Magyarország, 1978. január-június (15. évfolyam, 1-26. szám)
1978-03-19 / 12. szám
Az élet első hat éve döntően meghatározza az egyéniséget. Korántsem mindegy, hogy a gyerekkor, az emberré érés időszaka milyen környezetben telik el. A jó családi légkör, a megfelelő nevelés a biztosítéka annak, hogy a gyerek egészséges, értelmes, idegileg és érzelmileg kiegyensúlyozott felnőtté váljék. 1976-ban Magyarországon 34 380 volt az állami gondozottak száma. 3345 csecsemőkorú és 2504 három— öt éves kisgyermek növekedett intézetében. Köztudomásúlag a leggondosabb intézeti nevelés sem képes teljesen pótolni a családot. A nevelőotthonokban felnövekvő kicsik érzelmi gazdagodása, értelmük kibontakozása lassú. Ha viszszakerülhetnek családjukba vagy ha örökbe fogadják őket, fejlődésük felgyorsul, és hamarosan utolérik a születésük pillanatától családban nevelkedőket. 1976-ban 999 örökbe adható állami gondozottból 362-t fogadtak örökbe, közülük 285 öt éven aluli volt. Ugyanebben az évben az országosan 907 házaspár várt nevelőotthonbeli gyerekre. Nem riadnak vissza Az örökbefogadások nagyobb része családokon belül történik. A kisebb, de jóval több gondot okozó részt az állami gondozottak örökbefogása teszi ki. A jog elsősorban a kiskorúak érdekeit védi, de gondol az örökbefogadók és a vér szerinti szülők védelmére is. Vigyázni kell az eljárás vitathatatlanságára. Még véletlenül sem fordulhat elő, hogy olyan szülők gyerekeit adják örökbe, akik nem akarják végleg elveszíteni szülöttjüket. Megpróbálják rendezni életüket, körülményeiket azért, hogy lányukat, fiukat előbb-utóbb magukhoz vehessék. Nem csekély a számuk. 1976-ban 3278 tizennyolc éven aluli állami gondozott került vissza szüleihez. Sok házaspár van, amelynek nem lehet saját gyereke. Ha ebbe beletörődve úgy határoznak, örökbe fogadnak valakit, módot kell nyújtani számukra, hogy lehetőség szerint mindent megtudhassanak leendő kicsinyükről, származásáról, múltjáról, családjáról. Ezzel összhangban védeni is kell az új családban otthonra talált kicsinyeket mindattól, ami megzavarhatja új életüket. (Nemegyszer, sajnos, a vér szerinti szülők sem riadnak vissza gyermekük lelki nyugalmának megbontásától, olykor évek múltán követelik vissza őket, mit sem törődve vele, hogy annak idején lemondtak róluk, és hosszú ideig feléjük sem néztek.) A legfontosabb, hogy a kiskorú olyan körülmények közé kerüljön, amelyek közepette harmonikusan fejlődhet. Épp ezért a gyermekvédő intézetek vezetői — az állami gondozottak hivatalos gyámjai — csak a gyámhatóság környezettanulmánya, az anyagi és lakáshelyzet alapos ismerete, az örökbe fogadni szándékozók orvosi és pszichológusi kivizsgálása után döntik el, megkaphatják-e a gyereket. Elég gyakori, hogy idegileg labilis, sérült emberek is felkeresik őket, helyzetük orvoslását, házasságuk összetartását, nyomasztó magányuk megszüntetését remélve. A gyermekvédő intézeteknek azonban nem feladatuk megfeneklett életeket rendbe hozni. Csak az lehet a céljuk, hogy a kicsiket jó családi körülmények közé juttassák. Itt kigyógyulhatnak lelki, érzelmi sérüléseikből, nyugodtan fejlődhetnek, növekedhetnek. Éppen ezért nem adnak gyereket megbízhatatlan, laza kötelékű házasság esetén, lebeszélik az örökbefogadásról az idős embereket s a megtépázott idegrendszerűeket. Akad elég házaspár, ezért egyedülállók csak kivételes esetben kaphatnak gyereket. Az örökbefogadást lebonyolító gyámhatóságnak és a gyermekvédő intézeteknek körültekintően, elsősorban a kiskorú érdekeit szem előtt tartva kell eljárniuk. S hogy az ilyen ügyekből később — rendszerint a gyerek kereső korba lépésekor — se keletkezzék jogvita, ügyelni kell az előírások betartására, melyek azt is meghatározzák, mikor adható örökbe az állami gondozott. Rendszeres érdeklődés? Örökbe adható a gyerek, ha a szülő a gyámhatóság előtt lemondó nyilatkozatot tesz. A csecsemőotthonba kerülő kicsik több mint 50 százaléka lákyanyától származik. Legtöbb nőben valódi vágy él a gyerek után. Reméli, hogy előbb-utóbb sorsa rendeződik, sikerül férjhez mennie, lakásgondja megoldódik, szülei megenyhülnek, és megengedik, hogy hazavigye kicsinyét. Épp ezért nagyon kevesen szánják rá magukat a lemondó nyilatkozatra. Az állami gondozottak szülei nem egy esetben felelőtlen emberek. Könnyen rájuk sütik azt is, hogy lelketlenek, gonoszak, hiszen eldobták maguktól gyereküket. Többségük azonban nem kegyetlen nemtörődömségből juttatta intézetbe fiát-lányát, hanem azért, mert nem mérte fel helyzetét, nem volt tisztában reális lehetőségeivel, csak világra hozta a kicsit. Vannak, akiknek később sikerül megfelelő otthont teremteniük. 