, szabad-e normálisnak tekin­teni? Politikai kérdés pedig az, hogy a fenn­álló rendszer mellett lehet-e a deficitet a költségvetésből eliminálni ? Midőn jövedelemről, s annak kezeléséről van szó, ugyanazon szabályt kell követni nagy­ban és kicsinyben, és így az államnál is, gaz­dasági szempontból tekintvén a dolgot, fő fel­adat a kiadások és bevételek között legalább egyensúlyt állitni elő. Erre nézve csak két út van előttünk, a. m. vasry a kiadásokat csökkenteni, v asy pedig­ a b­e­v­é­t­e­lt emelni. A bevétel két esetben emelkedhetni, na ugyanis: 1­ ör nagyobb termelés nagyobb fo­gyasztás, kifejlettebb ipar és kereskedés sza­porítja az állam jövedelmét, vagy pedig 2 oz, ha a nemzetgazdászati viszonyokban­ álla­pod­á­s mellett az adó egy vagy más irány­ban emeltetik. E két mód közötti különb­ség magyarázatot nem igényel, mert míg as első esetben a közös érdek az államéval össze­vág, a második esetben a nemzetgazdászati érdek szenved. Ausztriában az első mód nem nyújt egy­előre nagy reményt. Politikai viszonyaink gátolólag nehezülnek ránk. Sokkal is nagyobb a deficit, mint hogy kedvezőbb körülmények közt is, az első évek 12—15 % síl nagyobb jövedelemre nyújthatnának reményt. Nem le­hetett tehát másra számítni, mint a második módra , t. i. az adónak emelésére és pedig vagy új adónemek behozása, vagy pedig a régieb­­bek emelése által. Mint látjuk, a pénzügyminiszter új adóne­meket is hozott a birodalmi tanács elé, a ré­­giebbeket is emelé.A kormány szempont­jából tekintvén a dolgot, nem lehetett mást tenni. A jelen budgettel még összeköttetésben van a bankkérdés. Valóban megfoghatatlan, hogy mily argumentatióval képesek a bécsi centra­lista lapok a budget ellen kikelni. Szót emel­nek a következmény ellen és figyelembe sem veszik az okot! Megállapított kiadás s kisebb bevétel mellett mit volt mit tenni a pénzügy­­miniszternek ? A nagy kiadásnak oka a jelen rendszer, mely mellett a pénzügyet rendezni nem lehet, úgy hisszük, hogy e nyilatkozat egyedül ad­hat még reményt az­álsadalmi pénzügynek, mert ha bármily rendszer mellett sem lehetne már egyensúlyt hozni bevétel és kiadás közé, akkor az állam pénzügyét bukottnak kellene tekinteni, főkép ha a centralista sajtó értelmé­ben a jelen legjobb rendszer sem képes kedvező eredményre vezetni. Az 1862-diki költségvetésen a birodalmi tanács nagy szorgalommal átmenvén, azt né­hány millióval redukálta, mi volt az azonban a tavali és mostani deficithez képest! Ipar, kereskedés és földmivelés oly kevés kedvezményben részesül Ausztriában, hogy az e végre kitett összegek a minimumnál is keve­sebbet tesznek, ugyanezt mondhatni nagy mér­tékben a tanügyről is. De sokkal kisebb téte­lek is ezek, mintsem hogy az azokban tett­re-

Next