Magyarország és a Nagyvilág, 1881 (17. évfolyam, 1-26. szám)
1881-01-02 / 1. szám
Amint a háziasszony és házi kisasszony üléssel kínálták meg a vendégeket, s ezek helyet foglaltak, Túri doktor szakította meg a pár percig tartott szünetet. — Csodálatos, hogy Mártas kisasszonynyal még nem voltam oly szerencsés találkozhatni. Pedig mint orvos, mondhatom, sok helyet fordulok meg. — Ezen mi csodálkozni való sincs, viszont Irén kisasszony, mert tíz éves korom óta egyik nagybátyámnál laktam vidéken. — A kisasszonynak nincs atyja ? — kérdé Adorján. — Oh van, atyám építész, ki több ízben évekig volt külföldön, hogy ismereteit bővítse, de szegény anyám rég meghalt. Atyám sem magával nem akart vinni, hogy együtt kóboroljunk, sem idegenekre nem bízott, mert szeretett, féltett, s igy csak most, hogy atyám visszatért, térhettem én is vissza Pestre. Mennyire megszépült ez a város és mennyire megszépült az én Emmácskám! Mondhatom, ez a kis leány még inkább megszépült Budapestnél! — Már az igaz! — szólt a doktor. — Bókolni uraim nem szabad! Ami ennek az angyalnak szabad — — Az nekünk ördögöknek tilos, ugye ? — folytató nevetve a doktor. — Ne hagyják magukat elnémilni uraim! Nem mondhatnak oly nagy bókot, mi igazsággá nem válnék, ha Emmára alkalmazzák! Amióta nem láttam ezt a kis lányt (mert ha én kisebb vagyok is, mégis ő a kis leány, mert három hónappal fiatalabb), sohsem éreztem magamat oly jól, mint most, pedig hegyek, bérezek, fenyvesek közé vittek, máskép boldog lehettem volna, mint a szabadon repülő madár. Mindig azon gondolkoztam: milyenné vált? Vajon magasabbra nőtt-e nálamnál ? — Meg, hogy szebbé vált-e ? — kérdé némi gúnynyal Kondor. — Nem, az nem jutott eszembe! Hisz már akkor annyival szebb volt, hogy nagyon elbizakodottnak kelle lennem, hogy ily merészet gondoljak! Emma jól ismer engem, tudja, milyen volt a kis leány, ki vele járt iskolába! És az iskolás gyermek miben sem változott, ugye ? — Oh! nem, nem! — mondá Emma s elárasztotta ölelésével, csókjaival barátnőjét. — Ne gondolják azért uraim, hogy valami példányul állítom magamat! Van nekem annyi hibám, mint ahány csillag van az égen! Ha szegény anyám élne, ő megmondaná, miről kellene leszoknom, de atyuskám úgy féltett, úgy szeretett, hogy fenyítés helyett csókkal büntetett, így aztán bizony nem válhatott belőlem valami angyal! Különben nem is vágyom angyallá lenni. Nem szenvedhetem, ha egy-egy fiatal ember azzal rontja a levegőt, hogy angyalnak nevez. Nevezzék Emmát angyalnak, ő megérdemli! — Irén kisasszony igen szeretheti barátnőjét? — jegyzi meg Szemes Adorján, hogy már ő is mondjon valamit. Irén kisasszony a kérdésre mit sem válaszolt, csak a szeme közé tekintett barátnőjének s úgy nézte hosszan, sokáig. — Tudom, tudom! — rebegte Emma. Ezután még sok mindenféléről folyt a társalgás. Túri Jenő beszélt sok érdekes dolgot a külföldről, többi közt Amerikáról, ami Irén kisasszonyt is nagyon érdekelte. — Bel kár, hogy apa nincs itt! Mily szívesen hallgatná ezt az elbeszélést. Amerikában nem volt, p pedig úgy szeretett volna elmenni. — S miért nem ment? — kérdő Szemes. — Én mondtam neki, hogy ha tengerre megy, meghalok bánatomban! — Mért akart meghalni a kisasszony bánatában? — szólt mosolyogva a doktor. — Mert úgy hallottam, a tengeren könnyen meghalhat az ember ! — Oh kisasszony! Meghal az ember az aszfalt közepén is ép úgy, ha eljő az ideje. De higgye el, nem oly könnyű a meghalás a tengeren sem. Az igaz, néha vihar kerekedik, a hullámokat felkorbácsolja hegymagasságig, az utas egyik oldalról a másikra vetődik s néha azt hiszi, már-már itt a vég, nincs szabadulás! De ki írhatná le az örömöt, mikor isten napja ismét kisüt! Sohsem láttam a napot oly fényesen ragyogni, mint a tengeren egy kis vihar után ! — Hát ön is látott vihart ? — Közel New Yorkhoz, szinte a czélnál. Alig voltunk pár órányira, mikor a vihar hajónkat labdaként dobálta. Távol, a sik tengeren, mikor égnél s víznél egyebet nem láttunk, mikor még napok választottak el Amerikától, könnyebben viseltem volna el a szenvedést, míg most úgy elsötétült előttem a világ, hogy nem hitem többé a feltámadást! . . És mégis itt vagyok, mégis élek! Meg vagyok győződve, Domokos barátom nagyobb veszedelemben