Magyarország, 1983. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1983-02-13 / 7. szám
Sport Totóügyek Botránykrónika Futball és morál . „Becsaptak minket? Az egész bajnokság csalás volt? Ilyen és ehhez hasonló kérdések gyötrik a szurkolókat. Kételyeiket erősíti, hogy eddig nagyon kevés konkrét adat került nyilvánosságra az ügyben, hiszen a nyomozókat köti a hivatalos titoktartás.” A Sportfogadás 1980/14. számában megjelent római tudósításának bevezető sorai akkor az olasz közhangulatot jellemezték a totóbotrány kirobbanásakor. A két esztendeje történtek mégis gyakorta szóba kerülnek manapság Magyarországon is: a néhány napja közzétett MTI-híradás szerint a magyar sportfogadással összefüggő visszaélések alapos gyanúja miatt folytatott nyomozás során 26 személyt helyeztek előzetes letartóztatásba. A kiterjedt totócsalási ügyben tovább folyik a rendőrségi vizsgálat. Négymilliárd forint A totó a futballhoz kapcsolódó új szerencsejátékként a húszas években bukkant fel Angliában. Rövidesen azonban Belgium, Svédország, Svájc, Finnország, a második világháborút követően pedig Olaszország, Spanyolország és Magyarország is bevezette ezt az új fogadási formát. A Szabad Nép 1947. szeptember 5-i számában arról tudósít, hogy a Minisztertanács elfogadta azt a rendeletet, amely az embersportversenyekkel kapcsolatos esélyfogadásokat engedélyezi. Az alapítás óta 2,5 milliárd szelvénnyel próbálkoztak a totózók, s négymillliárd forintnyi nyereményt fizetett ki az OTP. A heti részvételi csúcs (8,5 millió kéthasábos szelvény) 1981 decemberében volt, a rekordnyereményt néhány héttel később, 1982 január végén fizették ki (4 145 752 Ft). Aligha szorul bizonyításra, hogy a totó népszerű Magyarországon — a szocialista országok közül nálunk totóznak a legszenvedélyesebben: az NDK-ban egy-egy lakosra évente 0,6, Romániában 1,3, Lengyelországban 4,5, Csehszlovákiában 5, Bulgáriában 6,5, Magyarországon pedig 27,6 kéthasábos szelvény jut (a Szovjetunióban a területi széttagoltság miatt nem tudnak az egész országra érvényes totót kibocsátani). A pénz utáni hajsza magával hozza a tisztességtelen haszonra törekvők, a csalók jelentkezését is. Nem véletlen, hogy az Intertotó nemzetközi szervezetbe tartozó, államok (az Európán kívüli országok közül Algéria, Brazília, Izrael, Marokkó, Szudán és Chile tartozik e körbe, Magyarország 1964 óta tag rendszeres konferenciáikon a visszaélések megelőzéséről is tanácskoznak. Talán e prevenció, talán a totójáték különleges szervezettsége az oka, hogy ritka a nagy port felverő csalás. A futballal kapcsolatos botrány ugyan szinte évenként fordul elő valahol a kontinensen, a szervezett totóval azonban csak egyetlen esetben került kapcsolatba az alvilág. Furcsa módon éppen abban az országban, amelyik igencsak ügyel a gentleman viselkedés hírére. Az 1964-es angol totóbotrány igazi nagyipari vállalkozás volt: tíz különböző egyesület egyegy labdarúgója állt a „tröszt” rendelkezésére, s vállalkozott az eredmények manipulálására. Az illegális részvénytársaságot felfedték, a labdarúgókat eltiltották (köztük volt a válogatott Swan és Kay is), sőt a polgári bíróság 1-4 évig terjedő börtönbüntetéseket is osztogatott. Itáliában az 1980-as emlékezetes botrány előtt a hatvanas évek kezdetén három vesztegetési ügy kavart hullámokat — a hivatalos totóhoz. Ugyan kevés közük volt, de a labdarúgók erkölcsi hitelét jelentősen rontotta, s ugyebár a totómeccseken is ugyanazok a futballisták szerepelnek, akik ott rossz útratévedtek ... Felmentő ítéletek Bundázásért 1959-ben Azzolini (Padova) örökös eltiltást kapott, a Genova csapata egy évvel később 28 pont (!)levonási büntetéssel zárta csalási ügyét, 1961-ben pedig Tagnint, a Bari üzleti érzékkel megáldott középcsatárát tiltották el két évre — aztán egy esztendő múlva kegyelmet kapott, új klubba igazolt, s az Interrel BEK-győztes lett. Ismerős életút, ugye? Két évtizeddel később a legendás „fekete”totó egyik résztvevője hasonló módon járt. Büntetését „harmadolták”, így még elérte a spanyolországi csatlakozást, ahonnan diadalmenetben tért haza: hat találatával nemcsak gólkirály lett a Mundialon, hanem az olasz világbajnoki győzelem legfőbb kovácsának is őt tartják. Paolo Rossinak hívják az illetőt. A feketefotó nagy port vert fel 1980-ban. Egy római nagykereskedő és egy vendéglőtulajdonos tett feljelentést a bíróságon több neves olasz labdarúgó ellen. A panaszosok hatalmas pénzt veszítettek , mert a feketefogadáson megvesztegetett játékosok „nem hozták” az „előírt” eredményeket. A március 23-i forduló után akcióba lépett a rendőrség, megkezdődtek a letartóztatások. Hatalmas botrány ígérkezett: 