Magyarország, 1980. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1980-02-24 / 8. szám
Komlóra, erre a 30 000 lakosú, baranyai városra két dolog jellemző leginkább. Itt van a hazai kőszénbányászat központja, s ami — ha nem is ilyen fontos — szintén figyelemre méltó: innen indult el hódító útjára a magyarországi kiskertmozgalom. Mégpedig a bányászok kezdeményezésére, akiknek nagy többségük kétlaki. Azaz olyan ipari munkavállaló, akihivatásszerű foglalkozása mellett, annak kárára, földje művelését is elvégzi — fogalmazza meg a Magyar Nyelv Értelmező Szótára. Eszerint a széntermelés kárára foglalkozik mezőgazdasági munkával a bányász. Csakugyan így van? Pillantsunk röviden vissza a 60- as évek közepére, amikor a komlói bányászok birtokba vették a négyemeletes lakóépületek közötti parlagföldeket. A tilalommal mit sem törődve, egymás után alakították ki a konyhakertparcellákat. Újabb és újabb földdarabkákat kezdtek megművelni. Ennek magyarázata igen egyszerű. Az itt lakók többsége az ásót, kapát, kaszát cserélte föl bányászszerszámra; java részük faluról érkezett. Évtizedek óta kitűnő minőségű, jól kokszosítható, fekete szenet termelnek Komlón. A Dunai Vasmű létezni sem tudna nélküle: kemencéit komlói szénből készített koksszal fűtik. Komlótehát munkát tudott adni idősnek és fiatalnak, nőnek és férfinak egyaránt. Az ország minden részéből ezrével érkeztek emberek Baranya megyébe. Vonzotta őket a hallomásból ismert,magas kereset. Kétségtelen, annak idején nem volt ritka a nyolc-tízezer forintos fizetés a bányánál. Ezért persze keményen kellett dolgozni nap mint nap. Amikor az emberek kiszálltak a bányából, s a fekete szénport kimosták a bőrükből, mentek dolgozni a hétvégi kertekbe, mert bármennyire alkalmazkodtak is új környezetükhöz, a földhöz való ragaszkodást sokan nem tudták egyik napról a másikra levetkőzni. Ez volt a kezdet. A városi tanács vezetőinek komoly fejfájást okozott: mást írtak elő a jogszabályok, mint amit a bányászok akartak. Hogy a „kecske is jól lakjon, és a «káposzta is megmaradjon”, a komlói ÁFÉSZ kerttársulásokat szervezett. Ezt követően született kormányprogram a kertmozgalom fejlesztésére. 1968 végét írták akkor. A komlói kerttársulások már nyíltan növelhették területüket. Megkapták az állami tartalék földeket s a helyi termelőszövetkezet nagyüzemi művelésre alkalmatlan területeit. A kiskertek nagysága száz és kétszáz négyszögöl között változik. Szakcsoportok alakultak, amelyek választott vezetőkkel és tisztségviselőkkel, alapszabály szerint dolgoznak. Jogilag is rendeződtek tehát a dolgok. Komló lett a hazai kiskertmozgalom alapmodellje. Továbbfejlesztését a SZÖVOSZ megközelítőleg két és fél millió forinttal támogatta. Az országos és a megyei szövetségtől kapott pénzt haszonnal költötték el a komlóiak. Bemutató kertet, közös fóliatelepet, raktárakat alakítottak ki, tehergépkocsit vásároltak, sőt, házi szakkönyvtárat is létesítettek. Ilyen nagymérvű kertészkedési hullámnak, persze voltak árnyoldalai is. Éveken keresztül gondot okozott például a földhasználat. 