Magyarország, 1981. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-04 / 1. szám

Világpolitika Súlyos örökség A fegyverkezési hajsza ellen „Zéró növekedés ” és más gondok Az 1980-as esztendő milyen örök-' séget hagyott az új évre? Milyen előjelek közepette kezdődik a 80-as évtized? A karácsonyi és év végi nyilatkozatok éppúgy sok helyütt tükröznek aggodalmat, mint aho­gyan 1980 során sem szűkölködött a világ Cassandra-intelmekben. Ki feledhetné például, hogy a bon­ni kancellár tavaly nyáron azt fej­tegette: érzése szerint 1980 nyara — 1914 nyarára emlékeztet... Vagy, hogy egy másik nyugati po­litikust idézzünk, Raymond Barre francia miniszterelnök a­ minap is így beszélt: Franciaországot derék­ba kapta Bali szigetén az OPEC által elhatározott újabb olajár­emelés. Az egész világ megingott. Egyes országok, mint Nagy-Bri­­tannia vagy Belgium, drámai hely­zetbe kerültek. A fejlődő országok egyik napról a másikra összeomol­hatnak ... „Vaj helyett ágyú” A közvélemény-kutatások sem szolgálnak vigasztaló eredmények­kel: a nyugati tőkés országok pol­gárainak többsége a jelek szerint az infláció és a munkanélküliség növekedésére számít, és nem hisz abban, hogy­ 1981 meghozza azt a javulást, amelyet 1973 óta a köz­gazdászok mindig a következő évekre jósoltak. A nyugati polgári sajtó úgyszól­ván egyértelműen az olajár rob­banásának tulajdonítja a jelenlegi világgazdasági helyzetben jelent­kező nehézségeket, a politikai szembenállás éleződését pedig meg­próbálja — mint már annyiszor tette a múltban, mindenekelőtt a hidegháború éveiben! — valami­lyen szovjet fenyegetéssel indokol­ni. Az atlanti propaganda szinte már temetni szeretné az enyhülést. Tagadhatatlan, hogy az enyhülés­nek súlyos károkat okoz éppen az imperialista politika, a NATO-nak az a jó néhány éve megmutatkozó törekvése, hogy a fegyverkezési hajsza fokozásával katonai fölény­re tegyen szert a szocialista kö­zösség országaival szemben. Persze, a fegyverkezési spirál fölfelé srófo­­lása a nyugati világnak is új meg új gazdasági gondokat okoz. A „vaj helyett ágyú” régi, gyászos dilemmája bukkan elő. Igaz, hogy a legtöbb NATO-or­­szág nem tudott és nem akart eleget tenni annak az amerikai követelésnek, hogy évről évre „tiszta” 3 százalékkal növeljék a katonai kiadásokat, vagyis az inf­láció hatását leszámítva fokozzák ilyen ütemben a fegyverkezési erőfeszítéseket, de így is szédítő nagyságú összegek mentek el ilyen célra. A NATO legfrissebb statisz­tikai adatai szerint az USA 140 és fél milliárd dollárt költött 1980-ban „védelmére”, Nagy-Bri­­tannia több mint 11 és negyed milliárd font sterlinget, az NSZK 48 és fél milliárd, márkát, Fran­ciaország több mint 110 milliárd frankot, Olaszország 7 450 milliárd lírát, Kanada 5 milliárd kanadai dollárt, Hollandia 10 milliárd 400 millió holland forintot, Norvégia 8 milliárd 248 millió koronát és így tovább. A statisztika úgy is beszédes, ha egy főre számítják, s ha az ösz­­szehasonlítás kedvéért amerikai dollárban adják meg a kiadáso­kat. Az Egyesült Államokban — legyen bár csecsemő vagy aggas­tyán — egy állampolgárra 1980- ban 527 dollár katonai kiadás ju­tott! Az NSZK-ban ez az érték 378 dollár volt, Franciaország 371. És csoda-e, ha például a kis Bel­gium nem hajlandó tovább növel­ni kiadásait? 