Magyarország, 1967. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-01 / 1. szám
Ausztria MAGYARORSZÁG 1 9 6 7/1 6 i 00 ll im a r t mmr.r tt'íttt „Asztal, szék marad” Egy panama története Vesztegetés — magasan Politikai hatás Az utóbbi évek legnagyobb ausztriai rendőri akcióját egy kis innsbrucki vizsgálóbíró irányította. Utasítására október 19-én reggel 150 nyomozó lepte el a legnagyobb építési vállalatok központjait Bécstől Tirolig, és Salzburgtól a kies Karintiáig. Rövid magyarázat és hosszabb házkutatás után a rendőrhad nem távozott üres kézzel. Kocsirakományszám vitték magukkal az aktákat, főkönyveket, biztonság okából pedig mindjárt a gyártulajdonost is. Ha nem volt jelen, megtette a cégvezető is. „Asztal, szék marad ...”Harmincöt közismert és általában vagyonos építési vállalkozó rajtaütésszerű letartóztatása természetesen óriási szenzáció volt, a sajtó mindmáig csámcsog rajta. A szenzáció ugyan egy kicsit kétélű: nemcsak az ügyben kénytelen-kelletlen érdekeltté vált politikusok körében, hanem a vonzási övezetükbe tartozó sajtóberkekben már jó néhány éve sutogták, nem is nagyon halkan, hogy az építőipar korrupciója egyre elképesztőbb méreteket ölt. De, ami e „szükséges rossznál” sokkal nagyobb baj: a csillagászati méretű kenésekkel párhuzamosan romlik a munka minősége. A botránynak ezt az oldalát ugyanis már régen mindenki észrevehette, aki bizonyos osztrák utakon megfordult. Tizenegyedik éve épül a Bécs— Salzburg közötti Autobahn-szakasz, az ausztriai úthálózat legfontosabb része, egyben a nyugat— keleti, szüntelenül növekvő gépkocsiforgalom kulcsfontosságú pályája. Több éve ismételt ígéretek, soha meg nem tartott határidők, sajtónyilatkozatok és botrányok. Egy éve, 1965. december 10-én avatták fel nagy ünnepélyességgel a még hiányzott leghosszabb szakaszt Linz közelében. Február 23-án a több száz milliós költséggel, hegyes vidéken épült részt le kellett zárni a forgalom elől. A silány minőségben készült burkolatot már az első fagy tönkretette. Közületi megrendelés A másik hiányzó részt, Bécs nyugati peremétől a fővárosig már ugyancsak több ízben megígérték, a pálya zöme évek óta készen áll. Egy pontján azonban megmozdult a föld, a csuszamlást nem az elemek, hanem a földmunkáknál „takarékoskodó” kártékony elemek számlájára kell írni. A mélyépítő vállalkozók elszemtelenedtek. Úgy érezhették, hogy a vaskos vesztegetési öszszegekkel minden és mindenki ellen biztosították magukat. A rendszer ugyanis egyszerű, de alapos volt. A kötisztviselőket, akiktől az állami, községi építési megbízatások kiadása, ellenőrzése függött, egyszerűen „állományba vették”. Ha nem is hivatalosan, de kézzelfoghatóan: az illetékes építési osztályvezető, mérnök-revizor, minisztériumi referens stb. megkapta a „saját” vállalatától a rendszeres havi tiszteletdíjat. Nagylelkű pártolói nem feledkeztek meg arról sem, hogy a fizetés mellett szabadságpénz, karácsonyi remuneráció is dukál, ilyenkor duplán adták ki a sápot. Amennyiben egyesek — általában a magasabb állásúak — nem rokonszenveztek az effajta parlagfas lefizetéssel, azok jóindulatát kifinomultabb módszerekkel biztosították. Kis figyelmességek, a megfelelő alkalmakra: perzsaszőnyeg, szobaberendezés, esetleg bunda, ékszer a nagyságos (méltóságos) asszonynak. Aki a hölgyek kegyeit részesítette előnyben, az elutazhatott a cég költségén egy kis nyaralásra, az építő Rt. nagylelkűen még kisasszonyt is kerített a nemes célra. Ha a szolidabb és élemedettebb férfiú inkább a családi tűzhelyhez vonzódott, azt is felépíthették neki, mi sem egyszerűbb. A tűzhely köré mindjárt egy teljes villát, a telek is ingyen van, parancsoljon csak beköltözni. A vállalkozói nagyvonalúság érthető, ha meggondoljuk, hogy az osztrák építőipar négyötödrészben közvetlenül vagy közvetve közületi megrendeléseknek tesz eleget. Negyedmillió dolgozót foglalkoztat, a bruttó építési érték 1963-ban 26 milliárd schilling felett volt, azóta jóval magasabb. E nagyságrendben nagyok a nyereségek is. Bár dr. Neuer, a híressé vált innsbrucki vizsgálóbíró körutazási jeggyel repkedett városról városra a megtévedt bárányok felkutatására, egy kosa még fürgébb volt: a keresett karintiai vállalkozó magánrepülőgépén szökött Svédországba. „MRS” Még ennél is nagyobb szenzáció volt, hogy az ügybuzgó Neuernek Bécsben olyan fogás sikerült, amely a tovarepült panamistáért bőségesen kárpótolta. Rövid