Magyarország és a Nagyvilág, 1880 (17. évfolyam, 27-52. szám)
1880-09-05 / 36. szám
588 hajló s végül Rousseau deismusában megállapodó költő, ki a liberalizmus hajnala után is epedve esenkedik, — a XVIII. század gyermeke Csokonai. A blumaueri hangú Pope-utánzat, a Dorottya nőink társadalmi helyzetét illustrálja abból az időből, elégiái épúgy a kor szentimentalismusának, mint anakreontikái a kor raffiniusztságának kifolyása. Sőt míg Csokonai élete a szellem küszködését tárja elénk az anyagi viszonyokkal, erős demokrata árnyalatban : költészete határozottan a népköltészethez hajlik nemcsak technika, hanem belső forma tekintetében is. Csokonai mindenesetre legtöbb oldalú és legtehetségesebb, sőt legképzettebb költőnk a maga idejéből. Mutatóul Haraszti művéből itt adjuk a XVIII. század hölgyeinek életéről ezen érdekes rajzot: Az ancien régime nőinek nélkülözhetlen volt a nagyvilág, mert nekik nem volt szívök. Kis koruktól fogva elszigetelve éltek testvéreiktől, szüleiktől, akikkel csak, ritkán, hivatalosan találkoztak; a vérségi kötelékek által fölkeltetni szokott érzésekről fogalmuk sem volt. A kor egyetlen paedagógusától, a tánczmestertől csak udvarias hajlongásokat, kifogástalan mozdulatokat, fürge elegancziát meg bókolást s a pointe d’honneur betegesen izgatott érzékét tanulták el. A házasság maga csak egyházi s állami feljogosítása volt a kéjelgésnek, de természetesen nem a házasfelek közt. Semmi sem lett volna előttük nevetségesebb, mint holmi modern angol családi életet kisérleni meg. A férj, ellenkezőleg, udvariasan neje tetszésének engedte át jogait, s míg gyermekeinek névszerinti atyaságával megelégedett, maga is viszont másnak családi körében keresett szórakozást és kárpótlást. Családi kör helyett tulajdonkép csak a szalonoknak ez opera-élete létezett, hogy ez időszak kitűnő történetírójával, Tainenel szóljunk. De eljött, végre aztán egy nap az az idő, midőn arra ébredtek fel férfiak, nők, hogy már beleuntak a látványos külsőségekbe. A sok bejelentés, díszes vendégkar előtti defilrozás, jobbrabalra szórt bókok, hajlongás, örökös párbajozás helyett mily más volna az egyszerű szoba csöndje, hol ne kelljen frivol dolgokon, pikáns megjegyzéseken törniök fejüket a vallás felett, ahol a most mindenkire egyaránt mosolygó pazar toiletta nőt négy szem közt lehessen keblükre szorítaniok: nem bűnös kéjelgésben, hanem mint isten és emberek előtt bevallott élettársat, a ki csak férjének él, s kinek szíve csak ő elette dobog.Mily boldogság volna a nevüket viselő kis teremtéseket saját édes gyermekeikként ölelni szivükre, tiszta homlokukat atyai csókokkal illetni . . . Történetünk folyamában a bécsi udvarnál az ancien régime divatja uralkodott. Ezt tanulta el a magyar főnemesség, mely franczia szakácsokkal,abbékkal,bonneokkal megrakodva tért vissza hazájába. Külföldi nevelést kaptak gyermekei, s igy egy oly nemzedék jött létre, mely maga volt az esetlen utánzás. A nemzeti bélyeg soha le nem vetkőzhető s csak rendesen történt, hogy a párisi élet közöttünk oly alakot nyert, mint most a pétervári kiadása. De igy is elég ha volt arra ez utánzás, hogy a velejáró érzékiességet, az időszak mámorát, a sensualismust e nemzedék lelkébe is becsepegtesse. Emlékezzünk e korbeli költőinknek gyakori kifakadásaira a »negédes városokban franczia módra nevelt leányok« ellen, — emlékezzünk Kármánnak maró sa-tirájára, »a Módira« ... A reakczió külföldön ugyancsak Francziaországból indult ki s zászlaját Rousseau emelte magasra. A tökéletesség tetőpontjára ő sem