Magyarország, 1984. július-december (21. évfolyam, 27-53. szám)

1984-09-30 / 40. szám

Természetvédelem Meddig él egy fa? Kertészet a Nyugati helyén ! Az új fa nem pótolja a régit Talán nem irodalmi kegyelet­sértés Örkény István novellare­­mekét mottóul választani egy, a fák sorsát taglaló újságcikk fölé. Az elbeszélés halálosan beteg hős­nője tizenöt éves hársfát vásárol egy idegen kertben — kell-e en­nél megrendítőbb bizonyíték rá, hogy az ember önmaga életét lát­ja folytatódni a fában, amelyik akkor is lesz, ha ő már elment ebből a világból. A fa, igen, soká él — ha hagy­ják. De az ember, a másik em­ber — mintha csak saját kurtára szabott léte miatt féltékeny volna rá — okkal, ok nélkül pusztítja. Még akkor is, ha saját életét rö­vidíti vele. Még akkor is, ha bün­tetés jár érte. Régen is vitatták Három évszázadnál is régebb­ről fennmaradt már fabírságokra valló írás. A história szerint, az igazságosnak tartott Mátyás ki­rály is fairtás büntetéseként nem emelt többé nemesi rangra mó­diakat. Nevéhez fűződnek az első hazai fasor hársfái is, amelyek a visegrádi palota kertjének kápolna előtti részén pompáztak. A napó­leoni időkben az utakat már je­genyefákkal szegélyezték. A faültetés a mindinkább vá­rosiasodó emberi környezetben azután mind nagyobb szerephez is jutott. A városok fejlődésével kezdtek egyre több fát ültetni, amikor már olyan arányú épít­kezésekre került sor, hogy miat­tuk az elhagyott természet utáni vágy a városlakóikban felébredt. A városiasodásnak ezt a mérté­két az európai nagyvárosok és közöttük fővárosunk is, más ha­zai nagyvárosokkal együtt, a leg­utóbbi évszázadokban érték el. Pesten még a múlt században is uralkodó felfogás volt, hogy a fa falusi képződmény, és városba nem illik. A korabeli nagyobb pesti építkezéseknél kíméletlenül irtották is a fáikat. Szerencsére a századfordulóitól már fővárosunk­ban is a fatelepítés vált szokássá. Pest-Buda első fasorát még 1789-ben telepítették a Vigadó és a Tudományos Akadémia közötti Duna-parton. Krónika vall arról is, hogy a mai, éppen átépítésre került Nyugati pályaudvar terü­letén akkor a Schbulek-féle kerté­szet volt, és az ott nevelt fákat vásárolta meg Pest város tanácsa, ehhez az úttörő fasortelepítéshez. Ebből a f­asorból fennmaradt Roosevelt téri öreg akácfa a már közel két évszázados korával Pest legidősebb fája. (Haldoklik is, bár a megtámogatásáról sem feledkez­tek meg a kertészek.) A reform­korban került sor egymás után újabb fasorok telepítésére, Pes­ten és Budán egyaránt. 1810-ből való a mai Gorkij fasor. A fák gyilkosai sem voltak azonban időközben tétlenek. Pa­naszkodott a fapusztításokról már Széchenyi István gróf is, akinek felesége ugyanakkor szintén az első faültetők között volt. Ady is panaszolta a fák fellelhető „utá­latát”. G. B. Shaw állítólag azt mond­ta, hogy Shakespeare is ültetett eperfát, tehát, neki is k©E. A fa­ültetés tovább élő hagyománya azonban nemcsak angliai divat. Régi német hagyomány, hogy a házasságkötést az i­fjú pár faül­tetéssel is megörökíti. Máshol a gyermekáldást üdvözlik faültetés­sel. Kiemelkedő személyiségek or­szágunkba látogatásakor is sor szokott kerülni emlékfa ültetésé­re. (A