Magyarország, 1978. január-június (15. évfolyam, 1-26. szám)

1978-06-04 / 23. szám

22 MAGYARORSZÁG 1978/23 Diabetológia A kapuéren a májba Szigetsejtek átültetése Évekig termelnek inzulint ! Miután bebizonyosodott, hogy a hasnyálmirigy úgynevezett Langer­­hans-sejtjeinek, „szigetsejtjeinek” inzulinja felelős valamilyen for­mában a cukorbetegség létrejöt­téért, kézenfekvő volt a gondolat, hogy az inzulinhiányt a teljes has­nyálmirigy átültetésével pótolják. 1966—1976 között az amerikai O. Jonasson 51 esetben kísérelt meg egész hasnyálmirigyet vagy annak egy nagy darabját átültetni. Saj­nos, betegei közül csak egyetlen élt egy évnél tovább. Igaz, hogy a betegek, amíg éltek, nem szorul­tak inzulinra. Vagyis elvben iga­zolódott, hogy a hasnyálmirigyben levő szigetsejtek a cukorbeteg em­ber szervezetébe átültetve képe­sek az inzulinhiányt pótolni, az egyensúlyából kibillent cukoranyag­cserét rendezni. Az a kérdés azon­ban nyitva maradt, hogy hasnyál­mirigy transzplantációjával a hosz­­szas cukorbetegség után a szemben és a vesében olykor fellépő ér­károsodást ki lehet-e védeni, il­letve a visszájára lehet-e fordíta­ni (Medizinische Welt 1978/13). Sikeres állatkísérletek Az állatkísérletek segítettek előbbre jutni a kutatásban. 1973- ban az USA-ban A. Lazarov, R. J. Leonard és munkacsoportjuk ki­dolgozott egy módszert, amelynek segítségével tiszta állapotban le­het kinyerni a hasnyálmirigyből az inzulint termelő szigetsejteket. E célból kollagenáz és trypsin nevű enzimmel kezelték az előzőleg fi­noman feldarabolt hasnyálmirigy szövetet. A tisztított, természete­sen csak mikroszkóppal látható sejtcsoportok kivonása és adago­lása után nem volt nehéz a cu­korbeteg patkányokon jelentkező hatást figyelemmel kísérni. A cukorbetegséget Alloxan és Streptozotocin nevű szerek be­fecskendezésével hozták létre; ezek az anyagok kifejezetten a sziget­sejteket pusztítják, és így a valódi cukorbetegséghez hasonló kísérleti feltételeket szolgáltatnak. Ha a patkányok hashártyájába fecskendezték a tisztított „sziget­készítményeket”, cukorbajuk né­hány nap alatt rendeződött. Bonco­láskor az is kiderült, hogy miért. A szigetsejtek ugyanis a hashár­tyán fészkekben megtapadtak és szaporodni kezdtek. Ha a patká­nyoknak nem felnőtt, hanem mag­zati szigetsejteket fecskendeztek be, akkor nem egy-két napra, ha­nem két és fél hétre volt szük­ség ahhoz, hogy a cukoranyagcsere . Az első képen a diabétesz ki­váltása után négy hónappal, a má­sodik képen ugyanaz az állat a szi­­getsejtátültetés után négy hónap­pal­ normalizálódjék. Kiderült tehát, hogy a cukorbetegség gyógyulása szempontjából kulcsfontosságú kér­dés: embrióból, újszülött patkány­ból vagy felnőtt patkányból szár­­maztak-e a szigetsejtek? (Para­doxonként újszülött patkányból 20 milligramm súlyú szigetszövetre volt szükség, magzatiból viszont 3 milligramm is elég volt a sikerhez, tudniillik a magzatból nyert szi­getsejtek még tovább osztódtak az átültetés után.) Kezdetben a véráramba fecsken­dezték be az inzulint termelő sejt­csoportokat. Ez esetben 400—600 „szigetre” volt szükség ahhoz, hogy a kísérleti patkányokban a megfe­lelő cukoranyagcsere helyreálljon. Ha a hashártyába adagolták a sej­teket, a duplájára, 800—1200-ra nőtt a sejtszükséglet. A legkisebb adagra akkor volt szükség, ha a kapuéren (vena portae) át közvet­lenül a májba juttatták a fizioló­giás konyhasóban lebegő szigetsejt­­csoportokat. Bőr alá való