Magyarország és a Nagyvilág, 1875 (11. évfolyam, 27-52. szám)

1875-07-04 / 27. szám

27. SZÁM: semmi kifogás sem lehet a fürdő látogatottsága ellen; B.­Füreden és a közel környékén keresve sem találsz oly lakható helyet, mely előre le ne volna foglalva; a sétányokon nemcsak mulatókat, hanem betegeket is jócskán lehet látni. Ezen kí­vül vannak még oly betegek is, kik szenvelgik az egészséget és oly egészségesek, kik betegeknek akarnak látszani; különféle indokból, de nagy buzgósággal használják a kúrát s mellette egész gyönyörűséggel birálgatják a nőket, a fényes öl­tözékeket, melyek nagy számmal láthatók Füred sétaterén. Vannak, kiket a vidék gyönyörűsége ragad el. Ilyenek és mások, kik csak a futó vendég nevezetre tartanak igényt, kik csak mű­kedvelő gyógy­vendégek,s naponkint érkeznek, de maradásuk nem tartós. Érkezésük s ittlétük azon­ban néha a gyorsan és nem kis számmal épülő nyaralók s lakások mellett is lakásszükséget idéz elő. A tánczmulatságok sokat vesztettek jelentő­ségükből ; az idén — valóságos csoda!­­— még egy dáridót sem rendezhettek, sőt másféle mulatsá­gokkal sem zavarják az állandó vendégek kúráját. Ami a legkisebb gyógyfürdőnek is kiváló követelménye, — mely nélkül nem nevezhető jogo­san másnak, mint mulatóhelynek, az még máig is hiányzik B.­Füreden. Nincs »Ivó«-ja, mely pedig sokkal szükségesebb a »Gyógy-terem«-nél. Meg­foghatatlan, hogy eddig nem intézkedtek e hiány pótlása iránt! Szörnyűséges azt gondolni, hogy akár orvosi, akár a kényelmi, akár más szempont­ból helyes az, hogy a kúrát használó egyik kezé­ben esernyővel, másikban ivópohárral messze­­messzire elvándoroljon szomja olthatására, holott az »ivó«-nak egészen a fürdő közelében kel­lene lennie. Egy ily hely fölállítása annyira szükséges, hogy hangsúlyozása minden alkalom­mal helyén van. B.­Fürednek, az igazgatóság­nak a fürdő tekintélye szempontjából igyekeznie kell, hogy a fürdőhely mielőbb bírjon ily ivóval. Fü­red e nélkül nem haladhat, nem emelkedhetik. Nem csodálkozunk, ha sok vendég, ki azzal a szándék­kal jött, hogy az egész évadot B.­Füreden töltse, darab idő múlva — megunván a folytonos boszan­­kodást — elhagyja a helyet, melynek kies vidéke ritkítja párját, hol a Balaton vize oly megbecsül­­hetlen; de hol a tapintatlanság még mindig nem gondoskodott a legnagyobb árnyoldal eloszlatá­sáról. Ez a jeremiáda minden évben megújul, olyan »Eduard és Kunigundáivá lesz és még­sem segít­­nek a bajon. De nem hagyunk fel az unalmas is­métléssel, mig nem sikerül elérni a czélt, hogy B.­­Fürednek rendes »Ivó«-ja legyen. Lesz is! mondo­gatják, de hogy mikor ? Azt a jó ég tudja. A gyógy­terem és ivó tervei már rég készen állnak. Még csak valósításuk van hátra. Pedig egy ivó felállí­tása már csak azért is czélszerű lenne, mert ez­által elejét vennék vagy jobban mondva megszün­tetnék a faggatásokat, megjegyzéseket, melyek­kel most senki adós nem marad. Ha ivót állítnának, oly nem remélt vágya teljesülne a közönségnek, hogy egy ideig mindenki elégültnek mutatkoznék. A társaság képe megváltoznék, mindenüt de­rült arczokat lehetne látni. Senki észre nem venné az apróbb hiányokat azon tudatban, hogy egyik legnagyobb szükséglet ki van elégítve. Az igazga­tóság egész nyugodtan pihenhetne babérjain. Hogy B.