Magyarország, 1966. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)

1966-01-02 / 1. szám

Szolidaritás Három kontinens Havanna: 1966 nyitánya Viták lehetősége Veszélygócok Az új év első várható nagy nemzetközi ese­ményére Havannában kerül sor. Ott tanácskozik január 3—10-e között a „Három kontinens kon­ferencia”, Afrika, Ázsia és Latin-Amerika né­peinek szolidaritási értekezlete. Csaknem egy évtizedes folyamat érkezik újabb fontos állomásához ezzel a tanácskozással. A Béke Világtanács 1954 júniusi, a nemzetközi fe­szültség enyhítésével foglalkozó értekezletén me­rült fel először az a javaslat, hogy adjanak for­mát Afrika és Ázsia egymás iránti szolidaritásá­nak. Az 1955. évi bandungi értekezlet, a gyar­mati sorból felszabadult 29 afrikai és ázsiai or­szág hivatalos képviselőinek tanácskozása, to­vábbi ösztönzést adott a törekvésnek. Az úgy­nevezett bandungi elvekre épült a béke világ­mozgalomból kinőtt széles körű társadalmi szer­vezet, az afroázsiai szolidaritási mozgalom. 1957 decemberében Kairóban ült össze a moz­galom első tanácskozása, amelyen 45 afrikai és ázsiai ország társadalmi szerveinek, pártjainak, mozgalmainak képviselői vettek részt. Létrehoz­ták a mozgalom állandó szervét, az Afroázsiai Népek Szolidaritási Tanácsát és a Kairóban szé­kelő titkárságot. (Ennek vezetője az 1960-ban született megegyezés értelmében az Egyesült Arab Köztársaság képviselője, a tizenegy titkár pedig a Szovjetunió, a Kínai Népköztársaság, India, Japán, Indonézia, Irak, Algéria, Guinea, Kongó, Kamerun és Uganda egy-egy képviselője.) Az AAPSO növekedése Ma is használt nevét: az Afroázsiai Népek Szolidaritási Szervezete (angol elnevezéséből származó ismert rövidítése: AAPSO) 1960-ban a Conakryban megtartott második konferencián kapta. Itt fogadták el a szervezet alapokmányát. (A célokat és elveket tartalmazó II. cikk 4. pontja: „A szervezet célja, hogy megtegye a szüks­ges in­tézkedéseket az afroázsiai szolidaritás előmozdí­tására és az imperialista hatalmak által a szer­vezet bármely tagállamának szabadsága ellen irányuló kísérletek meghiúsítására.”) Felállították a 27 tagú végrehajtó bizottságot. (Már korábban létrehozták a szolidaritási alapot, később pedig az ifjúsági-, a nőtitkárságot és az Ázsiai és Afrikai Írószövetség állandó titkársá­gát.) Az 50 országból érkezett küldöttek határo­zatot fogadtak el a többi között az algériai békés rendezésről (Evian akkor még nem jött létre), a szanarai francia atomkísérletek elítéléséről és a dél-afrikai fajüldözás megbélyegzéséről. Már 60 ország társadalmi szervei, felszabadító mozgalmai képviseltették magukat a II. konfe­rencián. Ezt 1963-ban Moshiban (Tanganyikában) rendezték meg. Az egyes határozatok foglalkoz­tak Dél- és Észak-Rhodesiával, Ruandával, Dél- Vietnammal, Dél-Afrikával és a portugál gyar­matokkal. Az értekezlet kimondta, hogy „a kínai népnek joga van felszabadítani Tajvant.” Aján­lotta, hogy a kínai—indiai határviszályt a két ország a bandungi elvek szellemében oldja meg. Az általános határozat kiemelte, hogy az afro­ázsiai népek érdekeltek a nukleáris fegyverek eltiltásában és azonosította magát a békés egy­más mellett élés elveivel. A konferencián kapta­k először helyet latin-amerikai problémák is. (Az éppen elhárult kubai válság