Magyarország, 1971. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-17 / 3. szám

21 MAGYARORSZÁG 1971/3 VIII.A Dreherek három nemzedéke Kőbánya vizéből lett millio­mos. (Minden hektó sörhöz 7 köbméter víz kell.) A család több mint 80 esztendeig élt Magyaror­szágon. Tagjai mégis Bécsbe men­tek szülni, halni. Osztrák állam­polgárok maradtak, külföldön jár­tak iskolába, magyarul nem be­széltek, személyi szolgálatra csak németül tudókat szerződtettek, akár igazgató kellett, akár cseléd. A 22 éves Dreher Antal, már 1863-ban nekifogott álma megvaló­sításának, a kőbányai (ma Halom utca 42. alatti 1-es) telep kiépítésé­nek. A kutak sörhöz kitűnő vizéből volt elég. A malátához szükséges árpa a legolcsóbb gabonaféle volt. Így Dreher minél többet fektetett a gyár föld feletti és föld alatti te­rületének növelésébe, az árpaázta­­tók, erjesztőművek, malátaszérűk, csőhálózatok és gépi berendezések teljesítőképességének gyarapításá­ba, annál nagyobb mértékben nőtt a sör magas vízarányából szárma­zó haszna. A serfőző-dinasztia nemzedékről nemzedékre szálló, két évszázados tapasztalatát ugyancsak jól kama­toztatta Dreher Antal. Gyárának terméke nemcsak mennyiségben, hanem minőségben is uralni kezd­te a piacot. (1873-ban, amikor a gazdasági válság következtében a sörfogyasztás erősen visszaesett — a kisüzemek tucatjával belebuktak a pangásba —, Dreher a többieknél olcsóbban adta a jobb sört, hogy a beszűkült piacról kiszorítsa ver­senytársait, a Részvényserfőzdét és Haggenmacheréket. Kibuktatásuk azonban nem sikerült, mert Hag­genmacher Henrik és Oszkár jól kapaszkodott a malom-vagyonba, ez pedig tömör és megbízható tőke­talapzatnak bizonyult.) Dreher 1869-ben már megszerez­te magának a török piacot, sört ex­portált féltucatnyi európai ország­ba, díjakat, kitüntetéseket nyert Bécsben, Párizsban, Londonban, Amszterdamban, Sydney-ben. Az áruit saját léghűtéses vasúti kocsi­jain szállította már a századforduló előtt, vagyis mindent elért, amit akart, csak egyet nem, hogy ma­gyarországi versenytársait felfalja. Actio Kapital Ami nem ment üzleti erőszakkal, sikerült házasodás révén. A század­­forduló után Dreher Antal fia, Jenő, feleségül veszi Haggenma­­cher Margitot. És ha a cégek még nem is egyesülnek, az érdekeik már közösek. Jókor támasztja egy­másnak a hátát a két dinasztia; a világháború teljesen visszaveti a sörgyártást, nincs nyersanyag, az árpa is kenyérnek kell. Annál job­ban megy a malmoknak. A „Gi­zella” már Haggenmacher-kézen van, s ugyanebben a kézben jó né­hány részvénypakettnyi érdekelt­ség: a Flóra stearingyertya- és szappangyárban, az Első Magyar Gazdasági Gépgyárban, a Drehe­­rekkel közösen a MOKTÁR-ban — ez a legnagyobb takarékpénz­tár —, hat családtaggal a Hungá­ria Nagyszálló Rt.-ben. (Mégis csak hasznát vették a szállodás múltnak.) Persze azért a Drehereket sem kellett félteni. A házasság nélkül sem juttatta volna őket koldusbotra a háború. Emellett nemcsak Jenő nősül „alkotóan”, a család érdeké­ben, hanem testvére, Kitty sem ad­ja kezét egy „szegény, ám tiszta­­szívű” — ahogy azt a limonádé-re­gényekben írják — fiatalembernek, hanem Wünschek úrnak, az akkori Csehország egyik leggazdagabb iparmágnásának. Az „Actio Kapital” jegyében a továbbiak során Dreher Jenő egyik lánya, Lily, dr. Hardy Bélához, a Kereskedelmi Bank igazgatójához ment feleségül. Hardy felveszi a Dreher nevet és mint Hardy-Dre­­her Béla, az Egyesült Dreher-Hag­­genmacher Első Magyar Részvény­serfőzde Rt., mellette, a Magyar Kereskedelmi Bank igazgatóságá­ban dolgozik. Lily nővére nőül megy báró Szalay-Berzeviczy Lászlóhoz, aki­­apja, Berzeviczy Titusz révén — a Pesti Hengermalom Rt.