Magyarország és a Nagyvilág, 1881 (17. évfolyam, 1-26. szám)

1881-01-02 / 1. szám

­­ Amint a háziasszony és házi kisasszony üléssel kínálták meg a vendégeket, s ezek he­lyet foglaltak, Túri doktor szakította meg a pár perc­ig tartott szünetet. — Csodálatos, hogy Mártas kisasszonynyal még nem voltam oly szerencsés találkozhatni. Pedig mint orvos, mondhatom, sok helyet fordu­lok meg. — Ezen mi csodálkozni való sincs, viszont­ Irén kisasszony, mert tíz éves korom óta egyik nagybátyámnál laktam vidéken. — A kisasszonynak nincs atyja ? — kérdé Adorján. — Oh van, atyám építész, ki több ízben évekig volt külföldön, hogy ismereteit bővítse, de szegény anyám rég meghalt. Atyám sem ma­gával nem akart vinni, hogy együtt kóboroljunk, sem idegenekre nem bízott, mert szeretett, fél­tett, s igy csak most, hogy atyám visszatért, térhettem én is vissza Pestre. Mennyire megszé­pült ez a város és mennyire megszépült az én Emmácskám! Mondhatom, ez a kis leány még inkább megszépült Budapestnél! — Már az igaz! — szólt a doktor. — Bókolni uraim nem szabad! Ami en­nek az angyalnak szabad — — Az nekünk ördögöknek tilos, ugy­e ? — folytató nevetve a doktor. — Ne hagyják magukat elnémilni uraim! Nem mondhatnak oly nagy bókot, mi igazsággá nem válnék, ha Emmára alkalmazzák! A­mióta nem láttam ezt a kis lányt (mert ha én kisebb vagyok is, mégis ő a kis leány, mert három hó­nappal fiatalabb), sohsem éreztem magamat oly jól, mint most, pedig hegyek, bérezek, fenyve­sek közé vittek, máskép boldog lehettem volna, mint a szabadon repülő madár. Mindig azon gondolkoztam: milyenné vált? Vajon magasabbra nőtt-e nálamnál ? — Meg, hogy szebbé vált-e ? — kérdé némi gúnynyal Kondor. — Nem, az nem jutott eszembe! Hisz már akkor annyival szebb volt, hogy nagyon elbiza­­kodottnak kelle lennem, hogy ily merészet gon­doljak! Emma jól ismer engem, tudja, milyen volt a kis leány, ki vele járt iskolába! És az iskolás gyermek miben sem változott, ugy­e ? — Oh! nem, nem! — mondá Emma s el­árasztotta ölelésével, csókjaival barátnőjét. — Ne gondolják azért uraim, hogy valami példányul állítom magamat! Van nekem annyi hibám, mint ahány csillag van az égen! Ha szegény anyám élne, ő megmondaná, miről kel­lene leszoknom, de atyuskám úgy féltett, úgy szeretett, hogy fenyítés helyett csókkal büntetett, így aztán bizony nem válhatott belőlem va­lami angyal! Különben nem is vágyom angyallá lenni. Nem szenvedhetem, ha egy-egy fiatal em­ber azzal rontja a levegőt, hogy angyalnak ne­vez. Nevezzék Emmát angyalnak, ő megérdemli! — Irén kisasszony igen szeretheti barátnő­jét? — jegyzi meg Szemes Adorján, hogy már ő is mondjon valamit. Irén kisasszony a kérdésre mit sem vála­szolt, csak a szeme közé tekintett barátnőjének s úgy nézte hosszan, sokáig. — Tudom, tudom! — rebegte Emma. Ezután még sok mindenféléről folyt a tár­salgás. Túri Jenő beszélt sok érdekes dolgot a külföldről, többi közt Amerikáról, a­mi Irén kis­asszonyt is nagyon érdekelte. — Bel kár, hogy apa nincs itt! Mily szí­vesen hallgatná ezt az elbeszélést. Amerikában nem volt, p pedig úgy szeretett volna elmenni. — S miért nem ment? — kérdő Szemes. — Én mondtam neki, hogy ha tengerre megy, meghalok bánatomban! — Mért akart meghalni a kisasszony bána­tában? — szólt mosolyogva a doktor. — Mert úgy hallottam, a tengeren könnyen meghalhat az ember ! — Oh kisasszony! Meghal az ember az aszfalt közepén is ép úgy, ha eljő az ideje. De higgye el, nem oly könnyű a meghalás a tengeren sem. Az igaz, néha vihar kereke­dik, a hullámokat felkorbácsolja hegymagasságig, az utas egyik oldalról a másikra vetődik s néha azt hiszi, már-már itt a vég, nincs szabadulás! De ki írhatná le az örömöt, mikor isten napja is­mét kisüt! Sohsem láttam a napot oly fényesen ragyogni, mint a tengeren egy kis vihar után ! — Hát ön is látott vihart ? — Közel New­ Yorkhoz, szinte a czélnál. Alig voltunk pár órányira, mikor a vihar hajón­kat labdaként dobálta. Távol, a sik tengeren, mikor égnél s víznél egyebet nem láttunk, mikor még napok választottak el Amerikától, könnyeb­ben viseltem volna el a szenvedést, míg most úgy elsötétült előttem a világ, hogy nem hitem többé a feltámadást! . . És mégis itt vagyok, mégis élek! Meg vagyok győződve, Domokos barátom nagyobb veszedelemben forgott!