Magyarország és a Nagyvilág, 1866 (2. évfolyam, 1-25. szám)
1866-06-24 / 25. szám
390 Ha hozzá akar menni, és engedi magát általa szerettetni, s oda engedését a maga részéről még oly kis szeretettel akarja is jutalmazni, tökéletesen elég, hogy legmerészebb vágyai kielégítve legyenek. — Kedves Izabella, te hozzám jösz, nemde ? Te nem akarhatsz nemet mondani, különben azt már rég megtetted volna. Te nem lehetsz oly kegyetlen, engem csak egy pillanatra is reményben ringatni, ha meg akarod tagadni kérésem. — De én önt, oly rövid idő óta s merem s ön engem szintén, — susogá a leányka. — De elég régen, hogy szeresselek oly szelemmel mely egész éltemet betölti, — viszonzá György szenvedélyesen. — Nem lesz más gondolatom, mint téged boldogítani. Izabella, jól tudom, hogy oly szép vagy, miszerint egészen más férjet kaphatsz, ki nagy házat és fogatokat és lovakat s minden egyebet fölajálhat, de senki se szerethet téged jobban, mint én és talán senkinek se volna szabad téged ismét úgy szeretni, mint nekem és én dolgozni akarok értted, Izabella úgy amint soha még senki nem dolgozott. Sohase fogod tudni, mi a szegénység, angyalom, ha nemmé akarsz lenni. — Semmit se csinálnék magamnak abból, ha szegénynek kellene lennem, — viszontá Izabella álmodozva, s e mellett azt gondolá, hogy Walter Pay is szegény volt, és hogy Florence életében a legszebb regény a titkos esküvő volt a kis városi templomban, s a hosszas tengeri utazás férje társaságában. A szegénység eleme majdnem épen oly regényes volt, mint a jó Edith boldogtalanná tevő gazdagsága, ki gyémántokat viselt hajában és ruháin, s mindennap bibor-bársony ruhákat viselt. — Nem sokat aggódnám amiatt, hogy szegénynek kell lennem, — ismétlé a leányka, mert elgondold, hogy ha nem nyer férjül egy herczeget, vagy egy Dombeyt, mégis legalább kissé regényes volna megosztani a szegénységet a szerető férjjel. Gilbert György fölvette a szót. — Ó, akkor nőül fogsz hozzám jöni, kedves Izabella, nőül fogsz hozzám jöni, egyetlen szerelmem, édes szép feleségem. Majdnem maga is meg volt lepedve, érzelmei hevessége által, mely bátorságot kölcsönze neki lehajolni és a leányka picziny kezét megcsókolni, mely a hid morival benőtt, karfáján nyugodott. — Ó, Izabella, ha csak tudhatnád, mily boldoggá tevél engem, ha csak tudhatnád. — A leányka, arczán a rémület kifejezésével tekinte rá. Tehát miden oly hirtelenében rendén volt-e, s oly kevés nehézséggel ? Igen, minden rendén volt, szerettetek, oly szenvedélylyel, mely egész életen át tart. György mondott valamit erre czélzól, a történet kezdetét véve, s Izabella hősnő volt. — Az isten legyen velem, — kiáltó mr. Smith, miközben a kis híd karfájára dőlt, s magát a szerelmes Blondin szerepén mulatta, — ha a minta-párno ki úgy néhány díjat nyert — diplomáját láttuk egy szobában, üveg alatt, keretbe foglalva, mint az véleményem szerint egyedül az „elhagyott Lilian“-ban létezhetik (ez, mint tudjátok, egy paraszt leánya kint kezdi az életet és egy ablakon keresztül a tompa czipőkben megszökik a Squire- vel, az ablakot drágakővel kimetszve, ezzel kísérletet tettem a minta-anyóka ablakain, de ez lehetlen lett volna Liliannak) de hiszen csak azt akarom megjegyezni, hogy ha az anyóka még semmi jutalmat se nyert volna minta vérmérsékletéért, ti minden esetre kétessé tehettétek vala rá nézve megvárakoztatásunk által a kész theára. Ej, ej, Izzie, mit csináltok ti itt, kettecskén ? Te és György együtt! egészen úgy tűntök föl előttem, mint egy szerelmes pár — az vagytok e, hé ? igen, az vagytok, nemde ? Hurrah, nem láttam e kezdettől, hogy ez leend a vége ? — kiálta mr. Smith, miközben a karfán keresztül pathetikus állást von és ujjaival diadalmasan mutatott a piruló arczokra. — Midőn György leveledet kérte Izzie, — folytató, — a kis darabka levelet, mit Camberwellből való elutazásod előtt írtál, nem láttam akkor, hogy mily gondosan hajtogató össze, mintha egy ötven fontos bankjegy lett volna, s lopva tette melénye zsebébe, és e mellett oly arczot igyekezett vágni, mintha mise történt volna ? Nem hiszed, hogy már akkor észrevevem, merről jó a szél ? Szép emberismerettel kellett volna bírnom, ha ezt észre nem veendettem! Montefiasco Octavio, s a gályák deemona szerzője hizeleg