juthatott egy- s szerre, s ha a nőknek természetességet hangoztatott szüntelen, ha a nevelés reformját kötötte kortársainak lelkére, másrészt nevelési elveiben nagyokat botlott túlságig vitt naturalizmusa folytán, s az anyák szerepét majdnem csak animális szempontból fogta fel, úgy kénytelen volt erényekként dicsőíteni az indulatokat, csakhogy szenvedélyeket kelthessen fel frivolságtól bágyadt korában. Reakcziójának eszméi nálunk is visszhangra találtak, s mint külföldön, úgy hazánkban is lelkesedve karolták fel a felsőbb körök női. Futólag emlékeztünk volt Beleznay tábornokné szalonjáról, honnan a deákul disputáló tudós urak más szobába kény-szerüttek kotródni, ahol a magyar Addison és társai vitatták az évtizedek óta már Faluditól felhányt nőemanczipáczió kezdetleges kérdését. S míg az Uránia elvben kezdte meg az ujjítást, némely főbb rangú hölgy, mint Hohenlohe herczegnő, született b. Reviczky Judit is, a gyakorlati téren iparkodott elősegíteni nőink visszatérését a családi tűzhely egyszerű, de boldog életéhez, mitől annyira függött a társadalom javulása, s mintegy Mme Genlis utódaként a házastársi és anyai kötelességeknek szegődött hirdetőjévé : »A házasságban, igy oktatja kortársait, egyéb czélnak nincsen helye, hanem hogy kellemes feleségek, jó házi gazdaasszonyok s boldog, érdemes anyák legyünk.« Ugyanazon elvek, miket Rosseau hirdet, s miket nálunk Kármán tolmácsol az »Egy uj házas levelei«-ben. Mint külföldön, úgy nálunk is a nők és irók megértették, hogy kölcsönös támogatásra van szükségük, s ezzel jókora lendülést kapott az arisztokrata kaszt és a fejlődő középosztály egymáshoz közeledése. De nőinknek ez az osztálya, melybe érzést kelle önteni, csak a kisebbség volt, a másikba tartozott a nemzet tömege s ezt kelle fölszabadítani a szó szoros értelmében, mert rabszolgaságban sinylett. A nemesi ház embenpointos ura előtt csak remegve állt meg a szegény házi asszony, csak reszketve hallgatá annak sűrű, vastag káromkodásait, mig parancsoló szava ki nem tiltotta a szobából. — Bájos hölgye e XIX. századnak, hagyd abba toiletteed , oltsd fel hirtelen peignoirod s jer velem, hadd vezetlek egy múlt századbeli magyar nemes házába . . . Szerencsénkre eső esett az éjjel s igy nem kell tartanunk tőle, hogy eddig a ház ura ismét a mezőn kóborol már. S csakugyan otthon érjük őt. Ott pöfékeli ágyában a jó ég tudja hányadik pipa dohányt, laposokat pislongat, változatosság kedvéért meg-megpróbál az ablaka alatt napra feküdt kuvaszszal versenyezni, nagyokat ásít,. Egyszere nagyot ordít is: Fölöstököm ! Megtörténik, csak egy pár összemarházásba kerül az egész. Azután ismét lecsendesül az oroszlán, újra kiszi egy pár pipát. Megint orditás. Az ajtón lelkendezve esik be a szolga s megkezdődik a felöltözés herkulesi munkája, melynek leírása nem kerül nekem annyi szóba, mint ahány káromkodásba, nyaklevesbe és egyébbe maga az a műtét kerül. Végre a borzasztó combokra feszülő nadrág, az óriási csizma mind fönn van , csak egy van még hátra — a fekete leves. A nyakkendő tekeréséhez értek. Az ur egyet-kettőt ránt hordószerü hasán, megrángatja hegyes bajuszát s a szoba egyik végire megy, mig a szolga a másik szögletbe áll. Mi lesz most ? Csak türelem, kedves Nagysád ! íme az úr már beillesztette a fásliba nyakát, forogni kezd és dörögni. Ha e zivatar tombolása alatt le nem ütött a menykő, a jámbor cseléd hálaadva törülgetheti izzadt homlokát. Végre már a vastag, szűk kabát is felment, készen vannak. »Az asszony jöjjön«. E lakonismus után az úr pipát, korbácsot vesz s átmegy a pitvaron. Egy-két agarára ráhúz, megnézi a fogatot, s ha valami hibát találhat benne, majd ledönti a kocsist a bakról. Beül. »No hát jön az az asszony?