Magyarország és a Nagyvilág, 1873 (9. évfolyam, 1-26. szám)

1873-01-05 / 1. szám

8 / ■ Boldok uy estendit kiwanóm ! Legalább ez az egy magyar volt. A töhig a kulturaterjesztők nyelvével élt. Még a Ze­TlV[Jor(-](')]i is a Spitzig Iczig naptárának tőleül mépzett ado­máit is visszaforditák németre szellettfidus postaköny­vükben. Csak a magyar verseszéki tettek ki- Azok oly roszak, hogy megirigyelhetné akármelyike a 70,000 hazai költőnek. _A 178 üdvözlet,bélekerült 100 forintomba. ^A feléért odesarolom valamennyit s még a ma­gamét is hegyéjare tűzöm. M­AGYARORSZÁG ÉS ÚJ N­AGYVILÁG. Hetinaptár, 1. Kis karácson­yt. V. — Kath. és prot. Ev. Miután Herodes meghalt. Máté II. 18­ 22. — Görög Ev. Jézus nemzedékjegy­zékéről Máté 1, 1 —23 — Katholikae naptár. Jan.­­ 5 V. E. Telesfor 6 H. Vizkereszt 7 K. Bálint, 8 Sz.:Szörél­y 9 Cs.­­Julián 10 P.j Agathon 11 Sz.­Matild, Protest. 1 Gör.-orosz naptár. I naptár 1872 deczember­i E. Simon 21 A 29 Vízkar. 25 Jj.Kar.1 Balint 26 Isten ,Fodor 27 Sz. Ist. Erő* 28 2000 V. Ernő 28 Ap. sz., Tilda 30 Anizia 1 Izraeliták naptára. 6 Fábor 7­8 B. ter. 9­­. E. 10 B. ter. 119 Sab. V. MAGYARORSZÁG ÉS A NAGYVILÁG. 1 __i___ .­.. UL­­JU1.U. ili iikiHiiimiiLi.iiLJi..ii­iL.iiiiLi Jim...LIU. * * * Fővárosi Tárczalevél. Budapest. — Az én Laczi barátom. — Uj utczák és a levélhordók. — Nagylelkű ajánlat. Budapest, január 3-án, óraim elére a „Budapest“ szándé­kosan van odabiggyesztve. Nem vagyunk már sem bu­daiak, sem­ pestiek, hanem vagyunk budapestiek. A törvényhozás forma szerint is érvényt szerzett oly viszony­nak, mely tényleg évszázadok óta fönáll. Eleinte a hatalmas Buda, az ősi, királyi sok büszkeséggel nézett alá a szegény pórgyermekre, mely ott túl a nagy folyamon, hevert és játszott a porban. Ámde ez gyorsan fejlett. A pórgyer­mek szép hajadonná serdült, s ez hódító nővé fej­lődött. Már most ez tekintett át az öregedő Budára büszke mosolylyal. De elvégre is egymásnak vol­tak szánva. A lánczhíd jegygyűrűje rég egymáshoz is kapcsolta őket, de csak hosszú mátkaság volt. A szövetség, az ünnepélyes esketés azonban csak e napokban esett meg s mert épen újévkor történt, számtalanon siettünk üdvözlő látogatójegyeinket az impozáns új párnak hódolatkép átadni. Buda és Pest egymáshoz való viszonyát „test­vérinek“ is mondták sokan. De már ezen hasonlat továbbszövése ellen tiltakozik az egyházi jog, mely testvérek közt meg nem engedi a házasságot. Ne­vezzük röviden polgári házasságnak, miután a szó legszorosabb értelmében az. Buda és Pest polgárai léptek egymással örökön tartó szövetségre, mely hogy jóban és szépben áldott bőséget mutasson, minden jó honleány s derék hazafi (más nincs is) őszintén óhajtja velem. * * * Én részemről, mint Pest anyámnak engedel­mes fia, tartozó hódolattal leszek igen tisztelt mos­toha apám uram, Buda irányában. Tisztelni fogom kopaszodó Gellért-fejét, melyre Petz kertész-fodrász úr épen most készül faiskola-parókát illeszteni. Csak azon veszedelmes házisapkára, a c­itadellára nézve, volnának ellenvetéseim. Szívesebben vennék, hogy Buda azon pontján, honnan csendes időkben a csil­­­­lagok járását vizsgálta a tudós szeme, ismét az astronómia békés ágyúit, a messzelátókat tűznék az égnek s ne azokat a veszedelmes, puskaporral bé­­r­lelt tubusokat a jótakaró, adófizető lakosság hajlé­kai felé. Mert, mig amazokon a hold fogyatkozik lehetett észlelni, ezek a bizalomfogyatkozást tapasz­talhatták volna, ha tisztökhöz (mármint v­atonatisz­­tekhöz) tartozik vala ez. Tehát: én tisztelem P.^ai, ah, de nem isme­­­rem; képzetem heav • va&ye*f nem járja. Vagy ha az :ö„„. .u .