Magyarország és a Nagyvilág, 1880 (17. évfolyam, 27-52. szám)
1880-07-04 / 27. szám
27. szám. Budapest, 1880. július 4. XVI. évfolyam. Előfizetési dij: Negyedévre 2 frt. — Félévre 4 frt. — Egész évre 8 frt. A. PLETYKA. — Elbeszélés. — Irta Sümegi Kálmán. — GYE. önök is egyetértenek velem abban, hogy csúf egy dolog az a pletyka ?! Békességet háborító,barátságot rontó,rokonságot bujtó, szeretetet bontó, haragot szerző száz nyelvű szörny, ki, mint a rosz lélek, az emberi gyöngeségek nyomában jár szüntelenül, ezer és ezer alakot váltva, mérges fullánkjait boldog-boldogtalanba szúrva, jón és rosszan egyformán rágódva, mert csak úgy élhet, ha ront, bont, pusztít, »szelet vet, hogy vihart arathasson.« Ugye, nem találják nagyítva a hasonlatot, ha azt mondom, hogy ez a mérges fullánkú pusztító szörny a társas élet philloxérája?! Hizelgek magamnak, hogy ez a hasonlat nagyon találó. Mert hát a pletyka is csak olyan elpusztíthatlan, mint ez az átkozott féreg, szép szőllőink e rettegett réme. És csak olyan szapora, csak oly hamar terjed, épen olyan parányi és szakasztott olyan veszedelmes. A philloxera a szőllővesszők élő rostjai közt, a föld sötét homályában, elrejtve, szabad szemmel nem is láthatólag végzi rettenetes munkáját. A szegény gazda csak azt veszi észre, hogy előbb buja hajtású szőllővesszői elsárgulnak, elcsenevésznek , majd arra ébred, hogy oda mindene. A pletyka is alattomban, titokzatos sötétségben működik. Veszélyes porondja néhány részakaratú szó, melyből aztán ezer és ezer nagyobb féreg keletkezik, amelyek addig addig rágódnak az emberen, amíg a becsületéhez nem férnek. Sok tanulságos esetet tudnék én elbeszélni ennek a bebizonyítására. Hanem, azt hiszem, önök is tudnak nem egyet, nem is kettőt ezekből a történetekből s nem igen kell sokáig újabbra és újabbakra várakozniok, mert hát mindig szolgál az élet frissebbekkel, akár a nagyvárosban, akár a kis városokban laknak, akár falun, akár pusztán élnek. Hol nincsen pletyka, ahol emberek élnek ? Az a történet, amit én a pletykáról elmondandó vagyok, nem ilyen mindennapi, nem ilyen közönséges. Az is ugyan a pletyka veszedelmességét fogja példázni, de fölöttébb különös erkölcsi tanulsággal, melynek jeligéjéül bátran választhatnám a kétélű kardról szóló példabeszédet, vagy azt a magyar szólásmondást, mely hangzik ekképen: »a ki másnak vermet ás, maga esik bele.« Ebből a történetből majd az is kiviláglik, hogy minden rossznak van jó oldala is. Még a pletyka-PETŐFI PÁRBESZÉDE BEM TÁBORNOKKAL, A KÖLTŐ SAJÁTKEZŰ ÍRÁSÁBAN.