Magyarország és a Nagyvilág, 1866 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1866-10-07 / 40. szám

626 A feladat nehéz volt s­zántus annak kivitelénél mint egyik fő tényező szerepelt. Az elismerés nem maradt el. Washingtonba vissza­jövet nemcsak a kormány mélytányolta szolgálatát, hanem a tudományos világ is nagy elismeréssel nyilatkozott felőle, ki hivatalos munkával elhalmozva, a fáradalmas utazás közben is időt talált nagybecsű állattani gyűjteményt összeszerezni s nemcsak a Washingtoni zoológiai gyűjteményeket ropant számú példányokkal szaporítani, hanem sok ál­latfaj felfedezése által a tudományt is előbbre vive gaz­dagította. Mily tevékenység! És ez még nem minden.­­ nem feledte az oceanon­­tól sem, hogy magyar, ő tudta hogy múzeumunkban, mily kevéssé, vagy épen nincs képviselve Amerika fau­nája s szorgalmát kettőztetve gyűjtött eme tudományos intézetünk számára is. Hogy miben fáradozik az uj világrészben az akkor még kevesek által ismert fiatal ember, ki tudta azt ha­­zánkban ? Midőn néhány év előtt első, nagyobb gyűjtemé­nyei megérkeztek, mindenkit meglepett a valóban nagy­becsű ajándék, kétszeresen jól esett mert biztosítéka volt annak is, hogy a magyar bár hol legyen, nem szűnik meg magyar lenni, nem szűnik meg hazáját szeretni. Utóbb a congressus Mexikóba küldte őt konzulnak, hol hivatalában mindaddig működött, m­ig a franczia seregek konzulsági területére léptek, mikor aztán kor­mányától nyert utasítás következtében odahagyta ál­lomását. Xántus nyugati Mexikóból először Peruba, aztán Havanákba utazott egészsége helyreállítása végett s on­nan 1864 júliusában visszatért hazájába. Ez ideig foly­ton gyűjtött a muzeum részére s több ezerre megy azon természetrajzi tárgyak száma melyekkel múzeumunkat megajándékozta. Különösen nagy becsű a több mint kétezer darabra menő madárgyűjtemény. Ezeken kívül az akadémiát nagy becsű könyvekkel ajándékozta meg. Xántus az irodalom terén is nagy szorgalommal működött, több munkát és számos értekezést adott ki magyar, angol, spanyol nyelven s jelenleg is nagybecsű kézirat gyűjteménye van, melyet vajha mielőbb sajtó alá rendezne, mi természettudományi munkákban oly szegény irodalmunkra nézve bizonyára nagy nyeremény lenne. Az állatkert eszméjének fölkarolását is neki kö­szönhetjük. Ő volt az, ki midőn hoszú távollét után először ha­zatérő 1862 megpendítette a vállalat eszméjét s an­nak létrejötteért nagy buzgalommal fáradozott. Közelebbről az állatkert megnyittatván, a részvé­nyesek többszöri kérésének engedve a fiatal intézet igazgatóságát elválalva, nagy buzgalmat és erélyt fejt ki új állásában. Xántus negyvenkét éves és eként még az életbelén álló férfiú, kitől a hazai tudományosság még sokat várhat. Az ő érdemeit hazájában is elismerték, az idő­szaki sajtó melegen emlékezett meg róla s az akadémia tagjának választotta. Mi az elismerést még egy maradandó emlékben szeretnék kifejezve látni s ez az lenne, hogy mind azon derék hazafiaknak, kik a muzeum gyűjteményeit na­gyobb adományokkal gazdagiták, s közöttük különösen Xántus Jánosnak arczképe, ama termek egyikébe hol gyűjteményeik állanak — állíttatnék ki. ..