—„­.ni nem. Őszintén megvallom ;■ Európa nagy városait ismerem, de Budát, azt nem isme­rem. S ez igen természetes, mert Buda nagyon messze van. Túl a Dunán, túl a Dunanán apó sír­jának romjain, egészen ott hol a Széchenyi siklója, az alagút, az elyps, a királyi lak, a takarékpénztár sama nagyszerű panoráma van, melyben a hajdani­­ Szebasztopol és Malakoff bombáztatása mint Wörth és Sedan szerepelnek. Egészen ottan van Buda. S ki tagadná ezek után, hogy távolabb esik London­nál s Szentpétervárnál? Egy kedves barátom lakik oda át. Ezelőtt tiz­­ évvel kért, hogy látogassam meg. — Majd ha megházasodol. Megházasodott, de nem mentem át. Kaptam, tőle szemrehányást eleget. nít — Az ilyen solemnis alkalomra csak meg­tisztelhettél volna! — Igazad van barátom s neheztelésedet meg­­érdemlem. Majd ha fiad lesz, bizonyosan elmegyek a keresztelőre. Fia is lett s én még sem látogatom meg. — Hát ez a barátság ? — Csak szidj meg, rám fér. De ha majd há­zad lesz, szentül fölkereslek. Háza is lett, tartott is daridós házszentelést, jelen volt fél Buda, tánczoltak kiviradtig s én még sem látogattam meg. A napokban találkozom vele Bécsben. Kapu­­szinbe akartam szökni előle, de megfogott. — Megállj! Remegtem. — Ugy­e félsz, te fut hitszegő! —• Látod, ha Bécsben laknál, gyakran meglá­togathatnálak. De tudod, Buda nagyon messze van! — Szereztem asszonyt, nem jöttél. Született fiam, még sem jöttél. Vettem házat, akkor sem jöttél. Mikor jösz már hozzám egyszer igazán ? Szinte kiszalasztottam a számon, hogy „ak­kor, ha temetnek!“ A bár elfojtott, de rész élet siralmas, gyászos valósággá lett. Laczi barátomat elragadta a cholera s ez egyszer igazán rászántam magam, hogy meg­látogatom. — Major utcza, 3-ik szám, Buda! kiáltám ko­csisomnak. — Merre is van az utcza, könyörgöm ? — Budán! — Igen, de melyik táján Budának ? — Én nem vagyok sem kocsis, sem drabant, sem levélhordó. Akadjon rá, ez az ön dolga. Hogy átértünk a hídon, kezdődött a kérde­­zősködés. —­ Kérem, a majorutcza merre van ? — Melyik majorutczát tetszik gondolni? Mert három is van. Egyik a sipkautcza mellett a Tabán­ban, másik a pogácsaszög mellett a Krisztinaváros­ban, a harmadik a szakajtó-sikátor mellett a rácz­­városban, a negyedik. . . . — Hát az is van ? — Most jut eszembe, hogy öt van ! Szegény, jó Laczim! Estig kóvályogtunk. A lovak a hegyvölgy-út­­ban már-már kidőltek. A közkórháznál gyászme­nettel találkozom. A Laczi sírjáról jöttek. Szegény, jó barátom! Meglátogatlak a halottak ünnepén no­vemberben — bizonyosan! * * * Majd ha négy, öt híd fűzi szorosabbra egy­máshoz Pestet és Budát, majd ha minden magas­latra külön siklón repülhetünk föl, majd ha az öt major utcza közül négy külön neve­t kap, majd ha nem fizetünk vámot a gorombaságban megcsökönyült lánczhidi czerberusoknak, akk­or a kényelmes pesti sűrűbben ellátogat Budára, legalább is oly sűrűn mint Bécsbe, s kihalnak­ oly unikumok, mint az az öreg budai kötélv'.1­0 például, ki Budán szüle­tett, ma 70 éves, d­e még sohasem volt Pesten s megérjük tán azt- is, hogy az elmés Raics, az is­meretlen humoristák egyik legkitűnőbbje, ki gőzha­jóra, vagyrínba, lánczhidra lábát még nem tette s Budából csak annyit ismer, amennyit Pesten meg­­látha­t­ belőle, szintén ráfanyalodik és megnézi a caczvárost, melynek ürmösét annyira becsüli s vele együtt mi is egy nagyszabású fölfedezési expeditió­­hoz csatlakozva, megindulunk budanézni. Ismét ezer és egy uj utczánk van. Egyelőre csak névleg. • A főváros anabaptistái újból megin­dultak keresztelni a pogány, a kihasitatlanság vadon állapotában veszteglő köröket és elnevezék őket Vörösmarty, Thurzó, Kazinczy, Bajza, Csokonay, Szondy, Losonczy és sok más jelesünkről. A „Bánk­­bán“ halhatatlan költőjének is szorítottak ilyen olcsó emléket. Van Katona-utczánk. Az uj Kato­­na-utczabéliek, emberséges terézvárosi német létükre legott a maguk nyelvére le is fordították és igy