magának a betegség legtitkosb symptomáját is fölismerni, amint közönségesen szerelmes állapotnak neveznek. Ne légy úgy megindulva, György, — kiáltá Zsigmond érzésteltten, s e közben a karfán keresztülugrott, s barátjának kezét nyujtá. — Fogadd barátod üdvözletét, kinek sziive, mely sokáig a bűünös történetek nyomasztó beefolyása aalatt állt, de mégis neemesen dobog az e-erénynyel e-egyesülten! Ezzel mindnyájan elhagyák a hidat és egyenesen a kis házba mentek, hol mr. Raymond a felubeli parasztok felszolgálata mellett Yankee-szemlét tartott; a parasztok mindnyájan ismerék őt, s bonyolult jogesetek vagy súlyosabb házi ügyek és gonosz betegségekben sokszor kikérték tanácsát. A thea egy kis kerek asztalon állt, az ablakhoz közel, a búcsúzó nap sugárai által teljes fénybe borítva. Izabella háttal ült a lemenő napnak és György mellette, néma csodálkozással mélyedve arczára és saját vakmerőségén csodálkozva, egy ily lényt nejéül megkérni. A most már fölöslegessé vált Zsigmond, mr. Raymondot félve vonta mielőtt a theához ült, oly ürügy alatt, hogy neki egy tarka színezetű eseményt fog elmondani Józsefről és testvéreiről, föltűnő családi hasonlatossággal a testvérek között és hangos susogással elbeszélte neki, mi történt a kis hídon. Ekkor alig lehet csodálni, hogy György és Izabella némán itták theájukat és meglehetős ügyetlenséggel forgaták a thea-csészéket. Azonban Zsigmond részéről minden további üdüldözéstől meg lettek kimérve, miután a fiatal gentlemannek mindkét keze el volt foglalva, hogy a gyermekekkel szemben, a sütemény elfogyasztásában rövidséget ne szenvedjen, nem is említve a nagy tömeg lépes mézet, mit a minta parasztnő vendégei iránti kedveskedésből hozott elő. Midőn most az esthomály beállani kezdett és a csillagok megkezdék ragyogásukat a sötét égbolton, mr. Raymond, Zsigmond és az árvák a kosarak becsomagolásával valónak elfoglalva, melyeket a pickniekre használtak. A posta kocsi mindnyájukat a paraszt háztól volt elviendő. Izabella, a kis kapu előtt állt, és ábrándosan tekintett a falura, a kis ablakokban a halvány virágra, a lomha szarvasmarhákra, a réten legelésző juhokra és egy férfiúra, ki két lovat tartott a kis vendéglő kapuja előtt. — E férfi a lovakkal, Jeffson, atyám kertésze. Tulajdonképen nem örömest nevezem őt szolgámnak, mert távolról rokonságban áll szegény anyám családjával, — szólt György némi zavarral, mert aggódott, hogy miss Sleaford büszkeségét talán sérti a gondolat, hogy jövendőbeli férje és annak szolgája közt rokoni kötelék létezik. — Különben oly derék ficzkó ez és, mit gondolsz hozzá Izabella ? — téve hozzá a fiatalember, miközben hangját susogásra változtató, — a jó Jeffson Graybridgeből az egész utat azért tette csupán, hogy téged lásson, mivel hallá, hogy oly szép vagy, és azt hiszem, már rég gyanita, hogy szerelmes vagyok beléd. Van valami ellenvetésed arra nézve, hogy oda menjünk és beszéljünk vele, vagy ide hívjam őt? — Oda megyek, ha jónak látod, teljes örömmel óhajtom őt látni, — viszonzá a leányka. Ezzel elfogadá György odanyújtott karját, és természetesen csak egészen rendén látszott, hogy elfogadta György karját, hiszen már minden tisztában volt közöttük. — Miss Sleaford azért jó, hogy lásson téged, Jeff, — szólt a fiatalember, midőn a yorksheihez érkeztek. A jó Jeffnek igen kevés mondanivalója volt a dolgok jelen állásához, mely őt tulajdonképen inkább zavarba hozta. Levette lövegét és hajadon fővel állt, dadogva és pirulva, midőn György felőle beszélt és dicsérte őt, azonban az egész idő alatt éles, figyelő pillantást vetett Izabella arczára. A halvány leányarczat igen jól látható az esthomályban, miután miss Sleaford a gúny hóban hagyta kalapját és puszta fővel tekintve nyűgöt felé, állt ott, míg György Jeffről, és tanuló koráról csevegett, midőn Jeff és ő oly nagy barátok és játszótársak valónak. De amig igy itt álltak, a conventford postakocsi dübörgve hajtatott ki a vendéglő udvarából, és ez jeladás volt Izabellára nézve, ismét a házba sietni. Mr. Jeffsonnak kezét nyujtá, midőn jó éjt kívánt neki és azután György kíséretében visszament, ki őt a postakocsiba emelte, igen mindennapi modorban kívánt jó éjt neki, mert ő oly fiatal ember volt, kinek érzelmei a beavatlan szemek