Magyarország, 1967. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-01 / 1. szám

Ausztria MAGYARORSZÁG 1 9 6 7/1 6 i 0­0­ ll im a r t m­mr.r tt'íttt „Asztal, szék marad” Egy panama története Vesztegetés — magasan Politikai hatás Az utóbbi évek legnagyobb ausztriai rendőri akcióját egy kis innsbrucki vizsgálóbíró irányí­totta. Utasítására október 19-én reggel 150 nyo­mozó lepte el a legnagyobb építési vállalatok köz­pontjait Bécstől Tirolig, és Salzburgtól a kies Ka­­rintiáig. Rövid magyarázat és hosszabb házkuta­tás után a rendőrhad nem távozott üres kézzel. Kocsirakományszám vitték magukkal az aktákat, főkönyveket, biztonság okából pedig mindjárt a gyártulajdonost is. Ha nem volt jelen, megtette a cégvezető is. „Asztal, szék marad ...”­­Harmincöt közismert és általában vagyonos építési vállalkozó rajtaütésszerű letartóztatása természetesen óriási szenzáció volt, a sajtó mind­máig csámcsog rajta. A szenzáció ugyan egy ki­csit kétélű: nemcsak az ügyben kénytelen-kellet­len érdekeltté vált politikusok körében, hanem a vonzási övezetükbe tartozó sajtóberkekben már jó néhány éve su­togták, nem is nagyon halkan, hogy az építőipar korrupciója egyre elképesztőbb méreteket ölt. De, ami e „szükséges rossznál” sokkal nagyobb baj: a csillagászati méretű kené­sekkel párhuzamosan romlik a munka minősége. A botránynak ezt az oldalát ugyanis már régen mindenki észrevehette, aki bizonyos osztrák uta­kon megfordult. Tizenegyedik éve épül a Bécs— Salzburg közötti Autobahn-szakasz, az ausztriai úthálózat legfontosabb része, egyben a nyugat— keleti, szüntelenül növekvő gépkocsiforgalom kulcsfontosságú pályája. Több éve ismételt ígé­retek, soha meg nem tartott határidők, sajtó­nyilatkozatok és botrányok. Egy éve, 1965. december 10-én avatták fel nagy ünnepélyességgel a még hiányzott leghosszabb szakaszt Linz közelében. Február 23-án a több száz milliós költséggel, hegyes vidéken épült részt le kellett zárni a forgalom elől. A silány minő­ségben készült burkolatot már az első fagy tönk­retette. Közületi megrendelés A másik hiányzó részt, Bécs nyugati peremé­től a fővárosig már ugyancsak több ízben meg­ígérték, a pálya zöme évek óta készen áll. Egy pontján azonban megmozdult a föld, a csuszam­­lást nem az elemek, hanem a földmunkáknál „takarékoskodó” kártékony elemek számlájára kell írni. A mélyépítő vállalkozók elszemtelenedtek. Úgy érezhették, hogy a vaskos vesztegetési ösz­­szegekkel minden és mindenki ellen biztosították magukat. A rendszer ugyanis egyszerű, de ala­pos volt. A kötisztviselőket, akiktől az állami, községi építési megbízatások kiadása, ellenőr­zése függött, egyszerűen „állományba vették”. Ha nem is hivatalosan, de kézzelfoghatóan: az illetékes építési osztályvezető, mérnök-revizor, minisztériumi referens stb. megkapta a „saját” vállalatától a rendszeres havi tiszteletdíjat. Nagylelkű pártolói nem feledkeztek meg arról sem, hogy a fizetés mellett szabadságpénz, ka­rácsonyi remuneráció is dukál, ilyenkor duplán adták ki a sápot. Amennyiben egyesek — általában a maga­sabb állásúak — nem rokonszenveztek az effaj­ta parlagfas lefizetéssel, azok jóindulatát ki­finomultabb módszerekkel biztosították. Kis figyelmességek, a megfelelő alkalmakra: perzsa­szőnyeg, szobaberendezés, esetleg bunda, ékszer a nagyságos (méltóságos) asszonynak. Aki a hölgyek kegyeit részesítette előnyben, az el­utazhatott a cég költségén egy kis nyaralásra, az építő Rt. nagylelkűen még kisasszonyt is kerített a nemes célra. Ha a szolidabb és éle­­medettebb férfiú inkább a családi tűzhelyhez vonzódott, azt is felépíthették neki, mi sem egy­szerűbb. A tűzhely köré mindjárt egy teljes villát, a telek is ingyen van, parancsoljon csak beköltözni. A vállalkozói nagyvonalúság érthető, ha meg­gondoljuk, hogy az osztrák építőipar négyötöd­részben közvetlenül vagy közvetve közületi megrendeléseknek tesz eleget. Negyedmillió dolgozót foglalkoztat, a bruttó építési érték 1963-ban 26 milliárd schilling felett volt, azóta jóval magasabb. E nagyságrendben nagyok a nyereségek is. Bár dr. Neuer, a híressé vált innsbrucki vizsgálóbíró körutazási jeggyel rep­kedett városról városra a megtévedt bárányok felkutatására, egy kosa még fürgébb volt: a ke­resett karintiai vállalkozó magánrepülőgépén szökött Svédországba. „MRS” Még ennél is nagyobb szenzáció volt, hogy az ügybuzgó Neuernek Bécsben olyan fogás si­került, amely a tovarepült panamistáért bősé­gesen kárpótolta. Rövid