Magyarország és a Nagyvilág, 1867 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1867-01-06 / 1. szám

1. szám. 1867. MAGYARORSZÁG ÉS A NAGYVILÁG. körüljárhatnak kell lennie talapzata körül; a vonalnak tehát tisztának s nemesnek kell lennie, akár melyik, oldalról jellentkezék. A mit azonban a természet itt önnek nyújt, nem pontos, némely részletekben sőt idomtalan. Mi hasznot húzhat e nyilatkozatokból a művészet ? (Folytatása következik). Vegyesek. Irodalom. Wagner Richard egyik legbecsesb iratát: ,Művészet és forradalom. Ábrányi Kornél magyarra forditá. Fölösleges az eredetiről bővebben szólni. Wagner erőteljes styljét, eszméinek sokaságát eredetiségét, okoskodásainak hatályát és igazságát, s szabad, minden irányban független szellemét még ellenei sem merik elvitatni, s igy elég ha azt mondjuk, hogy e művecskében minden írói előnye culminál s legérdekesb témák egyike úgy van földolgozva , mint csak Wagner Richard képes. De hangsúlyoznunk kell s hangsúlyozzuk is ezennel, miszerint a tősgyökeres stylussal írt füzetet. Ábrányi Kornél oly gonddal és szerencsével fordít a magyarra, mely e tekintetben mintaszerűnek nevezhető, mert nem csak hogy egy gondolatot vagy kifejezést nem ejtett el, de még azt is, ami Wagnerben tán homályos vagy sok előismeretet föltételez , oly ügyesen reprodukálta, miszerint a laicus olvasó is megérti. Ajánljuk hát melegen a műveit közönség figyelmébe. . .Nyugat költőiből 4 czímmel csinos kötet jelent meg Veszprémben a nyugati költők jelesebb alkotásaiból jó csomót tartalmazván azon hű és jeles fordítással, mely fiatal műfordítónkat Jánossy Gusz-távot már rég érdemlett hírre emelé. E díszes kötet is j ó állítani, a mint eddig élő élettelen mintáimat utánzám, de másrészt mohón ragadom meg az életet a maga közvetlenségében, s igyekvem alakba öltöztetni egy benyomást, mely minden pillanatban eltünhet e szemeim elől. Ekként buzgalmamat mintegy fokozá harcza a tünde valósággal. Ide járult még e testnek csodálata, melyet először szemlélhetek ekkor — csudálat, mely ment volt minden érzéki gerjedelemtől. Ah, mily tökéletlenek mégis a legszebb műremekek is az élő teremtményhez képest! Most már értem mesterem szavait, melyeket gyakran szokott volt intézni barátaihoz: „A természet kétségbeejtő ! “ Most tudom már megmagyarázni magamnak azt is, hogy mért szeretnek oly számosan a művészek közöl a hagyományhoz ragaszkodni, s inkább emberi műveket másolni, mintsem Isten műveivel bíbelődni. Igaz ugyan, hogy az arányok szempontjából nincsenek oly tökéletes női alakok, mint némely szobrok; s ha Isten, közvetve, az emberektől egy tanácsot elfogadna, s egyszerre megelevenítene egyet e hírhedt szobrok közöl, az úgy hiszem tökéletesebb lenne a legragyogóbb szépségeknél, mert tartalmazná mindazt, mit a művész lángesze, a teremtő művével egyesíthetne; de Isten nem szorul ily pogány csudákra, s műveinek legtökéletlenebbike is fölötte álland mindenkor a mieink legtökéletesbikének, mert olyasmikkel ér, mikkel egy emberi mű sem bírhatna: nézéssel, ■osolygással az élet meleg kisugárzásával. Az ülés két első órája perczként múlt el. Én izdságomtól átvalókázva egészen. Ezt ép oly kevéssé ve■n észre, mint Mariette fáradságát, kinek csak egyszeriszer engedém meg karjait kipihentetni, szüntelenül éni: ,Ne mozduljon kegyed!" a rendes