Magyarország, 1984. július-december (21. évfolyam, 27-53. szám)

1984-09-02 / 36. szám

S­ok Közös­ Piac-beli ország vezetőinek álmát valósította meg nemrégiben két szom­széd, Helmut Kohl és Francois Mitterrand. A nyugat-európai egy­ség, legalábbis az a része, mely rajtuk múlt, általuk már valóra vált. Elhatározták és véghez is vit­ték, hogy az egymás között húzódó határ 32 átkelőhelyén eltörölték a vámvizsgálatot. A személygépko­csik szélvédőjére ragasztott zöld E-betű, gyakorlatilag megállás nél­küli áthajtást szavatol egyik or­szágból a másikba. Egy kikötés van csupán: az autóban csak a közös piaci tagországok állampol­gárai ülhetnek. A döntés gyors volt és rajtaütés­­szerű. Kohl nem kis kajánsággal regnált a tényre, hogy a belügy- és pénzügyminisztérium vezető al­kalmazottai az újságokból értesül­tek a hírről. Még Friedrich Zim­mermann belügyminiszter is kény­telen volt elismerni, hogy semmit sem tudott az ügyről. A ma már leginkább „határegyesítő”-ként emlegetett két államfő azonban to­vábbi meglepetéseket is tartogat. A lépcsőzetes terv második felé­ben azt a szándékot is megfogal­mazták, hogy 1986 végéig megtesz­nek mindent azért, hogy a sze­mély- és teherforgalomban (!) tel­jesen megszűnjön az ellenőrzés. Alighogy nyilvánosságra került a megegyezés, a belgák és a lu­xemburgiak is késznek mutatkoz­tak Bonn-nal, hasonló témájú tárgyalásokra. Az a tény pedig, hogy a Közös Piac-tag Olaszország és az NSZK között éppen a kívül­álló Ausztria terül el, szinte mel­lékes körülmény. Fred Sinowatz kancellár ugyanis lelkes pártolója az ötletnek, olyannyira, hogy az NSZK és Ausztria közötti személy­­forgalomban már életbe is léptet­te a könnyítéseket. Sőt, táviratban javasolta Craxi olasz és Schlumpf svájci államfőnek, kövessék példá­ját. Karnyújtásnyira került tehát a Közös Piac országainak 1958-as ró­mai szerződésének egyik kitétele, mely szerint el kell hárítani az akadályokat a tagországok közötti szabad személy, szolgáltatás- és tő­kemozgás elől. Fölösleges lenne ta­gadni, hogy egy általános állam­­polgári vágyat fogalmaz meg a határsorompók nélküli közlekedés, a szabadabb mozgás, az emberek közelebb kerülése egymáshoz. Most mindez zöld utat kap ezzel a tíz centiméter átmérőjű zöld E betű­vel? A Kohl kancellárra zúduló kri­tikáknak mindenesetre zöld utat adott. A „határok nélküli Európa” elmélete ellenzékre talált, méghoz­zá rendkívül széles palettán. Föl­zúdultak sokan, a politikai ellen­zéktől, a Kohlt egyébként mindig támogató rendőrtisztviselőkig. Az erős ellenérzések fölöttébb meglep­ték a kancellárt, hiszen az egysé­ges Európa eszméje politikailag mindig népszerű idea volt a kon­tinensen. Amire sem Kohl, sem Mitterrand nem gondolt, a nyitott határok nem feltétlenül teremtenek idilli­kus légkört. A nyugatnémet rend­őrség például úgy vélekedik, hogy ez a lehetőség szinte invitálja a kábítószercsempészeket, hiszen gyakorlatilag száz százalékra nőtt az átcsúszás lehetősége. A csem­pészek kockázata csökkent, a piac pedig egyre terebélyesebb. Már a túladagolás okozta halálesetek szá­ma is elrettentő. Az elmúlt évben 472-en haltak meg az NSZK-ban, 190-en Franciaországban. S lo­gikus a következtetés, ha szaba­dabb az út, több lesz a kábítószer a piacon, nő