« A refrainre görnyedve tipeg elő az asszony s balra felül. Egész után hallgat, egyetkettőt sóhajt, pirulva hallgatja végig férjének trágár megjegyzéseit, ha ez ugyan kegyeskedik vele szóba ereszkedni s nem hajt inkább ... A sok úti nehézség után megérkeznek s a nő kiugrik, mig lemászó férje maga után engedi ballagni s kiabálva ráz kezet az előczammogó házi úrral. Bent szalonna és papramorgó várja őket, mihez derekasan hozzá fognak, miután az asszonyok kinálgatásában óvakodtak magukat megerőltetni, s mig ügyüket e mellett elvégzik, mig rágyújtanak, eljön a dél. Na de most már el nem mennek, a kerekeket is kiszedik inkább. Hogy is gondolnak menésre, mikor ma ép vendégeket várnak. És csakugyan a szomszédságból mindegyre többen érkeznek, férfiak, asszonyok. Van lárma a találkozásnál, öröm a viszontlátás felett s ebédig még elpolitizálnak: egy kicsit. Hanem amily zajosak voltak eddig, most ebéd alatt ép oly kevés skavuak. Nem zavarják a csöndet a nők sem, kik közül a háziasszony oda kint sürög-forog, míg lánya bent kínálgat, ételt hord. De még milyen ételeket, boldog isten ! Tejfölös, szalonnás, disznóhúsos, marhahúsos töltött káposztát. Tepertyüs túrós gombóczokat, mikkel ágyút is tömhetnének. Négy-öt féle pecsenyét, mikkel az embert agyon kínálgatják, mert »egyéb nincs«, és amik közül sértés nélkül egyet sem lehet visszautasítani. Úgy teli is tömik magukat, hogy a nadrágszíjat egy-egy fokkal följebb-följebb kell ereszteni minden tál étel után , talán csinált annyi lyukat rá a szíjgyártó. Persze hogy aztán erre inni is kell , de erről ne aggódjunk : iszik egyikük hármunk helyett is. E nagy munkában aztán kimelegszenek, de az se baj , ingujjra vetkőznek s igy folytatják a borivást. Végre a háziasszony is bejön, oda ül hallgatag társai közé, a kikre uraik rájuk se hederiznek. Ezek csak tovább diskurálgatnak amúgy kordiakter, culináris deáksággal s majd megpukkadnak röhögésük közben, hasukat fogják s előre hátra hányják-vetik magukat, míg a szegény nők a rovásukra szóló érthetlen nyelvű tréfák elöl, melyeknek egy-két ismertebb, már megtanult szava csak a vért kergeti arczukba, az asztal túlsó végire húzódnak szép lassan, néha-néha váltva egy-egy félénk szót egymással. A pipafüst pedig egész felhővé alakul e vad zajú férfitársaság felett ... de siessünk is el innen már most, bájos Nagysád, mert majd migraineje lesz, ha még nincs . . . Csuda-e aztán, ha II. József körútjakor egy nőt sem talált némely városunkban, akivel beszélhessen, aki nyelvét értse ? Ha e nők írni, olvasni sem tudnak nagyrészt, így maga a híres Vályi Klára is műveinek kiadása előtt csak három évvel tanul meg írni ! Csoda-e, hogy a törekvés gúnynyal találkozik ? Íme mit ír Gvadányi levelező társáról, Fábián Juliannáról: »Az utczákon mocskos és ócsárló czédulákat hánytak és szórtak el ellene (t. i. Komáromban) és még a kávéházakban is ártatlan személyét dísztelenül rágalmazták. Sok nevetve mondotta, hogy nem volna igaz, hogy én vele leveleznék, hanem más valakivel irattatnám leveleimet és küldetném hozzája. Legtöbben pedig azt fecsegték és kacsagták őket, hogy miként bátorkodnék ő a verselésre magát adni«. Csoda-e aztán, hogy ha a külföldi utazók bennünket a világ legkedélyesebb barbárjainak néztek ? S bizony nem alaptalanul , hisz a nők társadalmi helyzete, műveltsége mindig egy nemzet szellemi