Magyarország, 1970. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1970-02-22 / 8. szám
A sajtókirály televízió-puccsa DIE&WEUWSCHE Augstein Spiegel-je riadót fújt. Az SPD pártvezetősége méltatlankodott. A hamburgi szociáldemokraták egyik pártkongreszszusán határozottan rendreutasították a polgármestert. Mi történt? Axel Caesar Springer nyugatnémet újságkirály, összesen 13 millió példányban megjelenő újságok cárja, egyedüli tulajdonosa egy újévkor alapított részvénytársaságnak (tőkéje: 76 millió DM, évi forgalma: 1 milliárd DM, 12 000 foglalkoztatott), amelybe szerteágazó és sokrétű konszern ügyleteit koncentrálta . Axel Springer a legnagyobb csendben megegyezett az Észak-német Televízió (NDR) szociáldemokrata intendánsával és Weichmann hamburgi szociáldemokrata polgármesterrel, hogy 45 százalékban részesedik a „Studio Hamburg Atelierbetriebsgesellschaft m. b. H.” vállalkozásban, amely televíziós filmek előállításával foglalkozik. Amikor Springer bekapcsolódik ebbe a vállalkozásba, azt reméli, hogy végre elérheti célját, amelyre már oly régen fáradhatatlanul, de eddig sikertelenül törekszik. Évek óta a rendelkezésére álló hatalmas anyagi eszközökkel nagyszabású kampányt folytat egy magánjellegű televízió felállítása érdekében. A szocs.-, aenokrata irányítás alatt álló szövetségi kormány létrejöttével ez a kampány kilátástalanná vált. Az SPD ugyanis számos párthatározatban leszögezte, hogy a televíziót óvni kell a magánjellegű befolyásoktól. Az adott körülmények között tehát a terjeszkedésre vágyó sajtómár kénytelen volt változtatni taktikáján. Springer most a televíziós filmek gyártására fordítja figyelmét, amelyeket részben az állami televíziónak ad el, másrészt pedig (hosszútávra sokkal fontosabb) célja az, hogy a filmeket a „tv-kazetták” új formájában hozza forgalomba. Új amerikai és japán találmányok lehetővé teszik ugyanis, hogy a tv-készülék tulajdonosa egy kiegészítő berendezés segítségével ezeket a kazettafilmeket otthonában a képernyőre varázsolja, és ezzel függetlenné váljék az állami televízió műsorától. Azzal, hogy Springer él a lehetőséggel, reméli, hogy közvetve alááshatja az állami tv-monopóliumot, amelyet közvetlen támadással már nem tudott gyengíteni. Ezzel pedig új lehetőséget kap nemcsak a pénzkeresésre, hanem mindenekelőtt a közvélemény formálására. Ezért támadja új törekvéseit a Spiegel és a bonni, valamint a hamburgi SPD-vezetés. Rudolf Augstein, Springer konkurrense, elismerte róla, hogy „valamennyi újság és folyóirat kiadója közül neki van legjobb érzéke ahhoz, mivel lehet nagyobb példányszámot elérni, és zseniális szervezési tehetséggel rendelkezik”. Amikor azonban Augstein ugyanakkor „Nyugat-Németország legfontosabb monopolkapitalistájának” is bélyegzi Springert, akkor ez alatt sok mindenre gondol, nemcsak a Springer ellenőrzése alatt álló milliós értékekre. Az általa kifejtett ellenőrzés ugyanis lényegesen számottevőbb, mint az üzleti siker. A siker mögött nem csupán egy minden hájjal megkent tőkés áll, hanem politikai elgondolások egész sora is. S Axel Caesar Springert éppen ezért tekintik veszélyesnek. Problémává — mégpedig politikai problémává — teszik Springert azok az elgondolások, amelyeknek szolgálatába tőkéjét és vitathatatlan üzleti érzékét állítja. Neki nem elég, hogy újságokat ad tó (és holnap televíziós filmeket gyárt), amelyeket mint a cukrot vásárolnak. Ezek a lapok az ő elképzelései szerint egy üzenet hordozói. Ha alaposabban megvizsgáljuk a Springer-újságok gyakorlatát, akkor a legártalmatlanabb jelszavak mögül is kikandikál a lóláb. Ezek a lapok ugyanis egyáltalán nem korlátozódnak arra, hogy csupán a vezércikkekben közöljék kiadójuk nézeteit. Nemcsak nézeteket terjesztenek, hanem manipulálják is a híreket. Az ügyes publicisztika minden eszközével azt a képet festik a Német Szövetségi Köztársaság polgárai számára, amelyet Axel Springer realitásként szeretne elfogadtatni az olvasóval: olyan világot, amelyben gonosz kommunisták, jó konzervatívok, naív szocialisták vagy liberálisok élnek, akik „gyáva opportunizmusból téli politikai kiárusítást rendeznek olcsó árakon.” Springer sohasem ismerte el az újságírásnak azt a régi alapelvét, hogy a tények szentek. Amikor tíz évvel ezelőtt Berlinben egy ízben a szemére hánytam, hogy lapjainak hírszolgálata az NDK-ról ijesztően egyoldalú és egyáltalán semmiféle képet sem nyújt a rendszer valódi teljesítményeiről, ártatlanul nézett rám és mosolyogva megjegyezte, hogy ezt épp olyan jól tudja, mint én —, de