Magyarország, 1981. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)

1981-07-05 / 27. szám

A francia nemzetgyűlési válasz­tások másnapján ültek a pa­dokba az érettségizők Pá­rizsban, hogy többek között ilyen kérdéseket dolgozzanak fel az írás­beli során: „Lehet-e valakinek igaza a tényekkel szemben?” „Miért szükséges a történelem is­merete az állampolgár számára?” „Milyen értelemben feltétele és célja a demokráciának az embe­rek közötti egyenlőség?” Az ilyen feladatok nem nélkü­lözték az időszerűséget. Mint aho­gyan az érettségi, a „bacho” idei lefolyása sem volt mentes egy olyan, különben szokásos incidens­től, amely azonban az idén egy másik, a politikai életben mosta­nában sokat emlegetett aggodalom­ra utalt. Nantes városában állító­lag kiszivárgott, hogy mik lesznek az érettségi tételek. Egyes szülők panaszt tettek, a vizsgálat meg­indult. Futárcsomagban A sanda célzások ezzel kapcso­latban a Mauroy-kormány tevé­kenységére vonatkoztak: meg le­­het-e őrizni a titkokat a kommu­nista miniszterek elől.? A Le Monde gunyoros miniglosszában vá­zolta a várható veszélyeket: „Ere­dete tehéntej... Stop ... Zsírtarta­lom 45 százalék ... Stop ... Gyár­tási hely Normandia ... Stop ... Kódneve Camembert... Stop ... Mintapéldány futárcsomagban ... Stop...” A glossza szerzője sze­rint ez a francia kormány minisz­tertanácsi ülése után „a Kreml kémjei” által elküldött első táv­irat szövege.. Pierre Mauroy a Le Point című hetilapnak nyilatkozott erről a „problémáról”, mondván, hogy a kommunista miniszterek tárcáinál nem vetődik fel az államtitok kér­dése, ő egyébként nem lát semmi­lyen okot arra, hogy megkülön­böztetést tegyen a miniszterek kö­zött. Nemcsak a francia jobboldalon ismételgetik a „titokkiszivárgás” lehetőségét, nem csupán Bonnet volt belügyminiszter indított ezen az alapon kampányt a kormány és benne a kommunista miniszte­rek ellen. Az Egyesült Államok­ban a jelenlegi elvakult kommu­­nistaellenesség és az újraéledő „boszorkányüldözési” kedv kapva kap a vádon. George Bush alel­­nök, majd nyomában Alexandr Haig külügyminiszter is hangoz­tatta, milyen gondokat okoz szá­mukra és az USA számára a pá­rizsi kormányban a kommunista jelenlét. Az Elysée-palota új ura, az új párizsi kormányfő és az új kül­ügyminiszter egyformán igyekezett visszautasítani az amerikai­­és a hazai reakció által felvetett) vá­dat. Persze, más-más stílusban. Kétségtelen, hogy a francia pol­gárnak kevéssé tetszik, ha az óceá­non túlról ilyen beavatkozási kí­sérletek történnek az ország bel­­ügyeibe. Megintcsak a l’Humani­­tét idézhetjük: az amerikai állás­­foglalások ingerültséget keltettek különböző, egymással ellentétes politikai nézetű rétegekben. Rea­­gannek sikerült felidézni a fran­ciákban a nemzeti büszkeség ref­lexét .........A választásokon az or­szág egy baloldali többség mellett nyilatkozott meg. Egyetlen kül­földi államra sem­­tartozik, hogy kétségbe vonja ezt a döntést, még ha szövetséges is!” A Francia Kommunista Párt központi lapja hozzáfűzi még, hogy a­­kommunis­ták békében és barátságban kí­vánnak élni az amerikai néppel. A szocialistákkal együtt a kom­munisták vállalják Franciaország nemzetközi politikáját, amely a szövetségeinek a tiszteletben tar­tása mellett a békére és a foko­zatos leszerelésre irányul, az erő­­egyensúly biztosításával. Ez pedig nemcsak a francia népnek az ér­deke, hanem az amerikaié is. Mitterrand elnök a Nièvre me­gyei kisvárosban, Sain-Brisson­­ban újságírókkal elbeszélgetve ki­jelentette, hogy Franciaország „jó szövetségese” az Egyesült Álla­moknak. Mindkettejüknek vannak olyan közös érdekei, amelyek nem függenek a pillanatnyi helyzettől. De — tette hozzá — „az ameri­kaiak távol élnek tőlünk”. Az Egyesült Államokban nem értik meg, hogy mi megy végbe Fran­ciaországban. „Meghatároztam egy politikát és magam mellé veszem mindazokat, akik ezt elfogadják és akik hajlandók rám is szavazni. Miért akarná bárki is, hogy őket távol tartsam magamtól?” Nyolc és fél millióan A francia köztársasági elnök a tréfálkozás közben odáig ment el, hogy azt mondta: „Az áll az új­ságban: Reagan haragszik. No és? Reagan tüsszent. No és? Nem fo­gom magam azért mindjárt vi­­gyázzba vágni.. Pierre Messmer, De Gaulle tá­bornok egykori miniszterelnöke és hosszú ideig hadügyminisztere „teljességgel elfogadhatatlannak” minősítette az amerikai ellenve­tést a kommunista miniszterek je­lenlétével kapcsolatban. „Mint gaulleista”, nem hagyhatja szó nélkül bármilyen idegen ország vezetőinek beleszólását abba, hogy milyen legyen Franciaország kor­mánya. Az amerikai és a nemzetközi reakció nyomásának kísérletét vél­ték felfedezni néhány napon át a párizsi tőzsde alakulását figyelő pénzügyi szakemberek, politikusok és publicisták. A frank