fejlettségének a hőmérője. Ily szolgai állásban nem is maradhattak nőink abban a században, mely oly melancholikus, szentimentális volt, mint egy tüdőbeteg. A megindult reformácziónak főleg erre a térre kellett tehát nehezednie, mely egészségesebb, természetesebb alapot nyújtott, s a mely feljogosította Csokonait arra a különben szigorúan fogalmazott, megjegyzésre , miszerint : annak a hiú szeretetnek és tiszta életnek, mely »közvirtus volt régi magyar dámáinknál, ma is látszik valami nyoma«. Ez adott bátorságot neki, aki a női nem magasztos hivatásának elég tudatával bírt, arra, hogy saját, nőink háziasságát önérzetesen szegezze szembe a külföldiek nagyvilágiasságával , hogy kimondja, hogy »a nagyvilági élet nem kevésbé veszedelmes a szívnek, a bölcsességnek, sőt a nemzeti karakternek, mint a porban szenynyedező alacsonyság« , — hogy magasztalja azokat, kik »a szép parádét a jó erkölcsön vásárolni nem akarják«, sőt még az anyai kötelességeknek, a gyermekszoptatásnak is szószólója legyen, mit Rousseau után Kármán hangsúlyozott először nálunk Urániájában, mely utóbbi vállalatnak megbukásáról is érdekelt részvéttel nyilatkozik Csokonai : »Ez a szépneműek pallérozására czélzó munka is arra jutott — úgymond — a mire minden jó szándék Magyarországban.« Honi műipar. Műszaki közlemények a hazai műipar válogatott termékeiből. Eredeti tervezetek Magyarországban készített műipar-tárgyakról. Szerkeszti Platzer Antal építész, a főv. felső iparrajziskola építészeti szakosztályának vezető tanára. — Egy uj műipari folyóirat, ez évben már a második, indult a fentebbi czimen meg. A közelebb megjelent első füzet rajzlapjai ügyesen vannak megválogatva s csinos kivitelűek. A két utolsót (kovácsolt vasrács s diszitmények) a szerkesztő tervezte ; vannak ügyes dolgozatok Pártos Gyulától (ezüst tintatartó), Kölber Fülöptől (első osztályú nászdiszkocsi a királyfi menyekzőjére), Rauscher Lajostól (szekrényke) s Czigler Győzőtől (Pohárszék.) A vállalat szakértelemre mutat s megérdemelné, hogy hosszabb életű legyen, mint elődei. Mutatóul mai számunk ez oldalán közöljük legsikerültebb mintalapját, Szinllát. A nemzeti színház operájának személyzete küldöttségileg kérte föl Kőszeghy Károlyt, az operának harminchét év óta állandóan buzgó és jeles dalművészét : engedné meg, hogy tiszteletére jubilárus előadást rendezhessenek. A veterán művész meghatva egyezett bele pályatársainak kérésébe. »A fekete dominó«-t szemelték ki, mint amelyben Kőszeghynek egyik legkitűnőbb szerepe van. E díszelőadáson kívül lakoma is lesz, melyet alkalmasint az írók és művészek társasága fog rendezni . »A szép perzsa lány« operette lesz a népszínház első őszi újdonsága. A darab fényes kiállítással kerül színre, amire a perzsa öltözetek bő alkalmat nyújtanak. — Ifjabb Lauer Ferencz, a nemzeti színház zenekarának tagja operát irt s benyújtotta a nemzeti színház biráló-bizottságához, mely azt jónak találta és elfogadta. A darab még a tél folyamán szinre kerül. A szöveget hozzá Várady Antal irta. Gazdag faragványokkal, aranyozva. A kocsi testeskorbája 4 bronz nymphától tartva, C. ruganyokra helyezett szíjakon lóg. Táblái zöld (vert imperiál) színűek, természetes színekben festett virágokkal díszítve. Mennyezetén bronz angyalok trombitával hirdetik a nász ünnepét. Belseje aranynyal gazdagon hímezett selyemszövetből kárpitozva. I-ső osztályú nász-diszkocsi a királyfi menyegzőjére. Tervezte és rajzolta ifjabb Kölber Fülöp, a »Kölber testvérek cs. kir. udvari kocsigyár czég« tagja. 11RGYVILÁG 36. Szám.