úton lakat alá került dr. Seidl, az építésügyi minisztérium főosztályvezetője, az útépítési ügyek sok éven át volt irányítója. Egy „igazi” Sektionschef megvesztegetés miatt börtönben! Ez aztán bomba a javából, hiszen az utca osztrák emberének a legmagasabb hivatalnoki rangviselője máig olyan kimagasló személyiség, mintha az illető még egy nyolcvanmilliós lakosságú monarchia ügyeit irányítaná a maga területén, nem pedig a hétmilliós köztársaságét. Seidl tehát ül, helyesebben fekszik, a rabkórházban. Korábban gyakran üdült, történetesen azoknak a vállalkozóknak a költségére, akik később középítkezésekre kaptak megbízást, véletlenül az Autobahn esetében is. Emellett az október 19-i házkutatatásokon elkobzott főkönyvekben gyakran előfordult az „MRS” megjelölés, mellette kerek összegek, amelyeket a cég egy svájci bankszámlára utalt át. A magyarázat: „Mittlere Reisespesen”, közepes utazási költségek. A valóság: „Ministerialrat Seidl”. (A tekintélyes partner korábban miniszteri tanácsos volt.) A magasról bukott vádlottnak egyébként nincs nagyon sok félnivalója. A köztisztviselőket tárgyi ajándékok elfogadásáért csak fegyelmivel büntetik, a konkrét vesztegetésért általában fél-egy évet kapnak. A tapasztalatok szerint az ítéletek végrehajtását amúgy is többnyire próbaidőre felfüggesztik, így Seidlnek főleg a főosztályvezetői nyugdíjat kell majd siratnia. Ha a svájci kontót esetleg nem sikerülne megmentenie, feleségének négy bécsi bérháza nyilván megóvja a lerongyolódástól. A nagyobb gond — s ez már a kormányzó Néppárté —, hogy a második köztársaság legnagyobb korrupciós botrányából az ellenzék, érthető módon, tőkét kovácsol. Néhány hónapja csak, hogy dicstelen körülmények között kellett távoznia Viktor Müllernek, a Néppárt egyik alsó-ausztriai prominens vezetőjének. Müllnert azzal vádolják, hogy a tartomány energiaüzemeinek pénzét, azok vezérigazgatójaként, saját üzleti manpulációira használta fel, több száz milliós összegben. (A neves pártkorifeust állásából ugyan kitettük, de máig szabadlábon van.) S röviddel az ugyancsak országra szóló Müllner-botrány után most az építési ügy. Főszereplői — vállalkozókról van szó — a Néppárt tagjai, vagy támogatói. A következő prominens név, amely máig szerepel az osztrák lapok címoldalán, Prinke-é. A néppárti parlamenti képviselő egy öröklakásépítő egyesület feje és eredeti, bár aligha egyedülálló módon gyarapította — nem, nem saját, a pártja vagyonát. Az egylet pompás társasházakat emel, a többi között Bécsben, az árak a központi fekvésnek, igényes kivitelnek megfelelőek. A vállalkozói hasznok is. Ilyenformán Prinke megértést keresett és talált a vállalkozóknál, amikor megpendítette: a megbízás elnyerését szerfelett megkönnyítené, ha a cég bizonyos összeget fizetne be egy különszámlára. A számla a Néppárt választási költségeit szolgálta, az átutalások általában néhány millióról szóltak. Prinkének a megfelelő paragrafusra célzó védekezése szerint a pénzt nem pártpolitikára, hanem „a lakásmagántulajdon eszméjének népszerűsítésére” fordították. Az ügyészség vádat emelt Prinke ellen, majd a parlament illetékes bizottsága felfüggesztette mentelmi jogát. Bock helyzete Az előzmények ismeretében érthető, ha Klaus kancellár, a Néppárt elnöke a parlamentben az „úgynevezett építési botrányról” beszélt és elismerte, hogy „helytelenségek” fordultak elő. A szocialista ellenzék, nem kevésbé érthetően, kijelentette, hogy a botrány tapasztalatai alapján nem viseltethetik bizalommal sem a néppárti kormány, sem annak vezetője ellen. A támadások éle egyébként mégsem elsősorban Klaus, hanem helyettese, Bock alkancellár ellen irányult. A pártja jobbszárnyához tartozó, kiváló nyugatnémet kapcsolatokkal rendelkező veterán politikus csaknem egy évtizedig volt miniszterként az építésügy legfelső irányítója. Ha valóban nem tudott volna semmit a sok évre visszanyúló korrupcióról, amint állítja —, akkor rossz vezető és távozzék, így az ellenzéki érvelés. Ha pedig igen? .. Bécsi sajtókörök szerint Bockot a Nemzeti Bank elnöki tisztére, régebben vágyott „nyugdíjas” posztjára már nem veszik számításba. A grazi Neue Zeit már utódjelölttel is szolgált: Schleinzer, korábban honvédelmi, jelenleg földművelésügyi miniszter venné át a kormányelnök helyettesének tisztét BELTAI ANDRÁS A „NEUES ÖSTERREICH” RAJZA A PANAMÁRÓL: „FELJEBB, EGYRE FELJEBB" Még kisasszonyokat is kerítettek