Magyarország, 1972. július-december (9. évfolyam, 27-53. szám)
1972-07-23 / 30. szám
A hazai televíziózás kezdetén, 1958-ban egyetlen női riportere volt a televíziónak: Balogh Mária. Röviddel később új nevet és arcot ismerhettünk meg, Molnár Margitét. Ma hét állandó, hivatalos nevükön: szerkesztő-riportere van a televíziónak. A tvriportereknek tehát ma körülbelül egyharmada nő. (Ezt a szakmát, úgy látszik, egyelőre nem „fenyegeti” az elnőiesedés.) Valamenynyien a politikai adások munkatársai. Bármiféle szereplés a televízióban — korunk egyik nagy karrierje a képernyő előtt ülő milliók szemében. A vágy, legalább egyszer ott lenni, akár néma szereplőként is, körülbelül jelzi és magyarázza azt az áhítatot, ami a képernyőn rendszeresen megjelenőket körülveszi. (Az érem másik oldala, amilyen gyorsan fölemeli, olyan kíméletlen gyorsasággal el is ejti tv-kedvenceit a közönség.) Ma már a televízió olykor elárulja egy-egy munkatársának indulását. Érdekes azonban, hogy az eddig háromszor megrendezett riportert kereső versenyadás nem fedezett fel olyan riporternőt, akinek pályája be is érett volna a képernyőn. Rajtolások Balogh Mária a pécsi, később a pesti rádióstúdióban tanulta a szakmát. („Fél évig kétmondatos híreket kellett írnom. Ma ezt a nagyon hasznos lépcsőfokot nem járatják meg kötelezően a pályakezdőkkel.”) A televízióban először a Lányok-asszonyok műsorriportere volt. Akkor természetesnek tűnt, hogy az első női tv-riporter nő-műsorral kezdi pályáját. Ma a legkeményebb, hogy ne mondjuk, legférfiasabb riportokkal áll elénk hónapról hónapra. Ezek a riportok jelentik az ő igazi műfaját. Ahogy mondja, a vasszag és a gépek otthonról hozott imádata (apja csepeli vasöntő) határozta meg riporteri érdeklődését. Vajek Judit pedagógusnak készült, s először csak külső munkatársként dolgozott a tv gyermekosztályán. Külsőként riporterkedett hosszú ideig a Tv- Híradóban is. Kilenc éve dolgozik a televízióban. Gál Jolán rádióbemondóként kezdte, hírszerkesztőként folytatta és némi „krónikás” múlt után jutott el a kamerák elé. Poór Klára is bemondóként indult a pályán, de erre már bizonyára kevesen emlékeznek. Talán az egyik legnehezebb dolog ezen a pályán: megtalálni az egyéniségnek legmegfelelőbb műfajt. (Ennek előfeltétele persze elsősorban, hogy legyen egyéniség!) Felismerni a saját korlátokat. Mert a lehetőségek olyan csábítóak, hogy csak annak nem jelentenek egyszersmind csapdát is, aki időben fölismeri önmaga adottságait, pontosan tudja, mit akar és mit tud. Szegvári Katalint sportriporterként fedezték fel a „Pályabelépő” címmel meghirdetett sportriporteri „toborzón”. A sport nem vonzotta, de riporter akart lenni. Szerkesztő-gyakornok lett „A Hét”-nél. És akkor olyasvalamire határozta el magát, ami addig egyetlen pályakezdő tv-riporternek sem jutott eszébe. Riporterei vannak a televíziónak, riporterképzése nincs. A pályakezdőt bedobják a mélyvízbe, küszködésének mi, nézők vagyunk a tanúi. Szegvári Katalin egy teljes évig Balogh Mária mellé szegődött „magántanulónak”. Elkísérte a helyszíni szemlékre, ott volt a riportok előkészítésénél, részt vett a forgatásokon, még a vágószobába is beült minden alkalommal. Meg akarta tanulni a szakmát. (Balogh Mária: „Egy idő után Katival is megírattam a forgatókönyvet, összehasonlítottuk azzal, amit én írtam, és mindent megbeszéltünk.” Szegvári Katalin: „Maritól tanácsot kérhettem első önálló riportjaimhoz is. Az első élő riportomat végigszurkolta a rendezői szobában.”) A tanítómester bölcsessége óvta meg a fiatal riporternőt attól is, hogy egyéniségétől, riporteri feladatától idegen szerepet vállaljon, színészi előadásmódot kívánó szöveg felmondását egy színes adásban, amelynek riportere volt. Ebben a szakmában tudni kell, hogy mit nem szabad. Pedig nehéz bármilyen szereplési lehetőségnek ellenállni, nehéz felismerni, mi az, ami a vadhajtások burjánzását segíti elő. Balogh Mária és Szegvári Katalin példája mindenesetre meggyőz arról, hogy az a jelölt, aki nemcsak szerepelni akar a képernyőn, hanem meg is akarja tanulni a szakmát, megtalálja a módját. Teljesítmények Amikor a riporternő friss mosollyal, üdén és csinosan néz ránk a képernyőről, mindent inkább hinnénk, mint azt, hogy halálosan fáradt. A riporteri feladatok menynyiségében teljes az egyenjogúság. A Tv-Híradó riporternőinek, férfikollégáikhoz hasonlóan egy hónapban tizennégy eseményről kell riportot készíteniük. Ez az alapkövetelmény. Annyit jelent ez, hogy minden második napra készen kell állni egy anyaggal. Ha csak eseményről kell hírt adniuk, az a könnyebb. De megtörténik, hogy háromnapos munka fekszik egy néhány perces híradó-riportban. A többi rovatban dolgozó riporternők negyedévi műsorátlaga meghaladja a