Magyarország és a Nagyvilág, 1876 (12. évfolyam, 27-53. szám)

1876-07-23 / 30. szám

30. SZÁM. Magyarország és a Nagyvilág. •.. A. Én készítettem el a remeket és ő szabadult föl; én csókoltam meg hófehér kezét s mégis ő belőle vált egyszerre az a nagy leány, kinek én többé Útmutatóul sem kellettem! Egy délután mégis hozzájuk mentem újra. Kornélia kisasszony ismét olyan kedves volt, meleg volt, mint Nellike —kézcsókom előtt. (Vihar előtt szokott legmelegebb lenni!) Megörültem neki. Hát még, mikor félrehívott s azt mondta, hogy fontos mondanivalója volna számomra. Kicsi híja, hogy az ablakon ki nem ugrottam. (Ki tudja, mire lett volna jó!) — Ugye, én már nagy leány vagyok ? — kezdte némi félénkséggel. — Mindenesetre! — Ugye már férjhez is mehetnék ? — mondá több bátorsággal. — Csak kegyedtől függ! Ébredj és remélj barátom! Azt hitted, már lehunyt napod, pedig lásd, csalatkoztál. Még semmi sem veszett el! Sokat jelentő szemmel tekintettem Kornéliára. Azt hittem, megértettem; ő is azt hitte, mert tovább folytatta : — Ön olyan sokszor adott nekem jó tanácsot , annyiszor tisztelt meg bizalmával, oly vonzalmat és barátságot tanúsított mindig irántam, hogy vétkezném, ha önt e fontos lépés előtt meg nem kérdezném. Hetyke ügyvéd úr ma reggel megkérte kezemet. Legyek-e neje ? Nagyon szép fiatal ember! Búsan , mint a kétségbeesés, ismételtem : »Nagyon szép fiatal ember!« Kornélia csak azt az egyet nem tudta fölfogni : miért ömölnek szememből a könyek, mintha ravatal mellett állanék. Elégedetlen vén gyermek, elégedjél meg, hogy te voltál az első, ki kezét megcsókolhattad! Hidd el, ezt a tiszta boldogságot senki sem fogja többé érezni!Szépfaldi Ő. F. Nyári este. (Képpel a 468 lapon.) EsTE van, este van, kiki nyugalomba! messze tá- A"' volból hivogatólag hangzik a falu tornyából az estharang s nyáj és gulya nógatás nélkül indul befelé pihenőre a forró nap fáradalmai után. Mert ki tudja, mennyi fáradságba került a leperzselt mezőkön itt-ott egy kis füvecskét találni; útközben bizony jól esik kissé letőzni az utszéli pocsolyában s meg-megrágni a galyákat, melyekből ijedten röppen föl a már álomra tért madárka. A nap már leszállt, kékes szürkület lepi meg az alföld végtelen rónáit s a kutágás ott a messze távolban mint valami kisértő váz meredez a magasba. Kint mindinkább mély csönd uralkodik, de a helyett népesedik, zajosodik a falu tája; minden oldalról érkeznek hazafelé, kik a napot messze a pusztán töltötték munkában vagy a legelésben. Nem sokára a falu szélén is elcsöndesül a zaj tinó, boczi, bárány, kecske ólban és akolban nyugszanak. A jó gazdasszony sem sok gyertyát fogyaszt, kissé kiül még a ház előtti padkára s kihántja a hazahozott babot, borsót, de mikor a nagyváros fülledt utczáin fölcsillannak a gázlámpások s a tikkadt úri nép a hús esti szellőtől iparkodik uj életet nyerni, kint a természet gyermekei már elfeledtek but és gondot, mert »az Úr alvásra rendelte az éjszakát.