Magyarország, 1980. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)

1980-05-11 / 19. szám

H­alálhajónak is nevezhette volna az irodalomtörténet azt a luxusgőzöst, mellyel a Nyugat-alapító Fenyő Miksa 1953- ban — Párizsból New Yorkba köl­tözve — átszelte az óceánt. Üt­közően ugyanis — mint 1960-ban, Kanadában megjelent följegyzé­seiben megemlítette — egyik poggyásza valahogyan elkallódott. Fájdalom, az eltűnt bőrönd nem ruhaneműt, hanem több száz Ady­­kéziratot tartalmazott. Az irodal­márok — nem tehetvén egyebet — beletörődtek a pótolhatatlan vesz­teségbe. Tíz esztendővel Fenyő föl­jegyzéseinek megjelenése után azonban váratlanul „előbukkant” az elveszettnek hitt, titokzatos bő­rönd. A Petőfi Irodalmi Múzeum Nyugat-kiállítására hazalátogató Fenyő Miksa bevallotta: a végze­tes kéziratkalandból egyetlen szó sem igaz. Az egész rémtörténetet csupán azért fundálta ki, hogy megkímélje magát az esetleges zaklatásoktól. Valójában ötven esz­tendőn át féltő gonddal őrizte a gazdag gyűjteményt, amely végül is hagyatékával együtt (benne Ady 98 verskézirata, 15 prózai fogal­mazványa, 117 levele) méltó he­lyére, a magyar irodalom múzeu­mába került. Vihar után A Petőfi Irodalmi Múzeumban évente megforduló tízezrek csak a tárlókban bemutatott emlékeket és fotókat láthatják, azt már ke­vesen tudják, hogy a múzeum a magyar irodalom egyik leggazda­gabb kéziratgyűjteményének birto­kosa. összesen mintegy 250 000 kéziratot őriz a kézirattár (egy le­véltöredék vagy egy több száz ol­dalas regényfogalmazvány egy­aránt egy-egy darab kéziratnak számít). Maga a kéziratgyűjtés nem túl­ságosan régi keletű hazánkban. Néhány műgyűjtő csupán a XIX. század elején kezdett érdeklődni az irodalmi kéziratok iránt. Ké­sőbb a gyűjtésbe irodalomtudósok és kortárs barátok is bekapcsolód­tak. Toldy Ferenc és Zádor György jogász például Csokonai és Vörös­marty kéziratait igyekezett meg­menteni a szétszóródástól. (E ma­gánkezdeményezések vetették meg az alapját a Nemzeti Múzeum kéz­irattárának , amely később az Országos Széchényi Könyvtár bir­tokába került é­s a Magyar Tu­dományos Akadémia és az Egye­temi Könyvtár kéziratgyűjtemé­nyeinek.) Mindhárom intézmény tetemes anyaggal rendelkezett már, ami­kor a Petőfi Társaság kutatni kezdett a Petőfi-kéziratok, relik­viák és dokumentumok után. Bár a Társaság kissé elkésett — a Pe­­tőfi-hagyaték zöme ekkor már a költő öccse révén a Nemzeti Mú­zeum birtokába jutott —, azért néhány ritka becsű ereklyére még sikerült rábukkanniuk. A gyűjte­ménybe került például a „A XIX. század költői”, a „Tigris és hiéna” fogalmazványa, valamint a két eredeti példányban fennmaradt „Nemzeti dal” egyik kézirata. A Társaság gondoskodott a gyűjtemény méltó elhelyezéséről és bemutatásáról. Megvásárolták a Bajza utca 21. számú Feszty-villát, ahol 1909-ben megnyílt — a mai irodalmi múzeum előfutáraként — a Petőfi-ház. Ez az elegáns villa különben arról is nevezetes, hogy csaknem egy évtizeden át itt élt Jókai Mór, így aztán szinte ma­gától­­kínálkozott a lehetőség: a Petőfi-ház váljék a Jókai-kézira­­tok, -relikviák gyűjtőhelyévé is. A Jókai-hagyaték egy része azon­ban jókora vihar után került csak ide. Jókai ellen — élete