Magyarország, 1862. szeptember (2. évfolyam, 201-224. szám)
1862-09-16 / 212. szám
212» sz. t§«2.II. évfolyam» " SZERKESZTŐSÉGI IRODA ~ T. MUNKATÁRSAINK “ HIRÜET^NYEKDÍJA? ~ M --------“ Ujtér 2. sz. 2. emelet. kéretnek, hogy a lap szellemi részét, illető minden közleményt, a szerkesztő . 6 hasábos petitsor 1-szeri hirdetésnél 9, 3-szorinál 7 ujkr. ünnep- és vasárnapot követő napok kivé KT ADÓ-HIVATAL séghez intézzenek. — A lap kiadása körüli panaszok, a magán hirdetmények Bélyegdíj külön 30 újkr. A nyilttérben 4 hasábos petitsor 25 új kr. telével minden nap. ^ ... . a kiadó-hivatalhoz intézendők. Egyes példányok Kilián György, Osterlamm K., lauspel H., «iggenlier ELŐFIZETÉS! ÁP ‘ Uster 4. sz. tolliszint. Bérmentetlen leveleket csak ismerős kézből fogadunk el.________ Eger IV. és Kugler A. és társ könyvkereskedőknél 10 új krajczáron kaphatók. j| Egészévre 18 ft. Félévre 9 ft Negyedévre 5 i Pest, sept. 15. A birodalmi tanács alsó háza, a hat heti szünet, után ma tartja el az ülését. A visszatért követek mindent azon módon találnak, a mint itt hagyták. A minisztérium nem tett azóta semmi lépést a reichsrath megbővitésére, az attól idegenkedő országok ép oly keveset az üresen álló székek megtöltésére. De a kibékítés iránt sem történt semmi. S a kedélyek ma is oly távol állanak egymástól, mint eddig. A minisztériumban ép oly nagy az ellenszenv Magyarország önállósága iránt, mint itt a beolvasztási törekvések ellen. Az állapotok tehát nem változtak. Változtak-e a követ urak? Némely lapok azt erősitik, hogy igen. A „Schlesische Zig“ és a Giskra közlönye, » .Mfthr. Ciorresn.“ azon hirt hozták a napokban, hogy mihelyt a birodalmi tanács összeül, egy számos aláírással ellátott indítvány fog a ház asztalára letétetni, mely a februári alkotmány revisióját kivánandja; — és hogy több képviselő el volna határozva, azon esetre, ha ez indítvány megbuknék, lemondani állomásáról. Mi igaz e közlésben? a legközelebbi jövő megmutatja. Hogy már mint hírnek is megvan a maga hordereje, tanúsítja azon körülmény, miszerint a félhivatalos lapok siettek ellene azonnal síkra szállni. A „Sürgöny“ bécsi tudósítása mindjárt figyelmeztetett, hogy ott a különféle pártok avatottabb köreiben az érintett hírt egyhangúlag koholmánynak mondják. A „Scharfs Corr.1" szintén azt állítja,hogy ilyenféle indítványról azon körökben, melyeknek erről értesülve kellene lenni, semmit nem tudnak, s hogy a követek házának eddigi hangulata után ítélve, nem is lehet föltenni, hogy ilyesmi ott keresztül menjen. A tegnapi „Presse“ pedig e nézetet egészen magáévá teszi. Mindezek daczára mi nem tartjuk épen lehetetlennek a dolgot. A hangulat változását illetőleg ugyanis, nem látnánk benne semmi képtelenséget, hogy a szünidő bő alkalmat nyújtván a képviselőknek úgy a magukba szállásra, mint a saját körükkel való érintkezésre, gondolkodás és eszmecsere folytán rájöhettek légyen, hol fekszik eddigi működésük sikeretlenségének oka; — és ha ezt a februáriusi alkotmányban találnák , mi természetellenes volna benne, ha az üdvöt annak változtatásában keresnék ? S hogy ismét ez eszme nem olyan vad, mikép arra már csak rájönni is absurditás, mutatja a derék és mivelt német jogtudósok gyülekezete, akikkel való tanácskozásban, a mint tudjuk, a bécsi publicisták kénytelenek voltak bevallani, miszerint a februári alkotmány módosítását, belső és külső okok egyformán kívánják. Abban tehát, amint mondok, hogy egy módosítási indítvány kerüljön az asztalra, sem képtelenséget, sem lehetetlenséget egyátalában nem látunk. Sőt erős hitünk és meggyőződésünk, hogy előbb-utóbb rá kell jönni, rá fognak jönni Bécsben, hogy ha a magyar kérdés megoldását valóban és komolyan akarják: ehhez az első lépésnek, a februári pátens — ha nem mondjuk is visszavonásának, de mindenesetre revisio alá bocsátásának kell lenni. Azon strategikus ellenvetésen sem tudunk pedig megütődni, amivel a,,Scharfs Corr.