Magyarország és a Nagyvilág, 1866 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1866-10-14 / 41. szám

642 tési bajairól, az ivóvízről egészségi szempontból és a pesti vízvezetékről, továbbá a véredényrend­­szer és légzőszervek aggkori változásai kórboncztani és élettani tekintetben, mely utolsó jeles dolgozat a leg­nagyobb elismeréssel fogadtatott. A következő évben (1864-ben) a magy. tudom. Akadémiában székfoglaló beszédet tartott, mely az aggkor élettani és kór­tani változásait, továbbá a pesti agygyámoldának 34 évről szóló statistikáját tárgyazta. Az összes sajtó egyhangúlag a legnagyobb elismeréssel nyilatkozott e kitűnő munkáról, mely tudományos irodalmunkban megbecsülhetlen hézagot töltött be. (1865-ben) az aggkór mint h­al­á­l­­­ok és 1866- ban az Akadémiában a hagymáz oktanáról értekezett. Említésre méltónak tartjuk még végre, hogy az orvosok és természetvizsgálók nagygyűlése évkönyveinek szer­kesztésében J­ó­z­s­e­f is közreműködött, és hogy azok­ban több jeles dolgozata meg is jelent. A derék tudós munkásságáért ki is jön tüntetve. Ő Felségétől (1858-ban) a tudományok és művészetek aranyérmét, és (1866-ban) a Ferencz József rend lovagkeresztjét nyerte, a magy. tudom. Akadé­mia pedig (1864-ben) tagjának választotta meg. Nem kisebb buzgalommal karolta fel Bózsay hitfelekezetének érdekeit, mint a minővel önfeláldozóig működött a szenvedő emberiség javára, sőt méltán mondhatjuk, hogy e téren történeti hatást gyakorolt. Alighogy Pesten letelepedett, néhány kortárs és rokon­­szellemű barát szövetségében megalapította 1843-ban a „Magyaritó-Egyletet“, melynek feladatául volt kitűzve: ledönteni ama választófalakat, melyek a törvényesen be nem vett zsidó vallás követőit a nemzet kebeléből el­­szakíták, és utat törni azon kor felé, mely megteremje a társadalmi egyenlőség gyümölcseit. És habár fárad­­hatlan figyelmét és ez egylet törekvéseit, melynek előbb titkára, utóbb alelnöke volt, gyors siker nem koronázta is, mert a beállott 49-Aki nagy fordulat ez egylet tevé­kenységét is megszüntette, — az 1860-ban derengni kezdett újabb kor fénye mellett megtalálta mégis nyo­mait azon elemeknek, melyek vele csoportosulva azt halottaiból ismét feltámaszták. Társadalmi állása, is­mert ernyedetlen buzgalma, párosulva ritka gyakorlati észszel, mely a tapasztalat tényeiből eszmékre emelke­dik, őt tették kiválólag érdemessé, az „Szr. Magyar­ Egylet“ alakjában feltámadt társulat elnöki székére, melyre 1860-ban ideiglenesen és 1861-ben rendesen meg lön választva. És Bózsay tudor e társulatnak nem csak elnöke, hanem valódi atyja is volt, mert egyedül az ő tapintatának és rendkívüli erélyének köszönhető, hogy a provisoriumbeli, ez egyletre nézve kiválóan mos­toha viszonyok között, ennek működése végkép fel nem függesztetek. A helybeli izr. kórház, mely még 1862-ben a leg­elhanyagoltabb állapotban volt, szintén neki köszönheti leginkább akképen való újjá­szervezését, hogy ma mél­tán a mintakórház nevét érdemli. így működött ő min­den tekintetben legbensőbb barátjai Hirschler I­g­­­nácz és Pollak Henrik tudorok mellett az izr. hitközség kebelében, míg megvalósulhatott ama rég rebesgetett óhajtás : a nemzet nyelvén hallani hirdetni Isten igéjét. A szenvedő emberiség, tudományos irodalmunk és a magyarhoni zsidóság érdekében óhajtjuk, hogy az ég ura az ernyedetlen szorgalmú és köztiszteletben álló férfiú életét még igen hosszúra nyújtsa. Alkotmányos szellem- Irta: Hugo Károly. (Folytatás). Azon előítéletek — melyeket