alkonyán — valóságos hadjárat indult, amiért, lelépve babérkoszorús „nemzeti trónjáról”, feleségül vette a sze­gény sorsú, ifjú színésznőt, Nagy Bellát. Az agg író és hitvese intri­kák pergőtüzébe került (Magyar­­ország, 1974/13—20. szám). Jókai halála után a háborúság nyíltabb lett: az író örökbe fogadott unoká­ja, Feszty Árpádné Jókai Róza sietve megtámadta a végrendele­tet, amely szerint az egyetlen és általános örökös Nagy Bella. Ke­resetét a bíróság ugyan elutasítot­ta, mégis elért annyit, hogy a „méltatlan” örökös miatt a „nem­zet elfordult” Jókaitól. Nagy Bella hiába ajánlotta föl a páratlan értékű hagyatékot, sem a magyar kormány, sem a Tudo­mányos Akadémia nem mutatott érdeklődést iránta. A Nemzeti Mú­zeum, sőt a Petőfi Társaság is el­zárkózott, pedig Jókai 28 éven át volt a Társaság elnöke. Az özvegy már a külföldi értékesítés gondo­latával is foglalkozott, a bécsi Dorotheum csak azért nem kapta meg 200 000 koronáért a hagyaté­kot, mert végül gróf Zichy Jenő kultuszminiszter közbenjárására si­került lecsillapítani a háborgókat, így a kéziratok és emléktárgyak egy része a Petőfi-házba került, a többi pedig az özvegy ajándé­kaként a Nemzeti Múzeumba. Tetemes késéssel A Petőfi-ház örököse, a Petőfi Irodalmi Múzeum később újabb anyagokat is kapott. Amikor Nagy Bella 1947-ben, 70 éves korában Londonban elhunyt, megmaradt kincseit — számos Jókai-kéziratot, ritka családi fotót s a viharos há­zasság történetét feltáró emlék­iratát — öccsére bízta, aki 1975-ös végrendeletében mindezt a Petőfi Irodalmi Múzeumra hagyta. Ezek a mai géppapír felényi, mindkét oldalán lila tintával tele­írt lapok a legkülönbözőbb he­lyekről, gyakran különös dediká­­ciókkal kerülnek elő, arról is ta­núskodva, hogy a sok regénykéz­iratot őrző Jókai-dédunoka, Fesz­ty Masa meglehetősen könnyel­műen bánt kincseivel: egy-egy kellemes kávédélután emlékére „A kőszívű ember fiai” vagy az „Egy az isten” kéziratkötegéből kiemelt néhány lapot, és dedikálva át­nyújtotta vendégének. A felszabadulás után a költő igazi szellemétől eltávolodott Pe­tőfi Társaságot feloszlatták, a Petőfi-ház azonban továbbra is változatlan maradt. Sőt, gyűjte­ménye József Attila hagyatékával egészült ki. A József Attila-kéz­­iratok zömét a költő özvegye, Szántó Judit őrizte, akit 1949-ben — József Jolánnal együtt — a közoktatásügyi minisztérium azzal bízott meg, hogy gyűjtse össze az országban fellelhető többi, lap­pangó kéziratot is. A minisztérium rádió- és sajtófelhívásai nyomán számos kincs bukkant elő, igaz, ezeket akkor nem vették leltárba, így ma már nehéz megállapítani, hogy az akciónak mely kéziratok megmentése köszönhető. Az esetenkénti újabb szerzemé­nyekkel együtt — mint az a Jó­zsef Attila összes kéziratát és le­velét lelőhely szerint feltüntetni szándékozó, készülő, hatalmas mú­zeumi katalógusból kitűnik — az ismert 2300 József Attila kézirat­ból 2000 (vers, levél, töredék) az itteni kézirattárban található. Kö­zöttük például a „Hazám”, a „Tiszta szívvel” tintaceruzával írott fogalmazványa, a „Nagyon fáj” még cím nélküli piszkozata, „A város peremén” piros ceruzával javítgatott első gépirata. S itt őr­zik a „Thomas Mann üdvözlése” kétoldalas, ceruzaírásos