Magyarország és a Nagyvilág, 1873 (9. évfolyam, 1-26. szám)
1873-01-05 / 1. szám
8 / ■ Boldok uy estendit kiwanóm ! Legalább ez az egy magyar volt. A töhig a kulturaterjesztők nyelvével élt. Még a ZeTlV[Jor(-](')]i is a Spitzig Iczig naptárának tőleül mépzett adomáit is visszaforditák németre szellettfidus postakönyvükben. Csak a magyar verseszéki tettek ki- Azok oly roszak, hogy megirigyelhetné akármelyike a 70,000 hazai költőnek. _A 178 üdvözlet,bélekerült 100 forintomba. ^A feléért odesarolom valamennyit s még a magamét is hegyéjare tűzöm. MAGYARORSZÁG ÉS ÚJ NAGYVILÁG. Hetinaptár, 1. Kis karácsonyt. V. — Kath. és prot. Ev. Miután Herodes meghalt. Máté II. 18 22. — Görög Ev. Jézus nemzedékjegyzékéről Máté 1, 1 —23 — Katholikae naptár. Jan. 5 V. E. Telesfor 6 H. Vizkereszt 7 K. Bálint, 8 Sz.:Szörély 9 Cs.Julián 10 P.j Agathon 11 Sz.Matild, Protest. 1 Gör.-orosz naptár. I naptár 1872 deczemberi E. Simon 21 A 29 Vízkar. 25 Jj.Kar.1 Balint 26 Isten ,Fodor 27 Sz. Ist. Erő* 28 2000 V. Ernő 28 Ap. sz., Tilda 30 Anizia 1 Izraeliták naptára. 6 Fábor 78 B. ter. 9. E. 10 B. ter. 119 Sab. V. MAGYARORSZÁG ÉS A NAGYVILÁG. 1 __i___ ... ULJU1.U. ili iikiHiiimiiLi.iiLJi..iiiL.iiiiLi Jim...LIU. * * * Fővárosi Tárczalevél. Budapest. — Az én Laczi barátom. — Uj utczák és a levélhordók. — Nagylelkű ajánlat. Budapest, január 3-án, óraim elére a „Budapest“ szándékosan van odabiggyesztve. Nem vagyunk már sem budaiak, sem pestiek, hanem vagyunk budapestiek. A törvényhozás forma szerint is érvényt szerzett oly viszonynak, mely tényleg évszázadok óta fönáll. Eleinte a hatalmas Buda, az ősi, királyi sok büszkeséggel nézett alá a szegény pórgyermekre, mely ott túl a nagy folyamon, hevert és játszott a porban. Ámde ez gyorsan fejlett. A pórgyermek szép hajadonná serdült, s ez hódító nővé fejlődött. Már most ez tekintett át az öregedő Budára büszke mosolylyal. De elvégre is egymásnak voltak szánva. A lánczhíd jegygyűrűje rég egymáshoz is kapcsolta őket, de csak hosszú mátkaság volt. A szövetség, az ünnepélyes esketés azonban csak e napokban esett meg s mert épen újévkor történt, számtalanon siettünk üdvözlő látogatójegyeinket az impozáns új párnak hódolatkép átadni. Buda és Pest egymáshoz való viszonyát „testvérinek“ is mondták sokan. De már ezen hasonlat továbbszövése ellen tiltakozik az egyházi jog, mely testvérek közt meg nem engedi a házasságot. Nevezzük röviden polgári házasságnak, miután a szó legszorosabb értelmében az. Buda és Pest polgárai léptek egymással örökön tartó szövetségre, mely hogy jóban és szépben áldott bőséget mutasson, minden jó honleány s derék hazafi (más nincs is) őszintén óhajtja velem. * * * Én részemről, mint Pest anyámnak engedelmes fia, tartozó hódolattal leszek igen tisztelt mostoha apám uram, Buda irányában. Tisztelni fogom kopaszodó Gellért-fejét, melyre Petz kertész-fodrász úr épen most készül faiskola-parókát illeszteni. Csak azon veszedelmes házisapkára, a citadellára nézve, volnának ellenvetéseim. Szívesebben vennék, hogy Buda azon pontján, honnan csendes időkben a csillagok járását vizsgálta a tudós szeme, ismét az astronómia békés ágyúit, a messzelátókat tűznék az égnek s ne azokat a veszedelmes, puskaporral bérlelt tubusokat a jótakaró, adófizető lakosság hajlékai felé. Mert, mig amazokon a hold fogyatkozik lehetett észlelni, ezek a bizalomfogyatkozást tapasztalhatták volna, ha tisztökhöz (mármint vatonatisztekhöz) tartozik vala ez. Tehát: én tisztelem P.^ai, ah, de nem ismerem; képzetem heav • va&ye*f nem járja. Vagy ha az :ö„„. .u .