Magyarország, 1980. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)

1980-02-24 / 8. szám

K­omlóra, erre a 30 000 lako­sú, baranyai városra két do­log jellemző leginkább. Itt van a hazai kőszénbányászat köz­pontja, s ami — ha nem is ilyen fontos — szintén figyelemre méltó: innen indult el hódító útjára a magyarországi kiskertmozgalom. Mégpedig a bányászok kezdemé­nyezésére, akiknek nagy többsé­gük kétlaki. Azaz olyan ipari munkavállaló, aki­­hivatásszerű foglalkozása mellett, annak kárá­ra, földje művelését is elvégzi — fogalmazza meg a Magyar Nyelv Értelmező Szótára. Eszerint a szén­­termelés kárára foglalkozik mező­­gazdasági munkával a bányász. Csakugyan így van? Pillantsunk röviden vissza a 60- as évek közepére, amikor a komlói bányászok birtokba vették a négy­­emeletes lakóépületek közötti par­lagföldeket. A tilalommal mit sem törődve, egymás után alakították ki a konyhakertparcellákat. Újabb és újabb földdarabkákat kezdtek megművelni. Ennek ma­gyarázata igen egyszerű. Az itt la­kók többsége az ásót, kapát, kaszát cserélte föl bányászszerszámra; java részük faluról érkezett. Évtizedek óta kitűnő minőségű, jól kokszosítható, fekete szenet termelnek Komlón. A Dunai Vas­mű létezni sem tudna nélküle: kemencéit komlói szénből készített koksszal fűtik. Komló­­tehát mun­kát tudott adni idősnek és fiatal­nak, nőnek és férfinak egyaránt. Az ország minden részéből ezrével érkeztek emberek Baranya megyé­be. Vonzotta őket a hallomásból ismert,­­magas kereset. Kétségtelen, annak idején nem volt ritka a nyolc-tízezer forintos fizetés a bá­nyánál. Ezért persze keményen kellett dolgozni nap mint nap. Amikor az emberek kiszálltak a bányából, s a fekete szénport ki­mosták a bőrükből, mentek dol­gozni a hétvégi kertekbe, mert bármennyire alkalmazkodtak is új környezetükhöz, a földhöz való ragaszkodást sokan nem tudták egyik napról a másikra levetkőzni. Ez volt a kezdet. A városi tanács vezetőinek ko­moly fejfájást okozott: mást írtak elő a jogszabályok, mint amit a bányászok akartak. Hogy a „kecs­ke is jól lakjon, és a «káposzta is megmaradjon”,­ a komlói ÁFÉSZ kerttársu­lásokat szervezett. Ezt kö­vetően született kormányprogram a kertmozgalom fejlesztésére. 1968 végét írták akkor. A komlói kert­társulások már nyíltan növelhet­ték területüket. Megkapták az ál­lami tartalék földeket s a helyi ter­melőszövetkezet nagyüzemi műve­lésre alkalmatlan területeit. A kiskertek nagysága száz és kétszáz négyszögöl között változik. Szak­csoportok alakultak, amelyek vá­lasztott vezetőkkel és tisztségvise­lőkkel, alapszabály szerint dolgoz­nak. Jogilag is rendeződtek tehát a dolgok. Komló lett a hazai kiskertmoz­galom alapmodellje. Továbbfejlesz­tését a SZÖVOSZ megközelítőleg két és fél millió forinttal támogat­ta. Az országos és a megyei szö­vetségtől kapott pénzt haszonnal költötték el a komlóiak. Bemu­tató kertet, közös fóliatelepet, rak­tárakat alakítottak ki, tehergépko­csit vásároltak, sőt, házi szak­­könyvtárat is létesítettek. Ilyen nagymérvű kertészkedési hullámnak, persze voltak árnyolda­lai is. Éveken keresztül gondot okozott például a földhasználat. 