Magyarország, 1979. január-június (16. évfolyam, 1-26. szám)

1979-06-24 / 25. szám

­ pénzről tárgyalt az ország­­gyűlés. A pénzről, amely mint értékmérő, forgalmi- és fizetőeszköz mindenütt jelen van a gazdasági életben, biztosít­ja az egészséges vérkeringést és félreérthetetlenül kimutatja a leg­rejtettebb betegségeket is. A parlament mindkét napirendi pontja — az 1978. évi költségve­tés végrehajtása és az állami pénzügyekről szóló törvény a fo­rint szemszögéből vizsgálta a gaz­dasági életet. Szó sem volt azon­ban szűken vett financiális szem­léletről. Pénzügyeink alakulása szoros összefüggésben áll az or­szág ipari és mezőgazdasági ter­melési potenciáljával, a gazdálko­dás színvonalával, a nemzetközi piacon elfoglalt helyével. A költségvetés tükrében Az állami költségvetés hazánk­ban — és általában a szocialista országban — különlegesen fontos mutatója a gazdasági állapotok­nak, mert a magángazdaság a mi társadalmi viszonyaink között sok­kal szűkebb területre korlátozó­dik, mint a tőkés országokban, s ezért a pénzeszközök sokkal na­gyobb hányada halad keresztül az államháztartáson. A büdzsében kendőzetlenül megmutatkozik, mennyire jövedelmező a vállalatok gazdálkodása, milyen a termelé­kenység, hogyan sáfárkodnak sa­ját eszközeikkel, mi az, amit fej­lesztésükre maguk teremtenek elő, s amit az államtól várnak. Faluvégi Lajos pénzügyminiszter beszámolója ha nem is pesszimis­ta, de egyértelműen őszinte és realista volt. Leplezetlenül feltárta a gazdasági életünkben mutatko­zó visszsságokat, nem keresett mentségeket az ismétlődő hibákra, és korántsem festett rózsaszínű ké­pet az elkövetkezendő évek várha­tó gazdasági helyzetéről. Nehéz év­nek nevezte az ideit, s ezt azért tette, mert az elmúlt három-négy évben a kétségtelen fejlődés mel­lett egészségtelen tendenciák is je­lentkeztek a gazdaságban, amelyek az utóbbi időben összegeződtek. Az a tény, hogy a nemzeti jö­vedelem tavaly viszonylag ala­csony volt, önmagában még nem lenne aggasztó, de az, hogy a ter­vezettnél is lassabban nőtt, és en­nek ellenére sem javult a gazda­sági hatékonyság — már egyálta­lán nem volt kívánatos. A nemzeti jövedelem azonban csak összefoglaló mutatószám, mö­götte a gazdálkodás legkülönbö­zőbb mutatószámai húzódnak meg. Az egyik leérzékenyebb szférája a gazdaságnak a külkereskedelmi mérleg. Ebben mutatkozik meg a hazai termelés színvonala, az or­szág exportáló képessége és rá­utaltsága a külföldi szállítókra. Amint a pénzügyminiszter hangsú­lyozta, a külkereskedelmi mérleg hiánya jóval felülmúlta a tavalyi évre tervezettet, s ennek kihatá­sai érzékenyen érintik az egész gazdaságot. (Faluvégi Lajos: „Egyensúlyi helyzetünk javulásá­hoz gyorsan növekvő kivitelre vol­na szükség, mégpedig úgy, hogy közben a behozatal növekedésének üteme erősen mérséklődjék, sőt átmenetileg a behozatal terjedel­mének is csökkennie kellene. En­nek ellenére az ötödik ötéves terv első három évében kisebb volt a kivitelünk, mint a behozatalunk ... A hitelek és a visszafizetéssel járó kötelezettségek mértékének a meg­felelő szinten tartása szükségessé teszi, hogy gazdaságpolitikánkban az egyensúlyra való törekvést első­rendű feladatként kezeljük ...”) Közismert, hogy Magyarország gazdasága mennyire „piacérde­kelt”, termékeink jelentős részét külföldre kell szállítanunk, hogy hozzájuthassunk a szükséges beru­házási javakhoz és fogyasztási cikkekhez. Ilyen körülmények kö­zött a külkereskedelmi mérleg passzívuma súlyos zavarokat okoz­hat az ország gazdasági vérkerin­gésében. Ezt a passzívumot olyan jelenségek okozzák, amelyek fe­leslegesen terhelik az ország im­portját és gyengítik, korlátozzák, vagy megnehezítik az exportját. Nemcsak a pénzügyminiszter re­ferátuma, de néhány hozzászóló is szóvá tette, hogy indokolatlan nagyvonalúság mutatkozik egyes vállalatoknál a gazdálkodásban. Számos helyen úgy akarják fej­leszteni a termelést, hogy az ál­lamtól várják el annak finanszí­rozását, ahelyett, hogy meglévő eszközeiket ésszerűbben, szervezet­tebben használnák fel. (Faluvégi Lajos: „1978-ban több intézkedés­sel is mérsékelni kényszerültünk a vállalati fejlesztési források növe­kedésének ütemét. Sok gazdálkodó szervezet ezt nem vette figyelem­be, sőt többet költött, mint ameny­­nyire fedezete volt... Ezt helyte­lenítjük. S azt is meg kell monda­nunk, hogy vállalataink a közel­jövőben sem számíthatnak arra, hogy a megtermelt tiszta jövede­lemből a jelenleginél nagyobb arányban részesülnek ...”) Vállalati költekezés A felelőtlen, az „állam bácsira” támaszkodó vállalatvezetés ideje lejárt. Az MSZMP Központi Bi­zottsága nevében felszólaló Sarlós István ezt így fogalmazta