én, mint bárki más, az oskolákban Korvin Mátyás ellen magamba szittam s melyekből még későbben is szabadabb miveltség da­czára ezen jellem szorosabb megvizsgáltatása hiányából egészen kibontakozni nem tudtam, midőn a királyok történetében czélomra alkalmas hőst kerestem — a magyarok köztudomás szerinti legnagyobb királyától elforditanak mindannyiszor, valahányszor szellemem fürkésző szemét, ama szellem — mint delej a tűt — ismét magához vonza. Mily örömest választottam volna egy magyar királyt az Árpádiak közül, például: szent Lászlót, vagy pedig a későbbi királyok egyikét, p. v. nagy La­jost ; de ők csak korukat tekintve valának nagyok, s igy a honfira nézve nem alkalmasak arra, hogy tükör gyanánt tüntesse fel jelen korunknak, — a költőre nézve pedig nem eléggé drámaiak, hogy általuk külö­nös érdeket gerjeszthetne, ha csak — mint eddig már nem egyszer történt — a hőst s a körülötte lévőket drámai czélomra nem módosítottam, és át nem alakí­tottam volna, mit annál kevésbé szabadott tennem. — 1. Mert egészen elkészült egykor megjelenendő „a drá­ma rendszere“ czímű iratomban azon törvényt állapí­­tom meg, miszerint a drámai költőnek történeti esemé­nyeket igaz voltukban, minden önkényes, bár czélját előmozdító módosítások nélkül elő kell állítania, fel­adata az lévén, hogy a történeti valódiság lényeges pontjait költött valószínűségek vonalai által fölvilágo­sító életképpé foglalja egybe. — 2. Mert újra csírázó nemzetemnek a nemzetiség előmozdítására oly történeti életkép rajzát akarom nyújtani, melynek cselekvényére büszke lehet, s melynek szemléléséből hasznot húz­hatna, mi által ez nemzeti drámává bélyegeztetnék. A Hunyadiak magasztos szelleme mindenkor len­gett körülöttem történeti fürkészetim homályos aknái­ban ; főleg pedig a kis Mátyás, mihelyt nemzeties in­dulatom szilárdságáról meggyőződött, mindenkor nemtő gyanánt nyájasan lépett előmbe, s először enyelgve, azután pedig mindinkább neki komolyodván kora s vi­szonyai legmélyebb szemléletére vezetett, mig végre annak tüneményei s hatásaiba be lévén avatva, bámul­nom s lelkesülnöm kelle. — Bámulva látám, miszerint épen a nagy szellemek korukon tulemelkednek s igy a fődologban meg nem láttatnak annál kevésbé pedig megértetnek; sőt minél nagyobbak, annál nagyobb kör kell a korszellemnek, hogy tiszta szemléletökre felver­­gődhessék ; — azért Mátyás szellemének négyszázadig kelle várakoznia előítéletek alóli fölmentésére, é­s e munkához oly lelkesedéssel fogtam, melynek tárgyam nagyszerűségével arányt kelle tartania; e lelkesedés nagysága adott nekem erőt a legnehezebbet, legbonyo­­lódottabbat legyőzhetni, és bátorságot, minden előre látott előítéletek és ármányokkal szembe szállhatni. Az előítéleteket már a szinpadoni előadásnak kel­­lendett ugyan szétoszlatnia, — de az előadók épen ama ármányok következtében oly „kedvetlenséggel“ s igy minden művészi fölfogás nélkül játszottak, hogy még a közönség is észrevette, s a hírlapok az előadást erősen megfedték, de erről más alkalommal. — Re­­mélhetem e szerint, hogy művem, úgy, mint én azt alkotom s minden kénytelen engedmények nélkül ke­rülvén az olvasó elé, eléggé érthetőleg szóland mind maga, mind a legnagyobb magyar király jelleme mel­lett, ha tapasztalásból nem tudnám, miszerint nincs nehezebb dolog, mint előítéletek legyőzése még becsü­letes és értelmes nemzetnél is, mely azonfelül, mint a magyar, teljes joggal büszkélkedik nagy Mátyásában s ezért hajlandó lenne — ha hogy az igazság s ama ki­rály