Magyarország, 1964. január-június (1. évfolyam, 1-22. szám)
1964-02-01 / 1. szám
Egyesült Államok Hatesélyes játszma Március 10-én kerül sor az első erőpróbára Barry Goldwater és Nelson Rockefeller között. Eddig csupán ez a két politikus, az arizonai szenátor és a new yorki kormányzó jelentette be hivatalosan, hogy részt kíván venni a republikánus elnökjelöltségért folyó versenyfutásban. Március 10-én, nyolc hónappal az elnökválasztás előtt tartják meg az Egyesült Államok egyik kis, alig több, mint félmilliós lakosságú államában, New Hampshireben az első „primary”-t. A primary szót nehéz magyarra fordítani. Megközelítően annyit jelent, mint pártokon belüli, elnökjelöltet jelölő próbaválasztás. De ez a megnevezés sem pontos, már csak azért sem, mert egyes államokban elnökjelöltek és szenátorjelöltek is megküzdenek egymással. A primary az Egyesült Államok különleges politikai szerkezetének egyik legkülönlegesebb intézménye. Fő célja, hogy a közvélemény, a pártok vezetősége és maguk a jelöltek is valamennyire tisztán lássák, hogy a választók néhány államban kit kívánnak a két párt elnökjelöltjének. Az ez évi elnökválasztást megelőzően 16 államiban lesz próbaválasztás. Időpontjuk a következő: New Hampshire: március 10., Wisconsin: április 7., Illinois: április 14., Massachussets: április 28., Pennsylvania: április 28., Washington DC (a főváros lakossága a legutóbbi alkotmánymódosítás értelmében az idén először vehet részt az elnökválasztáson): május 5., Indiana: május 5., Ohio: május 5., Nebraska: május 12., Nyugat-Virginia: május 12., Oregon: május 15., Maryland: május 19., Florida: május 26., California: június 2., Dél-Dakota: június 2. Propaganda és pszichológia Az Egyesült Államok különböző államaiban az egymástól eltérő törvények alapján más és más jellegű a próbaválasztás. Vannak olyan államok, ahol csupán azok szavazhatnak saját pártjuk valamelyik jelöltjére, akik a választói névjegyzékre előre bejegyeztették magukat mint demokra BARRY J. GOLDWATER Kilenc hónap tele potenciális veszélyekkel A mmmmsg2B^x®mmaa® Csak a republikánusoké érdekes Ebben az évben egészen furcsa helyzet alakult ki: csupán a republikánus próbaválasztások érdekesek. A demokrata pártnak — ha nem történik valami előre nem látható esemény — egyetlen elnökjelöltje ugyanis Lyndon B. Johnson lesz. A republikánus pártban viszont egyelőre a legnagyobb zűrzavar és bizonytalanság uralkodik. A köztársasági párt stratégái hónapokon át „melegítették be” kampányukat Kennedy ellen. November 22-én azután a kép hirtelen megváltozott, az ellenfél Johnson lett, s ez teljesen megkeverte a megtervezett stratégiát és a jelöltek pozícióit is. Kennedy életében sok jel mutatott arra, hogy Barry Goldwater tör előre a republikánus pártban. Az arizonai szenátor konzervatívnak nevezte magát a „liberális” Kennedyvel szemben. Néhány héttel ezelőtt Walter Lippman találóan írta, hogy Goldwater egyáltalán nem konzervatív, hanem radikális reakciós. Cikkének megjelenése napján felkerestem a világhírű publicistát, aki nemrégen Magyarországon járt és nagyon elismerően nyilatkozott az ott látottakról. Lippman mosolyogva mondta, hogy Goldwater nagyon haragszik a cikk miatt. Az amerikaiak — fűzte hozzá — szeretik a dolgokat leegyszerűsíteni, szeretnek emberekre és eszmékre címkét ragasztani. A „konzervatív” címke sokat segített Goldwaternak, mert az Egyesült Államokban valóban sok a konzervatív gondolkodású ember. Konzervatívnak azonban — hangsúlyozta Lippman — azt nevezhetjük, aki ragaszkodik a meglévő intézményekhez és küzd az új ellen. Goldwater, éppen ellenkezőleg, egy sor meglévő dolgot szeretne megváltoztatni. Szeretné megtorpedózni a részleges atomcsend-egyezményt. Azt akarná, hogy az Egyesült Államok lépjen ki az ENSZ-ből. Megszakítaná a diplomáciai viszonyt a Szovjetunióval, ha „Moszkva nem enged szabad választásokat Európában”. Harcot hirdet a MAGYARORSZÁG 5 Goldwater ? Rockefeller ? Romney ? Scranton ? Nixon? Cabot Lodge? A kezdet: a primary, a párton belüli próbaválasztások, vagy republikánusok, más államokban az el nem kötelezett választók, az úgynevezett „függetlenek” is szavazhatnak. 14 állam primary-ján megválasztják a küldötteket is a pártok országos konvencióira. Indiánéban és Marylandban csak elnökjelöltekre szavaznak, míg a küldötteket külön pártértekezleten választják meg. Másutt az államok pártszervezetei jelölik ki a küldötteket. A republikánusok júliusban megtartandó országos konferenciáján 1308 delegátus közül 541-et választanak meg primary-n, a többit más módon jelölik ki. Egy példával lehet jellemezni, milyen bonyolult dolog a primary, összesen három olyan állam van (New Hampshire, Wisconsin és California), ahol a megválasztott küldöttek az országos konvención kötelesek arra az elnökjelöltre szavazni, aki a próbaválasztásokon győzött. A többi államban nem kötik meg a delegátusok kezét. Ha például Nebraska republikánus primary-jéből Goldwater kerülne ki győztesen, Nebraska állami delegátusai azért nyugodtan szavazhatnak majd a sanfranciscói republikánus országos konvención Rockefellerre. Ebből az egész vázlatos ismertetésből is látható, hogy a próbaválasztásoknak főleg propagandisztikus és pszichológiai hatásuk van. Ezt a hatást azonban nem szabad lebecsülni. 1932-ben például Roosevelt győzelmét az tette lehetővé, hogy a New Hampshire-i primary-n legyőzte Alfred Smith-t. 1952-ben ugyancsak New Hampshireben Eisenhowernek a primary nyitotta meg az utat az elnökséghez, Robert Tafttal szemben. 1960-ban lényegében a wisconsini primary-n dőlt el, hogy Kennedy lett az esélyes Humphrey szenátorral szemben.