“oraculuma, a revisiohoz kötött reményeket végkép le akarja forrázni, azt mondván, hogy szívesen szőnyegre bocsátja a minisztérium e kérdést, „mihelyt a februári alkotmány által arra meghívott minden tényezők részt vesznek a vizsgálatban.“ Valóban e föltétel mellett örökre sérthetetlen maradna a februári mű, mert azok, akik abban invitálva vannak, csekély véleményünk szerint aligha fognak valamikor mind együtt lenni a Schottenthornál. De szerencsére, hozzá lehet férni a februári alkotmányhoz más oldalról is, és pedig épen azon kőfaltörő kosokkal, melyeket egy más alkalommal épen a „Sch. Cor.“ genie-karától láttunk felállittatni, és nagy tetszés közt használtatni. Egy hangos reichsrathi beszédben hallottuk ugyanis, hogy ilyetén operatióknál „az államestély álláspontja“ a legjobb positio; ez előtt nincs sem árok sem sáncz, addig tart, ameddig az elfoglaló akarja. Ugyanott hallottuk, hogy „ha a birodalom jóléte úgy kívánja, az államfőnek szent kötelessége teljhatalmánál fogva az alkotmányban módosításokat tenni. Mert aulus reipublicae suprema lex.“ íme a recept. Detur usus. Fölösleges mondanunk, hogy nem érzünk magunkban semmi hajlandóságot e tant aláírni; de itt provokáltunk rá, mert „maguknál“ alkalmazhatják azok, akik már egyszer „maguk közt“ megtapsolták; és mert hisszük, hogy a „szerző“ legalább nem fog ellene mondani; végre mert úgy olvastuk egy szónok könyvében, hogy az ellent saját fegyverével lehet legjobban megsebzeni. Egyébiránt, kerül elő az indítvány vagy nem, competens a módosításra a reichsrath vagy nem, szabad legyen nekünk a magunk részére örvendetes tudomásul venni annyit is, hogy megértük, hogy ma már túl a Lajthán, publicisták az anatómiáról beszélnek. Holnap beszélnek tízannyian, holnapután százannyian, s végre is — Gutta cavat lapidem. SZATHMÁRI KÁROLY. Pest, sept. 15. (is) Minél tovább húzza a turini kormány Garibaldi mikénti elitéltetésének kérdését, annál válságosabb alakot kezd ölteni Ratazzinak, és minisztériumának állása. A sok nehézség tömegéből különösen kettőre akarunk mutatni, mint olyanokra, melyeknek súlya a hajdan szabadelvű, ma népszerűt ■len minisztert összenyomhatja, vagy a nevét nagy elődje, Cavouré mellé helyezheti. Ezeknek egyike régi baj, — Róma birtoka. A másik a mindennapi kormányláz, a pénzhiány. Az elsőtől Napoleon császár, a másodiktól az olasz parlament menthetné meg a minisztert. Csakhogy e kettőnek elsejére a folyvást mutatkozó mostoha jelek szerint homályos, sőt épen csalékony kilátás van. A franczia sajtó független része, — s mondhatni, vele a franczia népvélemény pillanatra sem szűnik meg az olasz nemzet követelésének igazságát támogatni, s Európát ez oldalróli aggodalmaiban megnyugtatni, azonban a Tutelleriák kormánya, mint már mondák, szerencse csillagában bízva, szívós következetességgel folytatja eddigi kétértelműségét; s mig egy részről elismeri, hogy Róma természetszerinti központja az olasz királyságnak s hogy bírása nélkül az olasz nemzeti egység befejezetlen mű, melyet az első zivatar szét is