-nek volt az egyik alapítója — malomipari rész­vényes. Az eddigiekkel még nem zárult le az érdek-hymenláncok köre. A ké­sőbbiek során Haggenmacher Hen­rik lánya, Marietta, a likőr és szeszgyáros Gschwindt-fiúhoz ment feleségül, ami által már a Gschwindt-cég sem marakodó ver­senytárs többé, hanem szelíd part­ner a „rövidital” piacon, aminthogy ifjabb Gschwindt Ernő pedig rész­vényese lesz a Részvényserfőzde Rt.-nek. Gitanó — lovagolta Gutai Dreher Jenőt, Kőbánya teljhatal­mú urát, a „sörkirályt”, az időköz­ben megvásárolt 3000 holdas mar­­tonvásári mintagazdaság tulajdono­sát — oda költözött ki, ott is la­kott, onnan járt be Budapestre — már nem érdekelte igazán a gyár. A morózus főnök — soha senki nem látta fekete keménykalap nél­kül, állítólag a szobában is a fején tartotta —, csak péntekenként je­lent meg a kőbányai, várkastély­szerű igazgatósági épületben. Ak­kor is csak egyetlen emberrel, Dá­nos Marcell ügyvezető igazgató­val állt szóba. (Dreher Jenő mind­össze egyetlen egyszer nézett szét a gyártelepen, amikor a 30-as évek­ben a malátagyár három napig égett. Ilyen nagy tüzet még nem látott, arra volt kíváncsi. A kár sem érdekelte, azt a Fonciére és Hermes biztosítók teljes egészében megtérítették.) Dreher a lovakért élt-halt, a ver­senyistálló volt a mindene, s mi­közben a gyár vezetőivel csak akkor állt szóba, ha azokat ő ren­delte magához, a lovászok, zsokék, akármikor rárúghatták az ajtót. (Évtizedeken át tevékenyen részt vett a Magyar Lovaregylet vezeté­sében, s ezerszer jobban ismerte a telivérek egész családfáját, mint akár leghűségesebb cégvezetőit.) Lovai közül 1932-ben a Gutái lovagolta Gitanó Király-díjat, a Little Party pedig nagydíjat nyert. Az egyébként rendkívül zsugori Dreher, kabinetirodai sugalmazás­­ra az összeget a „Kormányzóné Öfőméltósága Nyomorenyhítő Ak­ciójának” adományozta. Két hét múlva — persze a „magyar ipar fejlesztése terén eredményeiért és személyes érdemeiért” — Dreher Jenő urat, a „Kormányzó úr őfő­­méltósága, m. kir. titkos tanácsos­sá”, kegyelmes úrrá nevezte ki. Dreher pedig ezen az egyetlen ese­ten kívül, soha egy lyukas petákot nem adott többé jótékony célra. A munkásfizetéseket is kordában tar­totta. Az átlag a heti 22 pengő volt, pontosan annyi, mint egy hektó sör önköltsége. Egy hordó világosnak viszont 52 pengő volt a gyári ára. A kőbányai kegyelmes ember­kerülő volt. Egyszer valamelyik Festetich­­temetésére volt hivatalos Keszthelyre. Meghívását kitünte­tésnek szánták. Dreher azonban, nehogy öt perccel korábban érkez­zen a szertartásra és kezelnie kell­jen az egybegyűlt főrangúakkal, in­kább megállította az autóját a ba­latoni elágazásnál és ott vesztegelte el az időt. 16 milliós alaptőke A Haggenmacherek 1912-ben Bu­dafokról Kőbányára költöztették a sörgyárukat, mert a régi helyen már nem tudtak továbbterjeszked­ni. De a Dreher—Haggenmacher ,,aranykorszak” nem a Jenő—Mar­git házassággal, nem is a két gyár szomszédságával, hanem a két cég 1933-as fúziója nyomán köszöntött be. November 30-án jegyezték be a cégbíróságon a Dreher—Haggen­macher Első Magyar Részvénysör­főzde Rt.