bevitel esetében kellett a legtöbb sziget­sejt. A különböző utakon-módokon bejuttatott szigetek hatásának el­lenőrzéséből arra a következtetés­re jutottak, hogy a kapuéren át való adagolás a legelőnyösebb. Ugyancsak kedvező megoldás, ha a sejteket a hasüregbe viszik, mert bár több szigetsejt szükséges, az adagolás így a legegyszerűbb. (Ér­demes megemlíteni, hogy magzati patkány-hasnyálmirigy darabokat, amelyekben még nem fejlődtek ki az emésztőnedvet termelő sejtek, mindenféle előkezelés nélkül ül­tettek át cukorbeteg patkányok veséjének kötőszöveti tokjába; ezek a sejtek is alkalmasnak bizonyul­tak a cukoranyagcsere helyreállí­tására.) Hetekig tárolhatók Hátra volt még az a súlyos probléma, hogy a szóban forgó sejtcsoportok — legalábbis pat­kánykísérletben — meddig tárol­hatók. A vizsgálatok azt mutatták, hogy mind a felnőtt, mind az emb­rionális patkányból származó szi­getsejtek 2—9 napos „in vitro” tenyésztés után eredményesen át­ültethetők. Plusz 4 C-fokra hűtve 7 óra múlva még élet- és funkció­képesek voltak. Ez a megállapítás egyébként emberi szigetsejtekre is érvényesnek bizonyult. Mínusz 196 C-fokra hűtött patkány-szigetsejtek 13 hét múlva ugyanolyan hatásfok­kal voltak átültethetők, mint friss állapotban. A kapuéren a májba juttatott Langerhans-szigetek a vékonyabb erek ágain tapadnak meg oly mó­don, hogy köztük és az érfal sejt­jei között „szövethidak” alakulnak ki. Kísérleti tapasztalatok szerint nem fokozzák a kapuérben ural­kodó nyomást, nem okoznak a máj működésében zavart, a máj min­den károsodás nélkül befogadja ezeket a sejtcsoportokat. De csak akkor, ha a szöveti fehérjék szem­pontjából azonos beltenyészetű ege­rek között történik az átültetés. Ha tehát nincs a fehérjeszerkezet­ben (antigénben) különbség, a szi­getsejtek nemcsak könnyedén bele­nőnek a cukorbeteg patkányok májereibe, hanem ott akár éveken át inzulint is termelnek. Más a helyzet azonban, ha anti­gén szerkezetükben egymástól el­térő állatok között kerül sor transzplantációra. Dr. K. Federlin, a giesseni III. számú belklinika professzora kimutatta, hogy ez esetben — miként bármiféle szerv­­átültetésnél — az átültetett sejtek hamar felfüggesztik működésüket, és kilökődnek. A kilökődés mecha­nizmusa még nem eléggé tisztá­zott, valószínű, hogy a vérben ke­ringő úgynevezett humorális ellen­anyagok okozzák az átültetett szi­getsejtek vesztét. Federlin profesz­­szor azonban azt is megállapította, hogy az antigénkülönbség okozta kilökődést az immunreakció el­nyomásával átmenetileg ki lehet védeni, és ilyen módon az átülte­tett szigetsejtek hónapokon át ép­ségben tarthatnák úgy, hogy inzu­lint is termelnek. A jelek szerint elég A cukorbeteg patkányok vér­cukra 400 sziget befecskendezése után 24 óra múlva vált normálissá. Mégis, a nagyon lefogyott állatok csak néhány hét múlva mutattak jelentősebb súlygyarapodást. Tud­niillik az inzulinnal ellentétes ha­tású hormon, a glukagon vérbeli koncentrációja még heteken át túl magas volt, és csak sokára csök­kent a szokásos értékre. Megjegy­zendő, a glukagonszint-emelkedés valószínűleg azért következett be, mert nemcsak inzulint, hanem glu­­kagont termelő sejtek is voltak a kapuérbe fecskendezett szuszpen­zióban. E kísérletek legtöbbet ígérő ered­ménye az volt, hogy szigetsejt­­átültetés hatására a kísérleti pat­kányok szemfenéki és veseerein nem fejlődtek ki a cukorbetegség­re jellemző érelváltozások, vagy ha már