Magyarország, 1976. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)
1976-07-04 / 27. szám
Közel-Kelet Moszkvából nézve Következetes politika Libanon körül Az SZKP XXV. kongresszusán, ahol a felszólalásra jelentkezett szovjet delegátusok egyharmada kapott szót, a külföldi delegációvezetők mintegy fele mondhatta el üdvözlő beszédét magában a Kongresszusi Palotában, március 1-én és 2-án sajátos kettősségre figyelhettek fel a tudósítók. Irak és Szíria elsején két iraki felszólalás is elhangzott: előbb az Iraki KP KB első titkára, majd az Iraki Baathpárt egyik vezetőségi tagja lépett a szónoki emelvényre. Március 2- án két szíriai felszólalás hallgatói lehettünk: előbb a szíriai Baathpárt főtitkárhelyettese, majd a Szíriai KP egyik PB-tagja emelkedett szólásra. Az idei szovjet „látogatási diplomáciában” is megőrizte ez a két közel-keleti ország kivételes helyzetét: Alekszej Koszigin miniszterelnök május 29. és június 1. között Irakban tett hivatalos baráti látogatást, majd Bagdadból egyenesen Damaszkuszba repült, ugyancsak háromnapos hivatalos baráti látogatásra. Minthogy Irak és Szíria viszonya a libanoni fejlemények kapcsán nagyobb érdeklődésre tarthat számot, egy hónap távlatából is érdemes az akkor elhangzottakra emlékeztetni. Az iraki fővárosban május 30- án lezajlott Koszigin-Bakr találkozó kommünikéje szerint a felek hangsúlyozták „az arab országok és népek egysége erősítésének szükségességét az izraeli agresszió következményeinek mielőbbi felszámolása, az igazságos és tartós közel-keleti béke megteremtése érdekében”. Az antiimperialista arab egység és az ellene szőtt összeesküvések témája dominál Koszigin június 1-i bagdadi tévényilatkozatában is: „Arab földek izraeli megszállása, a Palesztinai arab nép megfosztása törvényes nemzeti jogaitól — megfelel az imperializmushosszú távú terveinek, nevezetesen, hogy ellenőrzése alá vonja a világnak ezt a térségét, roppant olajkészleteit és fontos stratégiai pozícióit... Az imperializmus és cinkosai ezért minden erejükkel azon vannak, hogy aláaknázzák a haladó rendszereket, igyekeznek egymással szembeállítani őket, megakadályozni a hazafias erők tömörülését az arab világban, megbontani a Szovjetunió és az arab országok baráti viszonyát és együttműködését.” A látogatás végeztével kiadott szovjet—iraki közös közlemény szerint „a Szovjetunió és Irak továbbra is munkálkodni fog azon, hogy mielőbb megszűnjék a vérontás Libanonban, hogy Libanon megőrizze integritását, szuverenitását és függetlenségét, hogy az agresszióval szemben álló erők még összeforrottabban és erősebben kerüljenek ki a libanoni válságból. A felek megerősítik, hogy a libanoni válság pozitív megoldása elérhető maga a libanoni nép által.” A szoros fordítás egyfelől rávilágít arra, hogy az első mondatban az „agresszió” szónak nincs jelzője (milyen agresszió?), másfelől, hogy a második mondatban nem szerepel a „csak” szó („csak maga a libanoni nép által”). K. Gervandov és P. Gyemcsenko, a Pravda damaszkuszi különtudósítói — nevükkel később még találkozunk —, a szíriai Kosziginlátogatást bevezető június 1-i „előzetesükben” gazdagon illusztrálják a Szovjetunió és Szíria gazdasági együttműködését, a Szíriai belpolitikai fejlődés haladó elemeit, a Szíriai—Szovjet Baráti Társaság aktivitását, majd az Al- Baathból vett idézettel zárják cikküket: „Szíria és a Szovjetunió viszonya stratégiai elveken épül és hosszú távú jellegű.” (A „stratégiai” jelző ebben az értelemben úgy is felfogható, mint utalás a legalapvetőbb kérdésekben fennálló egyetértésre, amely nem zár ki eltérő taktikai megközelítéseket.) A szovjet kormányfő tiszteletére adott június 2-i vacsorán a libanoni kérdésről pohárköszöntőjében a szovjet vendég így fogalmazott: „Mi azoknak a libanoni erőknek az oldalán vagyunk, amelyek a nemzeti egység eléréséért és a Libanoni Köztársaság integritásának megőrzéséért, a vérontás beszüntetéséért és a jelenlegi válság békés eszközökkel, a libanoni nép alapvető érdekeivel összhangban történő rendezéséért harcolnak.” Jordánia és Szíria Június 17-től Moszkva látta vendégül Husszein jordániai uralkodót, aki 1967 októberében járt utoljára a Szovjetunióban. A szovjet sajtó a látogatás alkalmából rámutatott, hogy Jordánia az utóbbi időben mind aktívabb szerepet tölt be az arab népek egységének erősítésében, a cionizmus és a neokolonializmus ellen vívott harcokban. A Za Rubezsom e politikai irányvonal kifejeződését egyebek között abban látta, hogy Jordánia kezdi mind határozottabban erősíteni kapcsolatait a haladó arab országokkal, valamint a szocialista országokkal. A Hasemita Királyság uralkodója Moszkvában figyelemreméltó dolgokat mondott a jordániai— szíriai viszonyról: „Amellett, hogy jó előrehaladást értünk el saját erőink gyarapításában, szíriai testvéreinkkel együtt hozzáláttunk a dolgok egy minőségileg új helyzetének