elől elrejtőztek, és valójában csak az egészen különös izgatottság befolyása alatt léptek ki a világ elé. Vili. Fejezet. Tiller József fiatal nejéről. György visszatért a hét csillaghoz czimmet, vendéglőbe, hol mr. Jeffson várt reá, a lovakkal. A nyitott kocsik után tekintve visszajött, midőn az már eltűnt látköréből, és üdvözült vala boldogságában, mely oly újonnan és csodálatos módon keletkezett szivében, azt gondolá, hogy számára e nappal kezdődik az élet és semmikép föl nem tűnt volna neki, ha valamely csoda által minden betege meggyógyul és azokra, valamint ő reá nézve is új élet derül. Ő tehát a nősülés küszöbén állott; e szép fiatal lényt nejévé szándékozik tenni. Reá gondolt, és e halvány leányka képe, amint Graybridgeben a kis társalgó szobában ül, reá várakozva, hogy őt elfogadja, midőn betegei látogatásától visszatér, rá nézve oly csodálatos látomány volt, hogy annak szemléleténél feje szédült. Tehát valóban úgy volt és igaz lehet-e, hogy ő e kimondhatlan boldogságnak részesévé leend ? Amint ily szemlélődések közt a barna Molly hátán a Hurstonleigh és Waverley közötti árnyas úton lassan előre lovagolt, szívét elárasztó a titkos üdv és kísérletet ten annak kifejezést adni szavakban. Jeffson William mindig bizalmas embere volt, miért ne legyen most is az, midőn a fiatal embernek leginkább volt szüksége jó indulatú barátságos fülre, melylyel üdvét közölheti ? Azonban isten tudja miért, elég az hozzá, a yorkshirei ember nem látszott oly kiváncsinak, mint rendesen, ura szerencséjében osztakozni; sőt az ellen látszott törekedni, mert hason körülmények közt Györgynek épen nem leendett oka a jeget megtörni. De ma este mr. Jeffson nyilván hajlandó volt a hallgatagságra és György kényszerítve érzé magát, előleges kérdésekkel tenni kísérletet. — Mit gondolsz felőle Jeff ? — kérdezé. — Mit gondolok, és kiről mr. Jorge ? — kérdezé a yorkshirei ember falusi egyszerűségével. — Ej, Iza — miss Sleaford felől, természetesen, — viszonzá György majdnem méltatlankodva: — miféle más nő lehetne még a világon, kiről ma este gondolkozni, vagy beszélni képes lennék ? (Folytatása következik). MAGYARORSZÁG ÉS A NAGY VILÁG. 25. szám. Képmagyarázatok. Porosz előőrök. (Képpel). Most, midőn Poroszország már a Bund több német államainak formaszerüleg hadat szent, s a porosz hadsergek Szászországba vonulnak, a legfontosabb hadműtani álláspontokat elfoglalandók, alig lehet valamit írnunk, mi addig, mig az olvasó kezébe kerülne, más tán végzetes események által magát ne antiquitálná. Azért rajzolóink számára nem annyira a hadi mozzanatokat mint a harczoló felek tényezőit jelöltük ki földolgozás végett. Jelen számunk a porosz előőrség egy czirkáló csapatját mutatja be az olvasónak, melynek rendeltetése mint látszik, az osztrák főhadsereg mozdulatait figyelemmel kísérni a siléziai hegyek körül. A főcsoport most pihen, s nagy kedvteléssel látszik halgatni az őrvezető katonás túlhajtásokban bővelkedő adomáit jóízűen szürcsölve a hosszú szárú német pipák lomha füstjét, míg a kiállított őrök kidüllesztett szemmel lesik a tájék legtávolabb pontjain ködlő alakok tetszőleges vagy valóságos mozgásait. Meglehet, hogy már akkor, midőn az olvasó e sorokat kezébe kapja, ott hol most e porosz előőrök nevetgélnek, osztrák lobogók hasítják át a hadi zajtól megrendült levegőt, és a porosz őrség csontjai fölött éhes varjak vijjognak és özvegyek és árvák simák panaszos kétségbeessései. Mert oh, csak az emberek élnek a 19-ik században, az államok még a középkorban élnek. S mig az emberek hatalma: a jog, az államok joga: a hatalom. Bármint vélekedjenek modern államférfiak a háborúja és iszonyai felől, Európa minden miveit polgára szomorú szánalommal vagy roszaló fejcsóválással fogadja az embermészárlás borzasztó igazságtalanságát! s. A várnégyszög. (4 képpel.) A velenczei királyság szűkebb értelemben vett védállomásai, az úgynevezett várnégyszög vonala azon hadidrámában, melynek megkezdését minden pillanatban várhatjuk, mindenesetre nagy szerepet fog játszani. A dráma színhelye azon tér lesz, melyet a Mincio, Po, az Etsch, az alpesek és Adria hullámai határolnak. Az Etsch és a Pó torlaszai a legerősebbek Itáliában, minthogy partjai már a természettől igen nagy ellenállási