Magyarország, 1978. január-június (15. évfolyam, 1-26. szám)

1978-03-19 / 12. szám

Az élet első hat éve döntően meghatározza az egyéniséget. Korántsem mindegy, hogy a gyerekkor, az emberré érés idő­szaka milyen környezetben telik el. A jó családi légkör, a megfelelő nevelés a biztosítéka annak, hogy a gyerek egészséges, értelmes, ide­gileg és érzelmileg kiegyensúlyo­zott felnőtté váljék. 1976-ban Magyarországon 34 380 volt az állami gondozottak száma. 3345 csecsemőkorú és 2504 három— öt éves kisgyermek növekedett in­tézetében. Köztudomásúlag a leg­gondosabb intézeti nevelés sem képes teljesen pótolni a családot. A nevelőotthonokban felnövekvő kicsik érzelmi gazdagodása, értel­mük kibontakozása lassú. Ha visz­­szakerülhetnek családjukba vagy ha örökbe fogadják őket, fejlődé­sük felgyorsul, és hamarosan utol­érik a születésük pillanatától csa­ládban nevelkedőket. 1976-ban 999 örökbe adható ál­lami gondozottból 362-t fogadtak örökbe, közülük 285 öt éven aluli volt. Ugyanebben az évben az or­szágosan 907 házaspár várt nevelő­otthonbeli gyerekre. Nem riadnak vissza Az örökbefogadások nagyobb ré­sze családokon belül történik. A kisebb, de jóval több gondot okozó részt az állami gondozottak örök­befogása teszi ki. A jog elsősorban a kiskorúak érdekeit védi, de gon­dol az örökbefogadók és a vér szerinti szülők védelmére is. Vigyázni kell az eljárás vitat­­hatatlanságára. Még véletlenül sem fordulhat elő, hogy olyan szülők gyerekeit adják örökbe, akik nem akarják végleg elveszíteni szülött­jüket. Megpróbálják rendezni éle­tüket, körülményeiket azért, hogy lányukat, fiukat előbb-utóbb ma­gukhoz vehessék. Nem csekély a számuk. 1976-ban 3278 tizennyolc éven aluli állami gondozott került vissza szüleihez. Sok házaspár van, amelynek nem lehet saját gyereke. Ha ebbe bele­törődve úgy határoznak, örökbe fogadnak valakit, módot kell nyúj­tani számukra, hogy lehetőség sze­rint mindent megtudhassanak leendő kicsinyükről, származásáról, múltjáról, családjáról. Ezzel össz­hangban védeni is kell az új csa­ládban otthonra talált kicsinyeket mindattól, ami megzavarhatja új életüket. (Nemegyszer, sajnos, a vér szerinti szülők sem riadnak vissza gyermekük lelki nyugalmá­nak megbontásától, olykor évek múltán követelik vissza őket, mit sem törődve vele, hogy annak ide­jén lemondtak róluk, és hosszú ideig feléjük sem néztek.) A legfontosabb, hogy a kiskorú olyan körülmények közé kerüljön, amelyek közepette harmonikusan fejlődhet. Épp ezért a gyermek­védő intézetek vezetői — az állami gondozottak hivatalos gyámjai — csak a gyámhatóság környezetta­nulmánya, az anyagi és lakáshely­zet alapos ismerete, az örökbe fo­gadni szándékozók orvosi és pszi­chológusi kivizsgálása után döntik el, megkaphatják-e a gyereket. Elég gyakori, hogy idegileg labi­lis, sérült emberek is felkeresik őket, helyzetük orvoslását, házas­ságuk összetartását, nyomasztó ma­gányuk megszüntetését remélve. A gyermekvédő intézeteknek azonban nem feladatuk megfeneklett élete­ket rendbe hozni. Csak az lehet a céljuk, hogy a kicsiket jó családi körülmények közé juttassák. Itt ki­gyógyulhatnak lelki, érzelmi sé­rüléseikből, nyugodtan fejlődhet­nek, növekedhetnek. Éppen