forgott! Hogy hogy! Kondor úr is volt tengeren? — kérdésaivul Irén kisasszony. — Szót sem érdemel az egész! — viszonzá az öregedni kezdő fiatal ember. — Sohse volt biz az csekélység s méltán megérdemli a szót, — mondá Szemes. — Talán a lovak ragadták el? — Minden bokros lónál veszedelmesebb: a forróláz ragadt el. Három hétig voltam élet-halál közt; a doktor is alig mert ágyamhoz közeledni. És Domokos mindig mellettem ült, gondozott, mint valami szamaritánus! — Nem mondanád még azt is, hogy a halál torkából rántottalak ki ? — mondá gúnyosan Kondor. — Ki is rántottál! — Ne higgjenek neki hölgyeim, túlozza az én szolgálatomat, elhallgatja a maga szenvedését! Szívóssága, türelme nagyobb elismerést érdemel, mint az én hideg borogatásom! — Bármint takarja is Kondor úr, kilátszik a sugár a felhő mögül! — szólt közbe Emma kisasszony. — Úgy van úgy! Az ily veszedelmek, melyekbe az igaz barátok beledobják magukat, sokkal félelmesebbek, mint a tenger. Azért Irén kisasszony bátran elengedhette volna édes papáját Amerikába, hogy tapasztalatait bővítse! — Uram! Önnek talán vannak szülei, édes anyja s igy nem tudja, mi az anyátlanság! Az anyátlan gyermek kétszeres szeretettel cslgg az édes apán, óvja, remeg érte, veszélyt lát ott is, ahol nincs. Lássák! Nevessenek! De a beszélgetésük után, hogy apát két óra óta nem láttam, már rosszul érzem magamat. Azt gondolom, veszély környezi ! Nem sokáig kellett a veszedelemtől tartania, mert amint a hat órát elütötte, belépett a papa s kérdezősködött leánya után. A kis barna leány felugrott, atyja elé futott s üdvözölte, mintha rég nem látott vőlegényét üdvözölte volna. — Olyan szomorú dolgokat beszéltek ezek az urak, hogy már aggódtam miattad apácskám! — Ne légy gyermek! Hisz már tizennyolczadik évedet töltötted be, már nagy leány vagy, maholnap férjhez megy, nem szabad minden szellőlebbenésre összerezzenned! — Látják, kérem, milyen az apácska. Mindig azzal ijeszget, hogy maholnap férjhez megyek, azért hát ilyen meg amolyan erős legyek. Pedig az erő, úgy hiszem, nem mi hozzánk, gyönge nőkhöz, hanem a férfiakhoz való! . . No de ne erről beszéljünk, hanem arról, mily sokat vesztettél, hogy előbb nem érkeztél. Túri doktor úr oly érdekes részleteket beszélt amerikai útjából, amik téged is érdekeltek volna! — Tehát ön Amerikában is volt ? Nagyon sajnálom, hogy elmulasztottam. Amerika különösen érdekel, de már aligha látom meg. Ez a bohó gyermek, ki olvasott a viharokról, valósággal megesketett, hogy Amerikába ne menjek. De ugye, uram később, ha majd jobban megismerkedünk, szerény házamat sem veti meg? — Kedves apa, akkor bizonyára Szemes és Kondor urakat is szívesen látod? —kérdé a leány édes atyjától, gyöngéden figyelmeztetvén, hogy udvarias lévén az egyik iránt, ne legyen udvariatlan a másik kettőhöz. — Természetesen! Délután öt órakor mindig otthon vagyok; akkor már elvégeztem dolgaimat s leányom is fogadhatja önöket. Anyátlan leánynak kényes a helyzete. Hjah! Nézni kell a világra is! Bolondság az egész, de mégis kell nézni! Részemről ugyan azt tartom, ha a leány maga nem vigyáz magára, meg nem őrzi őt semmi emberi lény, akár anyának, akár gouvernantenak hívják! Az urak mindnyájan megígérték, hogy teszik tiszteletöket. Emma kisasszony szintén biztosította barátnőjét, hogy elmegy, mert minél többször látja, annál inkbb vágyik őt látni. Folyt. köv. Magyarország és a Nagyvilág. 11 Az év végén. 1880. — Ceimlap — Bánja a kő! ha vége lesz is Ennek az ócska évnek, Bárcsak zengne már felette A bús halotti ének. Inkább én is segítenék Elfújni egy szent nótát, Mert bizony én nem kedvelem — Az évben sem, — az ócskát. Sz'ha csak olyan közönséges Eo lett volna ez az o? Hagyján!.. de igy mindent mondok Ed, csak azt nem, ami jó. No de hogyne ! ? Mindent ígér, Aztán meg semmit sem ad, f Csúf dolog az, ha az ember Nem tartja meg a szavát.] Soha ilyen ó esztendőt / Jaj de rongyos, foltozott! Nem csoda, ha sok embernek Annyi búj, bajt okozott. De sokáig nem is viszi, Nagyon göthös már szegény ! Ki lesz terítve bizton Szent Szilveszter éjjelén. S megszületik majd az újév, Sok szép remény vele. tudom, hoz magával vigaszt, S annyi boldogságot áraszt Ránk, hogy — elég van fele! Kenezsisat. 1. Szám.