Magyarország, 1965. január-június (2. évfolyam, 1-26. szám)

1965-06-20 / 25. szám

22 MAGYARORSZÁG 1965/25 Budapest 62. Pf. 634. Totó-totó? Karikatúra-túránk ezen a héten folytatódik. A világsajtó hegyein­­völgyein járva meg-megállunk egy gúnyrajznál és olvasóinknak választ kell adniok a karikatúrára vonat­kozó kérdésünkre. A szokásos totó­módszerünk alkalmazásával a há­rom válasz egyikében közöljük a he­lyes megfejtést is, ennek jelzését — hol az 1-est, hol az x-et, hol a 2-est — kell megadni a beküldendő meg­fejtésben. E heti karikatúráink és kérdé­seink: I. A New York Herald Tribune­­ban jelent meg ez a Johnson-kari­­katúra. Aláírása: „Én mindegyik Roosevelt csodálója vagyok...” A hosszú szipka FDR-re, a „béke-Roo­­seveltre” utal, a furkósbot a másik­ra, aki többek között Panamára, Ku­bára, Dominikára erőszakkal terjesz­tette ki az USA befolyását. Mi volt ennek a Rooseveltnek a keresztne­ve? elnökségét a győztes csoport négy, legtöbb szavazatot elért tagja tölti be, évenként váltva egymást. Az egy évig tartó elnökség azonban már kezdettől fogva bizonyos dezorgani­zációt okozott. A minden évben is­métlődő elnökváltozásai a bizalmi állásokban kicserélődtek a szemé­lyek, ami felelőtlenséget hozott az államügyek intézésébe. Senki sem mert hoszabb lejáratú kötelezettsé­geket vállalni. A hozott intézkedé­sek csak átmenetiek és túlzottan óvatosak, hogy kibírják az utánuk jövők kritikáját. Ezzel magyaráz­ható a gazdasági helyzet rosszabbo­dása. Az uruguayi peso értéke egyre jobban csökken. A sztrájkok egy­mást érik. A kormánykörök részéről semmiféle intézkedés, amely igye­keznék az inflációt megállítani és egyensúlyba hozni az államháztar­tás mérlegét.” (Andres Balassa, Chi­le, Santiago.) „Az 1965/22. számukban a »Jelen­tés a jelentésről« című cikk — úgy gondolom — nagy egyetértésre ta­lált minden józan dolgozónál, akinek szívügye a bürokrácia elleni harc. Ezért figyelmükbe ajánlom, a Ke­reskedelmi Értesítő 10. számát. 2. A párizsi Canard Enchainé egy arab uralkodóról közölte ezt a gúny­rajzot. Nem éppen tisztelettudóan szőnyegárusként ábrázolta a vendé­get, akinek a hátára — távozóban — már százfrankos­ kötegek kerülnek. Kit ismer fel a karikatúrán? Husszein (1) Idrisz el Szenusszi (1) II. Hasszán (2) 3. „Mértéktartást, Seebohm úr, mértéktartást!” — ajánlja a Welt der Arbeit karikatúrájának aláírá­sa szerint Erhard a revansista kiro­hanásairól ismert miniszterének. Seebohm tárcája? Közlekedésügy (1) Egészségügy (x) Földművelésügy (2) Franklin (1) James (x) Theodore (2) amelyben Miklós László előadó is­merteti az új munkaidő nyilvántar­tást. Ez az új eljárás legalább tíz­szer annyi munkát igényel, mint az eddigi. Nyomtatvány felhasználás tekintetében pedig körülbelül ötszö­röse az előbbinek. Új dolognak tá­lalni ezt — most a bürokrácia elleni harc felfelé ívelése során — egysze­rűen abszurdum. Kérjük, ha idejük engedi, tanulmányozzák, hogy vajon mennyi újítási díjat adhattak az új munkaidő nyilvántartásért.” (K. P.­­né, Budapest.) „A Budapest 62. Pf. 634 rovatuk­ból megállapíthatom, hogy noha cikkeik színesek, érdekesek és álta­lában magas nívójúak — néha bi­zony pontatlanok. Ennek okát önök­nek kell megkeresni. A »Tálalva van« című írásukat Nemesi Konrád marasztalja el. Én ehhez csak any­­nyit fűzök, hogy az eredeti cikkben említett »Öhöm« nevű népi étel ne­ve itt Hajdúban: »öhön« és nem ha­sonlít a bográcsgulyáshoz. Legfel­jebb annyiban, hogy itt ezt az »öreg tésztának«, illetve »slambuc­«nak nevezett ételt is bográcsban készí­tik szabad tűzön.” (Kövér Lajos, technikus, Debrecen) 4. A tőzsde szorításában ábrázol­ja a párizsi Express karikaturistája az angol politika egyik ismert alak­ját. Ki ez? Home (1) Wilson (x) Brown (2) A megfejtések beküldési határ­ideje: június 26. A „Hét hiba (VI.)” helyes megfej­tése: 1. Afrika területe nem 43 mil­lió km2, hanem 30 millió 284 ezer km2. 2. Afrika lakossága nem 400 millió körül jár, hanem hozzávető­leg 280 millió lehet. (Pontos szám nincs, mert a statisztikai adatfelvé­telek pontatlanok, a portugál gyar­matosítók tudatosan meg is hami­sítják Angolában és Mocambique­­ban, stb.) 3. Houphouet-Boigny az Elefántcsontparti Köztársaságnak és nem Felső Voltának a köztársasági elnöke. 4. Yamcogo Felső-Volta el­nöke, nem pedig az Elefántcsont­parté. 