-t 16 millió pengő alaptő­kével. (Ugyanakkor a Magyar Acélnak 2, a Láng Gépgyárnak 1,5 millió volt az alaptőkéje, csupán a Romamurányi 19, és az Egyesült Izzó 21 milliója szárnyalta túl alap­tőkésben a mammut sör-részvény­­társaságot.) Az 1937-es adóhivatali vagyon- és jövedelem-kimutatások szerint, Dreher Jenőnek évi 720 000, a Hag­­genmachereknek: — Henrik, Hen­ri­ké, Oszkár, Oszkárné „csak” évi 550 000 pengő a jövedelme. A Hag­genmacher család személyi, az ipari objektumoktól elkülönített vagyona mintegy 5 millió pengő. Mellesleg: az egymásra következő Haggen­­macher-generációk is svájci állam­polgárok maradtak, de ők legalább annyit megtettek a Magyarországon megkeresett milliók fejében, hogy a 4—5 megtanulandó nyelv közé a magyart is felvették. Drehernél né­mileg „emberségesebb” viszonyba keveredtek a gyáriakkal, a régebbi művezetőkkel még kezet is fogtak. A két cég fúzióját követően a csokoládé és egyéb iparágakat kü­lön részvénytársaságként alakította meg a család. A kereskedelmi tör­vény értelmében ugyanis a tőzsdei forgalomba került részvényeket az eredeti részvénytársaság nem vá­sárolhatta meg. Így azonban a Dre­her—Haggenmacher kettősnek módjában állt megakadályozni, hogy sem az egyik, sem a másik részvénytársaság papírjai ne kerül­hessenek ellentétes érdekűek kezé­be. No de nem ez volt az egyetlen óvintézkedésük arra, hogy az im­már 70 százalékban uralt piacot a kezükben tartsák. Kartellel a teljhatalom Kartellbe léptek a Tószeghyek tulajdonában levő Polgári Serfőző­vel. Maguk között szépen elosztot­ták az eladási területeket, felfalták a kis vidéki serfőzőket, például a pécsi gyárat, ők diktálták az árakat. Amikor pedig a Fővárosi Sörfőző megpróbált kartellen kívül maradva piacot teremteni, szaba­don úszni, a Hazai Bankon keresz­tül rátenyereltek és a Dreherek ebbe a gyárba is betelepedtek. Most aztán már nem volt pardon a viszonteladók számára: vagy megadták az 52 pengőt a sör hek­tójáért vagy áru nélkül maradtak. Hová lett, mivé lett a háború alatt és utána az óriási vagyon? Haggenmacher Henrik, aki 1940- től a belga főkonzuli szerepet is be­töltötte Budapesten, miután 1944- ben nem parírozott a németeknek, nem tárgyalt velük egy repülőgép­­gyár betelepítéséről a kőbányai pincékbe, még mielőtt internálták volna, lelépett Belgiumba. A család többi tagja hazaköltözött Svájcba. Vagyonuk nagyját nem tudták ki­vinni. (Mondani sem kell, hogy a né­metek — tiltakozás ide, tiltakozás oda — a repülőgépgyártást betele­pítették a kőbányai söröspincékbe.) A már korábban elözvegyült Dreher Jenő a budapesti Károlyi utcai palotában várta a háború vé­gét. Cselédsége magára hagyta, s hogy ne éhezzen, kigyalogolt Mar­­tonvásárra, majd néhány hét múl­va visszajött. Látva, hogy számára már nem nő fű, öngyilkos lett egy Károlyi kerti padon. S hogy a kő­bányai gyárat a németek nem tud­ták leszerelni és elvinni, az egyedül a gyár illegális kommunistáinak köszönhető. De ez már más törté­net. (Folytatjuk) NYERGES ÁGNES Vagyonok históriája Sörös­ malmos család A kartell aranyat ér Kegyelmes úr a Király-díjért ! CSOKOLÁDÉREKLÁM öngyilkos lett egy padon

Next