1972-től azonban 10—20 évre szóló haszonbérleti szerződések kötésé­re van lehetőség, s az ÁFÉSZ mint jogi személy, területet bérel szak­csoportjainak. Jelenleg négy szak­csoport van Komlón, de a szom­szédos Pécsen is alakult már egy, csakúgy, mint Nógrád megyében, valamint Várpalotán, Ajkán is, ahol főként bányászokból álló tár­sulások dolgoznak. Hogy a kétlaki bányászok száma mennyire tehető, senki sem tud­ja. Pontos felmérés nem készült. A Mecseki Ércbányászati Vállalatnál még becslésre sem vállalkoznak. Mert a kétlaki bányászokról be­szélve nem szabad megfeledkezni az ingázókról. A Mecseki Szénbá­nyák fizikai dolgozói létszámának legalább felét vidékről bejárók ad­ják. A Mecseki Ércbányászati Vál­lalat üzemeibe 121 településről in­gáznak dolgozók. Jelentős részük­nek pedig otthon van kertje, sző­lője, valamilyen állatja. Annyi bizonyos, a kisegítő gaz­dasággal, kiskerttel rendelkező bá­nyászok nemcsak családjuk szük­ségletét elégítik ki, hanem ellátják rokonaikat is, s ezen felül első­sorban Komlón, de másutt is, se­gítik a település zavartalan ellátá­sát. A komlói ÁFÉSZ évenként csaknem 30 millió forint értékben vásárol fel különféle zöldséget, gyümölcsöt, kisállatot. A vasasi bányászok például évente öt-hat vagon nyulat tenyésztenek export­ra. Azt mondták a Fogyasztási Szövetkezetek Megyei Szövetségé­ben: ha a komlói bányászok abba­hagynák a kertészkedést, egyik napról a másikra harminc száza­lékkal nőne a város zöldségigénye.­­ Még inkább meg tudjuk ítélni a helyzetet, ha hozzávesszük, hogy a kiskertekben is dolgozó családok tényleges fogyasztását nem ismer­jük, csak becsülhetjük. A megíté­lések szerint ez meghaladhatja a tíz százalékot, azaz Komló tényle­ges zöldség-, gyümölcsigényének több mint negyven százalékát a bányászok elégítik ki. Ha elfogad­juk ezt a becslést, akkor vajon helytálló-e­ a kétlaki bányászok bányában dolgozó parasztok. Alig­ha vélekedhetünk így. Bizton ha­gyatkozhatunk például a Mecseki Ércbányászati Vállalat munkaügyi osztályának vezetőjére és szakszer­vezeti bizottságának titkárára; mindketten évtizedek óta közvet­len kapcsolatban állnak a kétlaki bányászokkal. Tapasztalataik sze­rint a kétlaki bányászok ipari munkások. Többségük szocialista brigádtag. Ennek alapvető felté­tele, hogy jól dolgozzanak a bá­nyában, egyébként a közösség ki­zárná őket soraiból. Számtalan községi tanács vezetője ragadott tollat eddig is, hogy a faluban élő bányászok társadalmi, közéleti munkáját elismerje, a település köszönetét továbbítsa az Ércbá­nyászati Vállalathoz. Ha a kétlaki bányászokat faggat­nánk, minek tartják magukat: pa­rasztnak vagy ipari munkásnak, szinte kivétel nélkül az utóbbinak vallanák magukat. Akkor miért dolgoznak a gépesí­tés ellenére még mindig kemény munkát követelő­ bánya mellett a kiskertekben, kisegítő gazdaságok­ban? A fiatalok jobbára a jöve­delemkiegészítés miatt. Bár rö­vid hullámvölgy után a bányászat most ismét kezdi visszaszerezni Bányászok Feketeszén és káposzta rangját, a fizetések, a jövedelmek már nem olyan csábítóak, mint a hőskorban. A bányászoknak válto­zatlanul jól kell táplálkozniuk, hogy bírják erővel. Emellett ter­mészetesen nőttek az igényeik. De ennél is fontosabb tényező: az egészség. A bányászokon kívül igen keve­sen ismerik a bányát belülről. A föld alatti munkahelyekre bizton­sági okokból nehéz bejutni. Igaz, az utóbbi években rengeteg pénzt fordítottak a bányák korszerűsíté­sére, de a por-, a zaj-, és vibrá­cióártalmakat a mai napig sem tudták teljesen megszüntetni. Al­kalomadtán hétrét görnyedve jut­hatnak előre az emberek, közelít­hetnek meg egy-egy széntelepet. Nagyon nagy szükségük van a