lélekzet, mely tét kecses hullámzásba hozta, bőrének gyöngéd hordása a legcsekélyebb hidegre, az ifjú, gazdag vér, Ily a fényes, fehér bőr alatt forrott... mindezt úgy Tettem volna meglepni s utánképezni. Szinte részeit valók, s már nem is maradék meg a föladott comsitionál. Agyamban tömérdek vonalak, állások, körzők és mozdulatok űzék egymást. Perem tele volt brokkal. .Nem jó lenne kissé pihennie?4 — mondá egyэгге Ritz úr mögöttem. , Ez jó gondolat,4 — mondá Mariette, — ,én pedig felszitom a tüzet.4 Felőlie szoknyáját, shawlját mezetlen vállaira veté, s szenet rakott a kandallóba. Én megtörlöm arczomat s Ritz úrra tekinték, megkérdendő, ha várjon meg van-e velem elégedve. ,Bámulatos!4 - mondás, majd rám, majd művemre tekintve. ,Bámulatos! Valóban nem csalatkoztam önben.4 ,Igazán ?4 ,Igen. De most — folytatá — néhány kritikai észrevételt engedek meg magamnak, bár őszintén megvallva, mától fogva önnek senkire sincs szüksége. Ön, magában haladhat pályáján s sokra fogja vihetni, mert szereti a természetet; de ne feledje, hogy a természet nem egyedüli czélja a művészetnek. Tudja mi a művészet ?A szép az igazban s ezen elv szerint a művészet változtathatatlan szabályokat tűzött ki magának, melyeket hasztalan fogna ön a természetben keresni egyedül. Ha a természettel magával beérné, akkor önnek csak egy szép alakot kellene tetőtől talpig idomítania, hogy műremeket teremtsen.Ám ha ez eszmét kivinné ön, csak egy grotesk művet fogna kapni. A génjét kiegészíti a természet, fölhasználja itt-ott annak csudáit de nem teljes nyilatkozatait, összefoglalja azokat egy egyöntetű egészszé, s ezen egészbe egy eszmét, egy érzelmet önt, mert lelket nem adhatni neki. Egy szóval ki a szépnek változhatatlan szabályaihoz tartja magát, s az igazat mennél jobban megközelíti, az a művész a szó valódi értelmében. Ilyen Phidias, ilyen Michel Angelo, ilyen Rafael. Én ma döntő próbát tartok önnel, s ön azt várakozásom fölül állotta ki. Semmi elfogultság, semmi nyoma a habozásnak vagy felindulásnak. Bravo! Ön az igaz illatát egy házamban szítta be, mint a fiatal oroszlány a puszták szellőjét. Igen jól van, ön eltalálta! De most szabályoznunk szükség e lelkesedést, anélkül, hogy csökkentenék — keljen föl Mariette , foglalja el előbbi állását. Jól van. — E természetes helyzet rögtön hatott önre gyermekem; ön a természetet mesterketlen mozdulatban lepte s lopta meg. Erről ismerni meg a művész szemét, de e helyzet tanulmánynak jó ugyan, de nem már egy szobornak. Egy haját hátrasimító női alak megjárja egy 6 hüvelyknyi szobrocskának, mely egy talapzatra vagy óraállványra van szánva, de magasabb művészethez nem volna alkalmas és hálás tárgy. Azonkívül ön csak egy oldalról fogta föl a mozzanatot. — Forduljon meg csak Mariette, hanem maradjon helyzetében. — Lássa a lapocskák összetalulása nem szép, a fő a vállak közé szorul, a nyakon redők támadnak, a hát meghajlik, a keresztcsont beesik. Egy szobornak forgathatnak, vagy A diplomatiai s egyéb testületek fogadtatása a Tuileriákban új év napján. (Képpel a 6. és 7. lapon.) Igen kevés, amit gyönyörű képünkhöz mondanunk kell és mondani akarunk. A diplomatiai s egyéb testületek fogadtatása új év napján a Tuilleriák pompás tróntermében — több évig állandó thémája volt a nagy politikai lapok vezérczikkeinek, melyek feledve e