kapcsán, a konfe­rencia állást foglalt Fidel Castro ismert öt pontja mellett.) Elfogadták a kubai miniszterelnök meg­hívását 1966-ra Havannába. Ebből nőtt ki mos­tanra a „három kontinens konferenciája”. Winneba, Ghana volt a színhelye 1965 máju­sában a IV. konferenciának. Ott már hetven or­szág képviseltette magát. (Megfigyelőkként részt vettek a legtöbb európai szocialista ország — így hazánk — küldöttei is.) Az elfogadott nyi­latkozat leszögezte, hogy a békés egymás mellett élés csak a be nem avatkozás elve alapján való­sulhat meg és válik elfogadhatóvá az emberiség többsége javára. Követelte az imperialista tá­maszpontok felszámolását Afrikában és Ázsiá­ban. Elítélte az Egyesült Államok dominikai ag­resszióját és a Vietnami Demokratikus Köztársa­ság bombázását Ez a konferencia minden előzőnél határozot­tabban foglalt állást az afrikai egység mellett és elítélte azokat az afrikai kormányokat, amelyek az Afrikai Egységszervezet megtorpedózására tö­rekednek. Nagy helyet kaptak a függetlenség megszilárdításának gazdasági, szociális és kul­turális problémái. Elhatározták, hogy gazdasági szervet állítanak fel a független nemzetgazdaság megteremtésére irányuló együttműködés új mó­dozatainak kidolgozására, gazdasági kérdések tanulmányozására. A határozat támogatja az afroázsiai és a szocialista országok közti gazda­sági kapcsolatok fejlődését. (A konferencia egész lefolyása egyébként azt mutatta, hogy a Szovjetunió és az európai szo­cialista országok tekintélye megnőtt a szervezet­ben, az afrikai és az ázsiai országok népei előtt. A különböző irányokból jövő bomlasztási kísér­letek jórészt eredménytelenek maradtak, holott korábban, a III. konferencián, majd az azt kö­vető két tanácsülésen igen erősen jelentkeztek, s részben hatottak is.) A napirend Winnebában állították fel a „három kontinens konferencia” előkészítő bizottságát. Hat-hat af­rikai, ázsiai és latin-amerikai ország népi fel­szabadító mozgalmának imperialistaellenes szer­vezetének egy-egy képviselője vett részt a bi­zottság 1965 szeptemberi ülésén. Elnöke az az­óta meggyilkolt Mehti Ben Barka volt (Francia lapvélemények, értesülések szerint éppen ez volt elrablásának fő indítéka, s élni kell a gyanúval, hogy az akciót nem is Marokkóban, hanem Wa­shingtonban határozták el.) Ha nem is viták nélkül, de az előkészítő bi­zottság valamennyi határozatát minden delegá­tus aláírta. A „három kontinens konferencia” napirendjéül javasolták: 1. Harc az imperia­lizmus, a kolonializmus, a neokolonializmus el­len. 2. Az antiimperialista küzdelem gyújtó­pontjai: Vietnam, Dominika, Kongó, a portugál gyarmatok, Dél-Rhodesia, Palesztina és Dél- Arábia. 3. Afrika, Ázsia és Latin-Amerika né­peinek antiimperialista szolidaritása gazdasága társadalmi és kulturális síkon. 