—„.ni nem. Őszintén megvallom ;■ Európa nagy városait ismerem, de Budát, azt nem ismerem. S ez igen természetes, mert Buda nagyon messze van. Túl a Dunán, túl a Dunanán apó sírjának romjain, egészen ott hol a Széchenyi siklója, az alagút, az elyps, a királyi lak, a takarékpénztár sama nagyszerű panoráma van, melyben a hajdani Szebasztopol és Malakoff bombáztatása mint Wörth és Sedan szerepelnek. Egészen ottan van Buda. S ki tagadná ezek után, hogy távolabb esik Londonnál s Szentpétervárnál? Egy kedves barátom lakik oda át. Ezelőtt tiz évvel kért, hogy látogassam meg. — Majd ha megházasodol. Megházasodott, de nem mentem át. Kaptam, tőle szemrehányást eleget. nít — Az ilyen solemnis alkalomra csak megtisztelhettél volna! — Igazad van barátom s neheztelésedet megérdemlem. Majd ha fiad lesz, bizonyosan elmegyek a keresztelőre. Fia is lett s én még sem látogatom meg. — Hát ez a barátság ? — Csak szidj meg, rám fér. De ha majd házad lesz, szentül fölkereslek. Háza is lett, tartott is daridós házszentelést, jelen volt fél Buda, tánczoltak kiviradtig s én még sem látogattam meg. A napokban találkozom vele Bécsben. Kapuszinbe akartam szökni előle, de megfogott. — Megállj! Remegtem. — Ugye félsz, te fut hitszegő! —• Látod, ha Bécsben laknál, gyakran meglátogathatnálak. De tudod, Buda nagyon messze van! — Szereztem asszonyt, nem jöttél. Született fiam, még sem jöttél. Vettem házat, akkor sem jöttél. Mikor jösz már hozzám egyszer igazán ? Szinte kiszalasztottam a számon, hogy „akkor, ha temetnek!“ A bár elfojtott, de rész élet siralmas, gyászos valósággá lett. Laczi barátomat elragadta a cholera s ez egyszer igazán rászántam magam, hogy meglátogatom. — Major utcza, 3-ik szám, Buda! kiáltám kocsisomnak. — Merre is van az utcza, könyörgöm ? — Budán! — Igen, de melyik táján Budának ? — Én nem vagyok sem kocsis, sem drabant, sem levélhordó. Akadjon rá, ez az ön dolga. Hogy átértünk a hídon, kezdődött a kérdezősködés. — Kérem, a majorutcza merre van ? — Melyik majorutczát tetszik gondolni? Mert három is van. Egyik a sipkautcza mellett a Tabánban, másik a pogácsaszög mellett a Krisztinavárosban, a harmadik a szakajtó-sikátor mellett a ráczvárosban, a negyedik. . . . — Hát az is van ? — Most jut eszembe, hogy öt van ! Szegény, jó Laczim! Estig kóvályogtunk. A lovak a hegyvölgy-útban már-már kidőltek. A közkórháznál gyászmenettel találkozom. A Laczi sírjáról jöttek. Szegény, jó barátom! Meglátogatlak a halottak ünnepén novemberben — bizonyosan! * * * Majd ha négy, öt híd fűzi szorosabbra egymáshoz Pestet és Budát, majd ha minden magaslatra külön siklón repülhetünk föl, majd ha az öt major utcza közül négy külön nevet kap, majd ha nem fizetünk vámot a gorombaságban megcsökönyült lánczhidi czerberusoknak, akkor a kényelmes pesti sűrűbben ellátogat Budára, legalább is oly sűrűn mint Bécsbe, s kihalnak oly unikumok, mint az az öreg budai kötélv'.10 például, ki Budán született, ma 70 éves, de még sohasem volt Pesten s megérjük tán azt- is, hogy az elmés Raics, az ismeretlen humoristák egyik legkitűnőbbje, ki gőzhajóra, vagyrínba, lánczhidra lábát még nem tette s Budából csak annyit ismer, amennyit Pesten megláthat belőle, szintén ráfanyalodik és megnézi a caczvárost, melynek ürmösét annyira becsüli s vele együtt mi is egy nagyszabású fölfedezési expeditióhoz csatlakozva, megindulunk budanézni. Ismét ezer és egy uj utczánk van. Egyelőre csak névleg. • A főváros anabaptistái újból megindultak keresztelni a pogány, a kihasitatlanság vadon állapotában veszteglő köröket és elnevezék őket Vörösmarty, Thurzó, Kazinczy, Bajza, Csokonay, Szondy, Losonczy és sok más jelesünkről. A „Bánkbán“ halhatatlan költőjének is szorítottak ilyen olcsó emléket. Van Katona-utczánk. Az uj Katona-utczabéliek, emberséges terézvárosi német létükre legott a maguk nyelvére le is fordították és igy támadt