közmondás igazságát ,Les jours se suvient, mais ne se resemblent pas.4 (A napok egymást követik, de nem hasonlók egymáshoz) mindig valami világdöntő esemény kiindulási pontjául tekinték ezt azért, mivel a franczia felségnek egyszer úgy tetszett e nap ejteni el egy oly ártatlan szót, miből egy véres háború nőtte aztán ki magát. III. Napóleon azonban vagy nem olvasta vagy nem törődött a fölállított és rovására gyártott kombinatiókkal, hanem több éven át már oly átalános phrasisok s udvariasságok elmondására szorítkozott, miből a legleleményesb commentátor sem tudott valami rendkívülit hozni ki. Az idei fogadtatás politikai mozzanatait melléklapunkra ,Pesti Hírlap4-ra kell hagynunk: mi csak az ünnepély decorationális részét akarjuk itt bemutatni oly terjedelmű és kivitelű rajzban, milyet rég nem látott magyar lapban közönségünk. A jelenet élethíven van előállítva, a trónemelvényen miniszterei által környezett császár, a katonai, polgári és egyházi méltóságok, fényes tisztelgő küldöttségek, melyek közt a franczia klérus s még inkább az összes küludvarok képviselői első helyre teendők, a ragyogó csillárok, gazdag menyezet, drága függönyök, pompás szőnyegek, s. a. t. oly látványt nyújtanak, melyet történetinek kell és mindennapinak nem lehet mondanunk, ha semmi rendkívüli tény, semmi szokatlan mozzanat nem emeli is nagyszerűségét és hatását. A királyok kora nem ismeré e szertartást; a forradalom napjai még kevésbbé, csak az első consul volt, ki divatba hozta s Segur által egész tervet és etiquette, rendszert készíttetett erre nézve. Azóta évenkint ismétlődik a római ősidőkre és világuralomra emlékeztető szokás, midőn a meghódított népek kötelesek voltak évenkint egyszer ily hódolati küldöttséget meneszteni az örökvárosba, az uralkodó Rómához. Napóleon császár nem viseli a czímet ,világ4 ura, miután a mai diplomatiai szótárban a ,helyzet4 szó figurái ,világ4 helyett, de miután e ,helyzetinek még mindig a parvenu császár az ura, (ha nem is korlátlan hatalommal) bátran állíthatjuk, hogy ez a tisztelgési cerimonia méltó copiája az eredetinek s a trónhoz alázatos mosolylyal közeledő külföldi diplomaták közt nem egy lesz, kit nem ,szerető szívet, hanem a kötelesség és kénytelensége vonz oda, hosszú életet kívánni annak, kinek jobb szeretne mielőbbi boldog kimúlást kívánni. I. e. igen sok becses költeményt hoz, s a fordításról nem mondhatunk nagyobb dicséretet mint azt, hogy a magyar nyelven sehol sincs erőszak téve s még is oly szabatosan és annyi költészettel visszaadva minden, hogy nemcsak maga az eszme, de azon szín, zamat és sajátosság, mi egy nagy költő individualismusát képezi, sem vész kárba sehol. A könyvpiacz mindenesetre gazdagodott e könyvvel s gyöngéd hölgyeink örömmel fognak nyúlni e munka után, mely annyi előnye mellett még olcsó is : t. i. csak 1 o. ért. frt. — A ,Zenészeti Lapok közelebbi számában azon helyes inditványnyal lép fel: ,Egyesüljünk és alapítsunk magyar zeneakadémiát, mely a magyar zene művelését, fejlesztését, a magyar zeneművek kiadását, és magyar hangversenyek rendezését tekintse czéljának. A magyar zeneakadémia állana alapító, pártoló és rendes tagokból, továbbá szükségelt egyleti tisztviselőkből s egy műbizáló bizottmányból. Alapító lenne, aki egyszerre legalább tíz forintot adományozna az egyletre. Pártoló, aki