a fehér pestis áldo­zatainak száma. Vannak első pillantásra megle­hetősen körmönfont ellenvélemé­nyek is. Vannak, akik Kohlt azzal vádolják, hogy a határon tett en­gedmények ürügyül szolgálnak a rendőrség országon belüli szerepé­nek erősödéséhez. Erre a támadás­ra adhatott okot Zimmermann belügyminiszter, aki annak lehető­ségét vizsgálja, hogyan ellenőriz­hetnék alaposabban az állampol­gárokat. Kohl pedig lehet, hogy nem akart mást, mint a megerősí­tett rendőrség létével megbékíte­ni az úgynevezett „törvényesség és rend”-párti csoportokat, akik ellenzik az új határrendszert. Még a kancellár saját koalícióján be­lül is úgy ítélik meg, hogy a ha­tárok megnyitása visszalépés a bű­nözés elleni harcban. És el kell ismerni, hogy ebben van valami. Hivatalos adatok szerint ugyanis, az NSZK-ban a letartóztatottak 60 százalékát a határokon csípték fü­lön. A támadások nem maradtak ha­tástalanok, mert Kohl engedmé­nyekre kényszerült. A határokon szolgálatot teljesítő rendőröknek jogukban áll megállítani és átku­tatni a gépkocsikat. Növelni fog­ják a határövezetben működő, úgy­nevezett mozgó ellenőrző pontok számát, ahol szúrópróbaszerűen megvizsgálhatják az áthaladó gép­kocsikat. Ennek a megoldásnak, úgy tűnik, örülnek a rendőrök, hi­szen a váratlan rajtaütés nagyobb sikerrel kecsegtethet. A Zöldek vi­szont egyáltalán nem örülnek, ők ebben a lépésben a személyi sza­badságjogok súlyos megsértését látják. A határállomásokon átrobogó utasok igencsak csodálkozhatnak, ha szó szerint veszik a szabad utat. Aki úgy hajt át a határon, hogy szinte szétspricceli az ott álló rendőrtisztviselőket, 5000 márkára büntethető. Aki pedig nem tudato­sítja magában, hogy a zöld E be­tű csak azt jelzi a vámosoknak, hogy az illető autó EGK-ország­­ból jött és nincs elvámolni való­ja, szintén ráfizethet, fennakadhat a szúrópróbán. A meglehetősen fölkavart kedé­lyek azonban még egy ideig hábo­­rogni fognak, sőt új ellenzők so­ra is várható. Kohl kancellár ugyanis szeretné tartani magát a megállapodásban megfogalmazot­takhoz, és a személyforgalom mel­lett a teherforgalmat is liberali­zálni akarja. A zöld E betű ráke­rülne a kamionokra is. Az elható­ Közös Piac Zöld út? Érvek és ellenérvek rázás alapja elég egyszerű. Euró­pában a határokon veszteglő, vá­rakozó kamionok állásideje körül­belüli becslések szerint évente 800 millió dollárba­­kerül. Ez év elején Ausztria és Olaszország között a kamionosok lezárták a Brenner­­hágót, hogy így protestáljanak az időfaló és fáradságos határvizsgá­latok ellen, ők biztosan üdvözlik majd, ha Kohl terve valóra válik. Nem így viszont a nyugatnémet kamionosok, ők kézzel-lábbal til­takoznak az átmenőforgalom köny­­nyítése ellen. Attól félnek ugyanis, hogy hátrányba kerülnek a Be­­nelux-államok kamionosaival szemben, akik kevesebbet fizet­nek az üzemanyagért és kedvezőb­bek a vámelőírásaik, s ezzel elha­lászhatják a fuvarokat nyugatné­met kollégáiktól. Jelenleg egy kvó­tarendszer szabályozza az NSZK- ban működő Benelux kamionosok mozgását. Ha a határellenőrzés megszűnik, a kvóta betarthatatlan­­ná válik. Ez az oka annak, hogy a nyugatnémet fuvarozók úgy ér­zik, Kohl terve összeomlásba so­dorja a honi szállítmányozási ipart. Félretéve azt a feltételezést, hogy a