iránti méltányosság megkívánja, ki az igazság képviselője gyanánt nemcsak az emlékezetben, hanem példabeszédben is fen van — az előítéletekből kivet­kezni. Az olvasó engedje meg tehát a szerzőnek, mint félreértett hazafinak a bővebb fejtegetést, s bocsássa meg a magyarázgatást annál is inkább, minthogy csak Mátyás jellemét fölvilágosítandják, és csak akkor, mi­kor ezt oly tiszta fényben feltüntetnem sikerül, hogy el­avult előítéletek minden foltja elenyészik,­­ csak ak­kor örvendhet a félreismert hazafi az elismert költővel együtt, még pedig sokkal inkább, hogyha tudtomra esnék, miszerint az olvasóra nézve drámám átolvasása után a magyarázat felesleges volt, hisz egyedüli czé­­lom úgyis csak az, hogy a meggyőződésem szerint leg­nagyobb királyt valódi színében tüntessem elé, az ön­tudat pedig, hazámnak ezáltal használhatni — egye­düli jutalmam. De mindenek előtt is a költő arra érzi magát le­kötelezve, hogy bírálóinak felvilágosítással szolgáljon, mely azonban szükségesnél hosszabb nem reend, hogy szerénytelenül tisztségekbe ne kontárkodjam, minthogy nekik egyátalán csak tiszteletem jeléül nyújtom e fel­világosítást, hogy őket valahogy el ne mellőzzem. Hisz ők valának azok, kik — mindenki saját viszonyaihoz képest — igazságot szolgáltatanak ki művemnek, sőt még azelőtt is nyájasan hirdetők Brutusom sikerét, ámbár ez a német színházban adatott elő , mihelyt pe­dig megtudok, hogy masom hazám felé fordult, mint hazai dalnokot is előre üdvözlőnek. De ámbár a journa­­listika ezen hazafias viseletét — bármi hízelgő is reám nézve ez — kötelességnek tekinthetném, mégis más oldalról tapasztalt ellenkező bánásmód kényszerit, hogy ezt érdemnek s igy hálámra méltónak ezennel elis­merjem. Költői feladatom e szerint az átalános drámai irány mellett még azon különös lélektani czél is vala, hogy hősömben a lángész foglalatját, fejlődését, küz­delmét, s győzelmét tüntessem fel. Minthogy valódi lángész alatt az ember összes lelki tehetségeinek gyálpontját értem , mely e szerint — valamint a gyémánt sokszínű ragyogása s legtisz­tább vize mellett a legnagyobb keménység — s éles­séggel bir, — az átalános tehetségekben tündöklik s a legfogékonyabb kedély mellett a legnagyobb önállóságot, és találékony elmeélességet tanúsít, úgy, hogy eredeti természetét csak teremtékeny lényéből ismerhetni meg. — e szerint hősömnek is, nem mint egyébkor egyes viszályokkal, hanem minden irányok felé tehát az egész kü­lvilággal a harczban kelle fejlődnie, úgy hogy min­denoldalú ereje nemcsak a rosz elvvel viaskodjék, ha­nem a jóval is, mely máskor ugyan a hős mellett szokott lenni, vagy megfordítva. S Mátyás valóban — mind az én drámám, mind pedig a történetben — áta­lános harczban áll nemcsak hona, bitvágyó szomszédjai, hanem még országának minden oszlopaival is, kik kö­zül Gara a roszak fejét, Szilágyi a jók keblét teszi. Mátyásnak e szerint nemcsak koronája után ásítozó el­lensége, hanem a koronáról Mátyás kedvére lemondó jótevőjével is meg kell küzdenie, — a lángész küzdelme egy részről a ravaszság ármánya — és hatalmával, más részről a tapasztalat dacza­ és büszkeségével. — így fejlődik ezen dráma, igy halad előre, igy bonyolódik csomóvá s igy oldódik s mindig csak ezen három fő­személy közt, mig végre Mátyás a külbéke és belrend helyreállittatása után, az egyiket kegyelmezés által megalázza, s ez által az erény vétkeni diadalát kivívja, a másikat pedig önmegalázás által kiengeszteli s igy a szelidlelküség a daczon diadalát ünnepli, úgy