-Füreden a gyógyszerek, gyógymódok és eszközök is javultak és a gyógyhely látogatott­sága mindinkább erősbödött, bizonyítja leginkább az, hogy B.-Füred ma már nem ismeretlen külföldi orvosok, egyetemek előtt s a meggyógyult betegek nagy száma is fényes bizonyiték, nemcsak látoga­tottsága , hanem hasznosságának is. Sok kül­földi keresi föl B.­Füredet; nem egyet közülök orvosi konzíliumok egyhangú ajánlata küld ide és mig évekkel ezelőtt csak eltévedt fecskeként tűnt fel az olasz, franczia és angol szó, ma már senki nem tartja megbámulandónak a külföldi idegenek beszédét. Az organizmus bizonyos krónikus bajaira csakis B.-Füred az egyedüli gyógyhely, melylyel nem versenyezhet más fürdő. Ha folytonos ismer­tetésemnek B.-Füredről szaklapokban részemre anyagi jó eredménye nincs is, elég erkölcsi ered­mény az, hogy általam a fürdőt nem kevesen is­merték meg, sok beteg nyert gyógyulást, sokan áldják a helyet s a fürdő renomméja jelentékenyen gyarapodott. Ha a mulatságok s élvezetek nem is jelentkeznek a legsűrűbben, de egészen sem hiány­zanak. Az idén is van színtársulat: a Fol­li­nusz Jánosé, ki a rendes és tekintélyes színigazgatók közé tartozik, s bár ügyes társu­lata a színkörben most még gyér közönség előtt tartja előadásait, hanem remélhető, hogy a pontos, élvezetes produkc­iók mindinkább nagyobb közön­séget fognak vonzani. Hangversenyekről is hal­lunk, melyekben a legnevesebb fővárosi művészek­­és művésznők fognak közreműködni. Nagyné­ B­e­n­z­a Ida asszony néhány nap óta itt időt és Bl­a­h­á­n­é­ Kölesi Lujza asszonyt, a »népdalok királynéjá­-t is várják a napokban a kúrára. Hogy a nemzeti színház e kitűnő tagjai föllépnek-e az arénában, nem tudjuk, habár kollegialitásból a derék Follinusz iránt megtehetnék. Az idő is ugyan kedvez a saisonnak, a pompás Balaton-fürdők or­vosi rendelet szerint naponkint élvezhetők s élvezik is, úgy hogy az egész Balaton el van özönölve a nap minden részében. A növényzés buja és üde; minden virágzó és fris, ami a fürdő kö­rül a vizvezeték jóságának s az öntözés pontossá­gának is köszönhető. Ideje volt is már az özönviz előtti készüléket, melylyel a sétányok és utak ön­­töztettek, megváltoztatni, s helyébe vízvezetéki csöveket alkalmazni. Csak aztán bőségesen igénybe vegyék fáradságukat folytonosan, hisz vízhiány­ban csak nem szenved B.­Füred ? Különben egészben sem a gyógyhely, sem a vendégek nem panaszkodhatnak a jelen évadon s minthogy reméljük, hogy annak többi hónapjai is hasonló megelégedésben fognak eltelni, sőt a na­gyobb igények is kielégittetnek, é­s hogy továbbá remélhető­, hogy az erősen hangsúlyozott bajok s hiányok is helyre pótoltatnak és B.