4. A három föld­rész törekvéseinek politikai és szervezeti egye­sítése a felszabadulásért és a nemzeti építő­­munkában vívott közös küzdelemben. Az előkészítő bizottság több mint száz or­szágból érkező küldöttségek részvételével szá­mol. Hivatalosan meghívták az európai szocia­lista országokat is, hogy megfigyelőkkel kép­viseltessék magukat. Ez a világ antiimperialista erőinek talán legszélesebb, legátfogóbb tanács­kozásává teszi a havannai konferenciát. „Kritikus területek” Bonyolult, veszélyekkel, ellentmondásos ten­denciákkal terhes világhelyzetben kerül sor a tanácskozásra. A nemzetközi kapcsolatok min­den területén megnyilvánul az az amerikai im­perialista kísérlet, hogy megváltoztassák a fenn­álló erőviszonyokat, feltartóztassák a világban szüntelenül végbemenő változásokat és ismét megerősítsék az imperialista irányítást a föld nagy része felett. Ennek következtében a nem­zetközi helyzet az utóbbi időben megromlott. Feszültebbé vált a szovjet—amerikai viszony, a szocialista közösség és az imperialista világ­­rendszer kapcsolata. Az amerikai és általában az imperialista ag­resszivitás fokozódásának színhelye elsődlegesen az a három kontinens, amely Havannában első ízben ül össze közös tanácskozásra. Latin-Ame­­rikában nemcsak a dominikai beavatkozás, ha­nem már korábban a brazíliai, az argentin ál­lamcsíny, a jobboldali csoportok, katonai junták támogatása jelezte, hogy az Egyesült Államok visszatért a „kemény kéz”, sőt a­­„nagy furkós­­bot” politikájához. Afrikában, amely legfrisseb­ben olyan problémával birkózik, mint a rhode­­siai, már jó ideje erősödik az amerikai, a nyu­gatnémet, a francia és a brit neokolonialista tevékenység és az ezzel járó politikai intrika, viszályszítás. Ázsia pedig pillanatnyilag a világ legneuralgikusabb térsége. Az Egyesült Államok vietnami háborúja, a Vietnami Demokratikus Köztársaság bombázása, az eszkaláció Kambod­zsára és Laoszra való kiterjesztésének nyíltan vitatott terve: mindez a nemzetközi feszültség góca és súlyosan fenyegeti a világ békéjét. Ehhez járul, hogy Ázsia más országai is kritikus hely­zetben vannak: ingatag a tűzszünet India és Pa­kisztán között, Indonézia demokratikus vívmá­nyai veszélybe kerültek. Akcióegység Az antiimperialista, gyarmatosításellenes erők összefogása ma fontosabb, mint valaha. A há­rom kontinens konferenciájára fontos, felelős­ségteljes, de nem könnyű feladat vár. Számolni lehet azzal, hogy — mint a korábbi afroázsiai értekezleteken — ezúttal is érezteti hatását a nemzetközi munkásmozgalomban zajló vita. Vannak nézeteltérések egyes nemzeti fel­szabadító mozgalmak, antiimperialista szerveze­tek között is. S — ugyancsak a korábbi afro­ázsiai értekezletek tapasztalataiból kiindulva — bizonyosra lehet venni a nyugati hatalmak által sugallt bomlasztó kísérleteket is. A havannai értekezlet összeülése önmagában is azt bizonyítja, hogy ezek az akadályok nem tudják feltartóztatni a „harmadik világ” szoli­daritásának erősödését. A fennálló nézeteltéré­sek ellenére is ki lehet alakítani az akcióegysé­get, a közös ellenséggel szemben. Ebben Afrika, Ázsia, Latin-Amerika népei biztosan számíthat­nak a Szovjetunió s a megfigyelőkként részt vevő európai szocialista országok népeinek szo­lidaritására. Az érdekek tényleges összefonódása és a testvéri szolidaritás kettős szála fűzi össze a szocialista országokat a „harmadik világgal”, amelynek számszerű ereje, orientációjának he­lyessége, a világfórumokon való jelentkezése a legutóbbi egy-két évben is hatalmasa­n tovább nőtt A havannai konferencia ezen az alapon nagy hatással lehet minden antiimperialista, gyar­matosításellenes erő akcióegységének kialakítá­sára. RÉVÉSZ JÓZSEF A KONFERENCIA SZÉKHELYE Érdekek összefonódása MAGYARORSZÁG 1966/1­3

Next