Magyarország, 1982. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-03 / 1. szám
Szovjetunió Párbeszéd-politika A szovjet nép álláspontja • A színterek: Madrid, Genf Két nap alatt kétszer is beszélt az elmúlt hét végén Leonyid Brezsnyev a Szovjetunió, a szovjet vezetés őszinte békeszándékairól, arról a szilárd meggyőződéséről, hogy a béke feltétlenül diadalmaskodik. Az SZKP KB főtitkára, a 75. születésnapja alkalmából tartott ünnepségeken igazán ünnepélyesen fogalmazta meg az ország, a párt törekvéseit: „Minden politikai és erkölcsi törekvésünk a béke ügyének van alárendelve. Számunkra mindig a béke állt az előtérben. Békét akarunk a magunk számára, azoknak a népeknek számára, amelyek keresik a haladáshoz vezető saját útjukat, az egész emberiség számára... Az eljövendő évek békések lehetnek, és kell is, hogy azok legyenek.” S következő beszédében ezeket mondta: „A külföldi államférfiakkal folytatottt beszélgetéseken néha ilyen kijelentéseket hallani, hiszünk Brezsnyev békeszeretetében, de egyelőre nem tudjuk, hogyan vannak ezzel a többiek ... Annak, hogy Brezsnyev úgy ragaszkodik a békéhez, az a magyarázata, hogy az egész szovjet nép véleményét, érzését juttatja kifejezésre, az egész szovjet vezetését, pártunk és államunk szilárd és állhatatos külpolitikai irányvonalát... Ragaszkodásunkat a békéhez, a más államokkal kialakított békés együttműködéshez maga társadalmunk jellege határozza meg.” Közös európai érdek Ez a szovjet békepolitika nehéz megpróbáltatásokat élt át az elmúlt esztendőben — de éppen ezek bizonyították be erejét és életképességét. A szovjet vezetés igazán nagyszabású, átfogó tárgyalási programmal lépett az SZKP XXVI. kongresszusán a világ színe elé, olyan javaslatokkal állt elő, amelyek gyakorlatilag valamennyi világproblémára kiterjedtek, megoldást ajánlottak — de e javaslatokra egyértelmű és durva elutasítás érkezett Washingtonból Sokan vélték úgy, hogy ezek után valóban nincs miről tárgyalni, nincs mód arra, hogy a korábban jelentős eredményeket hozott párbeszédet folytatni lehessen, most viszont, alig néhány hónappal a washingtoni „nem” után lassan ismét mozgásba lendül a tárgyalások apparátusa. Találkozott, s rövidesen ismét találkozik egymással Gromiko és Haig, Genfben megindultak az első megbeszélések az európai nukleáris fegyverekről, van bizonyos lehetőség arra, hogy a jövő évben ismét tárgyaljon egymással a két fél a hadászati fegyverek problémájáról és sok diplomáciai megfigyelő már azt sem tartja lehetetlennek, hogy még a jövő évben megvalósuljon a legmagasabb szintű találkozó is — feltéve, hogy a jelenlegi párbeszédet nem szakítják meg erőszakkal Washingtonban. A megszakítás veszélye természetesen fennáll: Reagan elnök legutóbbi, Lengyelországgal kapcsolatos szovjetellenes kirohanásait, amelyekre egyébként azonnali és igen határozott választ kapott a szovjet fővárosból, nem egy megfigyelő értékelte Moszkvában is annak jeleként, hogy Washington máris ürügyet keres egy ilyen lépéshez. Aligha vitatná bárki is egyébként, hogy a lengyelországi helyzet az elmúlt hónapokban kétségkívül hozzájárult a nemzetközi helyzet bonyolultabbá válásához, megnehezítette a szocialista országok közösen kidolgozott béketörekvéseinek érvényesülését — nyíltan láthatóvá vált, hogy a belső és a külső reakciónak éppen ez az egyik célja. A szovjet álláspont azonban mindvégig az volt, amit a Varsói Szerződés tagállamai az elmúlt év decemberében