« Csak ott kint, a természet ölén élvezhetni a csöndes nyári est nyugalmát és költészetét. Bent a prózai városi nép mesterséges fénynyel űzi el az ábrándos esthomályt s a civilizált élet lármájával fosztja meg egymást az üditő csend boldogságától. NEPSZINAZ: Odry Lehel, a nemzeti színház jeles opera-énekese a »Nagyapó«-ban. Szigligeti énekes vígjátékiban (mint Peterdi Gyula) fejezte be népszinműénekesi vendégszereplését a népszínházban. Kitűnően énekelt népdalai gyújtottak , de játékában nem volt meg a természetesség, magyarosság. Ugyanez alkalommal mutatta be magát Vidmár Erzsi kisasszony soubrette szerepben. A fiatal énekesnő, ki tavaly a színészeti tanoda operai osztályának volt tehetséges növendéke, tehetséget és otthonosságot árult el a színpadon is. Első felléptével a »Háromcsőrű kacsa «-ban iskolázott csengő hangja, ezúttal pedig jellemző játéka szerzett számára zajos tapsokat. A fiatal énekesnő annyi gyakorlottságot, jóizü kedélyt, játékban, énekben egyenlő biztosságot tanúsított, hogy gratulálni lehet Rákosi úrnak ez aquizicióhoz. — A többi színészek közül, kik aNagyapósban felléptek, még Tihanyi (Nagyapós) és Eőri (Esztári) érdemelnek kiváló dicséretet. Annál nagyobb megrovást érdemel Solymosi Elek, (a különben tehetséges színész) ki még annyi fáradságot sem vett magának, hogy gonodolkott volna : mi különbség lehet egy mendikáns diák és egy »Trapezunti herczegnő«-beli komédiás főnök közt ? Egy szava, egy mozdulata nem volt kifogástalan Nagy Jancsi szerepében , mintha erővel ki akarta volna e jó szerepet minden eredetiségéből vetkőztetni. A közönség tisztában van már Solymosival az iránt, hogy e színész csak zsidó, czigány, tót vagy néger szerepekben otthonos, »magyarul« játszani nem képes. * — Vízvári Gyula, ki a múlt héten a budai színkörben vendégszerepelt, e héten pedig Tejházival együtt Kolozsvártt lép föl a »Stern Izsák« és »Nagyapó«-ban Fodrák Miska szerepében, a jövő héten a népszínházban kezdi meg vendégszereplését. Hatszor fog fellépni az »Egy a mi népünkből,« a »Nagyapó,« »Háromcsőrű kacsa,« »Fipsz a híres nőszabó,« »Csizmadia, mint kisértet« és »Mátyás diák«-ban. * Balahyné (ezelőtt Zoltánná) asszony, a kolozsvári nemzeti színház népszínmű-énekesnője, mint múlt számunkban már röviden említettük, a népszínházban föllépett a »Falu rosszá«-ban, mint Finom Rózsi. Azóta a »Nagy apó«-ban, mint Böjti Zsuzsi és a »Kintornás család«-ban, mint Juci kisasszony szerepelt. Baloghné asszony megérdemli, hogy valamivel hosszasabban foglalkozunk személyiségével, mert véleményünk szerint ő fiatal énekesnő van hivatva, hogy Soldosné asszony mellett a népszínműi női alakok hivatott ábrázolója lehessen. Minden kellék megvan benne, hogy a közönség tetszését ne csak futólag nyerje meg, hanem állandóan megtartsa. Szép alak, nemes arcéllel, szobrászi fő, koromfekete hajjal, kifejező sötét szemmel. Mihelyt a színpadra lép, rokonszenvet kelt maga iránt s magyaros zamattal énekelt népdalaival tapsra buzdít, csak játéka bágyadt, mi sokat levon a sikerből. Jó vezető mellett, helyes útbaigazítással csakhamar megszerezhetné az elevenséget, mert a hiba nem színészi temperamentumában, de a rész szokásban rejlik. Finom Rózsija, Juci kisasszonya és Böjti Zsuzsija mind ebben a hibában szenvedtek. Hasznára válnék a fiatal művésznőnek, meg az intézetnek is, ha a népszínházhoz szerződtetnék, de minél előbb, hogy ne kellene újabb modorosságokról leszoknia.* A BUDAI SZÍNKÖR -ben annyi az új darab, hogy nem lehet elősorolni, hanem roszul tanulják be és a legjobb darab sem élvezhető rosz betanulás mellett. Közelebb a »Theoche és Cacolet« és »Férjvadászat« ezitt darabokat adták. A két Szathmári, Abonyi, Abonyiné, Róth Etelka s még egy-két színész csak igyekeznek, de mit használ? A többieknek elment a kedvek és a tehetségek. Lebontani való már az az ócska aréna, hogy mint Scilla és Charibois ne törje szét a szegény ide került igazgatók hajóját. Olyan társaságot nem hoznak Budára, hogy a közönség Pestről érdemesnek találja az átvándorlást, a budai közönség nagy részének pedig csak a német kell. Amily közönyösek most a magyar színészet iránt, oly örömmel üdvözölnék Thalia német apostolait. Prost! Sz. 0. F. ? X ?