1980-ban ott egy fő­re 334 dollár értékű katonai kiadás esett! Nagy-Britanniában 276 dol­lárjába kerül minden egyes polgár­nak az ország katonai erőfeszíté­se. (Viszont például éppen az an­golok költik a legtöbbet, hadfelsze­relés vásárlására, ott a legmaga­sabb a fegyverek beszerzésének aránya a teljes katonai költségve­tésben: 24,1 százalék! Még az Egyesült Államokban is „csak” 19 és fél százalék.)­­ A NATO é s ez pontos, hiva­talos, végleges szám! — 1979-ben 218 189,000 000 amerikai dollárt költött katonai kiadásokra! Ennyi pénzből a világnak hány gondját lehetett volna eloszlatni! A moszkvai közlemény Mindezzel a NATO vezető kö­rei fel akarnák borítani azt a ka­tonai egyensúlyt, amely napjaink­ra a világban kialakult és ame­lyet egyébként az enyhülési poli­tika elfogadói annak idején el is ismertek. Az atlanti világ urainak próbálkozásai rendkívül súlyos anyagi terheket rónak a földke­rekség minden népére, közvetve vagy közvetlenül. Azzal pedig, hogy mind több és több fegyver halmozódik fel, csak növekedhet egy háborús konfliktus veszé­lye. Az „erő helyzetéből” való ame­rikai politika 1980 folyamán azzal az igénnyel jelentkezett, hogy a Szovjetunió és a szocialista közös­ség adja fel kivívott nemzetközi pozícióinak egy részét, és tartóz­kodjék befolyásának növelésétől, vagy ne keressen új szövetségese­ket — vonatkozott ez Afganisz­tánra csakúgy, mint Kambodzsára. Viszont az USA mindenáron és fel­tétel nélkül el akarta ismertetni azt a jogát, hogy érdekeit min­den eszköz felhasználásával szol­gálhassa, így például a nyers­anyagellátásának a biztosítására „gyorshadtest” felállítását és beve­tés­ét, repülőgép-anyaghajók és más haditengerészeti erők összevonását természetesnek és igazoltnak tar­totta. Az imperialista törekvésekkel szöges ellentétben a szocialista bé­kepolitika változatlanul a vitás nemzetközi kérdések tárgyalásos megoldására irányul, és éppen a leszerelést, az enyhülésnek a kato­nai területre való kiterjesztését cé­lozza. Ez mutatkozott meg leg­utóbb a Varsói Szerződés országai vezetőinek moszkvai tanácskozá­sán. Ugyanakkor az is kifejezésre jutott a moszkvai közleményben: illúziókban ringatják magukat azok az atlanti politikusok és tá­bornokok, akik azt hiszik, hogy erőfölényre tehetnek szert. A Var­sói Szerződés országai az egyenlő biztonság elvi alapján állanak. A szocialista országok követke­zetesen és folyamatosan mindent megtesznek azért, hogy fel lehes­sen számolni a világban kialakult veszélygócokat. Az utóbbi egy-két év során például neuralgikus pont­tá vált­­a Közép-Kelet, s éppen ezért kapott rendkívüli jelentősé­get Leonyid Brezsnyevnek a mi­nap Új-Delhiben, az indiai tör­vényhozás tagjai előtt meghirde­tett programja a Perzsa-öböl és az Indiai-óceán békéjének és bizton­ságának szavatolására. Az ötpontos béketerv a térség jobb jövőjének alapja. A szocialista közösség véleménye szerint az iraki—iráni háború egyik félnek sem válik előnyére, hanem csak az imperialista érde­keket szolgálja. A közép- és a kö­zel-keleti válság itt együttesen fej­ti ki negatív hatását, többek kö­zött abban is, amit Leonyid Brezs­­nyev így jelölt meg: felbomlóban van az arab világ egysége — az arab népek ellenségeinek örömé­re... Természetesen