­­ Hogy hogy! Kondor úr is volt tenge­ren? — kérdé­saivul Irén kisasszony. — Szót sem érdemel az egész! — viszonzá az öregedni kezdő fiatal ember. — Sohse volt biz az csekélység s mél­tán megérdemli a szót, — mondá Szemes. — Talán a lovak ragadták el? — Minden bokros lónál veszedelmesebb: a forróláz ragadt el. Három hétig voltam élet-ha­lál közt; a doktor is alig mert ágyamhoz köze­ledni. És Domokos mindig mellettem ült, gondo­zott, mint valami szamaritánus! — Nem mondanád még azt is, hogy a ha­lál torkából rántottalak ki ? — mondá gúnyosan Kondor. — Ki is rántottál! — Ne higgjenek neki hölgyeim, túlozza az én szolgálatomat, elhallgatja a maga szenvedését! Szívóssága, türelme nagyobb elismerést érdemel, mint az én hideg borogatásom! — Bármint takarja is Kondor úr, kilátszik a sugár a felhő mögül! — szólt közbe Emma kis­asszony. — Úgy van úgy! Az ily veszedelmek, me­lyekbe az igaz barátok beledobják magukat, sokkal félelmesebbek, mint a tenger. Azért Irén kisasszony bátran elengedhette volna édes papá­ját Amerikába, hogy tapasztalatait bővítse! — Uram! Önnek talán vannak szülei, édes anyja s igy nem tudja, mi az anyátlanság! Az anyátlan gyermek kétszeres szeretettel csl­gg az édes apán, óvja, remeg érte, veszélyt lát ott is, ahol nincs. Lássák! Nevessenek! De a beszél­getésük után, hogy apát két óra óta nem láttam, már rosszul érzem magamat. Azt gondolom, ve­szély környezi ! Nem sokáig kellett a veszedelemtől tartania, mert amint a hat órát elütötte, belépett a papa s kérdezősködött leánya után. A kis barna leány felugrott, atyja elé futott s üdvözölte, mintha rég nem látott vőlegényét üdvözölte volna. — Olyan szomorú dolgokat beszéltek ezek az urak, hogy már aggódtam miattad apácskám! — Ne légy gyermek! Hisz már tizennyol­­czadik évedet töltötted be, már nagy leány vagy, maholnap férjhez megy, nem szabad minden szellőlebbenésre összerezzenned! — Látják, kérem, milyen az apácska. Min­dig azzal ijeszget, hogy maholnap férjhez me­gyek, azért hát ilyen meg amolyan erős legyek. Pedig az erő, úgy hiszem, nem mi hozzánk, gyönge nőkhöz, hanem a férfiakhoz való! . . No de ne erről beszéljünk, hanem arról, mily sokat vesztettél, hogy előbb nem érkeztél. Túri doktor úr oly érdekes részleteket beszélt amerikai útjá­­ból, a­mik téged is érdekeltek volna! — Tehát ön Amerikában is volt ? Nagyon sajnálom, hogy elmulasztottam. Amerika különö­sen érdekel, de már aligha látom meg. Ez a bohó gyermek, ki olvasott a viharokról, valóság­gal megesketett, hogy Amerikába ne menjek. De ugy­e, uram később, ha majd jobban megismer­kedünk, szerény házamat sem veti meg? — Kedves apa, akkor bizonyára Szemes és Kondor urakat is szívesen látod? —kérdé a leány édes atyjától, gyöngéden figyelmeztetvén, hogy udvarias lévén az egyik iránt, ne legyen udva­riatlan a másik kettőhöz. — Természetesen! Délután öt órakor min­dig otthon vagyok; akkor már elvégeztem dol­gaimat s leányom is fogadhatja önöket. Anyátlan leánynak kényes a helyzete. Hjah! Nézni kell a világra is! Bolondság az egész, de mégis kell nézni! Részemről ugyan azt tartom, ha a leány maga nem vigyáz magára, meg nem őrzi őt semmi emberi lény, akár anyának, akár gouver­­nantenak hívják! Az urak mindnyájan megígérték, hogy te­szik tiszteletöket. Emma kisasszony szintén biz­tosította barátnőjét, hogy elmegy, mert minél többször látja, annál inkbb vágyik őt látni. Folyt. köv. Magyarország és a Nagyvilág. 11 Az év végén. 1880. — Ceimlap — Bánja a kő! ha vége lesz is Ennek az ócska évnek, Bárcsak zengne már felette A bús halotti ének. Inkább én is segítenék Elfújni egy szent nótát, Mert bizony én nem kedvelem — Az évben sem, — az ócskát. Sz'ha csak olyan közönséges Eo lett volna ez az o? Hagyján!.. de igy mindent mondok Ed, csak azt nem, a­mi jó. No de hogyne ! ? Mindent ígér, Aztán meg semmit sem ad, f Csúf dolog az, ha az ember Nem tartja meg a szavát.] Soha ilyen ó esztendőt / Jaj de rongyos, foltozott! Nem csoda, ha sok embernek Annyi búj, bajt okozott. De sokáig nem is viszi, Nagyon göthös már szegény ! Ki lesz terítve bizto­­n Szent Szilveszter éjjelén. S megszületik majd az újév, S­­­­ok szép remény vele. tudom, hoz magával vigaszt, S annyi boldogságot áraszt Ránk, hogy — elég van fele! Kenezs­i­sat­­. 1. Szám.

Next