támadt a „Soldatengas­se,“ ami annál is helye­sebb fordítás, mert a sarki pálinkamérésben sok derék hadfi iszsza a krumpliszesz hígított levét és vitézül megszuronyozza a védtelenségük által kihi­­vólag daczoskodó lakosságot. Csoda, hogy a „Bánk­­bán“ nem „bank“ nekik; ez nyilván onnan van, mert messze esnek a gründoló Lipótvárostól. Csak a boldogtalan levélhordókon esik meg szívem. Az utczák szaporodnak, csak az ő létszá­muk nem. A postaépület emelkedik, csak az ő fizetésük nem. S már most ezer és egy utczával több. Mennyi újnév, mennyi új távolság. De nekik is van eszük! El fogják veszteni! Nem bolondok, hogy ily körülmények között meg ne őrüljenek. Hajh, mert az újévi borravalók sem folytak be oly bőségesen mint akkor, mikor az emberek csak minden három hónapban kaptak egy levelet. Ma pedig fölróhatod a mestergerendára (vagy aranysze­­gélyű jegyzéknaplódba), ha egy nap nem kapsz levelet. S hajdan legfölebb az első emeleten laktál; ma urhatnámságról vádolnak, ha nem a negyedik­ben húzod meg magad. S a szerencsétlen levélhor­dónak föl kell hozzád szuszognia napjában sokszor három ízben is. Ha legalább egy kis tüdőpótlékot kapnának! De ők nem ily nagyravágyók. Ha már légzőszerüket nem fejelik meg, ebben a kitüntetés­ben részeltethetnék legalább csizmájukat, mert az is nagyon másik, pedig vastagabb kőből van csi­nálva mint a tüdő. * * * Kerekszámban 178 újévi üdvözlet ragyog, vi­rít asztalomon. Legkedvesebb valamennyi közt az én kis szedőgyerekem kilétje, ki maga szedte, nyom­tatta és hordta ki m­orthografikus ugyan, de forró érzelmektől csörgő üdvözletét- 1. SZÁM. (Párisi emlékek.) A külföldi lapok után nem­rég mi is megemlítettük, hogy Bismarck hg. a fran­­czia-porosz háború alatt Párisban megjelent torzké­peket 2600 frankon vásárolta meg. Az angol „Athe­naeum“ ez összeget csekélynek találja, s azt mondja, hogy Bismarck pénzét igen jól használta. A gyűj­temény eredetileg a Dulan testvérek tulajdona volt Londonban. E czégnek még két példánya volt; az egyiket a British Museum vásárolta meg, a másik vevőre vár. Az Athenaeum munkatársa az utóbbi példányt látta. A gyűjtemény három kötetből áll; az első a háború-izenéstől a sedani ütközetig, a második Páris ostromáig rajzolja a háború eseményeit, míg a harmadik a commune uralkodására vonatkozik.­­III. Napóleon az első kötetben két pompás képen sze­repel , egyszer mint pápa a franczia adók aranygar­madáján büszkélkedve, másodszor a nagy Napóleon mellett, ki fülénél fogva czibálja s bohócznak ne­vezi. Lulut egy lúd riasztja meg, mely lábszárába akar harapni. A kép felirata: „Vitéz, mint kedves papája.“ A rokonok budget-falók gyanánt vannak előtüntetve, s multjuk nem a legkedvezőbben van megvilágítva. E kötetben látható a pápa arczképe is, a­mint Rómából kivándorol és a szent lelket kalitkában hátán czipeli. Bazaine tábornagy barát­csuklyában van ábrázolva a becsületrend szalagjával, mely kötélhez hasonlólag van a nyakába akasztva. A második kötetet egy siráló nyitja meg, ki oly szorgalmasan dolgozik, hogy bátran elmondhatja: „S az emberek mégis lármáznak, hogy az üzlet ro­­szul megy!“ A legközelebbi képek az éhség és hi­deg növekedését rajzolják. „Egy elitélt utósó napja“ czímet visel ama kép, melyen egy szerencsétlen kandúrt gazdája a házfedelén üldöz. „Miért csinál­tál magadnak potrohot ?“ kérdi egy nemzetőr nejé­től. „Hogy megmutassam az ellenségnek, miszerint bővében vagyunk az élelmi­szereknek“, — válaszol a nő. — Igen sikerült ama kép, mely IV. Henrik szobrát ábrázolja. A király piedestalján áll s bu­­songva néz kőlova után, melyet vágóhídra vezetnek. Egy másik kép az utósó kötetben amaz ijedelmet rajzolja, melyet a Vendôme-szobor fledöntése idéz elő. IV. Henrik, XIV. Lajos és Mihály arkangyal­a

Next