munkásoknak friss levegőre, nap­fényre. Ez minden egészségvédő intézkedésnél többet ér. A bánya­­vállalatok vezetői jól tudják ezt, s szorgalmazzák a kiskertgazdál­kodást. Van azonban még egy, a kétla­­kiság ellen gyakran hangoztatott érv: idénymunkák idején meg­emelkedik a táppénzen lévők szá­ma. Az Ércbányászatnál tagadják, hogy így volna. Náluk minden szombat szabad, a hét többi nap­ján viszont dolgozni kell. Az pe­dig csak ideig-óráig megy, hogy a hiányzókat a többiek helyettesít­sék. Több más helyen azonban ösz­­szefüggést látnak az idénymunkák idején némileg csakugyan megsza­porodó táppénzesek száma és a kétlakiság között. De ezt igen ne­héz volna bebizonyítani. HORVÁTH TERÉZ KOMLÓI LÁTKÉP: KERTEK A HÁZAK KÖZÖTT A tilalommal mit sem törődve A magyar kultúrában mai napig is munkálko­dó székely származású Benedek dinasztia legen­dás emlékezetű Elek apósa a század elején kezd­te írni a nagy magyarok életrajzi gyűjteményét. A sok kötetre tervezett műből bocsátott közre most egy csinos válogatást a Gondolat Kiadó Páskándi Géza egyéni hangütésű előszavával.* Páskándit idézzük: „Mikor tehát kezünkbe vesz­­szük ezt a könyvet, ne történelemtudományt, ne is történelem-világnézeti kalauzt keressünk ben­ne, hanem kedvcsinálót ahhoz, hogy példaképet állítsunk az ifjúság elé.” Benedek pedagógiai célzatossága az életek raj­zolásában nyilvánvaló. Tévedés azonban azt hin­ni, hogy a didaktikát fölébe helyezte a történel­mi igazságnak, azaz hogy az ifjúság pallérozását a megtörtént dolgok szépítése, eltagadása, vagy megmásítása révén szolgálta volna. Amit a kö­tetben tárgyalt nagy magyarokról — Mikes Ke­lemenről, Körösi Csom­a Sándorról, Kölcsey Fe­rencről, Wesselényi Miklósról, Széchenyi István­ról — ír, azok úgy történtek. S hogy nem nézi kritikusabban, sőt egyáltalán nem kritikusan né­zi hőseit, tökéletesen érthető az ő nézőpontjából: e kiváló magyarok nagyságát kívánja bemutat­ni, s nem apróbb-nagyobb gyarlóságait, fölösle­gesnek érezvén e hatalmas életműveket, roppant BÖNGÉSZŐ emberi szolgálatokat jelentéktelen és a dolgok érdemét nem érintő szeplőkkel ellázítani. Kétségkívül romantikus megközelítése ez tör­ténelmi alakok ábrázolásának, de — kiváltkép­pen a maga korában — érthető és szeretetre­méltó magatartás. Miért­ is ne dagasztaná nemzeti büszkeség a székely-magyar Benedek Elek szívét, amikor kétszeresen földijéről, Körösi Csom­a Sándorról annyi jót, nemest mondhat el a nem könnyen hevülő indiai brit tisztek lelkesült szavainak fel­idézésével, anélkül, hogy az elragadtatott hangú jellemzésekhez hozzá kelljen tennie valamit? Miért is ne ábrázolná elágyuló gyöngédséggel azt a hűség áldozatául esett életet, amit Mikes Kele­men élt meg, aki mindenéről — hazájáról, vagyo­náról és még a szerelem, a család esélyeiről is — örökre lemondott a nagy fejedelem iránti hódo­latából? Néhányra hivatkoztunk csupán az arcképek közül, nincs helyünk bővebb méltatásra. Meglehet, Benedek Elek életrajzkötete nem il­lik napjaink divatos deheroizálási áramlataiba, mégis (vagy éppen ezért?) élvezettel olvashatja idős és fiatal. Megerősíti bennünk azt a soha ki , nem pusztítható hitet, hogy voltak, vannak, s ta­lán lesznek igaz emberek a politikában, közélet­ben, akik nem árnyékvetőként, hanem szilárd tájékozódási pontként magasodnak fölénk. * Benedek Elek: Nagy magyarok élete, Gondolat, Budapest, 429 oldal, 47 forint. Életmód

Next