­­ . Alkotmányos szellem. Irta: Hugo Károly*) A polgári társadalom alkotmánya és viszonyai többé-kevésbé kifejtik az ösztönt emberiséggé, melynek csirája az emberrel születik. Az első emberek, kik társadalmi alkotmány s tár­sadalmi viszonyok nélkül éltek még, magukban hord­ták már csiráját az emberiségnek, melynek ösztöne azonban még nyers s igy alkalmatlan vala arra, hogy az embert megkülönböztesse azon állattól, melynek köze­pette élt; ennek tanúságául az is szolgál, hogy egymás­sal kölcsönösen állatok módjára bántak, a miért egy­mást sokszor keresniük kellett az emberi ösztönben ala­puló magánemberiek iránti hajlamnál fogva, melyet né­mely állatnemeknél csupán érzékiség vagy félelemből eredni s azokat csoportulásra indítani látunk. Az emberek állati ősállapota legelőször is a tar­tózkodási nemzés­éhez társult azután a hajlam, mely az embereket újra egymáshoz közelebb vitte, és a szük­­ség — mely találékony — és a tapasztalás — mely vizsgáló — az állati álmukból felriasztott embereket arra indítá, hogy egymással közlekedjenek, s a hason­­gondolkozásunkkal kölcsönös védelemre egyesüljenek; igy alakult az első emberi társadalom, mint védegylet, így alakult minden uj álladalom! Az emberek háborúkat viseltek s egymástól félni tanultak; és a félelem, mely már azelőtt a hajlam anyja valt az egyesekben, a társadalomban dajkájává lön a békének, melynek ideje alatt az emberek tevékenységre lévén már szoktatva, foglalkozást kerestek még pedig először olyant, mely a háborúval, az emberek eredeti zsákmányló foglalkozásával, rokon­ háborút viseltek tehát előbbi rokonaikkal azaz : vadásztak. Az emberek felváltva majd emberek majd állatok ellen harczolának, hogy magukat s a hozzájok tartozó­kat védjék s táplálják; a gyöngébb emberek pedig: a nők s öreg férfiak — hogy ők is tegyenek valamit azok kedvéért, kik gondjukat viselék, gyümölcsöt tenyészte­nek a harczosok és vadászok számára; igy jön a béke első gyümölcse — a földművelés. A föld, az ember természetes anyja miveltetése az embert kedvenczévé, békés szorgalomra nevelé, s bő­séggel áldá meg, mi által a vadászokkal a csere támadt, a csere által mindinkább ébredezni kezdtek az emberi tehetségek és szenvedélyek ügyködés és ügyesség, hit­vágy és hírvágy stb. A cseréből nyeremény származott, innen pedig vi­szályok támadának, melyekben az erő győztes vala: az erősebbek — a harczosok — jogtalanságai a gyöngéb­bekben — a földmivelőkben a jogérzetet ébresztők, ezek tehát a vénebbek közül bírókat választanak, kik a jogo­kat meghatárzák, és kötelességeket szabanak; e rende­zés által rendezet támadott s a rendezet álladalommá lelkesité a társadalmat. A rendezet vala e szerint a társadalom ura, mely mindenekre jogokat s kötelességeket mért, még pedig egyenarányban miáltal a vak szabadság —­ az önkény — a polgári szabadság megértésére jutott, mely abban áll, hogy mindenki birja azt, ami által használ, és hasz­nálja azt, amit bir s mind azok, kik e rendezetnek alá vetették magokat, polgárok lőnek, kik egyetemleg egy­részről a harczbani védegyletet, más részről a békében vadság elleni ügyeletet képezték, és a rendelés, mely­­szerint cselekedni mindenki törekedett, s melyet senki­nek megtörnie szabad nem volt, — törvénynek nevez­tetett. A jogok s kötelességek teljesítését eszközlendő törvények szelleme két különös őrt is állita fel, mely az álladalmat ben és künn biztosítja; e két őr, az or­szági idom