Magyarország, 1978. január-június (15. évfolyam, 1-26. szám)

1978-03-19 / 12. szám

Sport „A futball bűvölete” Egy szociológus tanulmánya Üzlet, mítosz, rítus és szimbólum ,,A futball iránti lelkesedés visz­­szatükrözi a társadalom vágyako­zását az irracionális dolgok, illet­ve a mítoszok után. A kettő nem feltétlenül ugyanaz. Egy izgalmas és szép futballmérkőzés utáni vagy fölösleges álom. De talán a fölös­leges álmok azok, amelyek mégis fontosak az emberek számára” — írja Gerd Hortleder „A futball bű­völete” című, NSZK-ban kiadott könyvében. A szerző 1939-ben született, a münsteri, bécsi, freyburgi és nyu­gat-berlini egyetemen tanult szo­ciológiát, történelmet, filozófiát. Ma a Nyugat-berlini Műszaki Egyetem Szociológiai Intézetének tudomá­nyos munkatársa. A mostani előtt két műve jelent meg. 1970-ben „A műszaki értelmiség politikai maga­tartása az NSZK-ban”, 1973-ban pedig „Az ipari társadalom mér­nökei” című. Ki mennyit keres? * 10 Harmadik könyvében három szemszögből vizsgálva mutatja be a labdarúgást: mint foglalkozást, mint szabad idő eltöltési lehető­séget és mint tudományt. Ami a futballt, mint foglalkozást illeti, meglepő adatokkal kezdi eszme­­futtatását. Az NSZK-ban csaknem 100 000 labdarúgócsapat van, több mint egymillió igazolt játékossal. Az utóbbiak közül azonban mind­össze 350 választotta kizárólag a futballt foglalkozásául. Általában az a jellemző, amíg valaki fiatal, tele van kielégítetlen vágyakkal. Amikor viszont van pénze, több­nyire egészsége már nem a régi, vagy nincs ideje anyagi tehetős­­ségének élvezésére, esetleg mindkét dolog rányomja bélyegét életére A profi futballistánál más a hely­zet. Fiatalon sok pénze lehet, de nincs ideje szórakozni. 10—12 év alatt kell anyagilag megalapoznia a labdarúgó pályafutás utáni idő­szakot. Néhány adat a profi játé­kosok keresetére vonatkozólag, idő­rendi sorrendben. 1954-ben átlago­san 320 nyugatnémet márkát kap­tak havonként, 1963-ban már 1200-at, 1973-ban pedig az állandó csapattagok között senki sem ke­resett 50 000 márkánál kevesebbet évenként. (Overath évi jövedelme körülbelül 120 000, Breitneré 250 000, Beckenbaueré 800 000 márka körül mozgott, a Bundesliga edzői 50 000— 200 000 márka közötti összeget ke­restek.) A televízió széles körű elterje­dése alapvető változásokat hozott a nyugatnémet „showüzletben”. A Bundesliga-bajnokság idején a tévé szombatonként 3—5 mérkőzésről másfélórás összefoglalót ad az egyes és kettes csatornán, vasárnap pe­dig néhány második ligás mérkő­zésről számol be hasonlóképpen. A kupameccseken és válogatott mérkőzéseken szintén jelen vannak a tévések, az NSZK válogatottjá­nak 1977-es tengeren túli mérkő­zéseiről például helyszíni közvetí­tést adtak, pedig az időeltolódás miatt hajnalban kellett bekapcsol­nia készülékét annak, aki nézni akarta az adást. Az ötvenes években még a film­színészek voltak a sztárok, ám a hatvanas évektől kezdve a futbal­listák népszerűsége háttérbe szo­rította őket. A Svájc elleni válo­gatott mérkőzést 1950-ben nemzeti eseménynek tekintették. Az 1954-es világbajnokság megnyerése helyre­állította az addig a jövőben nem­igen