Magyarország és a Nagyvilág, 1875 (11. évfolyam, 27-52. szám)
1875-08-29 / 35. szám
Felelős szerkesztő : ÁGAI ADOLF. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, Ferencziek tere, Athenaeum*épület. XII. ÉVFOLYAM. 1875. 35. SZÁM. FLEA FEST, AUGUSTUS 29. Előfizetési dij : Negyedévre 3 frt. 50. — Félévre 5 frt. — Egész évre 10 frt. — TARTALOM: A nemzeti színház. (Két arczképpel és két képpel.)— Egy szegény diák története. Eredeti elbeszélés. (Pilcz Mór.) — Bereg Náni. Neptallada. (Aigner Lajos.) A »felséges« fürdő. (Milkó Izidor.) — A fővárosból . Az árva. (Terrestris.) — Teréz. A »Revue des Deux Mondes«-ból, Amadée Achard után. — Különfélék. — Sakkfeladvány. — Szótalány. — Szerkesztői üzenetek. A NEMZETI SZÍNHÁZ. (Arczképekkel és képekkel a 422 — 423. és 426. lapokon.) Még néhány ékítmény elhelyezése, itt-ott még egy szobor fölállítása, és készen áll a nemzeti színház új palotája. Az egyszerű homlokzat, mely közel negyven éven át a házak sorából mintegy hátrabujva szerényen hirdeté, hogy itt van a magyar színművészet legelső csarnoka, az a kicsiny, kedélyes »szinház udvara«, melyhez annyi emlék fűződött, eltűnt végképen s helyette egy koloszális, és a régi homlokzat részén a közintézet jellegének megfelelő monumentális stylü palota áll előttünk, mely díszéül szolgál a fővárosnak és mintegy szemmel látható hirdetője annak, hogy új korszak nyílt meg a nemzeti színház történelmében. Mert érdekes játéka az eseményeknek, hogy épen a midőn a régi szerény épület eltűnt és az új palota átadatik rendeltetésének, a nemzeti színház művészi czéljai is lényeges módosuláson esnek keresztül. Negyven évi tevékenysége után, mely a magyar színművészet minden ágára kiterjedt, most átengedi működési terének egy jelentékeny részét, az egész népies műfajt egy másik intézetnek, a néhány hét múlva megnyitandó népszínháznak ; talán nincs már messze az idő, hogy a dalmű is saját hajlékába költözik s ekkor a nemzeti színház végre azzá lesz, aminek látni oly régen óhajtjuk: a magasabb drámai művészet csarnoka, mely minden háborítás nélkül szentelheti összes erejét a fejlettebb, a finomabb ízlés kielégítésének, és így a nemzeti mivelődés emelésének. A népszínház létesülése az első nagy lépés, mely a rég kitűzött czél elérését lehetővé teszi s a jövő téli idényt, midőn már népszínház és nemzeti színház egyaránt szorosan a maga szakjában fog működni, joggal tekintjük egy új korszak kezdetének, melynek nemcsak színészetünk, hanem remélhetőleg drámai irodalmunk fejlődésére is üdvös, messzeható befolyása leend. Mielőtt azonban a nemzeti színháznak hazai szinművészetünk terén elfoglalandó uj állásáról többet mondanánk, térjünk visza nagyszerű uj palotájára, melyet lapunk mai számában mutatunk be olvasóinknak s melyről bizonynyal szívesen veenének néhány magyarázó adatot. Körülbelől két éve, hogy a kormány és a színház vezérlő körei végleg elhatározták a színház régi, szerény épületének átalakítását. Sürgette ezt nemcsak a színház érdeke, amennyiben a régi szűk helyiségekben már lehetetlen volt megférni, hanem a főváros szépsége is. Hajdan, midőn a nemzeti színház ott a kerepesi út elején fölépült, a környezethez képest kétségkívül szépnek, talán nagyszerűnek is találták, hiszen tudjuk, hogy még sajnálták is »oly messze kivül a városból« építeni. De Budapest rohamos fejlődése meghaladta még azok álmait is, kik néhány évtizeddel ezelőtt fővárosunk leendő nagyságáról ábrándoztak. A színház környéke is, kivált az utóbbi években, folyton szépült és emelkedett, a hajdani szurtos »Griff«-vendéglőből három emeletes fogadó lett, az országúton fényes házsor épül, a régente feneketlen kerepesi út nagyvilági boulevard aszfaltos, fasoros díszében pompázik s mindezek közepette a színház mintegy szégyenlősen hátraszorulva állt, egyik oldalon a magas fogadó alá bújva, a másikon egy rozzant bérháztól, még tovább félig bedőlt magtártól környezve. Mindenki, aki fővárosunk szépülése iránt érdeklődik, nagy örömmel fogadta tehát a hírt, hogy az ócska bérház és a magtár a színház számára megvetetvén, fölépül, oly B. Podmaniczky Frigyes, a nemzeti színház intendánsa.