balatonfüredi szívkórház mellett tette kedves hagyomány­­nyá a faültetést az egykor ott gyógykezelt indiai költő, Rabind­ranath Tagore.) Évfordulókról is meg szoktak emlékezni hasonlón. Üdítő hangfogók Napjainkra a faültetés telepü­léseinken új értelmet is kapott. Az ültetés és a már meglevő fák védelme együttesen, a környezeti ártalmak elleni küzdelemnek szó szerint létfontosságú módszere. Felismerték ugyanis annak az életmentő jelentőségét, hogy a fák esetében különösen tekintélyes tö­megű lombozat sokat felhasznál az általunk is kilélegzett szén­dioxidból és egyidejűleg oxigént bocsát ki. Egyetlen százéves fa óránként 2,3 kilogramm szén­dioxidot köthet meg és ugyan­ennyi idő alatt 1,7 kilogramm oxigént adhat le. Az ilyen lég­tisztító hatásuk miatt nem is túl­zás a környezetünkben élő fákat zöld tüdőként emlegetni. Arra ugyan már szintén fény derült, hogy a fák az általuk kibocsátott oxigénből közben valamennyit maguk is elhasználnak. A többlet azonban mégis akkora, hogy egy nagy lomb tömegű, már legalább nyolcvan esztendős fa egy ember évi oxigénszükségl­etét is fedez­heti. A kutatók azt is megállapítot­ták, hogy minden egyes jól ki­fejlett lombos fa hasznos, szén­dioxidot elnyelő és oxigént ter­melő zöld leveleinek teljes felü­lete meghaladhatja a több száz négyzetmétert. Az oxigénterme­lésen felü­l, a szél csillapítása, a zajtompítás, a fűtési­­hővesztesé­gek mérséklése is köszönhető a fa lom­boknak. A szélkártól és a portól, sőt a hanghatásoktól­ is valóságos védelmet nyújthatnak a záródó lombok, méghozzá a magasságuk mintegy húszszorosát jelentő távolságon belül. Legjobb zajnyelőik és porlekötők a hárs, a mezei és hegyi juhar, az első­sorban nedves területekre ültet­hető fűz, éger, nyír. A fenyőfélék ebben a tekintetben nem élen­járósak, ellenben télen is szépek és ha kisebb mértékben is, de ilyen­kor ugyancsak védelmet nyújtanak. A kifejlett f­oronájú lombos fák a szél sebességét felére-két­­harmadára csökkenthetik. Műsze­res mérésekkel kimutatták azt is, hogy a lombfelület a ráeső hang­energia mintegy egynegyedét el­nyeli és a többit szétszórja. Fej­­magasságban mérve, ötszörre ki­sebb is lehet a zajszint a jól fá­sított területeken,­­mint a hasonló zajforrásoknak kitett, de fátlan helyeken. Másrészt a levelek az ember számára kellemes susogá­­sukkal is gyöngítik és valósággal elfedik a kellemetlen mesterséges zajokat. A sok-sok levél mindegyike va­lóságos kis hűtőkészülékként is hat, az árnyékvetéssel párosuló folyamatos vízpárologtatásának köszönhető hűtő hatásával. A sa­játosan sűrű fagyökérze­t még az ártalmas, vakolatmullasztó vagy már falrepesztő rázkódások, talaj­­rengések csillapítója is lehet.­­ Sokra értékelhető a fák környe­­zetdíszítése is. A fasorok, a fásí­tott sétányok tagolják, felosztják a települések terét. Feloldják az utcák szabályos vonalvezetésből és az egyforma épületektől eredő egyhangúságát, de még az épüle­tek merev vonalait is. Téralakítók is lehetnek azáltal, hogy rálátást teremtenek és hátteret képezhet­nek. Egyes épületek, épületcsopor­tok kiemelése is úgy a legszebb, ha ezeket hozzájuk illő fák öve­zik. Virágdíszükkel meg ugyancsak utolérhetetlen