Magyarország, 1984. július-december (21. évfolyam, 27-53. szám)
1984-07-22 / 30. szám
két szélsőséges véleményre illusztrációként. Az első: a transzferábilis rubel, mint közös KGST-valuta nem teljesíti a pénz fő funkcióit, nem fizetési eszköz, mert a jelenlegi KGST-külkereskedelmi formákban nincs igazi többoldalú elszámolhatóság. Nem felhalmozási eszköz, mert a transzferábilis rubelköveteléseket nem lehet szabadon átváltani áruvásárlásra, a TR-et csak a kontingensek határain belül lehet vásárolni. Továbbá, eltérés mutatkozik a TR paritása és vásárlóereje között, ha az összehasonlítások alapjául a KGST-tagországok belső forgalmában kifizetett vagy elért árakat fogadjuk el. Az ellenvélemény: a TB lehetővé teszi a követelések és tartozások szabályos és egyenértékű elszámolását. Tény, ha ez utóbbi megállapítás helytálló lenne, akkor szükségtelen volna nagy-nagy munkával, hosszadalmas tárgyalásokkal szállítási megállapodást kötni minden árucikkre. De hát ez még a kisebbik baj, nagyobb az, hogy a jelenlegi valutarendszer nem segíti kellően a szakosodás, a kooperáció, az ágazati, vállalatközi munkamegosztás bővülését. Minden bizonnyal azoknak a szakembereknek van igazuk, akik a szocialista integráció mai és a közeljövőbeni helyzetében jelentős szerepet szánnak az áru- és pénzviszonyoknak, annak, hogy az érdekeltséget ilyen közvetlen eszközökkel folyamatossá, világosan felismerhetővé tegyük. Csakhogy azt is könnyű belátni: az igazi pénzfunkcióval felruházott TB hozzájárulna az integráció szervezéséhez, ám azt is : a KGST- tagországok eltérő gazdasági berendezkedése, szabályozó és irányítási mechanizmusa, valamint eltérő árai nagyon nehezítik az egyébként indokolt fejlesztési lépést. És ez az az ok, amelyért e kérdésben évek óta csekély az előrehaladás. Fogyasztási cikk Ha a KGST-tagországok helyzetéről, egymásrautaltságukról, az előttük álló történelmi feladványról van szó, nem hagyható számításon kívül még három, különösen az utóbbi évtizedben nyilvánvalóvá vált körülmény. 1. Az integráció megerősítése azért is kulcskérdés, mert az enyhülés megtorpanása és a gazdasági háborúskodás veszélyesre növelte a protekcionizmust, az embargók gyakorlatát s emiatt nem engedhető meg a fejlett tőkés országoktól való függőség sem a fejlett technológiák, sem az alkatrészek, félkésztermékek körét illetően. 2. Halaszthatatlan lépéseket kell tenni a húzó ágazatok gyorsabb ütemű fejlesztésére, így az elektronika és az automatizálás dinamikus fejlesztésére, továbbá a túlzott végtermékgyártási orientáció mérséklésére, az alkatrészgyártás és -ellátás javítására. 3. Ugyanilyen okokból nem szorulhat háttérbe a fogyasztási áruk, élelmiszerek termelése és ellátása, kereskedelme a KGST-ben. Talán utalni sem kellene rá — ez utóbbi olyan tényezője a szocialista országoknak, amely adott esetben politikai rangra emelkedik — gondoljunk például Lengyelország esetére. De elegendő e fontos határozatok között emlegetni ezt a területet? Aligha. Ma mind a fogyasztási cikkek, mind az élelmiszerek gyagyorlatilag kemény cikké „nőtték ki magukat”. Legyen szó akár színes televízióról, gépkocsiról vagy húsról, gabonáról, gyümölcsről. Az szintén kétségbevonhatatlan tény, hogy mindezen cikkek előállítása gazdaságosan, hozzáférhető áron és a szükséges mennyiségben olyan feladat, amit már nem elegendő esetlegességekre bízni, célszerűbb a közös erőfeszítés, a termelőkapacitások tudatos és előretekintő komplex fejlesztése, hasonlatosan az energetikai szükségletek kielégítéséhez. És ebben komoly hangsúly van a közös erőfeszítésen és tervszerűségen: az élelmiszertermelés — gondoljunk a nagyüzemi, iparszerű hús, gabona termelésére —, hatalmas költségeket, kiterjedt és előre dolgozó kutatást igényel, hogy a mezőgépgyártásról ne is beszéljünk. (A másik két tényezőről, hiszen azok olyannyira egyértelműek, nincs is szükség külön értekezni.) A feladatoknak — adottságoknak — hatásoknak ilyen kiragadott felsorolása is elegendő ahhoz, hogy végül is értelmezhessük: mit jelent a moszkvai KGST-csúcs válasza a történelem által felvetett kérdésekre? Az elvek, a dokumentum fontos passzusai közismertek, most azokat a vonatkozásokat idézzük, amelyek az elmúlt hónapban is közelebb vittek a teendők legcélszerűbb kezelésmódjához, megvalósításához, egyszersmind a KGST célrendszerének tökéletesítéséhez. A kiemelendők sorában mindenekelőtt az összehangolás, az egyeztetés, az integráció elmélyítésének közös óhaja áll. Ezt szolgálja az is, hogy a korábban rendszertelenül összeülő csúcsot rendszeressé kívánják tenni a tagállamok. Borisz Gosztyev, az SZKP KB gazdasági osztályvezető-helyettese jelentette be ezt a tervet, a legfelsőbb szintű értekezlet ezentúl ötévenként lesz KGST- ben. A szénhidrogén-ellátás jelképes értékű, hogy 1969- ben a KGST-integráció fejlesztésének ütemét szabták meg, most 15 év után ugyanez a téma került napirendre, immár a gyorsítás, az elmélyítés igényével. Ezzel kapcsolatos, kiemelkedően fontos a gazdaságpolitikák összehangolása, amely elsősorban a tervek koordinációjára, a tagországok elképzeléseinek idejében történő egyeztetésére irányul. A második megemlítendő fontos előirányzatcsomag arra hivatott, hogy használhatóbb eszközrendszert teremtsen e mechanizmusnak. Ide értendő a már említett szándék, hogy rendszeresítik a csúcstalálkozókat, továbbá részletesebb tervezői és gyakorlati irányítói koordinációt határoztak el, tervbe vették a vállalatok és intézmények közötti közvetlen kapcsolatteremtést, továbbá azt, hogy a tudományos-műszaki fejlesztést közös erővel, komplex program kidolgozásával föllendítik. Időszerűnek ítélték azt, hogy „a tervezési együttműködést szervesen kapcsolják össze az áru- és pénzviszonyok aktív alkalmazásával. Tovább fogják tökéletesíteni az egymás közötti kereskedelemben érvényes árképzési rendszert, valutáris pénzügyi eszközeit, erősítik a kollektív valutát , a transzferábilis rubelt”. A harmadik igen fontos elhatározás az energia, s más fontos alapanyagokkal, élelmiszerekkel való ellátás jobb megszervezésére irányul. Ami az energiát illeti: tisztázódott, hogy a Szovjetunió milyen módon elégíti ki az európai szocialista országok fűtőanyagigényeinek nagy részét. Ennek feltételei — mint erről már volt szó — mind a Szovjetuniónak, mind a szénhidrogénimportőröknek keményebbek lesznek. A Nyilatkozat precízen határozza meg e körülményt: .......az érdekelt KGST-tagországok az egyeztetett gazdaságpolitika keretében fokozatosan és következetesen fejleszteni fogják termelési és exportszerkezetüket, megteszik az ehhez szükséges intézkedéseket a beruházások, iparuk rekonstrukciója és észszerűsítése terén, a Szovjetunió számára szükséges termékek, ipari közfogyasztási cikkek, bizonyos szerkezeti anyagok, kiváló minőségű, illetőleg világszínvonalú gépek és berendezések rendelkezésre bocsátása céljából.” Másként fogalmazva: az energetikai igények kielégítése a kölcsönös érdekek szigorú figyelembevétele alapján történik majd, s erre minden félnek, partnernek a szükséges mértékben áldoznia kell. Ez a megállapodás ugyanakkor megbecsülendő biztonságot teremt a szocialista közösség érintett tagjainak, a Szovjetuniónak, hogy