1972-től azonban 10—20 évre szóló haszonbérleti szerződések kötésére van lehetőség, s az ÁFÉSZ mint jogi személy, területet bérel szakcsoportjainak. Jelenleg négy szakcsoport van Komlón, de a szomszédos Pécsen is alakult már egy, csakúgy, mint Nógrád megyében, valamint Várpalotán, Ajkán is, ahol főként bányászokból álló társulások dolgoznak. Hogy a kétlaki bányászok száma mennyire tehető, senki sem tudja. Pontos felmérés nem készült. A Mecseki Ércbányászati Vállalatnál még becslésre sem vállalkoznak. Mert a kétlaki bányászokról beszélve nem szabad megfeledkezni az ingázókról. A Mecseki Szénbányák fizikai dolgozói létszámának legalább felét vidékről bejárók adják. A Mecseki Ércbányászati Vállalat üzemeibe 121 településről ingáznak dolgozók. Jelentős részüknek pedig otthon van kertje, szőlője, valamilyen állatja. Annyi bizonyos, a kisegítő gazdasággal, kiskerttel rendelkező bányászok nemcsak családjuk szükségletét elégítik ki, hanem ellátják rokonaikat is, s ezen felül elsősorban Komlón, de másutt is, segítik a település zavartalan ellátását. A komlói ÁFÉSZ évenként csaknem 30 millió forint értékben vásárol fel különféle zöldséget, gyümölcsöt, kisállatot. A vasasi bányászok például évente öt-hat vagon nyulat tenyésztenek exportra. Azt mondták a Fogyasztási Szövetkezetek Megyei Szövetségében: ha a komlói bányászok abbahagynák a kertészkedést, egyik napról a másikra harminc százalékkal nőne a város zöldségigénye. Még inkább meg tudjuk ítélni a helyzetet, ha hozzávesszük, hogy a kiskertekben is dolgozó családok tényleges fogyasztását nem ismerjük, csak becsülhetjük. A megítélések szerint ez meghaladhatja a tíz százalékot, azaz Komló tényleges zöldség-, gyümölcsigényének több mint negyven százalékát a bányászok elégítik ki. Ha elfogadjuk ezt a becslést, akkor vajon helytálló-e a kétlaki bányászok bányában dolgozó parasztok. Aligha vélekedhetünk így. Bizton hagyatkozhatunk például a Mecseki Ércbányászati Vállalat munkaügyi osztályának vezetőjére és szakszervezeti bizottságának titkárára; mindketten évtizedek óta közvetlen kapcsolatban állnak a kétlaki bányászokkal. Tapasztalataik szerint a kétlaki bányászok ipari munkások. Többségük szocialista brigádtag. Ennek alapvető feltétele, hogy jól dolgozzanak a bányában, egyébként a közösség kizárná őket soraiból. Számtalan községi tanács vezetője ragadott tollat eddig is, hogy a faluban élő bányászok társadalmi, közéleti munkáját elismerje, a település köszönetét továbbítsa az Ércbányászati Vállalathoz. Ha a kétlaki bányászokat faggatnánk, minek tartják magukat: parasztnak vagy ipari munkásnak, szinte kivétel nélkül az utóbbinak vallanák magukat. Akkor miért dolgoznak a gépesítés ellenére még mindig kemény munkát követelő bánya mellett a kiskertekben, kisegítő gazdaságokban? A fiatalok jobbára a jövedelemkiegészítés miatt. Bár rövid hullámvölgy után a bányászat most ismét kezdi visszaszerezni Bányászok Feketeszén és káposzta rangját, a fizetések, a jövedelmek már nem olyan csábítóak, mint a hőskorban. A bányászoknak változatlanul jól kell táplálkozniuk, hogy bírják erővel. Emellett természetesen nőttek az igényeik. De ennél is fontosabb tényező: az egészség. A bányászokon kívül igen kevesen ismerik a bányát belülről. A föld alatti munkahelyekre biztonsági okokból nehéz bejutni. Igaz, az utóbbi években rengeteg pénzt fordítottak a bányák korszerűsítésére, de a por-, a zaj-, és vibrációártalmakat a mai napig sem tudták teljesen megszüntetni. Alkalomadtán hétrét görnyedve juthatnak előre az emberek, közelíthetnek meg egy-egy széntelepet. Nagyon nagy szükségük van a munkásoknak