árfolyama egyre esett, a dolláré pedig párizsi viszonylatban rekordmagasságba szökött, aztán — „minden csoda három napig tart” jelszóval — alábbhagyott a frank elleni táma­dás. A kulisszák mögött minden bi­zonnyal nagyarányú akciókba kez­dett az új kormány, amely, mi­után megvetette lábát magában az országban, megpróbál megtámasz­kodni Európában is. Jó alkalom volt erre a nyugat-európai csúcs­­találkozó. Mitterrand a luxembur­gi Kirchbergen magasodó torony­­épületben találkozott a nyugat­német kancellárral, az angol mi­niszterelnök asszonnyal, az új olasz kormányfővel, a Benelux államok miniszterelnökeivel, vala­mint a dán és a görög kormány­főkkel. (Az írországi a­­ legutóbbi választás után kialakult zavaros belpolitikai helyzet miatt nem ment el.) Mitterrand ez alkalom­mal mutatkozott be közös piaci kollégái előtt. Kifejtette a francia kormány új gazdaságpolitikáját, amely a teljes foglalkoztatottság elérését célozza, meg akarja fé­kezni az inflációt, növelni kívánja a keresletet és a beruházásokat. A francia elnök megértést és tá­mogatást kért a közös piaci part­nereitől, ugyanakkor megígérte, hogy Franciaország mindent meg­tesz a nyugat-európai integráció elmélyítéséért. Luxemburgban a közös piaci ál­lam- és kormányfők ülésezése köz­ben a nyugat-európai országok szakszervezeti küldöttei és vezetői utcai megmozdulásokon adtak han­got követelésüknek, hogy az euró­pai közösség minél hamarabb ke­ressen megoldást a munkanélküli­ség súlyos problémájára. Nap­jainkban már a hivatalos adatok szerint is nyolc és fél millióhoz közeledik a munkanélküliek száma a Közös Piac országaiban! A francia példa most kétségte­lenül elgondolkoztatja a közös pia­ci országok közvéleményét. Pá­rizsban valóban sokat tesznek a dolgozók érdekében. A Francia Kommunista Párt központi bizottságának ülésén a legfontosabb feladatként azt jelöl­te meg, hogy fokozatosan meg kell oldani a különböző társadalmi problémákat, amelyek a dolgozók és családjaik életében jelentkez­nek. E téren is elsőbbséget kell biztosítani a foglalkoztatottság kér­désének. Az FKP szerint a követ­kező teendő az ország gazdasági,­­technikai, tudományos és kultu­rális potenciáljának megvédése, ak­tivitásának fellendítése. Ezt köve­tően a francia kommunisták a dol­gozók és az állampolgárok demok­ratikus jogainak a biztosítását és kiterjesztését tartják szükségesnek, avégből, hogy azok részt vehesse­nek a társadalmi élet különböző területein meghozandó döntések­ben. Az FKP központi bizottsága az állam, az intézmények, a poli­tikai élet demokratizálását kíván­ja és a hatalom decentralizálását. A választások során az arányos képviselet elvét szeretné érvénye­síteni. Végül a feladatok utolsó elemeként az FKP küzdeni fog a leszerelésért és a békéért a kor­mányon belül éppúgy, mint az or­szágban. Az FKP központi bizottsága egyébként az ülésen döntött ar­ról, hogy a jövő év elején rende­zi meg a párt soron következő kongresszusát, amelynek előkészí­téséhez már most októberben hoz­zálátnak. Széles körű, elmélyült és komoly vitát nyitnak a központi bizottság által kidolgozandó doku­mentumról. A központi bizottság ülésén természetesen máris elemez­ték az elnökválasztás és a törvény­hozási választások eredményét, a kommunista jelöltek szereplését. Senki sem titkolja a francia kommunisták soraiban, hogy a 44 képviselő a Bourbon-palotában, bi­zony, sokkal kevesebb, mint az addig volt 86, s hogy az 1978-as választásokon elért szavazatarány­nál a mostani négy százalékkal ke­vesebb. Természetesen ebben ré­sze van a választási rendszernek is, hiszen, ha az arányos képvi­seleti elv alapján rendezték volna a választásokat, akkor most is mintegy 80 kommunista képviselő foglalna helyet a Bourbon-palotá­ban. Történelmi példák De a politikai érettség szempont­jából is fontos szembenézni a té­nyekkel, mint ahogyan azt az idei érettségi tételek között olvasni le­hetett. És megintcsak a mai fran­cia helyzet, az új kormány létre­jötte igazolja azt az érettségi té­telt is, hogy szükséges a történe­lem ismerete az állampolgár szá­mára ... A baloldali sajtó nap­jainkban felidézi az 1936-os nép­front eredményeit csakúgy, mint a második világháborút követő el­ső időkben a kommunista minisz­tereket is magában foglaló De Gaulle-kormány tevékenységét. De természetesen a történelmi isme­retekhez hozzá tartozik az is, aho­gyan 1947-ben kiszorították a kor­mányból a kommunistákat. Egy szocialista miniszterelnök kormá­nyából. Amerikai nyomásra. Vi­szont a történelem sohasem ismét­li meg önmagát, ugyanott, ugyan­olyan formában. PÁLFY JÓZSEF Franciaország Érettségi tételek Amerikai nyomás és válasz Bemutatkozás a Közös Piacon SCHMIDT ÉS MITTERRAND A KÖZÖS PIAC ÜLÉSÉN „Reagan tüsszent. No és?" 5 MAGYARORSZÁG 1981/27

Next