Magyarország, 1984. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)

1984-04-08 / 15. szám

Népgazdaság Nagyobb mozgástér Kodifikált döntés igénye Marjai József új könyve • Milyen ma a magyar gazdaságpolitika? Realista. Ám a kérdést mégsem könnyű megválaszolni, kiváltképpen, ha nem elvont, laboratóriumi minősítés a feladat. A napjainkban, áradó lendülettel és váltakozó hevülettel folyó vita, a közvéleményben, valamint a minden rendű és kompetenciájú sajtófórumon legalábbis azt látszik elárulni, hogy gazdasági közállapotaink, a honunkban felgyorsult — immáron a világgazdaság pergő változásaival rokon vonásokat mutató — folyamatok napról napra tápláják a megismerésmegítélés igényének indítékait. Okkal, hiszen köztudomású, hogy napirenden van gazdaságirányítási rendszerünk továbbfejlesztése, s a legközelebbi jövő aktuális feladata a reformhullám fogadása, alkotó energiává formálása. Válaszúton a fejlesztés Nyilvánvaló, hogy e történelmi léptékű és hatású feladatnak a sikeres megoldásához elengedhetetlen a pontos önismeret, a precíz válasz kezdő mondattunk kérdésére. Aligha véletlen, hogy napjainkban — s ezúttal tágabban értelmezhetjük a jelenidőt — nem csupán a viták élénkültek meg, hanem szaporodtak a helyzetértékelések is. A szaktudomány mellett a politika végrehajtói, képviselői, mi több, megalkotói, mintha a jobb megismertetés segítségére sietnének. Gondolhatunk a megszaporodott (például 1983 eleje óta nyilvános) megnyilatkozásokra, arra, hogy az elektronikus sajtóban, a rádióban, a televízióban sorozattá álltak össze a vezetőkkel készített interjúk, vagy például a politikai könyvkiadás sorra jelenteti meg a meghatározó funkciók viselőinek gondolatait. Ezekből a nyilvánosságot kapott gondolatokból olyan kép bontakozik ki, amelyből jól kiolvasható gazdaságpolitikánk útiránya. Íme ennek egyik legújabb példája lehet Marjai József miniszterelnöki helyettesnek „Egyensúly realitás, reform” című beszédgyűjteménye is. E munka március végén jelent meg a Kossuth Kiadó gondozásában. (Érdekes a címválasztás is, hiszen egy korszak — az 1978-tól napjainkig tartó jó öt esztendő legfontosabb motívumait fogja át.) A gazdaság 1978 végére — a második olajárrobbanás, az eladósodás miatt — válaszút elé került. Vagy tovább folytatja a mértéktelen hitelfelvételt, egy ideig tartva viszonylag magas növekedési ütemét, s ezzel olyan egyensúlytalanságba kerülhet, amely visszafordíthatatlanul válságba torkollik. Vagy az alternatíva: a növekedés visszafogása árán — lehűtve a fogyasztást, felhalmozást — megkísérli az egyensúlyi állapot megteremtését Hiszen társadalmi-gazdasági evidencia (berendezkedésre tekintet nélkül), hogy egyetlen ország sem fogyaszthat, élhet fel többet hosszú távon, mint amenynyit megtermel. Márpedig 1978 végére olyan adóssághegy gyűlt össze Magyarországon, amelynek kamatterhei akkor elérték az évi 800 millió dollárt, cserearány-veszteségeink (forintban) néhány esztendő alatt százmilliárdos nagyságrendet mutattak. Érdekes visszapillantást nyújt a már idézett kötet ennek a súlyos hatású folyamatnak az indulására. Külkereskedelmi mérlegünk romlása 1973 óta számítható, 1973-ban még több mint 16 milliárd forintot tett ki az exporttöbblet, 1974-ben, egyetlen esztendő leforgása alatt ez már 27 milliárdos importtöbbletbe csapott át! Az árrobbanás előtti