Magyarország, 1981. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-04 / 1. szám
Világpolitika Súlyos örökség A fegyverkezési hajsza ellen „Zéró növekedés ” és más gondok Az 1980-as esztendő milyen örök-' séget hagyott az új évre? Milyen előjelek közepette kezdődik a 80-as évtized? A karácsonyi és év végi nyilatkozatok éppúgy sok helyütt tükröznek aggodalmat, mint ahogyan 1980 során sem szűkölködött a világ Cassandra-intelmekben. Ki feledhetné például, hogy a bonni kancellár tavaly nyáron azt fejtegette: érzése szerint 1980 nyara — 1914 nyarára emlékeztet... Vagy, hogy egy másik nyugati politikust idézzünk, Raymond Barre francia miniszterelnök a minap is így beszélt: Franciaországot derékba kapta Bali szigetén az OPEC által elhatározott újabb olajáremelés. Az egész világ megingott. Egyes országok, mint Nagy-Britannia vagy Belgium, drámai helyzetbe kerültek. A fejlődő országok egyik napról a másikra összeomolhatnak ... „Vaj helyett ágyú” A közvélemény-kutatások sem szolgálnak vigasztaló eredményekkel: a nyugati tőkés országok polgárainak többsége a jelek szerint az infláció és a munkanélküliség növekedésére számít, és nem hisz abban, hogy 1981 meghozza azt a javulást, amelyet 1973 óta a közgazdászok mindig a következő évekre jósoltak. A nyugati polgári sajtó úgyszólván egyértelműen az olajár robbanásának tulajdonítja a jelenlegi világgazdasági helyzetben jelentkező nehézségeket, a politikai szembenállás éleződését pedig megpróbálja — mint már annyiszor tette a múltban, mindenekelőtt a hidegháború éveiben! — valamilyen szovjet fenyegetéssel indokolni. Az atlanti propaganda szinte már temetni szeretné az enyhülést. Tagadhatatlan, hogy az enyhülésnek súlyos károkat okoz éppen az imperialista politika, a NATO-nak az a jó néhány éve megmutatkozó törekvése, hogy a fegyverkezési hajsza fokozásával katonai fölényre tegyen szert a szocialista közösség országaival szemben. Persze, a fegyverkezési spirál fölfelé srófolása a nyugati világnak is új meg új gazdasági gondokat okoz. A „vaj helyett ágyú” régi, gyászos dilemmája bukkan elő. Igaz, hogy a legtöbb NATO-ország nem tudott és nem akart eleget tenni annak az amerikai követelésnek, hogy évről évre „tiszta” 3 százalékkal növeljék a katonai kiadásokat, vagyis az infláció hatását leszámítva fokozzák ilyen ütemben a fegyverkezési erőfeszítéseket, de így is szédítő nagyságú összegek mentek el ilyen célra. A NATO legfrissebb statisztikai adatai szerint az USA 140 és fél milliárd dollárt költött 1980-ban „védelmére”, Nagy-Britannia több mint 11 és negyed milliárd font sterlinget, az NSZK 48 és fél milliárd, márkát, Franciaország több mint 110 milliárd frankot, Olaszország 7 450 milliárd lírát, Kanada 5 milliárd kanadai dollárt, Hollandia 10 milliárd 400 millió holland forintot, Norvégia 8 milliárd 248 millió koronát és így tovább. A statisztika úgy is beszédes, ha egy főre számítják, s ha az öszszehasonlítás kedvéért amerikai dollárban adják meg a kiadásokat. Az Egyesült Államokban — legyen bár csecsemő vagy aggastyán — egy állampolgárra 1980- ban 527 dollár katonai kiadás jutott! Az NSZK-ban ez az érték 378 dollár volt, Franciaország 371. És csoda-e, ha például a kis Belgium nem hajlandó tovább növelni kiadásait? 1980-ban ott egy főre 334 dollár értékű katonai kiadás esett! Nagy-Britanniában 276 dollárjába kerül minden egyes polgárnak az ország katonai erőfeszítése. (Viszont például éppen az angolok költik a legtöbbet, hadfelszerelés vásárlására, ott a legmagasabb a fegyverek beszerzésének aránya a teljes katonai költségvetésben: 24,1 százalék! Még az Egyesült Államokban is „csak” 19 és fél százalék.) A NATO é s ez pontos, hivatalos, végleges szám! — 1979-ben 218 189,000 000 amerikai dollárt költött katonai kiadásokra! Ennyi pénzből a világnak hány gondját lehetett volna eloszlatni! A moszkvai közlemény Mindezzel a NATO vezető körei fel akarnák borítani azt a katonai egyensúlyt, amely napjainkra a világban kialakult és amelyet egyébként az enyhülési politika elfogadói annak idején el is ismertek. Az atlanti világ urainak próbálkozásai rendkívül súlyos anyagi terheket rónak a földkerekség minden népére, közvetve vagy közvetlenül. Azzal pedig, hogy mind több és több fegyver halmozódik fel, csak növekedhet egy háborús konfliktus veszélye. Az „erő helyzetéből” való amerikai politika 1980 folyamán azzal az igénnyel jelentkezett, hogy a Szovjetunió és a szocialista közösség adja fel kivívott nemzetközi pozícióinak egy részét, és tartózkodjék befolyásának növelésétől, vagy ne keressen új szövetségeseket — vonatkozott ez Afganisztánra csakúgy, mint Kambodzsára. Viszont az USA mindenáron és feltétel nélkül el akarta ismertetni azt a jogát, hogy érdekeit minden eszköz felhasználásával szolgálhassa, így például a nyersanyagellátásának a biztosítására „gyorshadtest” felállítását és bevetését, repülőgép-anyaghajók és más haditengerészeti erők összevonását természetesnek és igazoltnak tartotta. Az imperialista törekvésekkel szöges ellentétben a szocialista békepolitika változatlanul a vitás nemzetközi kérdések tárgyalásos megoldására irányul, és éppen a leszerelést, az enyhülésnek a katonai területre való kiterjesztését célozza. Ez mutatkozott meg legutóbb a Varsói Szerződés országai vezetőinek moszkvai tanácskozásán. Ugyanakkor az is kifejezésre jutott a moszkvai közleményben: illúziókban ringatják magukat azok az atlanti politikusok és tábornokok, akik azt hiszik, hogy erőfölényre tehetnek szert. A Varsói Szerződés országai az egyenlő biztonság elvi alapján állanak. A szocialista országok következetesen és folyamatosan mindent megtesznek azért, hogy fel lehessen számolni a világban kialakult veszélygócokat. Az utóbbi egy-két év során például neuralgikus ponttá válta Közép-Kelet, s éppen ezért kapott rendkívüli jelentőséget Leonyid Brezsnyevnek a minap Új-Delhiben, az indiai törvényhozás tagjai előtt meghirdetett programja a Perzsa-öböl és az Indiai-óceán békéjének és biztonságának szavatolására. Az ötpontos béketerv a térség jobb jövőjének alapja. A szocialista közösség véleménye szerint az iraki—iráni háború egyik félnek sem válik előnyére, hanem csak az imperialista érdekeket szolgálja. A közép- és a közel-keleti válság itt együttesen fejti ki negatív hatását, többek között abban is, amit Leonyid Brezsnyev így jelölt meg: felbomlóban van az arab világ egysége — az arab népek ellenségeinek örömére... Természetesen az iraki—iráni ellenségeskedések azzal az el nem hanyagolható mellékhatással, hogy a két fontos olajtermelő ország átmenetileg nem tud szállítani vagy csak igen csökkentett menynyiségben ad el olajat, hozzájárultak az olaj árának újabb felszökkenéséhez. Egy olyan pillanatban, amikor a világban szinte már olajbőségről lehetett beszélni, legalábis a nagy nemzetközi olajtársaságok tartályai már csurig voltak, a kereslet pedig alatta maradt a kínálatnak. Nem szabad elfeledni, hogy az olaj árának emelkedése általában mindig az olajmonopóliumoknak (és nem elsősorban az olajtermelőknek) hoz óriási hasznot, hiszen az ő készleteiknek az értéke növekszik. Viszont kétségtelen, hogy az olaj és energiahordozók drágulása még borúsabbá teszi az 1981-es gazdasági előrejelzést. Bonnband Carstens államelnök az új esztendőben „zéró növekedésre” számít. Az NSZK polgárait arra intette, hogy készüljenek fel újabb gazdasági gondok elviselésére. Visszatérve a világ politikai feszültségeihez, amelyeket az 1980- as év örökségül hagyott 1981-nek, számos előre látható és minden bizonnyal jó néhány, ma még meg sem jósolható probléma fogja foglalkoztatni az új évben is a világközvéleményt, az államférfiakat vagy a publicistákat. A kelet— nyugati viszonyban a legfontosabb kérdés a szovjet—amerikai kapcsolatok alakulása a Reagan-kormányzat hivatalba lépése után, lesznek-e s milyen formában, milyen céllal, s persze, milyen eredménnyel fegyverzetkorlátozási tárgyalások? Milyen új fejleményeket hoz a Közép- és a Közel-Kelet kettős, de összefüggő válsága, hiszen egyformán nyugtalanító az a fegyverropogás, amely Libanonban vagy az iraki—iráni határvidéken hallatszik. Mit tartogat a Távol-Keleten a kínai belső hatalmi harc. Problémák címszavakban S mindemellett még sok kisebbnagyobb kérdés vetődik fel az egyes földrészeken, Afrikában, hogy csak egyet-ketőt említsünk, a Csád Köztársaságban és körülötte folyó politikai-katonai befolyási harcnak most kell eldőlnie — a POLISARIO folytatja harcát egy független nyugat-szaharai állam létrehozására —, meg kell erősíteni az új zimbabwei államot —, ismételt diplomáciai-politikai-gazdasági-társadalmi rohamok indulnak meg a dél-afrikai fajüldöző rezsim és törvénytelen namíbiai uralma ellen ... Latin-Amerikában tovább tart a chilei fasizmus elleni harc, amelynek nem vethetett véget Pinochet népszavazási komédiája, Salvadorban egyre véresebb, egyre kíméletlenebb a polgárháború —, Nicaraguában a fordulat után az új népi rendszer megszilárdítása a teendő ... A felsorolásból nem maradhat ki Ázsia, a kontinens számos gondjából pedig az a küzdelem, amelyet az Indokínai-félsziget népei folytatnak az imperialista mesterkedések ellen és a kínai terjeszkedési törekvések ellen. S Európában a tőkés országok egyikébenmásikában jelentkező terrorizmus megfékezése éppoly súlyos teendő, mint az, hogy felsorakoztassák a dolgozókat a fegyverkezési hajsza megfékezése végett, a munkanélküliség ellen, a társadalmi igazságszolgáltatást meghozó politikai változások érdekében. pálfy József LEONYID BREZSNYEV ÉS ARMAND HAMMER AMERIKAI ÜZLETEMBER Változatlanul a vitás kérdések tárgyalásos megoldása MAGYARORSZÁG ________________1981/1