friss levegőre, napfényre. Ez minden egészségvédő intézkedésnél többet ér. A bányavállalatok vezetői jól tudják ezt, s szorgalmazzák a kiskertgazdálkodást. Van azonban még egy, a kétlakiság ellen gyakran hangoztatott érv: idénymunkák idején megemelkedik a táppénzen lévők száma. Az Ércbányászatnál tagadják, hogy így volna. Náluk minden szombat szabad, a hét többi napján viszont dolgozni kell. Az pedig csak ideig-óráig megy, hogy a hiányzókat a többiek helyettesítsék. Több más helyen azonban öszszefüggést látnak az idénymunkák idején némileg csakugyan megszaporodó táppénzesek száma és a kétlakiság között. De ezt igen nehéz volna bebizonyítani. HORVÁTH TERÉZ KOMLÓI LÁTKÉP: KERTEK A HÁZAK KÖZÖTT A tilalommal mit sem törődve A magyar kultúrában mai napig is munkálkodó székely származású Benedek dinasztia legendás emlékezetű Elek apósa a század elején kezdte írni a nagy magyarok életrajzi gyűjteményét. A sok kötetre tervezett műből bocsátott közre most egy csinos válogatást a Gondolat Kiadó Páskándi Géza egyéni hangütésű előszavával.* Páskándit idézzük: „Mikor tehát kezünkbe veszszük ezt a könyvet, ne történelemtudományt, ne is történelem-világnézeti kalauzt keressünk benne, hanem kedvcsinálót ahhoz, hogy példaképet állítsunk az ifjúság elé.” Benedek pedagógiai célzatossága az életek rajzolásában nyilvánvaló. Tévedés azonban azt hinni, hogy a didaktikát fölébe helyezte a történelmi igazságnak, azaz hogy az ifjúság pallérozását a megtörtént dolgok szépítése, eltagadása, vagy megmásítása révén szolgálta volna. Amit a kötetben tárgyalt nagy magyarokról — Mikes Kelemenről, Körösi Csoma Sándorról, Kölcsey Ferencről, Wesselényi Miklósról, Széchenyi Istvánról — ír, azok úgy történtek. S hogy nem nézi kritikusabban, sőt egyáltalán nem kritikusan nézi hőseit, tökéletesen érthető az ő nézőpontjából: e kiváló magyarok nagyságát kívánja bemutatni, s nem apróbb-nagyobb gyarlóságait, fölöslegesnek érezvén e hatalmas életműveket, roppant BÖNGÉSZŐ emberi szolgálatokat jelentéktelen és a dolgok érdemét nem érintő szeplőkkel ellázítani. Kétségkívül romantikus megközelítése ez történelmi alakok ábrázolásának, de — kiváltképpen a maga korában — érthető és szeretetreméltó magatartás. Miért is ne dagasztaná nemzeti büszkeség a székely-magyar Benedek Elek szívét, amikor kétszeresen földijéről, Körösi Csoma Sándorról annyi jót, nemest mondhat el a nem könnyen hevülő indiai brit tisztek lelkesült szavainak felidézésével, anélkül, hogy az elragadtatott hangú jellemzésekhez hozzá kelljen tennie valamit? Miért is ne ábrázolná elágyuló gyöngédséggel azt a hűség áldozatául esett életet, amit Mikes Kelemen élt meg, aki mindenéről — hazájáról, vagyonáról és még a szerelem, a család esélyeiről is — örökre lemondott a nagy fejedelem iránti hódolatából? Néhányra hivatkoztunk csupán az arcképek közül, nincs helyünk bővebb méltatásra. Meglehet, Benedek Elek életrajzkötete nem illik napjaink divatos deheroizálási áramlataiba, mégis (vagy éppen ezért?) élvezettel olvashatja idős és fiatal. Megerősíti bennünk azt a soha ki , nem pusztítható hitet, hogy voltak, vannak, s talán lesznek igaz emberek a politikában, közéletben, akik nem árnyékvetőként, hanem szilárd tájékozódási pontként magasodnak fölénk. * Benedek Elek: Nagy magyarok élete, Gondolat, Budapest, 429 oldal, 47 forint. Életmód