Magyarország, 1970. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)
1970-10-04 / 40. szám
Az ünnepelt maga azt mondta irodalmi tevékenységéről: mindig csak szórakoztatni akart. Az jósolta: tíz évvel halála után bizonyára senki sem fog már rá emlékezni. Agatha Christie véleménye ez saját magáról. A krimi-írónő egy londoni lapnak adott interjúban vallott így abból az alkalomból, hogy most töltötte be nyolcvanadik életévét. Nemcsak mai páratlan népszerűsége szól vélekedése ellen, hanem műfajának, a kriminek múltja, jelene és talán jövője is. A krimi egy bizonyos fokig úgy hozzátartozik korunkhoz, mint a televízió vagy a rádió. Volt idő, amikor a detektívregények élvezetét szellemi dekadenciának tartották. A felnőttek szemlesütve és szégyenkezve olvasták fél évszázaddal ezelőtt Nick Cartert vagy Fantomast. A krimivel szembeni előítélet sokakban és sokáig élt, tulajdonképpen csak akkor nyugodott meg e sorok írója is, amikor Stettiniusnak a jaltai konferenciáról írt könyvében azt olvasta, hogy Roosevelt amerikai elnök is minden este az ágyban Agatha Christie ponyváit forgatta. .. Természetesen senki sem állíthatja, hogy Agatha Christie egyik legsikerültebb alkotása. A behavazott express, egyenértékű lenne Balzac vagy Thomas Mann műveivel. Nem is akar egyenrangú lenni és annyira más műfajról van szó, hogy az összehasonlítás nem is lehetséges. Agatha Christie olvasótáborát viszont szerte a világban ma kb. 350 millióra becsülik. (A krimit rendszeresen olvasók száma becslések szerint meghaladja a félmilliárdot.) Kezdetben volt a krimi őskora Conan Doyle Sherlock Holmesával és Dr. Watsonával. Ez volt a századforduló idején, amikor a racionális és felviilágosodott gondolkodás vívta nagy csatáját a maradisággal, elsősorban Angliában. Ezért nem véletlen az, hogy Doyle legismertebb könyvében, a Sátán kutyájában kiderül a főszereplőről : nem túlvilági lény, hanem emberkéz által preparált állat. Doyle remekelt a műfajában, kétségtelenül ő számítható a krimi klasszikusának. (Szemben Agatha Christie-vel, aki „csak” a műfaj koronázatlan királynője.) Doyle idejében azonban a krimi még nem nyert polgárjogot, még túl sok volt ellene az előítélet, azért következett visszaesés Nick Carter és Fantomas idején. Meg sem közelítik Doyle színvonalát, az utánuk következőkről nem is beszélve. De aztán jöttek, ahogyan Angliában ma is fájdalmas nosztalgiával mondogatják, a „boldog húszas évek”, amikor Európa kiváltságos része az első világháborút követő „hosszú víkend” szemlélődésében élt. A két világháború közötti két évtized termelte ki a krimi fénykorát megteremtő írókat, Christie, Mignon C. Eberhardt, Eric S. Gardner személyében. (Kétségtelen, hogy a krimi ma népszerűbb, mint a húszas, harmincas években, de bizonyos, hogy a fénykora akkor volt. James Bondot nem lehet összehasonlítani Poirot-val. Bond már az atomkorszak és a hidegháború krimijét képviseli, ahol a technikai eszközök és a politikai szenvedélyek — antikommunizmus! — játsszák a főszerepet, míg Christie Poirot-ja logikával oldja meg a problémákat. „Csak annyi hulla kell, amennyire a cselekmény szempontjából feltétlenül szükség van.”) Agatha Christie nyolcvan évvel ezelőtt született az angol vidéken, abban a környezetben, amelyet leír a táj és a benne élő alakok rajzában. Középpolgári családból származott. Mindmáig, noha már milliók felett rendelkezik, megőrizte az angol polgári szokásokat. Írásainak, hogy úgy mondjuk, alapfilozófiájának két vezérmotívuma van. Az egyik, hogy minden embernek, a legbecsületesebbnek is van valami az életében, amit titkolni akar mások elől, valami olyan vélt vagy tényleges fogyatékosság, aminek következtében az első pillanattól kezdve természetesnek tartjuk, hogy a szereplők mindegyike gyanús lehet. A másik alapelv pedig az, hogy az egyik gonosztett elkövetése (legtöbbször gyilkosság) logikusan magában hordozza egy másiknak, esetleg egy harmadiknak az elkövetését is. Ezért van az, hogy Christie könyveiben két-három gondosan megkomponált és logikusan egymásba fonódó gyilkosságról van szó, szemben — mondjuk — James Bond históriáival. Izgalomban ott szintén nincs hiány, de az emberek néha minden különösebb indok nélkül úgy hullanak, mint az őszi legyek. Agatha Christie nem akart író lenni. Fiatal korában énekesnőnek vagy zongoraművésznőnek készült. Két dolog volt, ami érdeklődését a kriminalisztika felé fordította. Az első világháború idején ápolónőként szolgált a brit expedíciós hadseregnél Franciaországban. Egy hadikórház laboratóriumában került először érintkezésbe a különböző színes üvegekben és fiolákban meghúzódó mérgek világával. Ekkor merült fel benne először az a gondolat, hogy ezekkel a mérgekkel gyilkosságot is lehetne elkövetni. Áldozatait azóta a legtöbbször méreggel öli meg ... (Miként az öreg hölgy születésnapi nyilatkozatában elmondotta, a revolverek és különböző fegyverek világában nemigen ismeri ki