végül is ő a politikát alakítja és a lényeg az, hogy a jelentések milyen hatást érnek el az olvasók széles tömegeinél. Akkoriban azt a meggyőződést igyekezett átplántálni olvasóiba, hogy a „zóna” rendszere összeomlás előtt áll. Most pedig a Brandt-kormányban nyilvánvalóan „Németország hanyatlásának” megvalósítóját látja. Axel Springer, a milliomos, az idén lesz 58 éves. Elszánt, alattomos, kíméletlen ellenfél, ha valaki útját állja. Nem csoda tehát, ha a szociáldemokratákat nyugtalanítja a kilátás, hogy ez az ellenzékiség a jövőben a nyomtatott betűn kívül a tv-képernyőjén is opponál, és igyekszik manipulálni a közvéleményt. Nem tudtak azonban rájönni arra mindeddig, miképpen lehetne megakadályozni Springert abban, hogy a képernyőn keresztül is szóljon a közönséghez. AXEL CAESAR SPRINGER „Elszánt, alattomos, kíméletlen" Nehéz idők járnak az indiai maharadzsákra JMTERNAnOXU. 3HCcralb ^Tribune Published with Th« H«w lfcfk Thu«» and Th« W*shm*ton Pott Az Air India, az indiai repülőtársaság hirdetései egy potrohos maharadzsát ábrázolnak, mint az ország vendégszeretetének megtestesítőjét. Az igazi maharadzsák azonban úgy érzik, hogy saját hazájuk egyre kevésbé barátságos irántuk, s szembe kell nézniük azzal a ténnyel, hogy a kormány csökkenti, vagy talán teljesen meg is vonja tőlük járadékaikat. A „maharadzsa” kifejezés a „nagy király” szavakból származik. Az angol gyarmati birodalom idején a maharadzsák valójában hercegek voltak. Még most is 279-en igénylik maguknak ezt a címet, vagy ennek valamilyen variánsát. Az Indiában lezajló társadalmi átalakulás azonban egyre inkább megfosztja őket előjogaiktól. Indira Gandhi miniszterelnök asszony kijelentette, hogy szembetűnő gazdagságuk és kivételezett helyzetük nem tartható fenn a szegénység, betegség, munkanélküliség és analfabétizmus sújtotta országban. A jelenlegi maharadzsák közvetlen örökösei 562 hercegnek, akik 1947-ben, a függetlenség elérésekor, mintegy 500 000 négyzetmérföld területről mondtak le szerződésileg, ahol 100 millió alattvalójuk élt. Ez szükséges volt ahhoz, hogy India egységes ország lehessen. A hercegek „nyugdíjai” azonban most évi 48 millió rúpiába (6,4 millió dollár) kerülnek a kormányzatnak. Ezen túlmenően a maharadzsákat felmentették mindenféle adófizetés alól, nem vonatkoznak rájuk a korlátozó jellegű behozatali és kiviteli rendelkezések, és a kevesek közé tartoznak, akiknek engedélyezik, hogy külföldön bankszámlájuk legyen. Ingyen kapják a villamosenergiát és a vizet. Az állami kormányzatoknak fegyveres őröket kell biztosítaniuk rezidenciájuk védelmére, és kérésükre fegyveres kíséretükről is gondoskodniuk kell. A baloldal csakúgy, mint a Kongresszus Párt „ifjú törökjei” követelik az ellenszolgáltatás nélküli járadékok megszüntetését. Mohan Dharia, a parlament egyik tagja kijelentette, hogy ezek a járadékok anakronisztikusak és „a maharadzsák arra használják fel a járadékokkal feltöltött kincstáraikat, hogy szavazatokat vásároljanak és korrumpálják az embereket”. Ezzel utalnak a hercegeknél mutatkozó tendenciára, hogy összejátsszanak a jobboldali Swatantra és Jana Sangh pártokkal, amelyek megfogadták, hogy mindent elkövetnek Gandhi asszony kormányának megdöntésére. A miniszterelnök asszony kötelezte magát, hogy a február végén kezdődő háromhónapos költségvetési ülésszak alatt eltörlik a parlamentben a maharadzsák különleges járadékait. Pártjának országos bizottsága és a parlament felsőháza egyaránt határozatot fogadott el a járadékok megszüntetésére vonatkozóan. Magánbeszélgetések során a maharadzsák két lehetőséget látnak az elkerülhetetlen végkifejlet késleltetésére. Időt nyerhetnek például azzal, hogy a Legfelső Bírósághoz fordulnak fellebbezésükkel. Másrészt pedig reményeket fűznek ahhoz, hogy a beterjesztendő törvényjavaslatok nem nyerik el a megkívánt kétharmados többséget. Növekszik az analfabéták száma Die Presse Az ENSZ statisztikája szerint 1967 végén a világ lakossága majdnem három és fél milliárd főt tett ki. Ugyanakkor a világ számos országában a gazdasági fellendülés legfőbb akadálya az analfabétizmus terjedése. Igaz, hogy a teljes analfabéták aránya az elmúlt tíz éven belül a világ lakosságának 44 százalékáról 33 százalékra csökkent, azonban az 1970-es Nemzetközi Nevelési Év kezdetén az UNESCO egyik közlése szerint 750 millió analfabéta él a Földön, ami 50 millió fővel több, mint 10 évvel ezelőtt. A fejlődő országok népesség-robbanása következtében az analfabéták száma évről évre növekszik. MAGYARORSZÁG 1 970 8 15