Magyarország, 1968. július-december (5. évfolyam, 27-52. szám)
1968-11-10 / 45. szám
száz lapjából • Öt világrész száz lapjából . Új világ nyílt most meg Jacqueline Kennedy előtt SUNDAY TELEGRAPH „A legrosszabb dolog, ami egy embert érhet, az, ha hírességgé válik — mondotta a mintegy 500 millió dolláros vagyonnal rendelkező Aristoteles Onassis. — „Olyan, mintha a nyilvánosság előtt meztelenül járkálna és bármilyen jó testi felépítésű is, nevetségessé válik.” Onassis a jelenkori mitológia része; rövidlátó, faragatlan, a föld alól előbújt teremtmény, aki egy fillér nélkül került ki az egyik szmirnai gettóból, hogy nagyobb kereskedelmi flottát építsen ki, mint amilyennel a legtöbb nemzet rendelkezik; aki megvásárolta a montecarlói kaszinót, és aki a görög „Olympic” Repülőtársaságnak — a néhány nem szubvencionált repülőgép-társaság egyikének — tulajdonosa. A szervezési emberek konzervatív üzleti világában Onassis egyike az utolsó iparmágnásoknak. Arra figyelmezteti az őt felkereső újságírókat, hogy ideje napi 200 000 dollárt ér. Mintegy 3000 embert foglalkoztat hajóinak fedélzetén és különböző irodáiban, amelyekben ritkán jelenik meg. Onassisnak még titkára sincs és kartotékokat sem vezet — bonyolult hajózási birodalma irányításában kizárólag emlékezőtehetségére és saját megítélésére támaszkodik. Az egyetlen adat, amely nincs „Ari” kisujjában — saját vagyonának értéke, amely a becslések szerint 200—500 millió dollár között mozog. Van egy villája Monte- Carlóban, háza Párizsban (XVIIII. századbeli falburkolattal és XV. Lajos korabeli bútorzattal, birtoka Montevideóban, háza Athén egyik divatos villanegyedében, jachtja, amely a Christina nevet viseli és 600 acre kiterjedésű szigete (a Scorpios-sziget) a Jón-tengeren, ahol Knosszosz krétai palotájának másolatát építi fel. Valamennyi házában nagy létszámú személyzet és drága bútor, a szekrények tele vannak öltönyökkel és más ruházati cikkekkel és így Onassisnak ritkán kell bőrönddel utaznia. Azok, akik már élvezték Onassis vendéglátását, kijelentik, hogy „nagyon kedves ember” is, aki, ellentétben a nagyon gazdag emberekkel , odaadó figyelemmel kíséri mások szavait. Üzleti riválisai nem osztják ezt a véleményt, és egyikük közülük kijelentette, hogy Onassis valamiféle szőrös pókra emlékezteti. Sok híres emberrel volt már kapcsolata. Vannak nála gazdagabb emberek is, akik sohasem tettek körutazást a görög szigeteken Jackie Kennedyvel, sohasem karolták át Elizabeth Taylort a párizsi Lidóban, sohasem fogadták Greta Garbót rezesbandával Monte-Carlóban, sohasem törték össze a cserepeket egy athéni kiskocsmában Melina Mercourival, sohasem adtak több száz dolláros borravalót egy zenekar karmesterének, hogy Maria Callas szeszélyét kielégítve, órákon át tangókat játszszék. (Egyébként Callasnak, aki az utóbbi kilenc évben a leghosszabb ideig volt Onassis partnernője, ugyanabban a párizsi épületben van lakása, mint Onassisnak.) Amikor Onassis hírességek után vadászik, csak a legnagyobb vadak érdeklik. Csalétke a „Christina” tengerjáró hajó, amely valamilyen XVIII. századbeli francia kastélyra emlékeztet. A hajón óriási, faborítású vendégkabinok, csodálatos, márványlapokkal borított fürdőszobák, lazúrkőből készült kandallók vannak és a mozaik padlós táncterem úszómedencévé alakítható át. A hajónak 40 főnyi legénysége, francia szakácsa és elsőrendű „borpincéje” van. Onassisra serkentően hat heves, szinte rögeszmeszerű versengése Stavros Niarchossal, a másik görög hajómágnással. A hajózási dinasztiák e két vezetője húsz éven keresztül szorgosan igyekezett elvágni egymás nyakát. A furcsa a dologban az, hogy mindketten Stavros Livanos görög hajómágnás lányait vették feleségül. Görögországban a sógorok általában olyan közel állnak egymáshoz, mint a vértestvérek. Ehelyett azonban e két ember között homéroszi méreteket öltött ellenségeskedés alakult ki. Ez a vetélkedés olyan nevetségesen szélsőségessé vált, hogy Livanos egy ízben megjegyezte: lányaim két gyermekhez mentek feleségül. Az egyetlen magyarázat arra, hogy Niarchos 106 000 tonnás tartályhajót építtetett — az, hogy Onassis akkori legnagyobb tartályhajója 105 000 tonnás volt. Amikor Niarchos megvásárolta a „Creole” nevű 700 tonnás, három árbocos hajót, Onassis rálicitált az 