úton lakat alá került dr. Seidl, az építésügyi minisztérium főosztály­­vezet­ője, az útépítési ügyek sok éven át volt irá­nyítója. Egy „igazi” Sektionschef megvesztegetés miatt börtönben! Ez aztán bomba a javából, hiszen az utca osztrák emberének a legmagasabb hi­vatalnoki­­ rang­viselője máig olyan kimagasló személyiség, mintha az illető még egy nyolcvan­milliós lakosságú monarchia ügyeit irányítaná a maga területén, nem pedig a hétmilliós köz­társaságét. Seidl tehát ül, helyesebben fekszik, a rabkór­házban. Korábban gyakran üdült, történetesen azoknak a vállalkozóknak a költségére, akik később középítkezésekre kaptak megbízást, vé­letlenül az Autobahn esetében is. Emellett az október 19-i házkutatatásokon elkobzott fő­könyvekben gyakran előfordult az „MRS” meg­jelölés, mellette kerek összegek, amelyeket a cég egy svájci bankszámlára utalt át. A ma­gyarázat: „Mittlere Reisespesen”, közepes uta­zási költségek. A valóság: „Ministerialrat Seidl”. (A tekintélyes partner korábban miniszteri ta­nácsos volt.) A magasról bukott vádlottnak egyébként nincs nagyon sok félnivalója. A köztisztviselőket tárgyi ajándékok elfogadásáért csak fegyelmi­vel büntetik, a konkrét vesztegetésért általában fél-egy évet kapnak. A tapasztalatok szerint az ítéletek végrehajtását amúgy is többnyire próba­időre felfüggesztik, így Seidlnek főleg a főosz­tályvezetői nyugdíjat kell majd siratnia. Ha a svájci kontót esetleg nem sikerülne megmen­tenie, feleségének négy bécsi bérháza nyilván megóvja a lerongyolódástól. A nagyobb gond — s ez már a kormányzó Néppárté —, hogy a második köztársaság leg­nagyobb korrupciós botrányából az ellenzék, érthető módon, tőkét kovácsol. Néhány hónapja csak, hogy dicstelen körülmények között kellett távoznia Viktor Müllernek, a Néppárt egyik alsó-ausztriai prominens vezetőjének. Müllnert azzal vádolják, hogy a tartomány energiaüze­meinek pénzét, azok vezérigazgatójaként, saját üzleti manpulációira használta fel, több száz milliós összegben. (A neves pártkorifeust állá­sából ugyan kitettük, de máig szabadlábon van.) S röviddel az ugyancsak országra szóló Müll­­ner-botrány után most az építési ügy. Főszerep­lői — vállalkozókról van szó — a Néppárt tag­jai, vagy támogatói. A következő prominens név, amely máig sze­repel az osztrák lapok címoldalán, Prinke-é. A néppárti parlamenti képviselő egy öröklakásépítő egyesület feje és eredeti, bár aligha egyedülálló módon gyarapította — nem, nem saját, a pártja vagyonát. Az egylet pompás társasházakat emel, a többi között Bécsben, az árak a központi fek­vésnek, igényes kivitelnek megfelelőek. A vállal­kozói hasznok is. Ilyenformán Prinke megértést keresett és ta­lált a vállalkozóknál, amikor megpendítette: a megbízás elnyerését szerfelett megkönnyítené, ha a cég bizonyos összeget fizetne be egy külön­­számlára. A számla a Néppárt választási költségeit szol­gálta, az átutalások általában néhány millióról szóltak. Prinkének a megfelelő paragrafusra cél­zó védekezése szerint a pénzt nem pártpolitikára, hanem „a lakásmagántulajdon eszméjének nép­szerűsítésére” fordították. Az ügyészség vádat emelt Prinke ellen, majd a parlament illetékes bizottsága felfüggesztette mentelmi jogát. Bock helyzete Az előzmények ismeretében érthető, ha Klaus kancellár, a Néppárt elnöke a parlamentben az „úgynevezett építési botrányról” beszélt és el­ismerte, hogy „helytelenségek” fordultak elő. A szocialista ellenzék, nem kevésbé érthetően, kijelentette, hogy a botrány tapasztalatai alap­ján nem viseltethetik bizalommal sem a nép­párti kormány, sem annak vezetője ellen. A támadások éle egyébként mégsem elsősorban Klaus, hanem helyettese, Bock alkancellár el­len irányult. A pártja jobbszárnyához tartozó, kiváló nyugatnémet kapcsolatokkal rendelkező veterán politikus csaknem egy évtizedig volt miniszterként az építésügy legfelső irányítója. Ha valóban nem tudott volna semmit a sok évre visszanyúló korrupcióról, amint állítja —, akkor rossz vezető és távozzék, így az ellenzéki érvelés. Ha pedig igen? .. Bécsi sajtókörök szerint Bockot a Nemzeti Bank elnöki tisztére, régeb­ben vágyott „nyugdíjas” posztjára már nem veszik számításba. A grazi Neue Zeit már utód­jelölttel is szolgált: Schleinzer, korábban hon­védelmi, jelenleg földművelésügyi miniszter venné át a kormányelnök helyettesének tisztét­ ­BELTAI ANDRÁS A „NEUES ÖSTERREICH” RAJZA A PANAMÁRÓL: „FELJEBB, EGYRE FELJEBB" Még kisasszonyokat is kerítettek

Next