5. A soron következő afrikai csúcstalálkozó a harmadik, nem pe­dig a második lesz. 6. Szeptember­ben Accrában és nem Algírban lesz ez a csúcstalálkozó. 7. Sylvanus Olympio Togo köztársasági elnöke volt és nem Dahomey-é. Az e heti jutalmazottak névsora: Szabó Lajosné Bp., III. Vöröshad­sereg u. 8., Potoczky Jenő, Bp., II. Mártírok u. 48., Rigó Zsuzsa, Bp.,­­ Váralja u. 15., Akurám­i Sándor Deb­recen, Böszörményi út 2., Fabianek Judit, Bp., V. Kecskeméti u. 2., Sági István, Bp., Mező Imre út 53., Dr. Sodrn György, Bp., VIII. Rozgonyi u. 2., Hollós Lóránt, Tatabánya, Gér Katalin, Bp., XIV. Lumumba u. 193„ Fodor László, Székesfehérvár, József Attila u. 83. A könyveket postán elküldöttük. ( Hány család van ? Levél Santiagóból kormányzat csődöt mondott és rom-Postaládánk e­­seti tartalmából­: „A szerkesztőség belső életéről szóló tájékoztatóban örömmel ol­vastam az újabb pályázat beharan­gozását. Úgy látszik, annyira bele­jöttek a »totózásba«, hogy még ezt a közleményt is megfejtendőnek, rejtélyesnek szánták, mert nem de­rül ki belőle, hogy a 12 hétből álló sorozat totó lesz-e, vagy újabb for­ma. Ha mód van rá, jóval korábban adjanak tájékoztatást, mert mi ta­gadás, mi pályázók, szívesen «ed­­zünk» előre.” (W. K. Budapest). „Lapjuk 24. számában az »Élve vagy lőve« című cikkükbe téves adat is került. Azt írják: időnként felmérik a vadállományt, ami sze­rint jelenleg 200 ezer szarvas, mint­egy 77 ezer őz stb., 9100 vaddisznó van. Ez utóbbi olyan kifi etetl­enül kevés, hogy valami tévedésnek kell lennie. Hiszen a cikk is úgy folytat­ja, hogy a vaddisznók elszaporodtak. Ezért a napokban a szombathelyi já­rás erdeiben például elrendelték, hogy legalább hetente kötelező a­dásba viszi az országot. A jelenlegi alkotmány 1952 óta áll fenn. Az ál­lam élén azelőtt köztársasági elnök állott. A módosítás óta kilenctagú elnöki tanácsot választanak négy évenként. A kilenc tagból hat a par­lamenti választásokon győztes párt­ból kerül ki, míg a többi három hely az ellenzéket illeti. Az elnöki tanács Rejtvény vaddisznó vadászat. Ha az ország egész vaddisznó állománya csak 9100 darab lenne, — mint ezt cikkük írja —, akkor nyilván nem volna szük­ség a hetenkénti irtásra.” (dr. Apa­tini Bálint, Budapest). „Az 1965/22. számukban két cik­kük is foglalkozik a kulturális élet fejlődésének különböző oldalaival, eltérő szempontokból kiindulva, de lényegében mindkét cikk a statiszti­kai adatok tükrében igyekszik meg­mutatni a jelenlegi fejlődést, válto­zásokat, amelyek kihatnak a műve­lődés és szórakozás területére. A »Négyespáros« és­­Az olvasás tér­képe« című cikkükről van szó. A Négyespáros cikkben az áll »... 2.6 millió család él az országban...« Az Olvasás térképe cikkben viszont ». . . 3.3 millió családból körülbelül 2 milliónak van könyve...«. Nem kétséges, hogy eszerint 0,7 millió család léte kérdéses. Mindenesetre a népesség számát és a családok át­lagos nagyságát tekintve az utóbbi szám látszik helyesnek. Az »Olvasás térképe« című cikkben a »vásárlás, kölcsönzés« alcím alatt összehasonlí­tást kapunk a magyar, a nyugatné­met, a holland családokra jutó könyvállományt illetően. Ezt nem találom megfelelőnek, mert a he­lyes statisztikai képet csak az azo­nos időszakra vetített adatok mutat­hatják, a cikk pedig különböző idő­pontokat hasonlít össze. Ezenkívül az összehasonlítást eleve durván rontja a korábbiakban említett téves család­adat. Hollandiának viszont nem hétmillió lakosa van, hanem több mint 11 millió, tehát a népes­ség számához viszonyítva az arány nyilvánvalóan más, nem az, amit a cikkben találunk.” (Tari Lajos, Bu­dapest). „Bizonyára meglepi önöket, hogy a távoli Chiléből levelet kapnak. A Magyarország rendszeresen eljut hozzám, bár két-három hónapig tart, amíg ideérkezik. Remélem, hogy­ szabad időmben írott közlése­immel jó szolgálatot teszek lapjuk­nak. Most arról számolok be, hogy államcsíny veszélye jelentkezik Uruguayban. A­ dél-amerikai álla­mok híresek arról, hogy ott igen gyakoriak a forradalmak. Ez alól csak két állam kivétel: Chile és Uruguay. A környező államokban nyugtalanságot okoznak azok a hí­rek, amelyek szerint Uruguayban diktatúrára szervezkednek, megvál­toztatni a jelenlegi államrendszert. Az elégedetlenek szerint a jelenlegi Karikatúra-túra (II.)­ ­ Felismeri ? Kitalálja ?

Next