Magyarország, 1980. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)

1980-03-16 / 11. szám

Sport Ballada Milliós álom Ali Afrikában is. Green az egyik chicagói városi gimnáziumban végzett. A többi között az izgatta, milyen szerepük volt a fekete lövészeknek az ame­rikai polgárháborúban. 1977-ben már ott tartott, hogy bekopogtat az egyik kiadónál, de meggon­dolta magát, és hirtelen elhatá­­zással Muhammad Alihoz vitte a kéziratot, ő mindenben segíthet, ha akar, gondolta, hisz ő „az is­ten”. „Ide figyelj, Kent — mondta neki Ali. — Én nem akarlak szé­díteni. Hagyd a francba ezt az egészet. Naponta húszan jönnek hozzám ilyen hülyeséggel. De mon­dok neked valami mást: állj ki el­lenem! Végül is a egyetlen bunyós vagy az egész világon, aki meg­vert ... Egymilliót besöpörhet­nél.” Greennek leesett az álla. Bá­mult rá meg az egyik segédjére, John Alira, aki ott állt mellette. Halál komolyak voltak. — Viccelsz? Mert ha nem, hát tudd meg, hogy tíz Muhamm­addal is megverekszek egymás után egy­millióért. De aztán átvillant az agyán, hogy ez az ember tényleg nem tréfál, hiszen nem akadt még egyetlen bokszoló sem, aki meg­verte, és akit nem hívott volna ki újból, hogy lemossa a gyalá­zatot, feledtesse — leginkább sa­ját magával — a vereséget. Úgy látszik „zárás előtt” végezni akart vele, a legrégibb „kísértetével” is. A világgal egy nagy tévéshow keretében tudatták az eseményt. Ali edzőtermébe vitték a kame­rákat a chicagói 5-ös csatorna ri­porterei. Green mellett apja meg menedzsere, Clarence Griffin állt. Amint Green belépett a terembe, Ali nekiugrott: „Itt van ez a nig­ger, az egyetlen a világon, aki kiütött. Ezt akarom elkapni, mi­előtt végleg lelépek.” Hihetetlen gyötrelmek közepet­te kezdte formába hozni magát Green. Inni soha nem ivott, de a tévészereplés után végzett a ci­garettával is. Időnként baseballo­­zott, dehát ez más, mint odaállni a világ szeme láttára Ali elé a ringbe. Egyébként is hét egész év telt el azóta a Miami Beach-i hecc óta. Másnap elkezdett futni az utcákon. Két háztömb után el­fogyott a levegője. Kétségbe volt esve. De nem adta föl. Az asszony meg a négy gyerek úgy nézett rá, mint a csodatevő­re. Lesték minden pillantását. S az „öreg” is beszállt: ő lett az edzője. Griffin ütött-kopott edző­terme pedig a helyiség, ahol iz­zadni kezdett. Hajnali ötkor már futott, s ez a mozgás lassacskán három órányira nyúlt. Délben egy óra edzés, egy fél óra homokzsák, utána — könnyítésnek — szabad­­gyakorlatok, majd jöttek az edző­partnerek. Úgy számított, hogy valamikor 1978-ban lesz a mér­kőzés, bár Ali igen szűkszavú lett, ha részletekre terelődött a szó. Csak annyit mondott, hogy szer­dai napon és a városi stadionban akar mérkőzni, mint azon a régi találkozójukon. És hogy feltétle­nül ugyanazt az öltözőt is akarja. Green eleinte 15 menetre gondolt, de aztán letett róla, hiszen a Boksz Világszövetség előírása sze­rint világbajnoki kihívásról nem lehetett szó, tehát maradt a tíz­menetes kihívásos küzdelem Ali hivatalos visszavonulása után. Úgy számolta, hogy 1978. február 12-én Ali biztosan megveri Leon Spinkset, és ezzel búcsúzik. Ali készült is, de nem a mérkőzésre. Azt félvállról vette. Aztán tizenöt menetben simán kikapott. Vissza­vonulásról persze, hallani sem akart. Greennek Ali ígéretén kívül semmi nem volt a kezében, ami a világbajnokot kötelezte volna a találkozóra. Időnként el is mélá­zott ezen, de elhessegette magától kétségeit, edzett, edzett és edzett. Igaz, annak nem örült, amikor az egyik lapban azt olvasta, hogy „Ali hullákat ás ki a földből, hogy legyen kivel verekednie, ha nyug­díjba megy...” Veresége után egy héttel, mint az várható is volt, Spinkset szep­tember 15-ére kihívta visszavá­góra. Akkoriban invitálta vacso­rára az egyik vendéglőbe az öreg meg a fiatal Greent, utóbbit na­gyon kérte, hogy másnap edzze­­nek együtt, és vívjanak egy edző­mérkőzést is az ő termében, szi­gorúan zárt ajtók mögött. „Én előttem még senki nem volt há­romszoros nehézsúlyú világbajnok. Látni akarom, mit tudok te elle­ned, mielőtt megint megverekszem Spinksszel.” És Green kiállta a próbát. Túl jól. A harmadik menetben Ali megingott. És abbahagyta. „Ennek a niggernek még mindig van ökle” — csóválta a fejét az öreg Green