élményt nyújthat­nak egyes fák. A japánok cseresz­­nyeviirágzásához hasonlóan, Wa­shington államban és Kanadában, a levélmotívumával címerbe is bekerült juhar virágzása szinte az egész társadalmat megmozgató eseményszámba megy. Nálunk az akác és még inkább a hársfák vi­rágzása nyújt páratlan élményt. A virágzásnak néha ugyan böjt­je is lehet. Számos fának a vi­rágai nyomán kifejlődő termése, gyümölcse szennyező, környezetét pi­szikít­ja, ahogy a japánakác is szemetel és a vadgesztenyék jó­kora koppanásokkal hullatják terméseiket. Egyes fák a virág­porukkal és a vattázó termésük­kel, mint a nyárak is, mások vi­szont a szőrözetükkel, ahogy a platánok is, óriási területeket ké­pesek elárasztani. Az érzékeny emberek allergiás tünetek kísére­tében valósággal szenvednek tő­lük. A meglevő jó, lombos fák érté­két pénzben nehéz volna kife­jezni. Számításba kell ugyanis venni, hogy a fa elültetését kö­vetően, bizony hosszú évtizedek eltelnek a már valóban nagy hasznú faméret kifejlődéséig. A repülőgép-óriásokat is sorozat­ban lehet gyártani, akár röpke hóna­pok alatt, ellenben az elültetésre kerülő facsemeték fákká kifejlő­déséhez továbbra is rendszerint emberöl­tőn­yi idő szükséges. Hiá­ba gyarapodhat idővel évenként egy köbméternél többel is a fej­lődő fakorona lombtömege, a ki­alakult lombfelületekben bekövet­kező akármilyen veszteség pótlása új fák telepítésével roppant idő­igényes. Emiatt a már ötvennesz­­tendősre becsült és nagy lombko­­ronájú fák előnyös hatásához ha­sonlók elérésére facsemetékből kétezernél is több kellene. Követ­kezésképpen egy fél évszázados­nak tartott jó lombkoronájú fa becsült értéke legalábbis veteked­het egy márkás személygépkocsi árával.­­ Nem túlzás, hogy a ma elülte­tett facsemeték többnyire csak az unokák felnőtt korára válhatnak teljes értékű fákká. Gyermekeink tehát joggal felróhatják a már meglevő fák elhanyagolását és még inkább az indokolatlan faki­vágást. Halállista: évi 6—700 Az igaz, hogy már nálunk is törvény kötelez a fák védelmére. Mégis csupán a fővárosban és írásos jóváhagyással, a legutóbbi években is 600—700 fát vágtak ki évente. A természetesen elpusz­­tulókat még hozzá kell számítani ezekhez. Budapest utcáiról az el­múlt időben minden évben mint­egy 3000 kipusztult — száraz — fát el is kellett távolítani. Mind­ezek a favieszteségek ráadásul éppen ott a leg­tetemesebbek, ahol a fák különösen fontosak, vagyis a sűrűn lakott, forgalmas város­részekben. A sajnálatosa­n ugyancsak is­métlődő, engedély nélküli és zö­mében lakossági fakivágások még fel sem becsülhetők. Némelyekre csak akkor derül fény, ha az el­követőjét emiatt szomszédja vagy haragosa bepanaszolja. Csak re­mélni lehet, hogy az ilyen bűn­tényre készülők, még a tettük el­követése előtt, maguk is belátják, hogy önmagunk védelmét szol­gálja a favédelem. Nemcsak magyar jelenségről van szó. A Német Szövetségi Köztár­saságban is közel ötveneze­r fa kipusztulásával számolnak éven­ként. Viilágviszonylatban percen­ként sok hektárnyi területen sem­misülnek meg nagy, lombos fák. Ez azonban neki ike nem vigasz. Ki­­nek-kinek a maga fája a legked­vesebb. KOMISZÁR LAJOS MAGYARORSZÁG 1984/40 24

Next