27 A és B ligás futballista neve merült fel, de gyanúba kerültek játékvezetők és sportköri elnökök is. Ettől kezdve két szálon futott az ügy: vizsgálatot indított az Olasz Labdarúgó Szövetség és a sportbíróság (34 játékos, 3 klubelnök, 2 edző és 1 sportigazgató kapott idézést a tárgyalásra, 11-re emelkedett az eredmény manipulálásával vádolt együttesek száma), ugyanakkor április 26-án a római városi ügyészség is vádat emelt 35 labdarúgó és 3 megvesztegető ellen. Fekete totó A feketetotó sajátos olasz fogadási forma, amely a lóversenypályáról származik, de a hetvenes évek közepén már megtalálta helyét a futballban is. Népszerűsége abból ered, hogy a hivatalos, állami totóval szemben itt egyetlen meccsre lehet fogadni, s a nyereményeket 24 órán belül kifizetik. A pénzügyőri vizsgálatok szerint heti 5 millió dollárnak megfelelő összeg forgott a totocatcionero, a feketetotó ügynökeinek kezében. A több ezer alkalmazottat mozgósító szervezet „nagytanácsa” szerdánként Milánóban ülésezett, itt döntöttek a vasárnapi meccsek oddsairól (a papírforma figyelembevételével megállapították, hogy hányszoros árat fizet majd az adott meccsen az 1, az x és a 2), aztán országszerte megindult a szervezés, a tippek felvétele. E nagyipari módszer kedvezett az ügyeskedőknek — a feketén szerzett, adómentes jövedelmek még jobban kamatoztak, ha irányított eredmények születtek. A közreműködésért, természetesen, a pénzekből jutott a futballvilág szereplőinek is. A sportbírósági ítéletek az A liga bronzérmesét (Millan) és 13. helyezettjét (Lazio) a B ligába száműzték, s 3-5 pont bevonással büntették az új idényben az Avellino, a Bologna és a Perugia csapatát. A labdarúgók viszonylag rövid időre szóló eltiltással megúszták, többségüket a válogatott Rossihoz hasonlóan menet közben felmentették. A római ügyész a 40 vádlottra összesen 42 és fél évi börtön kiszabását kérte— a bíróság végül (bizonyíthatóság híján) felmentő ítéletet hozott, csak a feljelentő Cruciani nagykereskedőt ítélték 300 000 líra pénzbírságra, őt sem megvesztegetésért, hanem azért, mert kibocsátási hely és dátum megjelelölése nélkül forgalmazott csekkeket. S noha a határozat igencsak meglepte az ügy miatt felháborodott olaszokat, és felborzolta a futballetikában csalódottak kedélyét, alig egy esztendő múlva, a VB-győzelem után (talán) feledésbe merült az ügy Magyarország nagyobb botrány nélkül vészelte át a totó alapítása óta eltelt 36 évet. Egy csalási kísérlet már 1948-ban, a 17. fogadási héten lelepleződött, s azóta négy-hat évente adódik egykét sorszám-hamisítási ügy is (a közzétett nyereményjegyzékhez „igazítják” a valójában nyeretlen szelvény sorszámát), s 1981-ben volt egy olyan próbálkozás is, amikor egy tévedésből lepecsételt kitöltetlen kollektív szelvényre került fel a mérkőzéseket követő hétfőn a „csalhatatlan tipp” (alkalmatlan eszközzel elkövetett csalás kísérlete miatt bírósági megrovást kapott a két önjelölt nyertes). A leggyakoribb nyerészkedési kísérlet az alaptalan óvásbejelentés: 1980-ban 74, 1981-ben 80, tavaly 56 totóóvás érkezett a tízezer forintnál nagyobb nyereményekre. Az 1982-es bejelentések közül 11 volt a jogos óvás (három 13 plusz 1-est, egy 13-ast és hét 12-estnéztek el a vasárnap éjszakai eredményvizsgáló brigádok tagjai), a reklamációk zöme azonban alaptalan. Persze, nem minden esetben rosszhiszemű az óvás: előfordult már az is, hogy a vidéki OTP-fiókban idejében feladott pecsétviaszos szelvényzsák szombaton megérkezett a fővárosi központi postára, ahonnan azonban csak csütörtökön (!) kézbesítették a Sportfogadási és Lottó Igazgatósághoz, így a szabályok értelmében nem kerültek játékba e szelvények . . . Ki a vesztes? A nemzetközi totóbotrányok, vesztegetési ügyek legfőbb tanulsága, hogy sohasem az eszközként felhasznált szerencsejáték lett az ügy igazi károsultja, hanem a sport, a labdarúgás, amely morális szempontból ingott meg egykoron Angliában, a Bundesligabotrány idején az NSZK-ban, legutóbb pedig Olaszországban is. Hiszen az alvilág tagjai, az üzérkedő pénzsóvárok voltaképpen csak a lehetőséget használták ki: éltek azzal, amit a futball, a korrumpálható játékosok, a vezetők kínáltak számukra. „De hogyan lehetne gátat vetni ennek? Az rendben van, hogy a vizsgálat folyik, de vajon hoz-e valamilyen eredményt is? S mennyit ér majd a klubok felhívása, hogy játékosaik tartózkodjanak mindenféle fogadásoktól, éljenek a sport szellemének megfelelően...” — a Panorama című olasz hetilap fogalmazta így meg e kérdéseket, még 1980 márciusában. ÁRVAY SÁNDOR MAGYAR PLAKÁT ÉS OLASZ TOTOZÓK A TÖRZSASZTAL KÖRÜL Csak a lehetőséget használták ki MAGYARORSZÁG 1 98 37