évenkint egy-egy forinttal járulna az egylet czéljának előmozdítására. Rendes tag lehetne minden magyarhoni művész, művésznő, műtestület, zenede, dalárda, ha az alapító és pártoló tagok által megválasztva és a titkár által felszólítva késznek nyilatkoznék az egylet által évenként legalább egyszer rendezendő magyar hangversenyben közreműködni. Saját hangversenyeiben pedig egy-egy magyar műdarabot — melynek megismertetésére a műbizáló bizottmány által felkéretnék — előadni. Ha az egylet czélját ezek által előmozdítni vállalkozik, megtiszteltetik az elnök és titkár által aláírt egyleti oklevéllel. Fölhasználjuk az alkalmat, hogy Ábrányi Kornél jeles lapját, mely minden tekintetben feladata színvonalán áll, legmelegebben ajánljuk közönségünk pártfogásába. Majd minden szám hoz valami kiváló közleményt, így a múlt évi utolsó számban is többi közt egy mulattató humoreszket találunk , e rn át Gazsitól, egy igen szépen írt czikket a szerkesztő dús tehetségű fia Zalánffy Kornéltól, szellemdús bírálatot Zimee László nagybecsü quartetteseinek legújabb füzetéről s. a. t. A jövő füzet mellé Erkel ,Dózsa Györgyiének egy töredéke lesz mellékelve, melyet — hír szerint — szerző a zene és irodalom lelkes pártfogója, az ifjú Yenkheim Krisztina grófnőnek ajánl. — Sipos Antal jeles ifjú zongoraművészünk f. hó 27-én az Európa-teremben nagy hangversenyt rendez, melyben Bignio, a nemz. színház egykori jeles tagja, szintén közreműködik. Művészet. A párisi kiállításra szánt magyar képek. A párisi kiállításra szánt magyar képek a képzőművészeti társulat kiállításán, az akadémia épületében vannak közszemlére kitéve. Eddig elég van kiállítva a bejelentett művek közöl: Székely Bertalannak három műve, Kratzmann Gusztávnak két műve, Than Mórnak egy, Újházi Ferencz, Benczúr Miklós és Ivánovics Katalin kisasszonynak szintén egy-egy művek. Ezenkívül még Rákosi Nándornak van bejelentett műve, ez azonban még teljesen készen nem lévén, nincs kiállítva, s kívüle tudtunkra még írrai is készít egyet, de ez sem állítható ki, mert nem készült el sőt el sem készülhet a határidőig. Jelen szemlénk csak a kiállított művekről szól. Átalában véve kevés a szám, s az eredmény sem igen kitűnő ; vannak azonban köztök egyes művek, melyek mind felfogás, mind végrehajtás tekintetében nem válnak szégyenére a magyar művészetnek. Igen nagy kár az, hogy a külföldön élő magyar művészek közöl nem egy azon ország művészei közé sorakozott, melyben él, s igy mind számban mind belértékben csökkenté műveink becsét, mert a nagyobb számban több jó akad, s inkább elvész a selejtese. Most lássuk sorban a műveket. Székely Bertalan művei közt nagyságra, de nem belértékre nézve első helyen állt ,Mohácsi vész. Terjedelmes nagy mű , aprólékos gonddal dolgozva, de bármennyire törekvőnk, nem találhattuk fel benne azt, mit róla a hit széthordott, sőt őszintén megvallva kevesebbet találtunk benne annál, amit Székelytől vártunk. Székely igen jó nevű, mélyen, tán igen is mélyen gondolkodó művész, itt azonban csak száraz számítást, de művészi tüzet, egyetemes hatást, sőt épen találó mozzanatot sem helyezett művébe. Hiába keressük a mű középpontját, melybe a hatás központosítva legyen, s a néző szeme mintegy önkénytelenül rávonassék, nincs rajta. Tárgya következő : A középen gazdag nádcsoport tövében, árnyékban.