közösen fogalmaztak meg: a lengyel népnek kell megoldást találnia súlyos problémáira. A múlt heti moszkvai ünnepségek előtt Nyugaton ismét felröppentették a hírt: a szocialista országok vezetői „valamit előkészítenek” Lengyelországgal kapcsolatban, különtanácskozást tartanak a lengyel helyzetről. A hír, mint annyi más ilyen találgatás, alaptalan volt, a moszkvai ünnepségek idején nem volt semmiféle „különtanácskozás” erről, hiszen egyrészt az ünnepi alkalom nem ilyen célokra szolgált, másrészt az események alakulása, a lengyel vezetők kényszerű távolléte eleve nem tett volna lehetővé érdemi megbeszélést erről. Az álláspont Moszkvában s a többi szocialista fővárosban változatlan: a szocialista országok bíznak a megoldásban, szolidárisak az igaz lengyel hazafiakkal, és azt kívánják, hogy az ország megnyugtatóan, saját erejéből jusson túl a súlyos, kétségkívül az egész szocialista közösségnek is gondot okozó problémákon, a hosszú válságon. S ha Nyugaton bárki is a lengyel események miatt akarná tovább lassítani az alighogy újra megindult párbeszédet, hamis kibúvót keres Folytatni kell A párbeszédnek folytatódnia kell — ez a moszkvai álláspont. A szovjet vezetés ezt a párbeszédet 1982-ben azokra a területekre kívánja összpontosítani, ahol megítélése szerint egyrészt a legnagyobb a veszély, ahol a legtöbb, nehezen jóvátehető kárt okozhatja a további halogatás, másrészt ahol megvan a reális lehetőség az előrelépésre, még akkor is, ha csak egy vagy két területen. Ebbe a kategóriába tartozik például a biztonsági konferencia résztvevőinek madridi tanácskozása, amelyet ismét kénytelenek voltak elhalasztani, a szovjet delegációvezető, Iljicsov külügyminiszterhelyettes megállapítása szerint kizárólag a nyugati fél magatartása miatt. Szovjet részről például csaknem teljes egészében elfogadhatónak tartják a semlegesek és el nem kötelezettek most előterjesztett tervezetét, készek annak érdemi megvitatására februárban, készek a mindenkit kielégítő kompromisszumos megoldásra. Úgy vélik ugyanis, hogy a madridi tanácskozás sikeres befejezte kézzelfoghatóan bizonyítaná: az európai enyhülés folyamata nem halt meg, ugyanakkor lehetőséget adna arra, hogy a Helsinki óta szorgalmazott legfontosabb kérdésben, a politikai enyhülést kiegészítő katonai enyhüllés terén lehessen, ha csak szerény léptekkel is, előrejutni. Ezt azonban nem lehet úgy elérni, hogy csak az egyik féltől követeljenek egyoldalú engedményeket, az úgynevezett bizalomnövelő intézkedések terén, s ugyanakkor megpróbálják Madridot propagandafórummá lefokozni. SALT vagy START A madridi tanácskozás sikere az európai népek érdeke s a szovjet megítélés szerint ezt mind több európai kormány látja be. Még inkább közös európai érdek, hogy megegyezés jöjjön létre a Szovjetunió és az Egyesült Államok között az európai nukleáris rendszerek korlátozásáról, esetleg teljes felszámolásáról. Európai érdek ez, még akkor is, ha az egyik tárgyaló fél a tengeren túlról küldte delegációját Genfbe. A genfi tárgyalás a második olyan diplomáciai és politikai fórum, ahol a szovjet vezetés a jövő évben előrehaladást akar elérni. A szovjet javaslatok erre reális esélyt nyújtanak, s ha a tárgyalások napirendjéről száműzik az irreális követeléseket, az előrejutás nem lehetetlen. Washington számára aligha járna politikai előnyökkel, ha megpróbálná megszüntetni a tárgyalást, kétségtelen azonban, hogy az esetleges siker az ő sikere is lenne, éppen