az iraki—iráni ellenségeskedések azzal az el nem hanyagolható mellékhatással, hogy a két fontos olajtermelő ország átmenetileg nem tud szállítani vagy csak igen csökkentett meny­­nyiségben ad el olajat, hozzájárul­tak az olaj árának újabb felszök­kenéséhez. Egy olyan pillanatban, amikor a világban szinte már olaj­bőségről lehetett beszélni, legaláb­is a nagy nemzetközi olajtársasá­gok tartályai már csurig voltak, a kereslet pedig alatta maradt a kí­nálatnak. Nem szabad elfeledni, hogy az olaj árának emelkedése általában mindig az olajmonopó­­liumoknak (és nem elsősorban az olajtermelőknek) hoz óriási hasz­not, hiszen az ő készleteiknek az értéke növekszik. Viszont kétségtelen, hogy az olaj és energiahordozók drágulása még borúsabbá teszi az 1981-es gazdasági előrejelzést. Bonnban­d Carstens államelnök az új eszten­dőben „zéró növekedésre” számít. Az NSZK polgárait arra intette, hogy készüljenek fel újabb gazda­sági gondok elviselésére. Visszatérve a világ politikai fe­szültségeihez, amelyeket az 1980- as év örökségül hagyott 1981-nek, számos előre látható és minden bi­zonnyal jó néhány, ma még meg sem jósolható probléma fogja fog­lalkoztatni az új évben is a világ­közvéleményt, az államférfiakat vagy a publicistákat. A kelet— nyugati viszonyban a legfontosabb kérdés a szovjet—amerikai kap­csolatok alakulása a Reagan-kor­­mányzat hivatalba lépése után, lesznek-e s milyen formában, mi­lyen céllal, s persze, milyen ered­ménnyel fegyverzetkorlátozási tár­gyalások? Milyen új fejleményeket hoz a Közép- és a Közel-Kelet kettős, de összefüggő válsága, hi­szen egyformán nyugtalanító az a fegyverropogás, amely Libanon­ban vagy az iraki—iráni határvi­déken hallatszik. Mit tartogat a Távol-Keleten a kínai belső hatal­mi harc. Problémák címszavakban S mind­emellett még sok kisebb­­nagyobb kérdés vetődik fel az egyes földrészeken, Afrikában, hogy csak egyet-ketőt említsünk, a Csád Köztársaságban és körülöt­te folyó politikai-katonai befolyá­si harcnak most kell eldőlnie — a POLISARIO folytatja harcát egy független nyugat-szaharai állam létrehozására —, meg kell erősí­teni az új zimbabwei államot —, ismételt diplomáciai-politikai-gaz­­dasági-társadalmi rohamok indul­nak meg a dél-afrikai fajüldöző rezsim és törvénytelen namíbiai uralma ellen ... Latin-Amerikában tovább tart a chilei fasizmus el­leni harc, amelynek nem vethe­tett véget Pinochet népszavazási komédiája­­, Salvadorban egyre véresebb, egyre kíméletlenebb a polgárháború —, Nicaraguában a fordulat után az új népi rend­szer megszilárdítása a teendő ... A felsorolásból nem maradhat ki Ázsia, a kontinens számos gond­jából pedig az a küzdelem, ame­lyet­­ az Indokínai-félsziget népei folytatnak az imperialista mester­kedések ellen és a kínai terjesz­kedési törekvések ellen. S Euró­pában a tőkés országok egyikében­­másikában jelentkező terrorizmus megfékezése éppoly súlyos teendő, mint az, hogy felsorakoztassák a dolgozókat a fegyverkezési hajsza megfékezése végett, a munkanél­küliség ellen, a társadalmi igaz­ságszolgáltatást meghozó politikai változások érdekében. pálfy József LEONYID BREZSNYEV ÉS ARMAND HAMMER AMERIKAI ÜZLETEMBER Változatlanul a vitás kérdések tárgyalásos megoldása MAGYARORSZÁG ________________1981/1

Next