előtt. Kent meg azt tapasztalta, hogy Ali is a húsz év előtti: ha valakinek sikerül „bebújnia” az öklei közé, akkor bajba kerül. A Spinks-mérkőzés miatt úgy számolták, hogy 1979 nyara előtt az Alin Green kihívásosra nem ke­rülhet sor. Ezért a családi tanács úgy döntött, hogy Kent vegyen ki négyhónapos fizetés nélküli sza­badságot. Az asszony titkárnői fi­zetéséből, meg az öreg megtaka­rított pénzéből fedezik majd a költségeiket: a háztartást, az edző­termet, a partnereket, meg min­dent, ami még a felkészüléssel járt. Erre az egy lapra tettek föl mindent. Ali azonban mintha egyre job­ban húzódozott volna a találkozó­tól. Green kénytelen volt meg­hosszabbítani a szabadságát. Nagy­­nehezen aztán aláírt valami szer­ződésféleséget, hogy amennyiben Green talál pénzembereket, haj­landó megmérkőzni vele. Sőt, egy megbízottját, Ernie Terrellt (akit egyébként 1967-ben 15 menetes küzdelemben megvert) megbízta, szerezzen támogatókat. A ringet azonban elhanyagolta. Júliusban kiállt egy bemutatóra, de inkább valcerezett, mint bokszolt, ami a pénzelőknek 106 000 dollárjukba került. Nem volt valami kedvcsi­náló az üzletemberek számára ... Alaposan csökkent a tervezett ta­lálkozó sportbeli és pénzbeli ér­dekessége egyaránt. A millió lassan álom maradt, és szeptember elején Green már örömmel vette volna a 300 000-et is, amit Terrell akkor ígért kette­jüknek, ha sikerül megszereznie egy kisebb chicagói stadiont, a Rosemont Horizont, ahová három­ezren azért beférnek. Csakhogy augusztus 13-án renoválás közben, a stadion beomlott, öt munkás maradt a romok alatt. Vissza hát a városi stadionba, amelynek bérlője, Arthur Wirtz azonban utálta a bokszot, és öt­venezret kért az estéért. Igaz, ha a húszezer hely kétharmadának jegyeit eladják átlag 20 dollárért, akkor már nincs baj. Tovább már nem is számoltak, s jött a szep­tember 24-i sajtókonferencia az Ambassador-szállóban. A lapok­tól, televíziós társaságoktól, sőt a filmhíradóktól is mindenki ott nyüzsgött. Green őszinte hálával a szívében ölelgette apját a ka­merák előtt, s köszönte Alinak is a nagy lehetőséget. De azért „be is tartott neki”, mikor egy kér­désre, milyen is volt az az 1958-as találkozó, azt mondta, hogy „éle­tem legkönnyebb mérkőzése”. Nagy derültség, és Ali „bepörgött”. (Hogy igazán-e, azt nála sose tud­ni.) „Most majd szétverem a po­fádat. Elegem volt ebből a fekete »kí­sérte­tből«. Fölszámolom. Meg­alázom. Megsemmisítem ...” Green csak mosolygott. De aztán hosszú időre eltűnt az arcáról minden mosoly. Jött a szervezők részletes költségvetése, és kiderült, hogy alig ötvenezer marad neki. Alinak ez már tíz­óraira is kevésnek látszott. A Green család azonban kénytelen­­kelletlen beletörődött, mert leg­alább költségeik megtérültek vol­na. Két fiatal öklözőpár mérkő­zött volna ugyanis előttük, akik­nek a költségei alaposan csökken­tették volna a nekik járó össze­get. Aztán az egyik, a legnépsze­rűbb fiatal öklözők egyike, bizo­nyos Luke Capuano megsérült, és le kellett mondania a részvétel­ről. Mint a dominósor kezdett összeomlani az egész tervezet. A végén nem maradt más, mint el­halasztani a rendezvényt. Ali azonban — ügyvédjén keresztül — üzent: semmiféle halasztásba nem egyezik bele. Vagy november 8-a, vagy törölni kell a találkozót. Kegyetlen döntés volt. Greenék egyszerűen nem érték föl ésszel, nem tudták elképzelni, hogy annyi erőfeszítés, annyi pénz után, szin­te minden megtakarított garasuk kárba vesszék. És Green volta­képpen még ma sem hiszi el, ami történt, hiszen Alinak megvan a hatalma és a pénze ahhoz, hogy azt tegye, amit akar. „Talán fél kiállni ellenem?” — mereng el még talán ma is naponta több­ször. Az Alit tisztelő sportbarátok pe­dig úgy érzikk, hogy őket is cser­ben hagyták. Egyrészt emberte­lennek tartják azt a módszert, ahogyan Ali „padlóra küldte” Greent, másrészt nem értik, vajon hogyan állhatott a volt bajnok Carter szolgálatába, hogyan vállal­hatta az olimpiai bojkott pártfo­­golásában a „kerítő” szerepét. Mint ismeretes, Ali februárban öt afrikai országban próbált híveket szerezni Carter tervéhez, de kül­detése kudarcba fulladt, a vasöklű királyt a diplomácia ringjében ki­számolták ... GREEN NYILATKOZIK A TÉVÉNEK Ali „bepörgött" MAGYARORSZÁG 1980/11

Next