magát, a méreg viszont „tiszta, csendes és rendkívül izgalmas valami”.) Egy Max Malavan nevű régészhez ment férjhez, s vele együtt utazott annak idején Irakba. Férje Bagdad mellett az egykori Ninive romjai után kutatott. Az ásatások miatt hosszú hetekig sátortáborban laktak a sivatagban. S ebben az elszigetelt táborban gyilkosság történt! Mint később a rendőrség kiderítette, egyszerű vérbosszú volt csak, de Agatha Christie fantáziáját megragadta a holdfényes sivatagi éjszakák misztikus hangulata .. . Hazatérve Angliába ebből az élményből krimit írt. Több kiadó visszautasította a kéziratot... Csak nagy nehezen sikerült elérnie, hogy megjelenjen a könyv. Óriási sikere lett. Ahogyan első regényének alapja is egy tényleges élmény volt, így egyik fő alakja, Poirot is élt a valóságban, persze nem egészen olyan formában, mint ahogy a könyvekben szerepel. A nagybajuszú, tojásfejű detektív valójában orvos volt egy belga kisvárosban. Christie vele ápolónő korában ismerkedett meg az első világháború idején. Agatha Christie egyszer eltűnt lakásáról és csak napokkal később találták meg egy vidéki kórházban. Az ok: rövid időre elvesztette emlékezőtehetségét. Az írónő népszerűsége minden képzeletet felülmúl. Lelkes olvasóitól napjában több száz levelet kap, a levelezők között államfők és püspökök csakúgy szerepelnek, mint tudósok és iskolásgyerekek. Könyveit több nyelvre fordították le, mint Shakespeare műveit. Színdarabja, az Egérfogó tartja minden idők abszolút világrekordját. A londoni Ambassador Theater minden este zsúfolt nézőtér előtt Anglia Krimit ír 80 év, 80 kötet Meddig él Poirot ? játssza 1952, tehát 18 év óta. Christie úgy nyilatkozott, hogy számára érthetetlen ez a páratlan siker, mert nézete szerint az Egérfogó nem a legjobb munkája. (Ebben valószínűleg igaza is van.) Magáról azt állítja, hogy nem ír könnyen és nem ír szívesen. Pedig rendkívül termékeny volt és a harmincas esztendőkben sokszor három-négy könyve is megjelent, egy évben. Huzamosabb ideje évente csupán egy könyvet ír, már csak azért is, hogy „ne támogassa túlzottan az adóhivatalt, amely a könnyen szerzett pénzt bizonyára elpazarolná”. Szinte lehetetlen felbecsülni az évi jövedelmét, de milliós összegekről beszélnek. Általában a világ leggazdagabb írónőjének tartják. Nem az előkelő londoni klubokban érzi a legjobban magát, ahol pedig mindig szívesen látott vendég, hanem vidéki házában, ahol kertészkedik. Ebben a környezetben élteti legismertebb regényfiguráját, Poirot mesterdetektívet is, aki az alattomos méreggel gyilkolok tetteit mindig a maga „kis agysejtjeivel” leplezi le. Azt a művét, amelyben a belga detektív utoljára lesz a főhős, csak az írónő halála után jelentetik meg. Egyes hírek szerint ebben az utolsó regényében meghal a tisztes, addigra 116 évet megérő Hercule Poirot is. Most Agatha Christie a maga 80. születésnapjára fejezte be a 80. munkáját. Címe: Passenger to Frankfurt — A frankfurti utas. A téma időszerű: repülőgéprablásról szól a könyv. WESSELÉNYI MIKLÓS AZ ÜNNEPELT Gyilkosság a táborban A diplomata tevékenységét csak úgy tudja kifejteni, ha külföldi tartózkodása során nincs kitéve a fogadó állam zaklatásainak és kényszerítő intézkedéseinek. Függetlennek kell tehát lennie a fogadó ország bármilyen befolyásától. Ez a helyzet felel meg tulajdonképpen az államok függetlensége és egyenjogúsága elvének is. Régebben mindezt úgy fejezték ki, hogy a diplomaták „területenkívüliséget” élveznek külföldi megbízatásaik teljesítése idején. Ezt úgy értelmezték, hogy sem a diplomata, sem pedig a diplomáciai képviselet épülete nincs a fogadó ország területén. Újabban azonban ezt a teóriát már nem alkalmazzák, hanem helyébe a diplomáciai mentességet állítják, amit az országok nagy többsége által elfogadott 1961-es bécsi egyezmény is magáévá tesz. Megállapítja: a diplomáciai mentességnek nem személyes előnyöket kell szolgálnia, hanem az a célja, hogy a diplomáciai képviseletek és a V_______________________________________________ DIPLOMÁCIA diplomaták eredményes és akadálytalan tevékenységét biztosítsák általa. A nemzetközi gyakorlat értelmében diplomáciai mentességet, illetve egyéb személyi mentességet élveznek a külföldön tartózkodó államfők és kíséretük, valamint az akkreditált diplomáciai megbízottak és a családjuknak velük közös háztartásban élő tagjai. Nem egységes a nemzetközi gyakorlat a diplomáciai képviseletekhez tartozó személyzet tagjainak mentességét illetően: egyes országokban csak a diplomáciai útlevéllel rendelkező személynek adják meg a teljes mentességet, más országokban azonban a hivatalos külügyi szolgálati útlevelet is ugyanilyen tiszteletben részesítik. Személyes mentességet élveznek még a nemzetközi értekezletekre kiutazó és diplomáciai útlevéllel rendelkező kormánymegbízottak. Többnyire ugyanilyen mentességet biztosítanak a helyi kormány engedélyével átvonuló külföldi katonai alakulatok tagjainak is.