ezért nem adnak gyereket megbízhatat­lan, laza kötelékű házasság esetén, lebeszélik az örökbefogadásról az idős embereket s a megtépázott idegrendszerűeket. Akad elég há­zaspár, ezért egyedülállók csak ki­vételes esetben kaphatnak gyere­ket. Az örökbefogadást lebonyolító gyámhatóságnak és a gyermek­védő intézeteknek körültekintően, elsősorban a kiskorú érdekeit szem előtt tartva kell eljárniuk. S hogy az ilyen ügyekből később — rend­szerint a gyerek kereső korba lé­pésekor — se keletkezzék jogvita, ügyelni kell az előírások betartá­sára, melyek azt is meghatároz­zák, mikor adható örökbe az álla­mi gondozott. Rendszeres érdeklődés? Örökbe adható a gyerek, ha a szülő a gyámhatóság előtt lemondó nyilatkozatot tesz. A csecsemő­­otthonba kerülő kicsik több mint 50 százaléka lák­yanyától szárma­zik. Legtöbb nőben valódi vágy él a gyerek után. Reméli, hogy előbb-utóbb sorsa rendeződik, si­kerül férjhez mennie, lakásgondja megoldódik, szülei megenyhülnek, és megengedik, hogy hazavigye ki­csinyét. Épp ezért nagyon keve­sen szánják rá magukat a lemondó nyilatkozatra. Az állami gondozottak szülei nem egy esetben felelőtlen embe­rek. Könnyen rájuk sütik azt is, hogy lelketlenek, gonoszak, hiszen eldobták maguktól gyereküket. Többségük azonban nem kegyetlen nemtörődömségből juttatta intézet­be fiát-lányát, hanem azért, mert nem mérte fel helyzetét, nem volt tisztában reális lehetőségeivel, csak világra hozta a kicsit. Vannak, akiknek később sikerül megfelelő otthont teremteniük. 1976-ban a szekszárdi Csecsemőotthonban pél­dául a 129 háromévessé csepere­dett közül 64 visszakerült család­jához, 40 óvodáskorúak intézetébe, 5 nevelőszülőkhöz került, 20-at örökbe fogadtak.­­ Akkor sem lehet automatikusan örökbe adni a gyereket, ha a szü­lők szép tervei csupán illúziók. „Az örökbefogadás engedélyezése különösen akkor indokolt, ha a szülő hibájából, erkölcsi magatar­tása, gondatlansága, vétkessége kö­vetkeztében került sor az állami gondozásra, annak fenntartása to­vábbra is szükséges, továbbá ha a gyermekéről az állami gondozás jogerős elrendelése óta legalább egy éven át önhibájából rendszere­sen nem érdeklődött, vele nem tar­totta a kapcsolatot, a gyermek pe­dig az örökbefogadó családjába már beilleszkedett.” [1/1974. (VI. 27.) OM számú rendelet, a gyám­­hatósági eljárásról.] Mi számít érdeklődésnek? Nos, elég egy-két levél, néhány perces látogatás. Az intézeti gyámnak — vagyis az igazgatóságnak — az a feladata, hogy akkor is igyekezzen megteremteni a szülő és a gyerek kapcsolatát, ha az anya és apa közömbös, hanyag, írjon levelet, hívja be őket, ha elköltöznek, pró­bálja felkutatni lakhelyüket... Érdemtelenül védik a vér sze­rinti szülő érdekeit? Néhány eset­ben igen. Igaz, a jogszabály nem térhet ki minden egyéni esetre, nem engedhet tág lehetőséget egy­­egy ügy elbírálására. Mégis meg­gondolandó, nem kellene-e szigo­rúbban megnézni, milyen tartalmat takar a látszatérdeklődés? Hisz mit ér egy kétéves apróság az évi két képeslappal akkor, amikor anyjá­­nak-apjának módja lenne arra is, hogy meglátogassa őt. A „rendsze­res érdeklődés” pontosabb megha­tározása és megkövetelése a vér szerinti szülőket jobban