hogy Szi­lágyi ezen önkénytelen felkiáltásával „Mátyás“­­ a fő­csomó s vele a dráma rögtöni és tökélletes feloldása be van fejezve. (Vége következik.) MAGYARORSZÁG ÉS A NAGY VILÁG. Kandia. *) E sziget a közép tengeren fekszik. Újgörögül Kriti, törökül Kirid, a régieknél Kréta sziget nevét viselte. Európai Törökországhoz tartozik, de különös kormány­zattal bir. Délre az aegeai tenger védpartját képezi. Hossza 353/4 szélessége 13/4 — 8 mérföldre terjed, s a körötte szétszórt szigetecskékkel 153 — mások szerint 190 négysz . mérföldet foglal magában. A­zigetet éj­szakról környező aegeai tengerrész, tulajdonképen a Kré­tai tenger (mare Creticum), valamint a szigetet körül mosó tenger átalában igen mély. A sziget hosszában egy hegygerincz vonul át. E hoszszúság három mélye­dés által, melyek úgy­szólván a sziget területi szoro­saival egybeolvadnak, s melyek által éjszak és dél kö­zött a közlekedési utak vezetnek, négy szakadékra osz­­tatik. E szakadékok nyugattól kelet felé következők: A Spakio vagy fehér hegy (újgörögül: Aspra Vana) Pneu­­mában 7178 láb magas; a 7560 láb magas Ypsiloriti (Ida) hegyorom, melynek három meredek, kopár szikla csúcsai a hajósoknak nevezetes jelpontul szolgálnak; az 5160 láb magas egyes, egymásra sorozott hegycsú­csokból álló Lasithi hegy, kelet legvégső részén végre a Sitia hegy (Didte). — A belső hegy hossza, mely több oldal ágakra szakad s a sziget mindkét részén egész a tengerig elterül — és éjszak felé mászhatóbb dél felé meredekebb alakot vesz föl, a szigetet némileg éjszaki és déli részekre osztja. Az éjszaki rész megközelíthető partjával Európa felé nyílik, kevésbé hegyes, csekély lejtőséggel, fürészidomú öblök és kiálló foltokkal sze­gélyezve, több síkság és völgygyel átszőve, azért e ré­szen számosabb a kikötő és város, termékenyebb és né­pesebb. A déli rész meredek, sziklás és kopár, töme­ges, azért kevés kikötővel dicsekszik, e helyütt megköze­­lithetlen s puszta mint az afrikai ellenpárt. A hegyekből kevés folyó szakad mind a két részre, de annál több patak. Természeti szépségre a közép­tengeren nincs sziget, mely Kandiát felülhaladja. Az éghajlat kitűnő, szelíd és egészséges. A közép nyári hőmérsék az alantabb fekvő partvidéken májustól no­vemberig 21 fok Baumour-t jelöl, s a tél a tenger­i Afrika szomszédsága által annyira mérsékelt, hogy a hőfokmérő a part tengermelléki városokban ritkán áll 6 fok melegség alatt. A hó télen át a 6100 lábnyi ma­gaslaton megmarad, de július hó végén mindenhonnan eltűnik. Nyáron át néha az égető Sirocco szél alkalmat­lankodik , gyakran földrengés is érezhető. A sziget éj­szaki részén szépen zöldellő erdők terülnek el, neveze­tesen gazdag sötétzöld olaj­fa erdeiben vannak rétek s lege­lők, a termékeny föld megtenni a legjobb gabonát, külö­nösen tömött búzát, továbbá bort, olajt, és narancsot, jobbat mint Görögország vagy Kis-Ázsia bármelyik része. Itt tenyész a selyemtermelő szederfa, — nagy bőségben a Cistas Creticus, mely a balzsamillatú candiai gyantát izzadja, — sz. János kenyérfa, édes gyökér, gyapot, kender s. a. t. — A magasabb helyeken tenyész alma — körtefa és burgonya. Állandóan virágzanak: a rózsa, jaczintok, narczisok és leukosak. Az állatország­ból a közönséges háziállatokon kívül számos vad találh­ató, ezenkívül méh és különböző halnem. A hegyekben *) Most, midőn a „keleti kérdés“ véres előjátéka épen e szigetre vonta a közfigyelmet, időszerűnek véljük e kevéssé is­mert hely leírását közölni. Szerk. 41. sz.

Next