a „Soldatengasse,“ ami annál is helyesebb fordítás, mert a sarki pálinkamérésben sok derék hadfi iszsza a krumpliszesz hígított levét és vitézül megszuronyozza a védtelenségük által kihivólag daczoskodó lakosságot. Csoda, hogy a „Bánkbán“ nem „bank“ nekik; ez nyilván onnan van, mert messze esnek a gründoló Lipótvárostól. Csak a boldogtalan levélhordókon esik meg szívem. Az utczák szaporodnak, csak az ő létszámuk nem. A postaépület emelkedik, csak az ő fizetésük nem. S már most ezer és egy utczával több. Mennyi újnév, mennyi új távolság. De nekik is van eszük! El fogják veszteni! Nem bolondok, hogy ily körülmények között meg ne őrüljenek. Hajh, mert az újévi borravalók sem folytak be oly bőségesen mint akkor, mikor az emberek csak minden három hónapban kaptak egy levelet. Ma pedig fölróhatod a mestergerendára (vagy aranyszegélyű jegyzéknaplódba), ha egy nap nem kapsz levelet. S hajdan legfölebb az első emeleten laktál; ma urhatnámságról vádolnak, ha nem a negyedikben húzod meg magad. S a szerencsétlen levélhordónak föl kell hozzád szuszognia napjában sokszor három ízben is. Ha legalább egy kis tüdőpótlékot kapnának! De ők nem ily nagyravágyók. Ha már légzőszerüket nem fejelik meg, ebben a kitüntetésben részeltethetnék legalább csizmájukat, mert az is nagyon másik, pedig vastagabb kőből van csinálva mint a tüdő. * * * Kerekszámban 178 újévi üdvözlet ragyog, virít asztalomon. Legkedvesebb valamennyi közt az én kis szedőgyerekem kilétje, ki maga szedte, nyomtatta és hordta ki morthografikus ugyan, de forró érzelmektől csörgő üdvözletét- 1. SZÁM. (Párisi emlékek.) A külföldi lapok után nemrég mi is megemlítettük, hogy Bismarck hg. a franczia-porosz háború alatt Párisban megjelent torzképeket 2600 frankon vásárolta meg. Az angol „Athenaeum“ ez összeget csekélynek találja, s azt mondja, hogy Bismarck pénzét igen jól használta. A gyűjtemény eredetileg a Dulan testvérek tulajdona volt Londonban. E czégnek még két példánya volt; az egyiket a British Museum vásárolta meg, a másik vevőre vár. Az Athenaeum munkatársa az utóbbi példányt látta. A gyűjtemény három kötetből áll; az első a háború-izenéstől a sedani ütközetig, a második Páris ostromáig rajzolja a háború eseményeit, míg a harmadik a commune uralkodására vonatkozik.III. Napóleon az első kötetben két pompás képen szerepel , egyszer mint pápa a franczia adók aranygarmadáján büszkélkedve, másodszor a nagy Napóleon mellett, ki fülénél fogva czibálja s bohócznak nevezi. Lulut egy lúd riasztja meg, mely lábszárába akar harapni. A kép felirata: „Vitéz, mint kedves papája.“ A rokonok budget-falók gyanánt vannak előtüntetve, s multjuk nem a legkedvezőbben van megvilágítva. E kötetben látható a pápa arczképe is, amint Rómából kivándorol és a szent lelket kalitkában hátán czipeli. Bazaine tábornagy barátcsuklyában van ábrázolva a becsületrend szalagjával, mely kötélhez hasonlólag van a nyakába akasztva. A második kötetet egy siráló nyitja meg, ki oly szorgalmasan dolgozik, hogy bátran elmondhatja: „S az emberek mégis lármáznak, hogy az üzlet roszul megy!“ A legközelebbi képek az éhség és hideg növekedését rajzolják. „Egy elitélt utósó napja“ czímet visel ama kép, melyen egy szerencsétlen kandúrt gazdája a házfedelén üldöz. „Miért csináltál magadnak potrohot ?“ kérdi egy nemzetőr nejétől. „Hogy megmutassam az ellenségnek, miszerint bővében vagyunk az élelmiszereknek“, — válaszol a nő. — Igen sikerült ama kép, mely IV. Henrik szobrát ábrázolja. A király piedestalján áll s busongva néz kőlova után, melyet vágóhídra vezetnek. Egy másik kép az utósó kötetben amaz ijedelmet rajzolja, melyet a Vendôme-szobor fledöntése idéz elő. IV. Henrik, XIV. Lajos és Mihály arkangyala