bízó, kiábrándult emberek hi­tét. Az NSZK történelmének első évtizedét Csak hiányosan lehet fel­idézni anélkül, hogy Sepp Herber­­gerre, Fritz Walterra és később Uwe Seelerre ne emlékeznének, ők a lakosság jelentős részére na­gyobb hatást gyakoroltak, mint például koruk irodalmi személyisé­gei. Fontos az intelligencia Az ötvenes évek elejének csatár­bálványa, Fritz Walter, igazi sport­ember, úr volt a pályán. Igaz, csak pályafutása végén, az 1954-es világ­­bajnokság megnyerése után vált igazán hőssé. Azon a bizonyos berni döntő mérkőzésen igen nagy része volt abban, hogy a nyugat­németeknek sikerült legyőzniük a jóval esélyesebb magyarokat. Az utána következő Uwe Seeler vi­szont a harcos, küzdő típusú játé­kos, a védőkkel mindig sportsze­rűen harcoló futballista mintaképe lett. 1956 és 1966 között népszerű­ségben csak a vezető politikusok vetekedhettek vele. Az újabb korszakot elsősorban Franz Beckenbauer és Günther Netzer neve fémjelezte. Csillogó technika, magas fokú labdarúgó­intelligencia, kiváló taktikai érzék jellemezte ezt a két játékost. Beckenbauert még a diáklázadá­sok előtt fölfedezték, következés­képpen osztályának, a kispolgár­ságnak lett a bálványa. Később a nagypolgárság is befogadta őt, de az értelmiség soha. Netzer a kívül­állók bálványa, az ifjú lázadók lab­darúgó példaképe volt; azok közé tartozott, akik elsőként játszottak lobogó, hosszú hajjal. Gerd Hortleder, a könyv szerző­je azonban a fentieknél lényege­sebbnek tartja, hogy a játékosok általános műveltsége, intelligenciá­ja az utóbbi években nagy mérték­ben emelkedett. Általánossá vált, hogy érettségivel rendelkeznek, s mind többen járnak egyetemre. Nem véletlen, hogy Paul Breitner — aki annak idején az egyetlen „balos” volt a Bayern München csapatában — , nagyon gyorsan Európa egyik legjobb futballistá­jává vált. A szociológiai és peda­gógiai tanulmányokat folytató lab­darúgó nemcsak a lábával játszik, hanem önállóan gondolkozik is a pályán. Az edzők esetében szintén megfigyelhető a folyamat, köztük egyre inkább a magas intelligen­ciával rendelkezők kerülnek elő­térbe az erőszakosak, „rámenősek”, műveletlenek helyett. Kritikus közönség Gert Hortleder szerint a nézők a következőképpen csoportosítha­tók: a törzsközönség, a kritikus kö­zönség és a tévénézők alkotnak egy-egy jellegzetes csoportot. Kö­zelebbről vizsgálva a törzsközönsé­get, összefüggés figyelhető meg a munkáslakta vidékek és a törzs­­közönség száma között. Példaként említi a szerző Dél-Olaszországot, a Ruhr-vidéket, az angol iparvidé­ket. Az angol munkások régen a híressé vált játékosokban osztályuk nyilvános képviselőit látták, olya­nokat, akik az ő környezetükből származtak és a század első évtize­deiben alig kerestek többet náluk. Érthető tehát, hogy kimentek mér­kőzéseikre, és lelkesen szurkoltak nekik. Így váltak egy-egy csapat törzsközönségévé nemcsak ők, ha­nem később gyermekeik, unokáik is. Jellemző vonásuk­ csakis egy bizonyos egyesülethez kötődnek. Ennek minden mérkőzésére kimen­nek, javarészt függetlenül attól, hogy az előző héten esetleg ki­ábrándítóan játszott a csapat. Koránt sincs így akkor, ha