1600 tonnás „Christiná”val. Amikor Niarchos 8 millió dollárt ruházott be Salamis szigetén egy hajógyárba, Onassis 30 millió dollárt fektetett be a görög Olympic Repülőtársaságba. Amikor Onassis 16 éves lánya megkérdezte: „Apu, miért nincs neked olyan szigeted, mint Stavros bácsinak?” — azonnal megvásárolta a Scorpios-szigetet. Onassis és Niarchos ritkán találkozik egymással. Amikor megkértem Niarchost, beszéljen sógoráról, dühösen így kiáltott fel: „Onassis? Onassis? Ismerem a nevet, de nem ismerem az embert és nem is akarom ismerni.” Akárcsak két ellenséges kormány államfői, ők ketten titkos aktákat vezetnek egymásról, kezdve olyan kérdésektől, mint az üzleti tevékenység, egészen egymás egészségi állapotáig. Onassis úgynevezett „Góliát-komplexumban” szenved. Kényszert érez arra, hogy összeakaszkodjék azokkal, akik nagyobbak nála. Harcolt az amerikai kormánnyal, a világ olajérdekeltségeivel, a perui haditengerészettel, a monacói hercegséggel, és minden egyes csatából súlyos húzódásokkal került ki. A legnagyobb szerencse a júniusi arab—izraeli háború idején érte, amelynek következtében lezárták a Szuezi-csatornát. Onassis azt állította, hogy számított erre és 300 000 tonna űrtartalmú ihajótérrel rendelkezett. Az olajszállítás fuvardíja tonnánként 5 dollárról 18 dollára szökött fel. Elég előrelátó volt ahhoz is, hogy hajóit különböző lobogók alatt futtassa, s ennek érdekében személy szerint részt vett a görög tengerhajózási törvény megfogalmazásában. 1947-ben a hét végét régi barátjával, Edward Stettinius volt külügyminiszterrel töltötte. „Stettinius szentimentális hangulatban volt — emlékszik vissza Onassis —, és kijelentette ma: a jaltai értekezletről hazatérőben megszakította útját Libériában és azt tapasztalta, hogy ő az első amerikai államférfi, aki valaha is ebbe az országba látogatott. Megígérte, hogy tesz valamit Libéria gazdasági életének érdekében.” „Ön igen vállalkozó szellemű — mondotta nekem —, miért nem gondolkodik el azon, hogy miként segíthetnék a libériaiaknak abban, hogy dollárhoz jussanak?” „Legközelebb, amikor találkoztam vele, kijelentettem: Figyeljen ide. Mi minden kártyánkat Panamára tesszük fel. Miért nem közöljük libériai barátainkkal, rajtuk múlik, hogy rájuk is tegyünk néhány kártyát?” „Nos, ezt is tettük. Némi módosítással lemásoltuk a panamai hajózási törvényeket. Ezután Stettinius elküldte Bull Halsey admirálist a Standard Oil tengerészeti osztályának vezetőjéhez, aki Halseyt félistennek tekintette. Futtasson néhány átkozott hajót az átkozott libériai lobogó alatt, mondotta Halsey, s ezzel az ügy el volt intézve.” „Ari”, miután eladta monacói érdekeltségeit és bálnavadász flottáját, most több időt szentelhet új terveinek, így például szigetének. Felkérte az építészeket, hogy szigetén lejtőket és ne lépcsőket építsenek, arra a napra gondolva, amikor ő már csak tolókocsiban tud majd közlekedni. Úgy érzi, hogy a nagy vagyon súlyos terhet jelent. 13 éven keresztül propagandafőnöke, az új-zélandi Nigel Neilson segítségével azon fáradozott, hogy megjavítsa a közvéleményben róla alkotott képet. Propagandafőnökének az az elsődleges feladata, hogy megcáfolja a főnökéről terjesztett olyan híreszteléseket, miszerint Onassis a görög junta mögött álló fő hatalom, hogy kereskedelmi flottáját a Vatikán lobogója alá akarja helyezni, és hogy újjá akarja építeni a rhodoszi Koloszszust. ONASSIS ÉS FELESÉGE Újjá akarja építeni a rhodoszi Kolosszust? öt világrész száz lapjából Az idézett lapok a közlés sorrendjében: U. S. NEWS AND WORLD REPORT, amerikai jobboldali hírmagazin NEWSWEEK, amerikai polgári liberális hírmagazin CHICAGO SUN-TIMES, amerikai polgári napilap DIE ZEIT, nyugatnémet konzervatív hetilap SÜDDEUTSCHE ZEITUNG, nyugatnémet polgári liberális napilap DIE WELTWOCHE, svájci polgári liberális hetilap THE TIMES, angol konzervatív napilap OGGI, olasz polgári képes magazin THE SUNDAY TIMES, angol konzervatív vasárnapi lap EUROPEO, olasz polgári képes magazin ZA RUBEZSOM, szovjet külpolitikai hetilap DIE PRESSE, osztrák pártonkívüli polgári napilap MAINICHI DAILY NEWS, japán napilap angol nyelvű kiadása ESPRESSO, olasz képes heti magazin LE MONDE, francia független polgári liberális napilap THE SUNDAY TELEGRAPH, angol konzervatív vasárnapi lap