1976-ban a szekszárdi Csecsemőotthonban például a 129 háromévessé cseperedett közül 64 visszakerült családjához, 40 óvodáskorúak intézetébe, 5 nevelőszülőkhöz került, 20-at örökbe fogadtak. Akkor sem lehet automatikusan örökbe adni a gyereket, ha a szülők szép tervei csupán illúziók. „Az örökbefogadás engedélyezése különösen akkor indokolt, ha a szülő hibájából, erkölcsi magatartása, gondatlansága, vétkessége következtében került sor az állami gondozásra, annak fenntartása továbbra is szükséges, továbbá ha a gyermekéről az állami gondozás jogerős elrendelése óta legalább egy éven át önhibájából rendszeresen nem érdeklődött, vele nem tartotta a kapcsolatot, a gyermek pedig az örökbefogadó családjába már beilleszkedett.” [1/1974. (VI. 27.) OM számú rendelet, a gyámhatósági eljárásról.] Mi számít érdeklődésnek? Nos, elég egy-két levél, néhány perces látogatás. Az intézeti gyámnak — vagyis az igazgatóságnak — az a feladata, hogy akkor is igyekezzen megteremteni a szülő és a gyerek kapcsolatát, ha az anya és apa közömbös, hanyag, írjon levelet, hívja be őket, ha elköltöznek, próbálja felkutatni lakhelyüket... Érdemtelenül védik a vér szerinti szülő érdekeit? Néhány esetben igen. Igaz, a jogszabály nem térhet ki minden egyéni esetre, nem engedhet tág lehetőséget egyegy ügy elbírálására. Mégis meggondolandó, nem kellene-e szigorúbban megnézni, milyen tartalmat takar a látszatérdeklődés? Hisz mit ér egy kétéves apróság az évi két képeslappal akkor, amikor anyjának-apjának módja lenne arra is, hogy meglátogassa őt. A „rendszeres érdeklődés” pontosabb meghatározása és megkövetelése a vér szerinti szülőket jobban rákényszerítené arra, hogy felelősséget érezzenek kicsinyük iránt. Eleinte talán csak azért mennének a gyerekhez, mert muszáj, később azért, mert nekik is hiányzik, hogy láthassák. Ha erre a rendszerességre nem képesek, akkor pedig a semmit nem mondó képeslapok ellenére is örökbe adhatóvá kellene válnia a gyereknek. Azokról, akik örökbe fogadnának, a gyermekvédő intézetek nyilvántartást vezetnek. Több százan vannak. Sokszor több éven át kell türelemmel lenniük, mire ráakadnak arra a kicsire, akit szívesen hazavisznek. Budapesten 1976-ban 276, 1977-ben 174 házaspárt vettek nyilvántartásba. Ugyanezen években 63, illetve 59 gyereket lehetett örökbe adni a fővárosban. Az országos számok mást mutatnak: 1976-ban 999 örökbe adható jutott 907 jelentkezőre. Miért kell ha annyit várni? Egyrészt azért, mert az intézetek nem továbbítják egymáshoz a örökbefogadási szándékkal jelentkezők névsorát. Igaz, főváros gyermekvédő intézetekben elmondják a házaspároknak, melyik vidéki intézetben érdemes még érdeklődniük, hol van esélyük arra hogy vágyuk hamarabb teljesüljön Az igazsághoz azonban az hozzátartozik, hogy nehezebben viszik el vidékről az örökbe adhat kicsiket. Budapesten ugyanis körülbelül 10 százalékuk, vidéken közel 60 százalékuk cigány származású. Az örökbefogadók régi, beléjük kövesedett félelmek, előítéletek miatt idegenkednek ezektől csöppségektől. Sokan titokban szeretnék tartani az örökbefogadó tényét, és visszafogja őket az is hogy a fekete szemű, kreol bőr apróságokról már messziről látszik, nem az övék. Nem fogadja be a bűnözők gyermekeit sem, félnek az értelmi fogyatékos szülő leszármazottaitól, még akkor is, ha gyermek egészséges. Hivatali titoktartás 80 Az örökbe fogadni szándékozó 80 százaléka egy éven aluli csecsemőre vár. Mivel ezeknek a szám a legkisebb — hisz csak lemond nyilatkozat esetén lehet odaadn őket —, azok a házaspárok, amelyek nem engednek elképzelésükből, bizony sokáig várhatnak. Többen végül kétéves korú gyermekeket is elfogadnak. Néhányan, miután megismerkednek a gyerekekkel, megszeretik őket, elviszik nagyobbacskákat is, ötévesnél idősebbet azonban már csak nagyon kevesen hajlandók elfogadni. Végül is megszületik az új család. Az örökbefogadók teljes jogi szülei lesznek a kicsiknek. Boldogságuk épp olyan lehet, mintha saját szülöttüket nevelnék. Sajátos gondjaik akkor keletkeznek amikor feltámad bennük a kérdés „Megmondjuk, hogy örökbe fogadták, vagy ne?” Az állami intézményeket hivatali titoktartás köti A rokonokat, a jóbarátokat és szomszédokat azonban csak sajá tisztességük. Legtöbb esetben felbukkan a „kedves” felvilágosító „Tudod, hogy az apukád nem az apukád?” Kevés gyerek bírje megemészteni ezt a megrázkódtatást. Csalódik nevelőszüleiben, mer úgy érzi, becsapták. Keresni kezd az igaziakat, érdemtelenül idealizálva őket. . . Épp ezt megelőzendő a pszichológusok és a gyermeknevelő intézetek pedagógusai, dolgozói azt tanácsolják, ne titkoljál el a gyerek elől az igazságot. VÖLGYI VERA Gyermekvédő, sem Örökbefogadás Titoktartás és védelem Gyakran évekig kell várni KETTEN SEGÍTENEK Nem váltja be a reményeket MAGYARORSZÁG 1978/12