olyan szurkolóról van szó, akit nem egy bizonyos egyesület vonz. Ez a kri­tikus közönség, amely csak a tel­jesítményt figyeli. Elvárja, hogy a csapat jó játékkal megfelelő ellen­szolgáltatást nyújtson a belépő­jegyre kiadott pénzért. Ha a csapat rosszul játszik, hosszú ideig ki sem megy a stadionba. A tévénézők csoportja egyrészt a kedvezőtlen helyi adottságok miatt hátrányban levő futballszurkolók­­ból áll (nincs a közelben megfe­lelő színvonalú labdarúgócsapat), másrészt lelkes tévérajongókból, akik a labdarúgást showműsornak tekintik, ők különösen kritikusak, mert soha vagy nagyon régen vol­tak stadionokban, így majdnem kizárólagos mércéjük a tévében látott, az átlagosnál többnyire iz­galmasabb, érdekfeszítőbb mérkő­zések sora. Hasonlóképpen túlzott kritikusságra ösztönöz az, hogy az NSZK-ban gyakran a legérdeke­sebb mérkőzésmozzanatokat tartal­mazó összefoglalókat sugározzák, s ezek természetesen nem tartalmaz­zák az érdektelen, unalmas esemé­nyeket. A kapus félelme A labdarúgás a szó klasszikus értelmében nem tudomány. Mai formájában azonban elképzelhetet­len a tudomány — egyebek között a sportorvosi, lélektani, szocioló­giai kutatások — nélkül. Jellemző, hogy Jean-Paul Sartre az egyén és a csoport viszonyát egy labda­rúgócsapat példáján mutatja be. Élesen szembefordul azzal a tézis­sel, hogy a játékosok szerepe csak­is saját feladatuk megoldására egyszerűsíthető. „Az egyén túllépi közösségi létezését azért, hogy meg­valósuljon; az ember nem úgy kapus vagy mezőnyjátékos, mint ahogy bérmunkás” — írja Sartre a „Dialektikus értelem kritikája” című művében. (Másik jellemző példa: Peter Handke elbeszélése, „A kapus félelme 11-esnél”, más címmel és más cselekménnyel alig­ha ért volna el ekkora sikert, ha nem foglalkozik a lelki tényezők­kel. Pedig a mű címe tulajdon­képpen téves: „A 11-est rúgó játé­kos félelme” vagy „A kapus meg­alapozatlan félelme 11-esnél” fe­jezné ki pontosan az igazat. A ka­pusnak ugyanis nincs mitől tarta­nia, ő csak nyerhet, a 11-es hárí­tása lehetőséget teremt számára, hogy a nap hősévé váljon; ha ez nem sikerül, senki sem tehet szem­rehányást neki.) A futball varázsát több tényező­ben lehet keresni. Szabályai vilá­gosak, a játék könnyen áttekint­hető. A mérkőzések közben milliók érezhetik szakértőnek magukat, ja­varészt azért, mert ők olyasmit is észrevesznek, olyan lehetőséget is felismernek, amely a játék izgal­mában égő futballisták számára csöppet sem magától értetődő. A futball meglepetést és szenzációt nyújt, s mindezt a néző maga éli át. A játék rendhagyó és sorsszerű helyzeteket teremt, módot ad egy csapattal vagy egy sztárral, egy győztessel vagy egy legyőzöttel tör­ténő azonosulásra. Az ember sze­ret bíró és tanítómester lenni. A néző megfellebbezhetetlenül el­ítél és tanácsot ad, hogyan kell, illetve kellett volna a játékosnak cselekednie. A futball sajátos keve­réke az üzletnek és mítosznak, a rítusnak és szimbólumnak — álla­pítja meg gondolkozásra késztető könyvének végén a szerző. SKULTÉTY TAMÁS A KÉT HOSSZÚ HAJÚ: BREITNER ÉS NETZER Lehetőséget teremt számára, hogy a nap hősévé váljon MAGYARORSZÁG 1978/12

Next