nyitott határok körüli felzúdu­lás jókora része Kohl személye kö­rüli elégedetlenségeket takar, el kell ismerni, hogy az ellenzék egy részének van némi igazsága. A megoldás, mint már oly sokszor, most is valahol középúton kere­sendő. Már a pártolók is belátták, hogy némi finomításra van szük­ség. A jövő nem a visszalépés, ha­nem a bajok orvoslása. Mert an­nak még az ellenzők sem örülné­nek, ha a végén azt kellene­­be­jelenteni, hogy a „műtét sikerült, a beteg meghalt”. KÁBÍTÓSZER-KUTATÓ KUTYA EGY NSZK HATÁRÁLLOMÁSON A döntés gyors volt és rajtaütésszerű­ ­. Az új nevű afrikai ország, Bourkina-Fasso (a volt Felső-Volta) új történetének egyik gyá­szos eseménye a július 19-i merénylet volt. Az egyik áldozat, a vezérkari főnök helyettese, Sawadogo őrnagy Párizsba került, a híres Val­­de-Grâce katonai kórházba, de itt sem tudták az orvosok megmenteni az életét. (Le Monde) ■ Az NSZK Észak-Rajna-Vesztfália tartomá­nyának iskoláiban a lányok testnevelési órái­kon kisasszonyfutballt is játszhatnak, mert a labdarúgást felvették a lányok testnevelési tan­rendjébe. (DDP) ■ Nava Russo, izraeli szo­ciális gondozónő érzékletesen tudja kimutatni, hogy hazájában 11 év alatt mekkora lett az infláció. Három hetilapot vásárolt a minap, va­lamint kislányának egy homokozó vödröt, kis műanyaglapáttal, s fizetett mindezért 2900 sé­kelt, pont annyit, amennyibe 1973-ban a­­ háza került. (Süddeutsche Zeitung) ■ Belecsa­pott a villám az esernyőbe Nyugat-Berlin egy utcáján, s az esernyőt tartó 40 esztendős férfi életveszélyes égési sebekkel került kórházba. (DPA) ■ Angel Edmundo Salano, Costa Rica belügyminisztere szintén megengedett magának egy tréfát: amerikai újságírókkal közölte, hogy egy várható puccs miatt a hadsereget riadó­készültségbe helyezték. A fontos információ bir­tokába juttatottak csak később jöttek rá, hogy a Costa Rica-i fegyveres erőket 1968-ban felosz­latták. (AP) ■ III. Rainier hercegnek, a kis HÍRHALOM Monaco uralkodójának nem sikerült megaka­dályoznia, hogy a Paris-Match címlapsztoriban be ne számoljon kisebbik leányának, Stéphanie­­nak Alain Delon fiával való flörtjéről. A her­cegi családnak azért kínos az eset, mert a 19 éves Stéphanie eddig ifjabb Jean Paul Gel­­mondóval, a másik híres francia filmszínész fiával járt. A párizsi bíróság nem minősítette a magánéletbe való beavatkozásnak a hetilap képes riportját, mert csupa, nyilvános helyen felvett képet tartalmazott. A franciák most két táborra oszlanak: egy részük a Delon-csemete oldalán, más részük a Belmondo-gyerek olda­lán látja szívesebben a monacói herceglányt. (France-Soir) ■ Még az NSZK-ban is keve­sebben mennek nyaralni egyrészt a romló gaz­dasági helyzet, másrészt a bizonytalan időjárás miatt. A nyár eleji sztrájkhullám is visszave­tette az idegenforgalmat. 1982-ben még a nyu­gatnémet családok 70 százaléka kerekedett útra a nyáron, tavaly már csak 67, az idén pedig 62 százalék. (Die Welt) ■ Japán is vásárol szovjet földgázt. Szovjet—japán megállapodás jött létre, amelynek alapján évente 3 millió tonna cseppfolyósított földgázt szállít a Szov­jetunió. A Szahalin-szigetek környékén négy tengeri kút és egy 230 kilométer hosszú cső­vezeték építésében is részt vesznek japán cé­gek. (Nihon Keizai)

Next