­Füred évről évre előbbkelő helyet foglal az elismert fürdők sorá­ban, (nemcsak a magyar és osztrák, hanem a fran­czia, német stb. fürdőket is beleszámítva) hisszük, hogy a legjobb reménynyel lehetünk e kitűnő ma­gyar fürdőhely jövője iránt. Egyébként: a fürdő­orvos tervez, s a fürdőigazgatóság végez! Ve­­deremo. Du. Mangold. Magyraország és a Nagyvilág. Tanyai élet nyáron. (Képpel a 326 lapon.) M­ég a kakas sem szólalt meg, a fecske is álmo­san csicsereg még fészkében, de még a nap is, a koránkelő, rózsaszín felhők párnáin nyújtózko­dik , midőn a helyre szántóvető ember már talpon van. Mert nyáron »erős« a munka, ami azt jelenti, hogy sok. Ha keskeny az áldás, a kézzel kell pó­­tolgatni a hiányt; ha meg bőven jutott: isten el­len való vétek volna, ha kárba hagyná veszni, amit jóságában szánt a föld munkásának. Ott a burgonya, meg a kukoricza, mely ugyan csak megköveteli a többszörös kapálást, s ott a parton a szőlő­hegyecske, melynek kényes venyi­géje még inkább megkívánja a gondos és szorgos munkát. A dohány sem akar hátrább állani a többi kapa után ültetett növénynél, s igy van ok elég arra, hogy aki igazándi jó földesgazda, cselédjei­vel együtt megelőzze a kakast, a fecskét, sőt még magát a napot is, valamint hogy így is tészen. A közel dűlőn, laposon, a füzes mellett s a tó körül béklyós lovak legelgetnek, míg elevonó ök­rök elé nem kerülnek »kalauznak«, vagy mig a száraz malomba viszik az életet, vagy akár amíg egy kis hamaros fuvart végeznek a szomszéd vá­rosban , honnan estére ismét megkerülnek. A nyáj, lehányván a nehéz bundát, kurtára nyitottan hüselve legelget. Szóval, minden két és négy lábú emlős állat dolgozgat erejéhez és megszenved hi­vatásához képest; csak a sertés lopja a napot s őszig elmaglóskodik, amikor aztán befogják a röf­­fencset, hogy ha már — mint a fukar — életében nem használt, legalább halálával rójja le azt a hosszú ingyenélést. A pusztai csöndéletbe serény munkásság hoz tetszetős mozgalmat. Kasza, sarló zengő vágása alatt ledől a gabna, a lányok versenyt énekelnek a pacsirtával s ügyes ujjal gyorsan markolják ké­vébe a rendeket s a gazda, anélkül hogy járta volna az építészeti akadémiát, csak amúgy szem­mértékkel olyan szabatosan kikerekiti a boglyát meg a kazalt, hogy mérő vasával és egyéb tudákos szerszámjával a megyei mérnök se különben. A déli megyleves, túrós metélt és zsendicze megnyugtatja a gyomrot s hűti a vért. S aztán a nap leáldoztáig folyton foly a munkálkodás. S mire utolsó sugara végig csillan a láthatáron, már a tanyába tértek. Az állatokat megitatják, a gazdaszony a vacsorához lát, a legénység elhivaj­­kodik a fehér népség fiataljával, a komoly kondás is meg-megereszti a szót, a gyerekség hanczúroz s a 325 rész ladikot kergeti meg a ház előtti vizöntésen, miközben kigyul az első csillag s a nagy tálat ki­emelik a pitarajtó elé. Vacsora után még egy da­rabig foly a beszéd, mig végre csönd és álom te­rül a házra és tájra. Csak a kipányvázott ló s ökör, amidőn jóizneket harap a harmatos fűből s a vad lúd, mely sírva rebben föl a nádasból, meg a tanyaőrző ebek csaholása szakítják meg az éj né­maságát. p­­ NÁPOLYBÓL. (Képpel a 327. 1.) N­ÁPOLYT megismerni, élvezni csak Nápolyban LA lehet, írhatsz, beszélhetsz róla vég nélkül, de a sok szóval is mindig keveset fogsz mondani. Le­rajzolnod meg épen lehetetlen. A képed vonásról vonásra hű lehet, de halványságával messze mö­götte marad az eredetinek. Ha közvetlenül a haj­nal- és alkony­pirba,a tengerhabok felvillanó csillá­mába, az égbolt visszatükröző kékjébe márthatnád is ecsetedet, vagy ha képes volnál durva vásznadra varázsolni azon örökösen rezgő fényt, mely derűs napon átlátszó