oszlathat, — az alatt más részről semmi előkészületeket sem látszik tenni arra, hogy a félsziget mai viszás állapota rendezett viszonyok közé hozassék; sőt a mennyiben a megszálló franczia ezredeket uj zászlóaljakkal szaporítja, ama gyanúnak kölcsönöz alapot, miszerint az olasz nemzeti egység eszméje a Napolenak ez idő szerinti politikájával nincs homogeneitásban, sőt , hogy a császár mexikói vállalatának sikerét Rómának birtokban tartásától véli feltételezettnek. Ezen zárkózott magatartás bántólag hat a magát önállónak és függetlennek tekintetni akaró olasz nemzetre, s mivel ezen a nemzeti önérzetet lealázó franczia politika épen a turini minisztérium fejében találja legerélyesebb eszközét, könnyű következtetni az ellenszenvre, mely Ratazzi személye ellen az olasz közvéleményben mindinkább terjedni kezd. Tény, hogy Garibaldi megsemmizése Ratazzit populáris emberré semmi körülmény közt sem teheté, — de hiszen Cavour gróf sem azért írta alá Nizza és Savoya átengedését, hogy ezért majd a nemzete által nevének gyújtandó örömtüzek lobogásán gyönyörködjék; — sőt mély belátásáról feltehetjük, hogy épen nem felejté ki számításából a feljajduló visszahatást, melyet ezen kikeblezés nemzete legnagyobb részében támasztand; — de mert az olasz nemzeti egység mint nagy egész, lángelméje előtt kielégítő kárpótlást ígért a kissebb Piemont megcsonkításáért, — tétovázás nélkül írta alá a plombieri egyezményt, mely Garibaldit megfosztá ugyan szülőföldétől, de Victor Emánuelt Olaszország koronájával, s az olasz nemzetet egysége hatalmával ajándékozá meg! Ha Ratazzi, a mit szivesen fel akarunk róla tenni, Garibaldinak azért állta útját Aspromontenél, hogy a néphős a szenvedély erőszakosságával el ne játsza azt, mit ő — a capoministro, a politika hidegvérűségével, s biztosan elérhetni vél, akkor magát a fellépést mint ilyet mentheti, mert sem Garibaldi sem senki más — nem állhat a nemzet egységes élete felett; — de az előzményekért, vagyis azért, hogy a tábornok egész Aspromonteig hatolhatott akadálytalanul, még ez eset sem szabadíthatja fel a felelősség alól. Kérdés most már: — ha váljon Ratazzi kártyája oly biztosan választott átout-e, mint volt Cavouré? Az olaszok zúgolódtak Cavourra, mert Piemontnak két régi tartományát, Nizzát és Savóját, kikeblezni engedé, de ugyanazon olaszok dicsérték és magasztalták Cavourt, mert az átengedett két tartományért három királyságot, három herczegséget, és a legátiókat szerzé meg. Ratazzit az aspromontei vérengzésért, a képviselők elfogatásáért, a felkelők kérlelhetlen üldözéséért, s az ostromállapot kihirdetéséért, hangosan vádolja a közvélemény, mely benne mindezen tények után inkább a párisi kormány turini prefet-jét,mint az olasz nemzeti kormány elnökét véli felfedezhetni; ha Ratazzi szerencséje azonos lenne Cavouréval, s Garibaldi vereségére Róma bekeblezésével felelhetne, akkor ő a most ellene lázított népvélemény előtt igazolva, ellenei lefegyverezve, s neve úgy lenne átadva a történetnek, mint ki az egységes hazának örök fővárost szerzett. Fájdalom, hogy a turini kormányelnöknek ilyen szerencsére igen kevés kilátása van, s azért kénytelen a hatalom szigorához folyamodni, mely képes lehet ugyan egy Napoleon trónját fentartani, de képes-e egyszersmind egy felelős kormányt tartósan megvédeni ? — oly kérdés, melyre legjobb akarattal sem válaszolhatunk igennel. Ezt bebizonyítandja a legközelebb jövő. Napról napra érezhetőbbek a pénzzavarok, melyekbe a turini kormány