meg: „A Központi Bizottság múlt év de­cemberi határozata alapján a kor­mány intézkedéseket hozott arról, hogyan kell eljárni a tartós pénz­ügyi nehézségek közé került vál­lalatok tekintetében. Az érintett vállalatok általában nem kielégítő költséggazdálkodást folytattak, sőt, kellően meg nem alapozottan, reménybeli jövedelmekre számítva, növelték a dolgozók kereseteit, fogtak hozzá fejlesztésekhez, hal­moztak fel készleteket. Amikor pe­dig kiderült, hogy jövedelmeikhez képest túlköltekeztek, sokan közü­lük az államtól, tehát a közösség­től várták a túlköltekezés finan­szírozását ... Az olyan vállalato­kat, amelyeknek a tevékenysége nem gazdaságos, és amelyek ra­cionalizálás útján sem tehetők jö­vedelmezővé, nem szabad állami támogatással üzemeltetni.” Az országgyűlés nem maradt a gazdasági élet felületén, mélyére hatolt a problémáknak, elemezte az ipar és a mezőgazdaság éle­tében mutatkozó káros tüneteket. Ismét előkerült az évek óta napi­renden lévő feladat, a termelési szerkezet korszerűsítése, s ebben a tekintetben a pénzügyminiszter bizonyos haladásról adhatott szá­mot. (A gyógyszeripar abbahagyta több korszerűtlen termék gyártá­sát, új termékeket vezetett be a gumiipar stb.), de nem szabad ál­tatnunk magunkat: a korszerűsítés még csak kezdeti eredményeket mutathat fel, korántsem általános. Sok szó esett az úgynevezett munkaerőhiányról is. Hovatovább az úgynevezett munkaerőhiány lesz a mindent igazoló, mindent megmagyarázó kifogás a gazda­sági élet valamennyi szektorában. A munkaerőhelyzet — hangsúlyoz­ták az országgyűlésen — olyan, amilyen. Nem lehet számítani újabb munkaerő-tartalékok be­áramlására, ezen az úton termelést növelni vagy javítani nem lehet. Az egyedüli út a termelékenység növelése, de mivel a beruházások­nak az ismertetett pénzügyi okok miatt korlátai vannak, a terme­lékenységet is legfőképpen a szervezés javításával, a munkafe­gyelem erősítésével lehet növelni. Kétségkívül ez a fárasztóbb és gyötrelmesebb út. Számos példa bizonyítja azonban, hogy új, drága gépek munkába állítása sem hoz örvendetes változást, ha nem pá­rosul a gépek hozzáértő gondozá­sával, karbantartásával, ha nincs fegyelem, ha az új berendezések mellett rossz a munkaszervezés. A szervezésben egyébként is óriási tartalékok vannak, és erre nem árt emlékeztetni hazánkban, mert nekünk, magyaroknak sajnos nem erős oldalunk a szervezés. Szó sincs azonban arról, hogy csak odalent kell jól szervezni, „oda­fent” minden tökéletes volna. A pénzügyminiszter önkritikusan nyilatkozott arról, hogy a közpon­ti gazdaságirányítás hibát követett el, amikor túl könnyen hagyta megszűnni a kis- és középvállala­tokat, illetve belenyugodott, hogy az erő pozíciójában lévő nagyok magukba olvasszák a kicsinyeket. Ez szervezeti aránytalanságokhoz vezetett, mozgékony, hiányt pótló, jól használható egységektől fosz­totta meg a magyar népgazdaságot. A bankok szemszögéből belső gondjainkkal összefüggés­ben szóba került az országgyűlé­sen az energiagazdálkodás, illetve az energiatakarékosság is. A pénz­ügyminiszter azt az elvet hangsú­lyozta, hogy a felhasználóknak reális áron kell kapniuk az ener­giát és az energiahordozókat, mert csak így érzékelhetik a valóságos költségeket, ez ösztönözheti őket takarékoskodásra. A közelmúltban történt benzináremelést is tulaj­donképpen ugyanez az elv vezé­relte, hiszen nemcsak a gazdál­kodó egységeknek, de a magánsze­mélyeknek is van mit tenniök az energiatakarékosságért. Az országgyűlés vitája és hatá­rozata szigorúbb, ésszerűbb, puri­tánabb gazdálkodásra ösztönözte az érdekelteket, az anyaggal, a munkaerővel és a pénzeszközök­kel. Jól fogja segíteni ezt az át­gondoltabb, a közérdekre jobban tekintő politikát a parlament ál­tal elfogadott új törvény is az állami pénzügyekről. Olyan jog­szabály emelkedett törvényerőre, amely rendszerbe foglalja az ál­lam jogait, kötelességeit és kiter­jed azokra a pénzviszonyokra, amelyekben maga az állam, vagy egy állami intézmény is érdekelt. A törvény kiemelkedően fontos helyet jelöl ki a magyar bank­­rendszer számára az ország gazda­sági és pénzügyi helyzetének meg­szilárdításában, az ésszerű vállala­ti gazdálkodás ösztönzésében. A népgazdaság előtt álló feladatok természetüknél fogva nem nélkü­lözhetik a bankok kifinomult, a jövedelmezőséget, a takarékossá­got és exportot segítő eszközeinek alkalmazását. Országgyűlés Nehéz év, nyílt szó Külkereskedelem, termelés Törvény az állami pénzügyekről FALUVÉGI LAJOS PÉNZÜGYMINISZTER BESZÉL A PARLAMENTBEN Az egyedüli út a termelékenység növelése Már most gondoskodjék arról, hogy szabadsága idején is megkapja a MAGYARORSZÁG számait!

Next