tízet. Ennek egy részében a riporter a szerkesztői feladatokat is ellátja; a riport előkészítése, a forgatókönyv megírása, a forgatás, majd a vágás — ez utóbbi gyakran éjszaka, amikor éppen van üres vágószoba —, mind-mind a riporter-szerkesztő feladata. Napok, hetek munkája. Egy félórás élő adást két-három heti munka előz meg. (Balogh Mária: „Az a harminc perc — egy fél év az idegek életéből. Az élőadás után soha nem tudok azonnal hazamenni, bármilyen késő van. Ki kell járnom magamból az őrült feszültséget. Mégis, az élő adás a szerelmem.”) A feladatok kvalitásában ma már szinte teljesen egyenjogúsági alapon történik a munkamegosztás női és férfiriporterek között. Vagy másfél éve Balogh Mária beugrása és sikere „A Hét” műsorvezetői posztján utat tört a női riportereknek az addig „férfiasított” programban. Szegvári Katalint nemrég a „Jó estét, Magyarország”-ban láttuk kollégái társaságában. Vajek Judit a közelmúltban Irakból tudósított esténként, filmes anyaggal, ami tudvalévően nagyon kemény, „férfias” munka. És női riporter nevéhez fűződik a televízió egyik legharcosabb, legkarakánabb riportműsora, az „Ebédszünet”, Balogh Máriáéhoz. A tv-riporternőnek nemcsak a rátermettsége hat a képernyőn, külső megjelenése is. (Vajek Judit: „Ebből a szempontból nehezebb a női riportereknek. Egy férfiról azt mondják, elég, ha egy fokkal szebb az ördögnél. A nőnek vigyáznia kell a legapróbb külsőségre is. Aki nem tudja elfogadtatni magát a nézőkkel, azt a levelek özöne lesöpri a képernyőről.”) Bármilyen értékes legyen is a riport, olyan külsődleges dolog, mint például egy rossz frizura, vagy a helyzetihez nem illő ruhadarab, már ítélkezésre indítja a nézőt. Tapasztaltuk, milyen kegyetlenül visszájára fordítja a hatást, ha a néző úgy érzi, a riporternő sztár akar lenni, ahelyett, hogy riporter maradna. Közvélemény Korábban az OKISZ Labor ruháit viselték riporterneink. Vagy illett az egyéniségükhöz, vagy nem. Jelenleg havonta ezer forint ruhapénzzel járul hozzá a televízió a ruhaigényes foglalkozás gondjainak megoldásához. (Vajek Judit: „Egyszer talán majd arra is lesz mód, hogy a riporterek ne csak a beszédtechnika elsajátításához kapjanak segítséget, ha éppen jut idejük eljárni az órákra, hanem mozgáskultúrát is tanulhassanak.”) Képernyő Riporternő Mit kell tudni ? Siker, egyéniség Milyennek látja a néző a tvriporternőket? (Az itt következők próbája egy kis magán-közvéleménykutatás volt.) Balogh Mária az a riporter, akit sohasem a szenzáció, a feltűnés érdekel, hanem az igazság. Ezért keltenek feltűnést a riportjai. Vitázó, mélyre ásó, feltáró alkat. Nem regisztrál, hanem kutat. Népszerű, mert nem népszerű akar lenni, hanem segíteni akar. Nem hagyja magát eltéríteni kitérő válaszokkal a még oly „rázós” témákban sem. Ha valamit elkezd, annak a végére is jár. Határozott, nyugodt és logikus, de mindig érezni, hogy nagyon az ő ügye, nagyon szenvedélyesen benne van abban, amit elénk tár. Egyéniség. Pontosan ismeri önmagát, biztos, hogy sohasem lehetne alkatától idegen, stílustalan „szerepekre” bízni. Úgy nőies, hogy soha nem feltűnően nő — természetesen az. Bizalommal tart vele a néző. Hisz neki. Az ő riporteri stílusához legközelebb a Szegvári Kataliné áll. Kezdő létére a legkevésbé sem ijedős, ha utána kell járnia az igazságnak. Stílusa még nem egészen az övé, de az már biztos, hogy vele a problémákra rámenő riporterrel lesz gazdagabb a televízió. És ilyen szempontból egyáltalán nem nőies Vajek Judit sem. A híradó eleve informatív jellegű, kis műfajában is ki tudta alakítani a maga stílusát: amolyan „híradó-glossza” megteremtésével kritikai hangvételű riportjaiban. Molnár Margit a legnőiesebb riporternő. Az ő megjelenése árul el a legtöbbet az éppen időszerű divatból. Az egyetlen, aki tipikusan női témákkal foglalkozik. Riportalanyaival rendkívül udvarias, soha nem szorítja sarokba őket, nem „rákérdez”, hanem érdeklődik. Függetlenül attól, hogy divatbemutatót közvetít vagy a kismamák helyzetének megkönnyítéséről érdeklődik az illetékesektől, nemegyszer olyan érzése támad a nézőnek, hogy cseveg. Lágy, kicsit meghatott hangon. Poór Klára informál. Kérdései pontosak — három nyelven, amit kitűnően beszél —, de sohasem árulnak el túl nagy kíváncsiságot. Nagyon sokféle témához nyúlt, a könnyűzenétől a külpolitikáig, de még nem győzött meg arról minket, hogy valami igazán, nagyon komolyan érdekelné. Talán emiatt érezzük mindig kicsit kívülállónak, szenvtelennek. A riporternő a képernyőn nem „kedves színfolt”. Akit szeretünk látni, azt mindenekelőtt riporteri erényeiért, mondanivalójának érdekességéért, szakmája szenvedélyes műveléséért szeretjük. BÁRSONY ÉVA EBÉDSZÜNET - BALOGH MÁRIÁVAL Vitázó, feltáró alkat MAGYARORSZÁG 1972/30