Magyarország, 1982. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1982-05-02 / 18. szám
Startpisztoly nem dörrent, az indulás csöndes volt, sőt csaknem észrevétlen. Jóformán csak a bennfentesek tudtak arról, hogy 1953. január 23-án úgy döntött a Minisztertanács: létrejöhet a Magyar Televízió Vállalat. A jövőbe természetesen senki sem láthatott. Az innen-onnan hozzánk szivárgó hírekből aligha derült ki, hogy a tömegtájékoztatásban micsoda fordulatot — ha úgy tetszik: forradalmat — ígér a „képrádió”. Már maga ez a szó is — az idők során forgalomba került megjelölések egyike — valamiféle tanácstalanságot jelzett. „Az utca embere” szinte semmi- ilyen fogódzót nem kapott az új fogalom megértéséhez. Hallott néha „távolbalátás”-ról (a harmincas években terjedt el nálunk e kifejezés), de jelentésével nem volt tisztában. A szenzációt sejtető újdonság valahol a tudat mélyén lapult. Másfajta gondok szorításában élt akkor az ország. Újabb nekifutás Ezen az 1953-as téli napon mégiscsak megtörtént az első lépés. Pedig mindössze arról volt szó, hogy megkezdődhetett a televíziózás műszaki előkészítése, megalapozása. Hátszélben és ellenszélben, a politikai időjárás megannyi változása közepette. A hátszelet a vezető fórumok utasítása adta: meg kell teremteni hazánkban a televíziós műsorsugárzás feltételeit. Az ellenszélről a bürokrácia gondoskodott. Fékezően hatott az az elgondolás is, hogy jöjjön ugyan létre a televízió, s lehetőleg gyorsan, de csak hazai erőből, mindenfajta import nélkül. Kétségtelen tény, a devizának nem voltunk bővében. Nem puszta vaskalaposság vagy nagyzási hóbort tehát, hogy sokan úgy vélték: magunk is megbirkózhatunk e feladattal. Utólag már tudjuk: e nézet képviselői tévedtek. Így aztán alig indult meg hazánkban a televíziózás, máris az a veszély fenyegette, hogy kátyúba ragad. S hogy ott is reked majd évekig. Pedig áldozatvállalásban nem volt hiány. A postai szakembereket — ők voltak az útegyengetők — azon nyomban elragadta a hőskori hevület. Az első próbaadások — 1953 decemberében — felszították a becsvágyat. A Gyáli úti postakísérleti állomáson, ahonnan annak idején a rádiózás is elindult, „műsort” kezdett sugározni egy szerény teljesítményű berendezés. Akkor ez valósággal csodaszámba ment. Pedig, a igazat megvallva, az adótól négy kilométerre elhelyezett vevőkészüléken olykor alig lehetett látni valamit. A hiányokat a képzelet is csak úgy-ahogy pótolhatta. Ettől azonban senki sem esett kétségbe. A televízió nem volt többé délibáb. Újabban lendületes nekifutás is már odafönt termett a „Hargitán”. A kísérletek itt további ösztönzést kaptak. A „Hargita” különben nem más, mint a Széchenyi-hegy azóta fogalommá lett épülete. Ide került 1954-ben a televíziós főhadiszállás. A tetőre antennát szereltek, a negyedik emeletre települt a 100 wattos adóberendezés. Fapolcokon helyezték el, innen-onnan beszerzett alkatrészekből eszkábálták össze. Aztán bezárták egy szabályszerű tyúkketrecbe. (A berendezést tudniillik háló vette körül, így óvták a zavaroktól, az idegen mágneses jelektől.) Ám ez a kis játékszer már elfogadható kísérleti műsort adhatott. A „hegyi különítmény” nagy szakértelemmel és ügyszeretettel látott munkához. Tagjainak egyike a hangtechnikai osztály mai vezetője, Südi Nándor, 1946-tól rádiós. Szinte azonnal megérezte a televízióban rejlő fantasztikus lehetőséget. Azt sem bánta — de nem bánták társai sem —, ha 10—12 óra hosszat tartott a munkaidő. Leleményességük jóvoltából született meg a hazai tévé első — természetesen kezdetleges — filmvetítője. Egy rajztáblán pedig elkészült a tussal kihúzott hőskori beállítóábra, a legelső monoszkóp. Csupa apró lépés, de korántsem mellékes mozzanat. A hazai televízió e „történelmi” napoktól kezdve tanul igazában járni. Valójában persze inkább csak botladozott. A vetítőberendezés „enni kért”, filmeket kellett hozzá szerezni. Újabb ünnepélyes pillanat, peregni kezdtek a kísérleti program első kockái. És ismét ■megtörtént a csoda, a Posta Váci utcai épületének egyik szobájában „vették” a mozgóképet. A sugárzott felvétel mintha napjainkból köszönne vissza a múltba: Ferihegyen leszállt egy gép, kinyílt az ajtaja — a többit nem nehéz kitalálni ... „Rejtett” televíziósok Valamivel később tájfilmet fűztek be ugyanitt a gépbe. Címe: „Hol víz, hol élet”. (Vagy talán: „Hol víz, ott élet”? A kísérlet résztvevői már nem emlékeznek erre pontosan.) Tény, hogy Südi Nándorék ezt a filmet szinte mindennap lejátszották. Olykor naponta több alkalommal is. És mindenkinek hallatlanul tetszett e produkció a „Hargitán”. Egy idő múltán ronggyá megy a celluloidszalag — kiselejtezték. Mindez már 1954 krónikájához tartozik. Ekkor, alakul meg a Rádió televíziós főosztálya. Vezetője Révai Dezső, mellette mindössze egy titkárnő dolgozott: Marthy Barnáné. Munkahelyül aPollack Mihály téri épületét jelölték ki számukra — az Esterházy-palotában kaptak egy szobát. Ám ez az eldugott kis szoba már afféle agyközpont: a szervezett műsorsugárzás gondolatának érlelője. A „csoda” itt kapott első ízben távlatot. Tervek születtek, nézetek ütköztek, információk cserélődtek. Ezen az egyelőre kétszemélyes főosztályon erősödött meg a hit, hogy a televízió nagyra nőhet, életképes lehet. S ekkor lépett munkába mintegy tíz „rejtett” televíziós. Révai Dezső nevezi őket visszatekintve így, a „Tizek”-et ugyanis ő maga nem ismerte. A főosztály listájára rákerült ugyan ennyi új név, de gazdáik valójában rádiós műszaki feladatot láttak el. (Ők még csak tartalékai voltak a tévének. És senki sem tudta, mikor kerülnek bevetésre.) A csecsemőkorát élt intézmény vezetője szerencsére türelmes. Hebehurgya lépésekkel nem is ment volna sokra. Erőt gyűjtött tehát, és közben azon töprengett, honnan verbuválhatná munkatársait a Televízió. Tanácsokat sok helyről kapott, volt, aki azt javasolta, támaszkodjék a tévé egyedül a rádiósokra, mások viszont a filmgyáriak nélkülözhetetlen szakértelmére esküdtek. Utóbb kiderült, az a leghelyesebb, ha a televízió több forrásból is merít. A filmeseken és a rádiósokon kívül így jó néhány friss diplomás egyetemista is itt talált kibontakozási lehetőséget. S eléggé sokan jöttek csak úgy egyszerűen „az utcáról”, hogy a megfelelő rostálás után hamar beilleszkedjenek. Pillanatnyilag azonban magának az intézménynek voltak „beilleszkedési” és útkeresési gondjai. Továbbhaladását nehezítette a „mindent a magunk erejéből” program. A szakemberek tisztán látták, hogy az ilyen erőfeszítés csak csődbe vihet. Feltétlenül külső segítség után kellett nézni. Küldöttség utazott Moszkvába, s tagjai tekintélyes dokumentációval tértek haza. A Szovjetunió — ahol a háború után 1948-ban indult újra nagy léptekkel a televíziózás — megadott minden támogatást. Az onnan átvett anyag alapján egyes berendezéseket itthon is gyártani lehetett. A Medilabor Vállalat hozzákezdett ennek megvalósításához. Hiányzott azonban a gyártási tapasztalat, ezért a sokat ígérő tervek valóra váltása akadozott. Nyilvánvaló volt az is, hogy megfelelő adóberendezést bajos