rákénysze­rítené arra, hogy felelősséget érez­­zenek kicsinyük iránt. Eleinte ta­lán csak azért mennének a gye­rekhez, mert muszáj, később azért, mert nekik is hiányzik, hogy lát­hassák. Ha erre a rendszerességre nem képesek, akkor pedig a sem­mit nem mondó képeslapok elle­nére is örökbe adhatóvá kellene válnia a gyereknek. Azokról, akik örökbe fogadnának, a gyermekvédő intézetek nyilván­tartást vezetnek. Több százan van­nak. Sokszor több éven át kell tü­relemmel lenniük, mire ráakadnak arra a kicsire, akit szívesen haza­visznek. Budapesten 1976-ban 276, 1977-ben 174 házaspárt vettek nyilvántartásba. Ugyanezen évek­ben 63, illetve 59 gyereket lehetett örökbe adni a fővárosban. Az or­szágos számok mást mutatnak: 1976-ban 999 örökbe adható jutott 907 jelentkezőre. Miért kell ha annyit várni? Egyrészt azért, mert az intéze­tek nem továbbítják egymáshoz a örökbefogadási szándékkal jelent­kezők névsorát. Igaz, főváros gyermekvédő intézetekben elmond­ják a házaspároknak, melyik vi­déki intézetben érdemes még ér­deklődniük, hol van esélyük arra hogy vágyuk hamarabb teljesüljön Az igazsághoz azonban az hozzátartozik, hogy nehezebben vi­szik el vidékről az örökbe adhat kicsiket. Budapesten ugyanis kö­rü­lbelül 10 százalékuk, vidéken kö­zel 60 százalékuk cigány szárma­zású. Az örökbefogadók régi, belé­jük kövesedett félelmek, előítéle­tek miatt idegenkednek ezektől csöppségektől. Sokan titokban sze­retnék tartani az örökbefogadó tényét, és visszafogja őket az is hogy a fekete szemű, kreol bőr apróságokról már messziről lát­szik, nem az övék. Nem fogadja be a bűnözők gyermekeit sem, fél­nek az értelmi fogyatékos szülő leszármazottaitól, még akkor is, h­a gyermek egészséges. Hivatali titoktartás 80 Az örökbe fogadni szándékozó 80 százaléka egy éven aluli csecse­mőre vár. Mivel ezeknek a szám a legkisebb — hisz csak lemond nyilatkozat esetén lehet odaadn őket —, azok a házaspárok, ame­lyek nem engednek elképzelésük­ből, bizony sokáig várhatnak. Töb­ben végül kétéves korú gyermeke­ket is elfogadnak. Néhányan, mi­után megismerkednek a gyerekek­kel, megszeretik őket, elviszik nagyobbacskákat is, ötévesnél idő­sebbet azonban már csak nagyon kevesen hajlandók elfogadni. Végül is megszületik az új csa­lád. Az örökbefogadók teljes jogi szülei lesznek a kicsiknek. Boldog­ságuk épp olyan lehet, mintha saját szülöttüket nevelnék. Sajá­tos gondjaik akkor keletkeznek amikor feltámad bennük a kérdés „Megmondjuk, hogy örökbe fogad­ták, vagy ne?” Az állami intéz­ményeket hivatali titoktartás köti A rokonokat, a jóbarátokat és szomszédokat azonban csak sajá tisztességük. Legtöbb esetben fel­bukkan a „kedves” felvilágosító „Tudod, hogy az apukád nem­­ az apukád?” Kevés gyerek bírje megemészteni ezt a megrázkódta­tást. Csalódik nevelőszüleiben, mer úgy érzi, becsapták. Keresni kezd az igaziakat, érdemtelenül ideali­zálva őket. . . Épp ezt megelőzendő a pszichológusok és a gyermek­nevelő intézetek pedagógusai, dol­gozói azt tanácsolják, ne titkoljál el a gyerek elől az igazságot. VÖLGYI VERA Gyermekvédő, sem Örökbefogadás Titoktartás és védelem Gyakran évekig kell várni KETTEN SEGÍTENEK Nem váltja be a reményeket MAGYARORSZÁG 1978/12

Next