• ■ -IjkA -■6 ifi_20A SZÍNHÁZAK.0 '•10 f4 PSN 01 '* кж Sport a görög őskorban. mostani nemzedék iskolai tanulmányaiban a régi classicismusról bizonyos félénk tisztelettel szerez fogalmat s ez a nimbus-szerű classical világnézet vérré vált tudósainknál is, kik magas elméleti szempontjukból félreismerhetlen ellenszenvet tanúsítanak a sport minden neme és főleg a lóversenyek iránt, s ezt középkori feudális intézménynek tartván, soha sem vettek maguknak fáradságot, hogy összehasonlítást tegyenek a régi görög és a mai lóverseny között. Legyen szabad a most élő sportmannek egyik legkitűnőbbikének, Lehndorff grófnak közelebb megjelent érdekes munkájából rövid ismertetést adunk a régi görögök sportgyakorlatairól. A görögöké az érdem, hogy a férfi bátorságot s a testedzés szenvedélyét törvényhozásilag szervezett intézményekkel fejlesztették. A nyilvános mutatványok behozatala, mely a szellemi és testi erő fejlődésének biztosítéka, jellemző sajátsága a görög műveltségnek, s ez eszközli azt, hogy ez aránylag maroknyi nép a műveltség olyan magas pontjára emelkedett, melyet ma is bámulunk. A győzelem utáni törekvés tette érdekessé minden tevékenységüket az ünnepélyes játékoknál, a művészet és tudomány művelésénél. A görög városok athleticai játékaiban fényre, hírre elsőrangúak voltak az olympiaiak, pithiaiak, isthmusiak és nemeaiek. Az olypiai sz. Agon volt a nemzeti testedző törekvések góczpontja. Az elisi lapály, ennek kövér legelője, dús és alkalmas vizű talaja, a termékeny humus kedvező körülmény volt a lótenyésztésre. Elis déli felét meghódolt tartományok képezték, név szerint Pissatis, melyen az Alphejos folyam hullámai hömpölyögtek ; itt tartottak négy évi időközökben a híres olympiai játékok. A vidék legelragadóbb panorámáját képező a versenytér felől kiszökellő Zeusliget, mely templomával, tornyaival, oltáraival, szobraival, emlékeivel a rómaiak méltó bámulatát kelte fel. Mily jelentőségűek voltak a játékok, mutatja azon ismeretes körülmény, hogy a görögök idejöket az Olympiádok szerint számították. Az első ünnepélyes játék Kr. e. 776 esztendővel tartatott, tehát 20 évvel Róma építése előtt; ekkor eleiai Koroibos győzött. A játékokon résztvevő nép épen úgy, mint maguk az agonisták ez ünnepélyeket nemzeties tiszteletben részesítették. Hogy egy-egy győzelem az apát mily büszkeséggel és örömmel tölté el, mutatja a hét athénei bölcs egyikének, Cheilonnak példája, ki fia győzelme fölötti örömében meghalt; ez történt Thalessel is. Sokrates az isthmiai játékokat rendesen látogatta. Pithagoras és Empedokles maguk is mint győzők tűnnek ki, és pedig Pithagoras az isthmiai játékon mint öklöző. Plató az isthmiai és pithiai küzdelmek borostyánkoszorúzott hőse volt. Plutarch beszélt macedóniai Fülöpről, hogy Potidea város bevételénél három hírrel örvendeztették meg, először, hogy Parmenion győzött, másodszor lova, az olympiai versenyeken elsőnek érkezett be, harmadszor hogy fia született, a később világhódító Nagy Sándor. A királyok a lóversenyek alkalmával maguk lovagolták lovaikat. Pindar, a koszorús költő, 487