árakon számítva kivitelünk 1973—78 között 34 százalékkal nőtt csupán, miközben behozatalunk 58 százalékkal emelkedett. Az olló tehát mindjobban kinyílt, s ma már tudjuk, hogy Magyarország nagyobb kárt szenvedett el háromnegyed évtized alatt, mint a második világháborúban ! Másként megközelítve a dolgot, azt mondhatjuk: ha nem ér ilyen veszteség bennünket, a jelenlegi mintegy 5200 forintos magyar átlagkereset éppen a kétszerese 11— 12 000 lehetne ... Mint ismeretes, 1978-ban az MSZMP Központi Bizottságának decemberi ülése új feltételrendszert fogadott el. Némi egyszerűsítéssel: a legfontosabb teendőként jelölte meg a külső pénzügyi helyzet, a megbomlott egyensúly konszolidálását és az életszínvonal megőrzését. Ez fordulópont volt, ma azt is tudjuk, olyan határozott váltóállítás, amely ha nem történik meg, vonatunk veszedelmes, beláthatatlan pályára fut. E döntés érzékeny területeket érintett: a beruházásokat drákói módon kellett szűkíteni, az importot korlátozni, és meghirdetni a takarékossági programokat. A visszafogott növekedési ütem azonnal lefékezte az életszínvonal emelkedését is, amely ez év után érezhetően lassult, majd a reálbér is csökkenni kezdett. De nem volt más választás, a stabilizációs törekvés csak szűk, nagyon kimért sávon, egyetlen irányban indulhatott el — s ez volt az az irány. Most Marjai József könyve is hiteles forrás a közelmúlt eseményeinek pontos megméretéséhez, írásai tükrözik az irányítás elsővonalbeli küzdelmeit a párt e fontos határozatának megvalósításáért. „A szocialista építés továbbfejlesztése és hatékony működtetése új megoldásokat követel. Tudomásul kell vennünk azt, hogy ebben az időszakban sem állnak rendelkezésünkre egy későbbi társadalmi fejlődés ideális állapotainak megfelelő tökéletes megoldások. Minden lépésünknek és megoldásunknak elkerülhetetlenül lesznek mellékhatásai, részben negatív következményei is, amelyeket figyelembe kell vennünk, eredményességünk és hatékonyságunk csak fokozatosan növelhető ... Meg akarjuk őrizni az utolsó negyedszázad politikájának, gazdasági irányításának azt az erényét, hogy képes volt idejében és megfelelő módon, a valóság kritikája alapján korrigálni saját magát.” Szociális biztonság Tény, hogy a hetvenes évek adóssághegyének növekedése a korrekciók hatására megállt, 1982 -83-ban aktívvá vált a külkereskedelmi mérleg, miközben a belső gazdasági folyamatok sem omlottak össze. Megőrződött a szociális biztonság, mégha éppen az utolsó két évben komoly inflációs nyomás alá is került a gazdaság, s a reálbérek is csökkentek. Ezt a terhet azonban vállalni kellett, hogy a vásárlóerő és az árualap egyensúlya megmaradhasson. Érdekes és figyelemreméltó fejleménye e nehéz éveknek, hogy a fogyasztás, bár lassabban, mint korábban, de tovább gyarapodott és a reáljövedelem — bár szerényen — végül szintén emelkedett. A magyar gazdaság — a helyes váltóállítás és fontossági sorrend-képzés hatására megőrizte fizetőképességét, s jó hírét, ugyanakkor éppen a szigorú évek érlelték meg a felismerést: a világgazdaság kihívására, a belső feszítő problémákra már nem lehet válaszolni a konvencionális irányítási-intézményi ár- és szabályozási rendszerrel. Igen ám, de milyen legyen ez a válasz? Milyen mértékű „tabula rasá”-ra, átrendezésre van szükség? Milyen mélyre kell ásni az elvekben és a