nyugtalan szövetségesei szemében. S bár aligha lehet arra számítani, hogy a Reagan-kormányzat ebből kiindulva érdekének tekintené a megegyezést, azt azért fel kell mérnie, hogy milyen hatással lenne számára annak elmaradása. Azzal a lehetőséggel persze számolnak a szovjet fővárosban, hogy Washington a tárgyalást esetleg csak időhúzásnak szánja, arra hogy feltétlenül megvalósítsa a nukleáris rakéták telepítését Nyugat-Európában, de a szovjet tárgyalótaktikát ennek tudatában dolgozták ki, s más vonatkozásban is felkészültek egy ilyen lehetőségre. A Moszkvából érkezett delegáció mandátuma azonban arra szól, hogy segítse elő egy ésszerű, mindkét fél számára elfogadható megoldás kidolgozását, a lehetőségekre összpontosítsa a figyelmet. A harmadik kiemelt fontosságú terület a szovjet diplomácia számára a hadászati fegyverekről folytatott tárgyalás felújítása és annak lehetséges előremozdítása. Ennek kívánják szentelni a januárra esedékes Gromikov Haig találkozót. A cél itt is a realitások messzemenő figyelembevétele, a kölcsönösen elfogadható megoldás keresése. A szovjet fél számára a kiindulópont az, hogy egyrészt semmi se kerüljön veszélybe, amit az aláírt, de nem ratifikált SALT—2. tartalmaz, másrészt olyan ■szellemben lépjenek előre, ami a szerződésben foglaltak megszilárdulását, továbbfejlesztését jelenti. Ha a Reagan-féle „START”, az amerikai elnök által csak igen vázlatosan kifejtett elképzelés a hadászati fegyverek korlátozásáról csupán jelszó, vagy éppenséggel arra irányul, hogy a SALT-folyamat eredményeit semmissé tegye, akkor természetesen nem lehet kiindulópont érdemleges tárgyalás számára. Ha viszont ezek megőrzésével akar előbbre jutni, akkor a Szovjetunió természetesen támogat minden olyan csökkentést a fegyverzet, így a hadászati fegyverek terén, amely fenntartja a kialakult katonai egyensúlyt, egyik fél számára sem előnytelen. Új megbeszélések Moszkva kezdettől fogva javasolta az ilyen fegyverek számának radikális csökkentését, vagy a fegyverek akár teljes eltiltását is, de természetesen csak a teljes kölcsönösség alapján tartja megvalósíthatónak azt, figyelembe véve a tárgyalófelek biztonságának egyéb kérdéseit is. Haigtől elsősorban arra várnak tehát választ, hogy mit is jelent az amerikai elnök tervezete. Magától értetődő, hogy a szovjet tágyalási javaslat, megegyezési készség nem csupán e három területen marad változatlan: Moszkva szorgalmazni akarja minden félbeszakított tárgyalás felújítását, új megbeszéléseket javasol, az egész világot átfogó és a világ egyes körzeteit — a Közel-Keletet, a Perzsa-öböl térségét, az Indiaióceánt, a Távol-Keletet, Indokínát — érintő kérdésekben is. A regionális problémák is kihatnak a világ sorsára, a nemzetközi légkörre, de az előrelépés főként azokon a területeken szükséges a moszkvai megítélés szerint, ahol ezzel a globális méretű fegyverkezési versenyt, a globális szembenállás veszélyét lehet csökkenteni. Jövőre az ENSZ közgyűlésének rendkívüli ülésszaka ismét a leszerelés kérdéseivel foglalkozik majd. A közgyűlés rendes ülésszaka éppen a napokban szavazott meg szovjet javaslatokra olyan határozatokat, amelyek a fegyverkezés megfékezésére, a szembenállásból fakadó veszélyek csökkentésére szolgálnak. Moszkvában azt szeretnék, hogy a közgyűlés rendkívüli ülésszaka előtt már tényleges eredményekről lehessen beszámolni. KIS CSABA KVICINSZKIJ GENFBEN „Minden törekvésünk a béke" MAGYARORSZTGTI 198 2a . ,|