sodortatott. Semmi titkot sem csinálnak többé abból, hogy a nemzetnek kölcsönhöz kell nyúlnia, mégpedig nem kisegítő, hanem felsegítő kölcsönhöz, —* azaz a szükségelt összeg olyan, mely az ország jövedelmének tetemes részét igényelné; némelyek ötszáz, mások ezer millióról beszélnek. Sok pénz ez szegény országban, de Olaszországban kevés aggasztó van előállítása, s megerőtetés nélküli visszafizetésében is, mihelyt a nemzet megszavazza jótállását,. És ime a korlát, melyhez Ratazzi eljut, mihelyt a parlament összeül, s melyen átugrania vagy átbuknia kell, — mert innét azon nincsen számára hely. A mai nézetek teljesen ellene szólnak; — a párisi merev tartózkodás, s a turini engedelmesség nemcsak a balt erősité meg ellentállásában, de megszerzé a Ricasoli-töredéket, s a jobb félből is számos olyat, ki eddig a kormányt híven támogatá. A parlament tagjai roszalák és roszalják Garibaldi merényét, de roszalják Ratazzi ingadozását és határozatlanságát is egy részről, s kihívó intézkedéseit más részről. A parlament fenhangon kivánandja Rómának, mint a nemzeti egység egyedül valódi kifejezésének birtokba vételét, — Ratazzi igennel válaszol erre? — akkor kap kölcsönt; — nemmel? a kölcsön megtagadtatik, s e — mint kifacsart czitrom legfölebb szánakozás tárgya lehet. A jövendő esetleges kilátásai okozhatják azt is, hogy Garibaldi elitéltetésének mikéntje iránt máig sincs megállapodás. A megkegyelmezést sürgeti a nép utczákon és gyülhelyeken; — de ellenzi az okos politika, és a kormánynak hitele, mely örökös komplicitási gyanú alatt maradna, ha a kereset útját a korona kegyelmi ténye elzárná. Uj tanácskozmányt akarnak e végett tartani, melyre más tekintélyeket szándékoznak meghívni. Addig valószinüleg Biaritzból is majd csak üzennek valamit, mire a turini tanácskozmány jegyzőkönyve oda fog illeni köpenyegnek. SííMld, september 11. A mámmarosi román ritlén ílgy. (M.-Sziget, September 8.) Gyakran mentenek fel a közéletben oly kérdések, melyek tétele habár a végső szakítást nem is,de mindenesetre a százados együttlét közös viszonyaiból eredt testvériség kötelékeit lazultabbakk révén — az érzékenységre befolyással bíró körülményeknél fogva is, a vonzalmi hajlam helyett a bizamatlanságot, és a testvéri szeretet helyett az ellenszenvet idézhetik elő. Ily kérdés tárgyalásának voltunk szemtanú midőn f. év September 1-jén szathmári püspök Ilaa ur,D. ’dósága, mint e végre ö Felsége álta kiküldött királyi biztos elnöksége alatt, a szigeti göi kath. egyház és javadalom kérdése, a megyeház teremében tartatott nyilvános ülésben tanácskozás al vétetett. lakkozások leírását megelőzőleg, a kérdésnek az ovasóközönséggeli megismertetése tekintetéből —szülségesnek vélem, rövid vázlatát adni elő azon tényá llanok molronn« f _ . 1 V MVU. NUCSL tjiuiuezic, es UH HUK. HZ CSJ htett püspök királyi biztos általi tárgyaltatását szükségessé tette. Máramaros megyét lakó úgy román, valamint a then ajkú egyesült gör. kath. hivek minden nemzetségi különbség nélkül, a munkácsi püspök egyhá hatósága álhitt lévén, századokon keresztül soha panaszra okot nem szolgáltatott, testvéries egyetértésbe a gör. kath egyház szellemi és anyagi érdekeinek felosztésén nemes buzgalommal törekedtek. A szamosujvári püspökség alakításával azonban, a máramarosi románok nemzetiségi szempontól, a munkácsi püspökségtől elszakadtak és a szamosujvári román püspöki megyébe kebeleztettek, midőn is a pápai bulla értelmében minden román aku javadalmak a