gyakorlatban ahhoz, hogy az új megoldások modelljét elkészíthessük? És egyáltalán milyen gazdaságpolitikai innováció lehetséges, ismert adottságaink közepette, amely adottságokat jól érzékelhetően határoz meg szövetségi rendszerünk, elkötelezett hovatartozásunk? Annyi már a kezdetben világos volt, hogy a gazdasági mechanizmus 1957-től tartó korszerűsítése, az 1968-ban megszületett „új mechanizmus” szolgáltatja az alapokat, ez kínál a továbbfejlesztéshez kiindulópontokat is. Ezzel együtt, gazdaságpolitikánk rugalmassága, életképessége, önmegújító készsége dől el a mának legjobban megfelelő kidolgozásán. Hiba lenne akár protokolláris, akár más, például határidőkhöz mereven kötött döntésekhez kötni e folyamatot. Mert a gazdaságban sincs másként, mint az élő szervezetben: az átalakulás-fejlődés számtalan tényező együtthatásaként, törvényszerűen bekövetkezik. A feltételek megérlelődésekor nem szükséges valamiféle karmesteri intés az események végbemeneteléhez, a fejlemények kibontakozásához. Ez figyelhető meg gazdaságpolitikánkban is: miközben (ez jól mutatja a demokratizálódásunk újabb előrelépését) viták hevében edződik, kristályosodik ki a reform továbbfejlesztésének mikéntje, elvi és eszközrendszere — menet közben sok minden elrendelés nélkül beindul, kialakul, így nyert teret a kisvállalkozás abban a gazdálkodási körben, ahol erre méretei predesztinálják, így módosult, alakult eddig is az árrendszer, óvatosan előrelépett az adóztatás, a szervezeti intézményi rendszer (Ipari Minisztérium megalapítása, trösztök megszüntetése), megtörtek a külkereskedelmi egyeduralkodás vállalati monopóliumai stb. És ami talán ennél is fontosabb, lassan-lassan körvonalazódnak a gazdaságpolitikai elmozdulás határai és elvei, így az, hogy a vállalatoknak lényegesen nagyobb önállóságot kell kapniuk, az árak, a kereslet-kínálat, a jövedelmezőség, a bérek alakításában a piacnak nagyobb szerepet szükséges biztosítani, növelni kell az állam befolyását a gazdaságpolitikai mozgástér kialakításában, ez azonban nem egyenlő az állami beavatkozás intézményesítésével. Sőt: az eszközökkel való gazdálkodáshoz nagyobb gyakorlati szabadságot és felelősséget érdemes teremteni. És talán a legfontosabb követelmény: valamennyi módozatnak biztosítania kell, hogy a gazdaságirányítási rendszer továbbfejlesztése szocialista megoldást adjon. Alkotó vitában Ez az igényrendszer évek óta fogalmazódik — tisztul, s eközben már hat is a gyakorlatra. Nem vitás, hogy ez önmagában kevés lenne — szükséges az a felelős politikai döntés, amely kodifikálja a törekvéseket, a választott megoldást. Ismerve az MSZMP gyakorlatát, amelyben mindig is nagy figyelmet kapott a gazdaságszervező tevékenység, ez a politikai határozat nem várat sokáig magára. A bevezető sorokban idézettek ezt jól jelzik, egyben arra is utalnak: ma Magyarországon mind tágabb lehetőséget kap a közvélemény, a társadalom, önnön sorsát érintő kérdések megismeréséhez. Nem kis része van ennek abban, hogy a változások szükségessége a nemzeti egység keretében bírálódik el, hogy a törekvések valóraváltása megkapja a társadalmi támogatást, mégha ehhez nem is vezet mindig könnyű út. ISTVÁN GYÖRGY A KÖNYV CÍMOLDALA Szocialista megoldás MAGYARORSZÁG 1984/15 24 Megváltozzék-e a MAGYARORSZÁG megjelenési napja ? Kérjük olvasóink, előfizetőink véleményét!