Magyarország és a Nagyvilág, 1875 (11. évfolyam, 1-26. szám)

1875-02-28 / 9. szám

Felelős szerkesztő: ÁGAI ADOLF. Szerkesztőség- és Iciatl­ószinv­atal . Budapest, A Bálvány-utcza Э. sz. XII. ÉVFOLYAM. 1875. 9. SZÁM. BUDAPEST, FEBR. 28. Évenként díszes jutalomképekkel. — Előfizetési díj: Negyedévre 2 frt. 50 kr. — Félévre 5 frt. — Egész évre 10 frt. — Évenként díszes jutalomképekkel. Tartalom: Szakál Lajos. (Arczképpel.) — Tavasz jelei. (Költ. Vajda János.) — Zsuzsánna. Regény a magyar színészi életből. (Ódry Lehel) — A kóburg-palota Budapesten és a királyi palota Brüszelben (Képekkel.) — Két nevezetes pör: Offenheim, Wimpffen, Cassagnac. (Arczképekkel.) — Meglesett szolgálók (Képpel.) — A magyar megszólításokról. (Polygon.) — A fővárosból. (Porzó.) — Dumas Sándor. (Arczképpel.) — A­sphynx. Feuillet Octave beszélye. (Hajnal Aladár.) — Szláv népdalok. (Simonyi Zsigmoms.)­­ Különfélék. — Sakkfeladvány. — Képtalány. — Szerkesztői üzenetek. Szakál Lajos, napi politika zaja, az ország léte körül forgó válságos kérdések izgal­mai közepette jóformán észrevétlenül szállt örök nyugalomra hazánk egy fia, ki pedig megér­demli, hogy nevét ne engedjük át oly hidegen a feledésnek. Igaz, nem játszott országdöntő szerepet, nevét nem harsog­­tatták lelkesült tömegek, komoly tudósok sem jegyzik föl a halhatatlanság márványlapjára. Csak egyszerű népköltő volt, de aztán igazán népköltő, kinek ajkáról zamatosan, valódi érzéssel, tőrül­met­­szett magyar eredetiséggel folyt a dal s elterjedt országszerte. Mint a legtöbb igazi népdalt, úgy da­lolják az övéit is mindenütt a nélkül, hogy tud­nák, ki a szerzője. Csak kevesen ismerték a­ köl­tőt, a múlt napokban elhunyt Szakái Lajost. Szakái Lajos 1816-ban született Körös- Tarcsán, Békés megyében s mint jómódú nemes család sarja iskolai tanulmányai befejeztével a me­gyei szolgálat terére lépett. Zamatos, tősgyökeresen magyaros iránya már korán figyelmet keltett, szilárd jelleme, s gazdag humoru kedélye pedig csakha­mar nagy népszerűségre emelték, úgy hogy Békés­­vármegye főjegyzőjének választotta. A később be­következett politikai zavarok azonban őt is leszorí­tották a nyilvános élet mezejéről; visszavonult s magányában tollatt fogot és­­ írt népdalokat. Hivatott, valódi népdal-költő volt. A nép ajkáról leste el, vagy inkább a nép közt szívta magába az egyszerű de igaz érzelmeket, s előadta mesterkélt­ség nélkül, úgy, mint a nép ajkán fakadni szok­tak. És ép ezért dalai rövid idő alatt szerte hang­zottak az egész országban; a szöveg rögtön talált zenésítőre s dalolták és mai nap is dalolják ezeren a Tisza, Duna mentén, nem gondolva az előttük ismeretlen szerzőre; mert olyan a népdal mint a mezei vadvirág ; szabadon­­letépi mindenki, nincs kertésze, a szél hozza magvát, ki tudja honnan ? Szakál Lajos később egy kötetbe összegyűjtve „Czimbalom“ czimmel kiadta népdalait s e füzet akkoriban egyike volt a legkapósabb könyveknek ; ha most elővesszük és lapozunk benne, meglepetve találjuk meg benne egész sorát a daloknak, melye­ket székiben hallunk a nép ajkáról s melyekről talán azt hittük, hogy amolyan ismeretlen eredetű vadrózsák. Az 1865-ki országgyűlésre Szakál Lajos kép­viselőnek választatott s magyaros, mindig humo­ros fölszólalásai a parlamentben kedvező figye­lemmel és tetszéssel találkoztak. A politikai párt­mozgalmakban különben nem igen vett részt, de mint szilárd jellemű férfiú meggyőződését min­dig egyenesen kimondta. Néhány évvel ezelőtt egy újabb füzet költe­ményt adott ki, melyben szintén nem egy szép dalt találunk; általában azonban mégsem versenyezhe­tett e füzet az elsőnek eredetiségével, mély költői­­ségével. S az öregedő költő lassankint vissza is vonult a falusi élet magányába, a politikában sem vett többé részt s február közepén néhány heti Szakál Lajos.

Next