szamosujvári püspökségnek ünepélyesen átadattak, a ruthen és román vegyes ajk szigeti egyház pedig — a románok által támasztó és az illető hatóság előtt megvitatott igények mellétével — maguknak a szigeti g. kath. egyház hivének folyamodványilag nyilvánított közkívánatára a munkácsi püspökség egyházi hatósága alatt írek maradt, minek folytán az 1857-ik évben a szigeti s kath. hivek, minden nemzetiségi különbség nélkli egyházuknak a munkácsi megyében tett meghagyatásáért a magas cultusminiszterium utján ö Felségihez hálairatot terjesztettek fel. Ezen időtől fogva a szigeti g. kath. egyház hvei csendes nyugalomban voltak, de az 1861-ikinemzetiségi mozgalmak által nyugalmukat a modor román nézetek bolygatni kezdették, és habár a t tok leple alatt rejlik azon kéz, mely a szigeti g. 1 hivek nyugalmával játszani elég merész, és habár jelen kérdés inkább a román nemzetiség fejlesztésinek eszközül és jövendőbeli igények érvéül felhasználtatni czéloztatik, mindazonáltal a jelen ligy ező dalának mellőztével csak a tanácskozmányt megelőzött események és annak egyes részletes előadását szorítkozom. A tanácskozmányt megelőző napon, a vasárnap ájtatosság előtti órákban a g. kath. templom ajtajászszigeti román testvérekhez szóló magyar nyelvetaerkesztett Tájékozás czimü irat felragasztv találtatott, következő bevezetéssel: „itt az idí hogy egyszer a ti nemzeti vágyaitok teljesittessenek“ sat. sat. — továbbá „ez alkalmas időt használjátok, nemzetetekhez bátran ragaszkodjatok, melylyel egy nagy testté olvadva, közeljövőben nagy és dicső Románia sark- és határ pontját képezenditek.“ Ezen szavak foglaltattak azon tájékozásban, melyet jelenleg taglalás alá venni ezéknuk nem lévén szükség esetében annak égés szövegével szolgálhatunk. A következő napon úgy a szamosujvári, valamint az ungvári püspökségek küldöttjei számos kisérettel, a megyeház teremében megjelenvén, ő méltósága, a szathmári püspök úr a tanácskozást égés ünnepélyességgel megnyitotta, és mindenek előtt szamosujvári püspök ö méltósága által, ö Felségébe benyújtott és a szigeti egyháznak a szamosujvár megyébe leendő bekeblezésére vonatkozó jogigényei és az azokat támogató indokokat magában foglal német nyelven szerkezeti folyamodványát tárgyalás alá vétette. Ezen folyamodványban indokul volt felhozva , »hogy a szigeti egyház g. k. híveinek többségét vagyonosságát és értelmiségét a román ajkuak teszik, „hogy jóllehet a szigeti egyház, mindenkor mi tden nemzetiségű lelkészekkel volt ellátva, de ezen intézkedés ellenében a románok részéről mindannyiszor felszólamlások történtek, „hogy az egyházi épületek a románok által épitettek, „hogy a szigeti javadalommal egybekapcsol vicariatusi hivatal kizárólagosan a románok részén alakíttatott, „hogy a románok részére Máramarosban egy vicariatus szükségeltetvén, annak más román várói hiányában székhelye csak Sziget lehet, és végtére „hogy a szigeti praeparandia intézete kizárólagosan a máramarosi románok részére alapittatván, a Szigeten csak úgy állhat fen, ha maga az egyház is a román püspöki megyébe kebeleztetik.“ Mindezen indokok részint azzal , hogy be nem bizonyított és csak állítólagos tényállásokon alapulnak, kellőleg megczáfoltattak, részint pedig bebizonyított ellenkező tények, és hiteles adatok által megsemmisittettek. Beigazoltatott, hogy a szigeti egyház ruthen ét románajku hívei az egyházi tanításokat és szónoklatokat nem román, de magyar nyelven kívánták mondatni és kérelmük a munkácsi