lett volna idehaza előállítani. A Minisztertanács 1954 januárjában határozatot hozott: be kell szerezni egy nagyobb teljesítményű adót. Forrásként elsősorban az NDK, Csehszlovákia és a Szovjetunió jöhetett számításba. A döntést tétova lépések követték, a bürokrácia ismét hallatja szavát. Az „akadályfutás” sehogysem akart véget érni. Valamivel könnyebbnek látszott, a vevőkészülék-igény kielégítése. Az Orion azonnal szorgalmazta: készüljenek eleve nagyképernyős, külföldön is vevőre találó készülékek. A szakemberek erősítették, hogy ez nem puszta ábránd. A fejlett technikai igényekhez igazodó magyar tévék igenis versenyképesek lehetnek. 1955 augusztusában el is készül a később olyannyira kedvelt Orion AT 501-es prototípusa. A kulisszák mögött most kezdett csak igazán éleződni a televízió körüli harc. Tárcaközi értekezlet, valamikor 1955 végén. Révai Dezső némi aggodalommal mérlegelte az erőviszonyokat. A „sorsdöntőnek” ígérkező tanácskozáson ugyanis — a többi között — azt vitatták meg, megvásárolhatjuk-e Angliából az első tévéközvetítőkocsit. A behozatalt ellenzők „nagyágyúkat” vonultattak Televízió Előjáték Széchenyi-hegyi „tyúkketrec” - fel. Amint azonban kiderül, szembe kell nézniök a józan és rugalmas — bár akkor merésznek látszó — álláspont képviselőivel. „Megcsúszott” a rendelés feladása, és a Pye kocsira még több mint egy évig várni kellett. Közben a Televízió kezdte már birtokába venni új otthonát, a Szabadság téri volt tőzsdepalotát. A déli szárnyon folyt egyelőre a berendezkedés. Sok örömmel, még több viszontagsággal. Néhány helyiség a földszinten, köztük műhely, garázs és raktár, stalán négy-öt szoba az első emeleten, ennyiből állt az új szállás. Az önállósodásnak mégis igen fontos lépése ez. Megindulhatott a stúdiók építése, s ezzel egy időben odafönn, a Széchenyi-hegyen átadták az új, immár fél kilowattos adóberendezést. A televíziósokat most vakmerő gondolatok környékezték meg. Pénzük és tapasztalatuk alig volt, de meg akarták indítani a műsorkészítést. Lévai Béla hézagpótló, — s visszaemlékezésünk forrásául is szolgáló — rádió- és tévékrónikájában ez olvasható erről: „1954. szeptember 2-án, az első magyar televíziós felvétel a Filmgyárban. A kísérleti adás bemondója Pintér Sándor, de szerepel benne Bán György, Erdei Klári, Hajnóczy Lívia, Mednyánszky Ági, és Sárosi Gábor is. A felvétel: a Mezőgazdasági Kiállítás és Vásár bemutató-pavilonjában látható műsor konferálóképe és szövege. Ugyanis a vásáron is bemutatkozott a Televízió !” Fordult a naptár Fordult a naptár, 1956-ot írtunk. Februárban az Orion elkészítette a nevezetes AT 501-es nullszériáját. Áprilisban pedig nyilvánosságra kerültek a második ötéves tervnek a tévét is érintő irányelvei. A politika viharfelhői még csak később sűrűsödtek. A Televízió háza táján most a terv volt a beszédtéma. Egyebek között az, hogy rövidesen 30 kilowattos adó sugározza majd a műsort Budapest 50 kilométeres körzetébe. És hogy Miskolc is kap egy kisebb teljesítményű adót, 1958-tól innen is tisztes távolságra, 25 kilométerre juthat el a tévé hangja és képe. Öt év alatt — mondja ki a joggal derűlátó terv — 110 000 tévékészüléket kell itthon gyártani. S korántsem mellesleg: elő kell készíteni a színes televíziózás bevezetését! Amint tudjuk, az ellenforradalom közbeszólt. E azonban már egy másik fejezete, a tévéhistóriának. (Folytatjuk.) OCSOVAI GÁBOR A SZABADSÁG TÉRI TŐZSDEPALOTA - A MAGYAR TELEVÍZIÓ SZÉKHÁZA A déli szárnyon folyt egyelőre a berendezkedés MAGYARORSZAG 1982/18