és a vallás. Az országi idom és a vallás nevelői főnök­e szerint a zsenge álladalomnak és a testi és lelki erők harcz s békébeni tökélyitéséről gondoskodtak, igy eredt a szel­lem számára tudomány s művészet, a kedély számára hit s erkölcsiség, — ekként az érlelt emberiség a pol­gári társadalombani értéke öntudatát nyeré, büszke jön arra s megszereté mindazt, mi hozzá tartozik; s ezen öntudat, ezen büszkeség és szeretet az emberiséget a nemzetiség szellemével ruházák fel. Ez az álladalom legfőbb lényege. Ugyan e módon származott minden álladalom, a polgári társadalom lényegét a rendezetet tűzvén ki ma­gának czélul; de nem mindegyik álladalom haladt ugyanazon ösvényen a czél felé, nem mindegyik tűzte ki a legfőbb lényeget czéljául; ez okból nem érte el minden álladalom a m­űvelődés ugyanazon fokát. Idő és hely viszonyai, de még inkább a tehetségek s hajlamok minéműsége valónak okai a társadalmi lények e külön­bözőségének. A polgári társadalom lényegének a rendezetben kell állania, ennek pedig mindenkor a legjobb erőktől fentartatnia ; a polgári rendezet közügyeinek kormány­zását régóta kormánynak nevezik. A kormány jó vagy rész vola az azt kezelő egyé­nek,­­ és többé vagy kevésbé állandó azon elvek szi­lárdsága szerint, melyeken alapult, s azért változékony is volt, mivel minden egyoldalú elfogult, s minden helytelen elfajuland, mig oly kormányalak nem talál­­tatik fel, mely már csirában fojt meg minden­­ visz­­szaélést. A két kormányalak, melyek mint ellensarkok egy­mást eltasziták s különféle idő­s­­zatban következtek egymásra, voltak: a democratia és aristokratia, vagy a többség uralma és jobbak uralma. A democratia leg­kevesebb kényszerrel terheli a népet, s legtöbb szabad­ságot és mozgást engedett, mi a polgárok fejlődésére szükséges vala; de ez a rendezet rovására történt: az aristocratia legtöbb kényszert szült, de itt több rende­zet és fokozat uralkodott, mi a polgári társadalom ki­fejlődésére legszükségesb volt, hanem az ismét a sza­badság rövidségével járt. Eként az aristokratia: — olygarchia s autocratiá­­vá — s a democratia: — anarchia és ochtocratiává stb. fajult el, hogy pedig ezen elfajulásoknak eleje vétessék — az alkotmányban szereztek annak biztosságot. Az alkotmány, nép s kormány közt, az önkény s kényszerek elkerülésére kötött egyezkedés, melynek esz­köze a személyes szabadság, czélja pedig a polgári ren­dezet, nevezetesen: 1) Az alkotmány hasson láthatlanul a polgári ren­dezet gépezetében nagy hajtó­kerék gyanánt, melynek fogai minden polgárok egyes körére kihatnak, mint ama gép alkatrészeire, bár közel vagy távol álljanak ezek, hogy körükben szabadon mozoghassanak a köz­­czélra. 2) Az alkotmány tehát természetszerű leend, ha hajtókerekének hatása a nap minden közel s távol vilá­gokra gyakorlott hatásához hasonló, hogy az egyes pol­gár világa mind körülötte, mind saját tengelye körül szabadon foroghasson. 3) Az alkotmány méltányos leend, ha szív gyanánt a testre erőt ruház, hogy a tagok erejökhöz képest a köz­jóhoz is járuljanak. 4) Az alkotmány e szerint czélszerű, s így termé­szet és észszerű is leend, ha minden egyes polgár anyagi és erkölcsi kellékeit a szabad mozgásra és a testi és szellemi erők kifejlődését a fokozatra kielégíti. 