kialakításához ... A Szíria és Jordánia között most megvalósuló lépés-koordinációnak és integrációnak végeredményben el kell vezetnie természetes történelmi kapcsolatainak megszilárdításához ... Teljes mértékben támogatjuk Szíriát humánus nemzeti erőfeszítéseiben, amelyeket a testvéri Libanonban fejt ki az ottani tragédia kezdete óta ... Meggyőződésünk, hogy Szíria egy szenynyes összeesküvés ellen lép fel, amely a libanoni nép egységének megbontására, Libanon szétdarabolására irányul, s amely veszélyezteti ennek az országnak a biztonságát és függetlenségét. Nyilvánvaló, hogy ennek az összeesküvésnek a következményei meszsze túlnyúlnak Libanon határain.” Ha mindezek utána szovjet megítélés evolúcióját akarjuk megvizsgálni egy dinamikusan változó helyzetben, sokkal több tényezőt kell figyelembe venni és semmi esetre nem elhamarkodottam Méghozzá igen ellentmondásosan fejlődő tényezőket, amelyekkel kapcsolatban nemigen támaszkodhatunk kommentáló elemekre, csupán tényközlésre, az állásfoglalások tolmácsolásának mikéntjére, a források szelektív megválasztására. Ha a moszkvai Pravda júniusi számait átlapozzuk, mindjárt szembeötlő, hogy a libanoni téma a TASZSZ-é, a szovjet hírügynökségé. Jóllehet a vezető szovjet lapnak Gervandov immár bejrúti különtudósítója, ő csak a hónap második felében jelentkezik, összesen három-négy rövid tudósítással, miközben a TASZSZ mindennap öt-hat libanoni tárgyú jelentéssel szerepelt a Pravdában, a külpolitikai rovat vezető helyén. Egyetlen szerzői kommentárt hoz a lap a hónap utolsó hetéig, a már említett Gyemcsenko tollából — elsősorban a libanoni válság társadalmi hátteréről. A heti nemzetközi szemlékben is csak a helyzet legáltalánosabb jegyei tükröződnek. Az elemzési alapul szolgáló TASZSZ-jelentések állandó mozzanata a nyugati hatalmak és Izrael folyamatos libanoni beavatkozásának érzékeltetése. Ugyancsak állandó elem, hogy Szarkisz, az ország törvényesen megválasztott új elnöke nem láthat hozzá kötelezettségei teljesítéséhez és a rendezés hatékony előmozdításához, mert Frangio volt elnök nem hajlandó távozni. Első ízben június 5-én, damaszkuszi keltezésű hírben jelzi a TASZSZ: „A szíriai sajtó beszámol arról, hogy a szíriai fegyveres erők egyes alegységei Libanon területén vannak.” Szíriai lapokat idéz, amelyek szerint Szíria nemzeti kötelességét teljesíti a testvéri országok iránt, s humánus együttérzés vezérli „az arab testvérek közötti vérontás áldozataival szemben”. A TASZSZ ekkor a normalizálódást emeli ki. Változó helyzetben június 7-én a TASZSZ beszámol arról, hogy a libanoni jobboldali erők vezetése katonai támogatást szándékozik kérni Franciaországtól — a kereszténylakta területek ellenőrzésére —, s hogy a francia deszantműveletekre egy libanoni kikötőt előkészítenek. (Előzőleg a TASZSZ ismertette Kadhafi és Bumedien elutasító állásfoglalásait.) Ugyanekkor szíriai hivatalos forrásokra hivatkozva közli a TASZSZ, hogy „jelentéktelen szíriai csapatkontingensek” „hivatalos hatóságoktól eredő kérésre” léptek Libanon területére. Hozzátette, hogy magában Bejrútban összetűzésekre került sor „szíriai alegységek és ellenzéki erők között”. Június 8-tól a TASZSZ átveszi a palesztinai hírügynökség jelentéseit a szíriai csapatok „támadásairól”, majd azok „megállításáról”. A június 10-i Pravdában lát napvilágot az ismert TASZSZ- nyilatkozat, amely „minden államot” felhív, tartózkodjék olyan akcióktól, amelyek ellentétben állnak Libanon függetlensége, szuverenitása, területi épsége tiszteletben tartásának elveivel. Ugyanakkor a TASZSZ-nyilatkozat továbbra is első követelményként említi a libanoni vérontás beszüntetését. Június 11-én rövid bagdadi jelentés közli, hogy iraki egységek ünnepélyes búcsúztatás után „elindultak, hogy elfoglalják állásaikat az arab fronton és teljesítsék nemzeti kötelességüket”. A szíriai külügyminiszter Damaszkuszban tájékoztatja az arab nagyköveteket a szíriai határ felé irányuló iraki csapatmozdulatokról és „kétségét fejezi ki az ilyen akciók céljait illetően, az adott veszélyes helyzetben”. Június 13-án közli a TASZSZ Jasszer Arafat nyilatkozatát: „A PFSZ és Szíria viszonya továbbra is szilárd, bármennyire igyekezzenek is az amerikai imperializmus és a cionizmus ügynökei elérni, hogy arab fegyverek szegeződjenek reánk és libanoni testvéreinkre.” Június 15-től a TASZSZ azt is jelzi, hogy szíriai tüzérség lövi a libanoni nemzeti-hazafias erők állásait, ugyanakkor Szíria támogatja az Arab Liga Tanácsának libanoni tárgyú döntéseit. Június 17-én a Pravdában egyenlő terjedelmű bagdadi és damaszkuszi TASZSZ-jelentés ismerteti az iraki—szíriai emlékirat- és jegyzékváltást az iraki csapatok Szíria területére lépése tárgyában. PIHITYI SÁNDOR HUSSZEIN, JORDÁNIA KIRÁLYA PODGORNIJ KÍSÉRETÉBEN „Hogy mielőbb megszűnjék a vérontás Libanonban” MAGYARORSZÁG ______________19 76 27