fennállottak, visszafejlődtek. Egyszóval nem más-más ismeret­len ok pusztítja a szigetsejteket és a szemfenék, a vesék ereit, hanem az inzulinhiány okozta cukoranyag­csere-zavar egymagában felelős ezekért az egyáltalán nem jelen­téktelen érkárosodásokért. Ha ezek a kísérleti eredmények emberen is megismételhetők, eldől egy régen vitatott kérdés: elég-e a cukorbe­teg diétás és inzulinos kezelése ahhoz, hogy az említett érkároso­dásoknak elejét vegyék. A jelek szerint elég. Mint már említettük, a patkány­kísérletekből az a következtetés adódik, hogy a szigetsejt-szuszpen­­ziót legcélszerűbb a májba juttat­ni, mert így kell a legkevesebb belőle. De mennyi kell? Erre a kérdésre ma még nem lehet hatá­rozottan válaszolni, a becslések azonban reálisnak látszanak. Ha felnőtt patkány cukoranyagcseré­jének normalizálásához és az ér­károsodások kivédéséhez egy fel­nőtt patkány össz-szigetsejtjeinek 5—10 százalékára van szükség, em­berre átszámítva a megfelelő érték 2X10e, vagyis körülbelül 200 000 sziget. Testsúlyszámítások alapján egy 70 kilogramm súlyú embernek 175 000 szigetre lenne szüksége. Ennyi Langerhans-szigetet egyetlen emberi hasnyálmirigyből — a mai technikával — aligha lehet nyerni, tehát „szigetbankra” volna szükség, ahol mélyhűtéssel megfelelő meny­­nyiség tárolható. Először emberen 1977-ben J. S. Najarian profesz­­szor (Minneapolis) elsőként szá­molt be a szaksajtóban emberi has­nyálmirigy-szigetek transzplantá­ciójáról. Hét, 23—49 éves, 9—35 éve diabéteszben szenvedő beteg­nek, akiken súlyos veseelégtelenség miatt veseátültetési műtétet végez­tek, és akik ezután immunszupp­­resszív kezelés alatt álltak, sziget­sejteket ültetett a szervezetébe. Frissen elhaltakból, főképpen gyer­mekekből nyerte a sejtcsoportokat. A hét betegen összesen 10 alka­lommal végzett transzplantációt, s minden esetben az emberi hasnyál­mirigy össz-szigetmennyiségének 0,4—14,5 százalékát adta. Hatszor a hashártyába, négyszer a májba. Ez utóbbi négy betegnél és a töb­biek közül háromnál 2—9 hét tar­tamára, sőt egy esetben 18 hó­napig csökkent az inzulinszükség­let. A közepes cukorszint 15 szá­zalékkal, a 24 órás vizelet cukor­­tartalma 24 százalékkal csökkent. Közben egyik betegnél sem fordult elő hashártyagyulladás, nem emel­kedett a kapuérben a nyomás, nem jött létre májzsugorodás és az elő­zőleg transzplantált vese sem lö­­kődött le, még akkor sem, ha a szigetsejtek erős antigéntermésze­te nem volt kétséges. Mindez igazolni látszik, hogy a szigetsejtek nemcsak a kísérleti állatban, hanem az emberi szerve­zetben is képesek fennmaradni és inzulint termelni. Talán még fon­tosabb az a tapasztalat, hogy az átültetéssel a cukorbetegséghez tár­suló érkárosodásokat meg lehet előzni, esetleg a visszájára lehet fordítani. Ahhoz azonban, hogy ez a lehetőség a mai kezdetleges pró­bálkozásokból mindennapos és ve­szélytelen eljárássá váljék, a kon­­zerválási módszerek tökéletesítésé­re, hatékonyabb és veszélytelenebb immunszuppresszióra van szükség. Immunológiailag széles spektrum­ban tipizált szigetsejtek tenyészté­se is lendületet adhat az ügynek. Senki sem tudhatja, hogy ezek a feltételek mikor valósulnak meg. De a már ismert kísérleti ered­ményeket mérlegelve nem túlzott derűlátás abban bizakodni, hogy a cukorbetegség transzplantációs gyó­gyítása belátható időn belül meg­oldódhat. DR. SZENDE­ ÁDÁM CUKORBETEG, MAJD TRANSZPLANTÁCIÓVAL GYÓGYÍTOTT PATKÁNY* Az érkárosodásokat meg lehet előzni

Next