ködként terül el a menyországnak e földre hullott darabja fölött, képed még akkor is holt kép maradna. Magadat lefestheted a megszó­lalásig híven: Nápolyod soha sem lesz az a papi­roson, ami az életben. Ha oda vetődtél, kiáltó ellentétek őrült vi­lágában élsz. Az első perczben szívesen kifutnál be­lőle. A veszett zaj a kocsik zöreje, szamarak és házalók orditásának éktelen vegyüléke, a lármás fény és éneklő nyomor, mely majd hogy füled dobját nem repeszti szét — a nyüzsgő szurtos tömeg, mely a Toledón vagy a tengerparton árként elsodor, — a zsebeidre néző csőcselék bizalmas szemtelensége, melylyel óraszám követ, — a mellékutczák szur­kos sara, mely földhöz tapaszt s a fejed fölött himbálózó szárogató kötelek kimosott fehérruhá­val, melyet szennyesednek is röstellenél, — mindez nem európai ínyed szerint való. De mindebbe ha­mar belé törődöl s a másik perczben aligha rajta nem kapnálak azon, hogy magad is tele torokból fúvód as, luciai hajósok dalát: »O dolce Napoli!' O sol beato!« Mert Nápolyt lehetetlen meg nem szeretni, még mielőtt meggyűlölhetnéd. Csak a tengerre kell szállanod. Kis csónakod egyetlen vitorlaszárnyon sebesen hasítja át a kék habokat s ha annyira kirepült veled, hogy az öbölben kö­rül tekinthetsz, önkéntelen leborulsz a természet nagysága előtt. Szemed oda tapad a Vesuvra,­ mely kupolájával sötét sirhalomként emelkedik, föl, mig a tölcséréből kiomló füst a föld méhében élő tűzről beszél. Alsó lejtőjén szőlők, forrásai »Krisztus könnyé«-nek, mely tü­zével hamarabb felforralja véredet, mint szent­ Januáriusét a papok mesterfogásai. Tövében mindenféle színes, nevető házak, melyek megszakítatlan vig­sora széles ívben egy végbe húzódik a Posilippotól egész Sorrento függélyesen leeső sziklafaláig, mintha egyetlen város volna. Nápoly zaja tompa zsongásként hangzik feléd és hintáló szárnyas bölcsődben álomba ringatna, ha a délre tartó gőzös zaka­tolása hirtelen föl nem rázna álmodozásodból. Hosszan utána nézesz az úszó városnak s ha egyszer elveszett a távol ködében, fáradt pillan­tásodat Capri szirtjein, majd Ischia szelíd magas­latán pihenteted, mely mögött ép akkor tér nyuga­lomra a nap, a földi gyönyörök élvezésében kifá­radva. A Yesuv teteje kigyul, a közel­i távol hegyek viola színbe öltöznek, mig az ég peremét körös­körül széles bíboröv futja körül. Mire ez elhal­ványul s az ég csillagai meggyujtják világukat, a változott szél már partra vetett. Önfeledten, boldog érzések között rohansz a Toledóra; nem érzed, ha oldalba löknek, nem ha lábadra hágnak,, nem hallod, ha füledbe ordítanak, hiszen már magad sem vagy jobb a többinél. Mikor a szá­razföldi sétából is elég volt, még csak a Piazza del Plebisciton állasz meg, hogy a világ egyik legszebb terének tündéri világitásában gyönyör­ködjél, azután rohansz a S. Luciára, iszol kén­köves vizéből s illatosnak találod, onnan is tovább kergetnek gondolataid s mikor a Chiarán laká­sodra eljutottál, első dolgod, naplódat fölütni, hogy beleírjad: Láttam Nápolyt, most már meg­halhatok ! — Azután kiállasz erkélyedre. Alatta a S. Luciát hallod. A holdvilág üres képpel tekint le rád. Te beszélőnek találod. Észre sem veszed s őrült vagy a többivel. M. M.

Next