világszínvonalú és kiváló minőségű termékekre, az importőröknek pedig, hogy a számukra szükséges olajra, gázra tarthatnak igényt. Nem túlzás itt említeni a vegyi, a kohászati, a közfogyasztási cikkek ellátására hozott megállapodást, és kiváltképpen — amit már szintén szóba hoztunk — az élelmiszerek szállítására vonatkozó szándékot. „A KGST-tagországok korszerű technológiák bevezetése, a mezőgazdaság, élelmiszeripar anyagi-műszaki bázisának fejlesztése és tökéletesítése alapján, erőfeszítéseket tesznek az élelmiszertermelés, valamint az élelmiszerek és kölcsönös élelmiszer-szállítások növelésére a célból, hogy javítsák a lakosság ellátását és a fogyasztás szerkezetét. Megfelelő intézkedéseket fognak tenni, beleértve az érdekelt országok részvételét a beruházásokban és abban, hogy az érdekelt országok két- és sokoldalú alapon biztosítsák az exportőr országok számára az ösztönzés egyéb gazdasági feltételeit.” A KGST-ben ez idő szerint Magyarország, Bulgária és Románia exportál nagyobb mennyiségű élelmiszert, számukra igen fontos lehetőséget hozott létre ez az elhatározás, amit majd a gyakorlatban kell érdemi tevékenységgel valóra váltania a KGST-nek. Hazánknak a KGST-országok fontos felvevőpiacai, termelési feltételeink az élelmiszer-gazdaságban igen jók, s ebben értékes eredményeket értünk el, érdekünk tehát az élelemkivitel növelése. Magyarország ezért támogatja a javaslatot — amit a KGST-csúcs magáévá is tett —, hogy az érdekelt importőrök vállaljanak részt a kedvező adottságú partnereik mezőgazdasági és élelmiszeripari beruházásaiban és biztosítsanak megfelelő ösztönzést a termeléshez, az exporthoz. Belső igény Át tekintve a csúcsértekezlet dokumentumait, háromnapos, körültekintően megszervezett, menetrendszerűen lebonyolódott munkáját, még annyit tehetünk mindehhez, hogy ismét nyomatékosan igazolódott: a KGST fejlesztése valamennyi tagország belső szükségletéből fakad. E fejlődésben, illetve az eddigieknél gyorsabb előrelépésben valamennyien érdekeltek, ezt mutatja egyebek között az a készség is, amely valamennyi résztvevőt jellemezte a Nyilatkozat létrehozásában és elfogadásában. Ami hazánk érdekeltségét illeti, erről érdemes idézni Marjai Józsefnek, a Minisztertanács elnökhelyettesének minap a Politikai Akadémia keretében elhangzott előadását. „Közösségünk és országaink eredményes erőfeszítéseket tettek a tőkés gazdasági válság hatásainak és következményeinek ellensúlyozására. A KGST rendkívül nagy szerepet játszott e hatások következményeinek enyhítésében, elviselhetővé tételében. Ez a szocialista gazdasági együttműködés pozitív történelmi szerepének kézzelfogható bizonyítéka a mai válsággal terhes világgazdasági körülmények között. Ezt azért kell hangsúlyoznunk, mert az a stabilizáló szerep, amit együttműködésünk gyakorol a KGST-tagországok gazdasági helyzetére, a vállalatok és az egyének számára nem mindig érzékelhető, bizonyos értelemben rejtve marad. Az új viszonyokhoz való alkalmazkodásban Magyarország számára is pótolhatatlan szerepet tölt be a KGST-tagországokkal, elsősorban a Szovjetunióval folytatott gazdasági együttműködés. Enélkül aligha tudtuk volna áthidalni a megváltozott külgazdasági feltételekből eredő hátrányokat, biztosítani a termelés folyamatos energia- és nyersanyagellátását. A KGST-munkamegosztásban való részvételünk az ország gazdasági helyzetének létfontosságú külgazdasági tényezője, a magyar gazdaság működésének stabilizátora.” MATKÓ ISTVÁN MAGYAR-SZOVJET EGYÜTTMŰKÖDÉSI EGYEZMÉNY Magyarország számára is pótolhatatlan . M A G TAR O R SZAG 1984/30