5) Tökéletes leend az alkotmány, midőn mind keletkezését, mind kezeltetését közrészvét kíséri. 6) Kezeltetik az alkotmány a polgárok két része által, minthogy a nagyobb rész a különös gondokkal foglalkozik s testi szükségeit fedezi azon kis résznek, mely szellemileg viseli gondját. 7) A szellemi gondot csak a jobb tehetségű polgá­rok viselhetik, kik vagy arra születnek vagy képez­­­tetnek. 8) A szellemi gondoskodás körül mindenki érde­kelve legyen s igy kezessé válhat vagy választat­­hatik. 9) A polgárok felsőbb s alsóbb rende közt e sze­rint középrendnek is kell léteznie, mely szellemi s testi ügyekkel foglalkozván átmenetet képez egyik rendtől a másikhoz, s melyből leginkább választandók ama ke­zesek. 10) Aki a paraszt a polgár és nemesi rendhez nem tartozik, az csak koldus vétkes vagy eszeveszett lehet, akiknek alkalmatlankodása, ártalma, vagy veszélyes­sége ellen a kormánynak gyógyszerről kell gondos­kodnia.* * * A kormány ama rúgó mív, mely az álladalom kerekét hajtja az alkotmányhoz képest intézvén a pol­gári társadalom közügyeit. 1) A kormánytestnek főponttal kell bírnia, mely­ben minden gondküllők egyesülnek s melyből a társa­dalom minden sugárai kiindulnak. Ezen kormányfő e szerint a kormány tengelye, ez s ennek fogai közt az alkotmány nagy hajtó­kereke mozog. 2) A fő tehát, anélkül hogy ártana, nem fordulhat a tagok ellen, s az alkotmány kerekét soha nem hajt­hatja ellenkező irányban anélkül, hogy a rendezet al­­katyuja megakadna vagy megrongálódnék, hanem igenis szabad neki oly esetben, midőn az alkatyu külső vagy belső okoknál fogva megakad, tehát rendkívüli esetben, magányosan cselekedni, de soha sem az alkotmány elle­nére, és mindenkor a társadalmi rendezet és biztosság kedvéért. 3) A nemesség, mint a honvédelemre rendelt lo­vagok veleje, béke idején részese a külön kormánynak. 4) Az országnagyok, kiknek a fokozat természete szerint léteznsök és a külön honkormány és általános országkormány közt államok kell, mint a népvezérei, őrsei egyszersmind a törvényeknek. 5) A polgár minden törvényes után mozoghat testi és szellemi vagyonával. 6) A művész szabadon képezheti s gyakorolhatja tehetségeit a polgárok kinevelésére. 7) A parasztnak joga van tulajdonának nevezni azt, mit magának tenyészt. 8) A harczos bizonyos időszakaszra védelmi szol­gálatra van kötelezve s minden megérdemlett kitünte­tésre igényt tarthat. *) E napokban valamennyi lap örömhírként közlé, hogy a lángelméjű drámairó Hugo .., (kinek arczképét lapunk ez év ele­jén hozta) 600 frt évi államsegélyben fog részesülni. A jeles fér­fiú, kit a fejedelmi kegy ily méltó kitüntetésben részesített, épen e napokban adott át nekünk egy újabb keletű, de még sehol szin­­te nem került tragoediát és egy 1847-ből származó nagyobb tör­téneti­ és aestheticai tartalmú röpiratot. Ez utóbbit sok felől megtámadott tragoediája az „Egy magyar király“ védelmére irta s miután úgy a szellemdús irmodor, mint Mátyás alakjának és korának önálló felfogással s gazdag tanulmányokra támaszkodó erővel történő bonczolása — irodalmi becset kölcsönöz e dolgo­zatnak , óhajtanék , vajha találkoznék rá kiadó. Heti közlöny létünkre mi kénytelenek vagyunk megelégedni azzal, hogy e be­cses mű bevezetéséből izleh­etőül egy töredéket ezennel bemu­tatunk. (i. e.) MAGYARORSZÁG ÉS A NAGY VILÁG. 40. sz.

Next