fogalmaz­ványtöredékét is, melynek külön érdekessége, hogy a papíron, a vers mellett, matematikai­­ képle­tek sorakoznak: verselés közben, talán pihenésként, frissíthette ma­gát egy kis matematikai agytor­nával József Attila. Ugyancsak e kézirattár büszkél­kedhet a legnagyobb Ady-gyűjte­­ménnyel: 240 vers-, 50 cikk- és 3 novellakézirat, valamint 453 Ady-levél alkotja a felbecsülhe­tetlen értékű anyagot. Pedig a múzeum csak tetemes késéssel kapcsolódhatott be a gyűjtésbe. Ady halála után a kéziratokat so­káig a család őrizte, és csak a harmincas évek végén, Ady Lő­­rincné elhunytával, kerülhetett közgyűjteménybe. Ekkor a hatal­mas hagyaték egy része, az úgy­nevezett érmindszenti levelesláda számos darabja (a költő a hozzá írott leveleket elolvasás után rend­re hazaküldte édesanyjának, aki összegyűjtötte és megőrizte őket) az Országos Széchényi Könyvtár és a Tudományos Akadémia bir­tokába jutott. A Petőfi Irodalmi Múzeum csak 1954-ben — mint a forradalmi klasszikusok emlékeinek gyűjtője — kezdhette a szerzeményezést, s mindjárt megvásárolta Steinfeld Nándornétól férjének, Ady önkén­tes titkárának 51 levelet tartalma­zó Ady-gyűjteményét, majd Bölö­­ni György igen gazdag anyagát. (A barát Bölöni, a Világ egykori mun­katársa a nyomdából rendszeresen visszakérte az Ady-kéziratokat és száznál több levéllel együtt őriz­te meg őket az utókornak.) Néhány év múlva újabb jelentős vásárlás következett: az író-könyv­­gyűjtő kortárs, Szalay József haj­dani szegedi rendőrkapitány leá­nyától megvették Ady 41 versének (köztük a „Vér és arany”, „A fe­kete zongora”) kéziratát, sok cik­két és levelét, továbbá a Csinszka­­hagyaték egy részét is. Később Márffy Ödön festőművésztől ide került a Csinszka-hagyaték másik része, Ady Boncza Bertához írt 28 levelével, majd Ady Lajos örökö­sétől félszáz Léda- és Csinszka­­levelet vásároltak meg. Ezután 14 verskézirat került elő Gellért Osz­kár hagyatékából; végül pedig tíz esztendővel ezelőtt — Vezér Erzsé­bet fáradozásának is köszönhetően — megszerezték a rejtélyes sorsú Fenyő Miksa-hagyatékot. Senki se láthassa Az óriási Ady-gyűjtemény azóta is gyarapodott egy-egy levél fel­bukkanásával, de eredeti versfo­galmazványra már nemigen lehet számítani. Már csak azért sem, mert a költő ugyancsak fittyet hányt a késeiekre: „Frászt az utókornak”! felkiáltással rendre megsemmisí­tette a versek piszkozatait, hogy — hiú ember lévén — alkotói va­júdásait senki se láthassa. Így mintegy 1400 versének mindössze 20 eredeti fogalmazványa maradt fenn. A többi verskézirat vagy a nyomda számára készült saját kezű változat vagy úgynevezett „álkéz­irat”. Ady ugyanis nemegyszer megtette, hogy kávéházi asztalhoz ülve zsebeiből előkotorta tucatnyi kis ceruzacsonkja egyikét, s vala­melyik versét „letisztázva”, ilyen kézirattal fizetett a kapucínerért vagy egy-egy hódoló rajongásáért. A kézirattár e hatalmas „alap­gyűjteménye” a közelmúltban újabb értékkel gyarapodott: meg­szerezték Móricz Zsigmond hagya­tékát ... (Folytatjuk.) MÉSZÖLY GÁBOR Irodalmi hagyatékok Kéziratkaland Verssel kifizetett kapucíner Jókai könnyelmű dédunokája JÓZSEF ATTILA-VERS KÉZIRATA Váratlanul „előbukkant” az elveszettnek hitt bőrönd

Next