Magyarország, 1986. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1986-02-09 / 6. szám
Zenei élet Előzmény Programok — Pestről Az elmúltkét—két és fél évtizedben — számos aggasztó jelenség mellett — a magyar zenei életben nagy horderejű folyamat játszódott le: néhány vidéki nagyvárosunkban önálló, nagy létszámú, hivatásos szimfonikus zenekar alakult, amelyek mindegyike magas művészi színvonalú együttessé fejlődött mára, és itthon, de gyakran külföldön is, komoly megbe- Arcél Operaút Térzenék Nem sikerült Mura Péter eddigi útja — nem nagyon túlzó egyszerűsítéssel — az operától az operáig vezetett. A gyerekkori zongoraleckék élménye, s a húszas-harmincas évek Budapestjének hangulata, amelyből a városligeti Weingruber vendéglőben vagy a margitszigeti víztorony tövében hallgatott térzenék emléke rögződött a legmaradandóbban, kedvező keretek között érlelődött tovább a polgári családi körben.. A kilencéves korában a Zeneakadémia gyakorló osztályába már zongoristaként felvett fiatalember néhány évvel később dirigálni tanult Somogyi Lászlónál és Ferencsik Jánosnál, s közben korrepetált, és operákat vezényelt az egykori Goldmarkteremben. A felszabadulás után ütőhangszerekenjátszott a Székesfővárosi Zenekarban, majd az Operaházba került korrepetitornak .. . A mai napig követhető, a Gördülő Operához, majd Miskolcra, azután Varsóba, Bytómba, Katowicébe, és ismét — immár huszonkét esztendőre — Miskolcra, végül onnan 1984-ben a Magyar Állami Operaházba vezető, látszólag zökkenőmentes életút azonbanmég csak nem is utal mindarra, amit az utazó poggyásza rejt. Amit például Kadosa Pál zongoraóráin lehetett tanulni. Vagy amit Molnár Antal összhangzattanóráiról őrzött meg az egykori diák emlékezete. Azokról az órákról, amelyeken — mialatt „melcsülést szerzett magának, illetve a magyar zenekari kultúrának. Ma már a fővárosban és további hat helyen: Miskolcon, Deblékesen” az összhangzattant is meg kellett tanulni — felidézték, megbeszélték, elemezték az előző napokban elhangzott hangversenyeket, Weingartner, Edwin Fischer, Busch, Hubermann koncertjeit. Az efféle Szókratész! „beszélgető” órákon szinte minden föltárulhatott ember és zene viszonyáról, mialatt nem vált másodlagossá a mesterség sem, s a racionális önfegyelem szüksége, a „nemcsak élvezni, de közölni is” szigorú törvénye. „A közlés vágya erősebb kell hogy legyen az élvezet vágyánál; ehhez egy kicsit — jó értelemben — ripacsnak kell lenni” — vallja a most hatvanegy esztendős karmester, s hozzáteszi: „Mindig csak olyan mű tolmácsolását vállaltam — a tolmácsolás igét érzem a legkifejezőbbnek a zene közvetítésére —, amelyért meggyőződéssel kiállhattam, amelyet a magaménak éreztem, amellyel azonosulni tudtam.” A szó, a hang vibrálása alábbhagy, a mondatok ritmusa egyenletessé válik. A mester fáradtan is fiatal tekintete: sikerek, küzdelmek s kudarcok függönye. Utóbbiak közül talán az a legfájdalmasabb, hogy Miskolcon eltöltött évei alatt nem sikerült létrehoznia az állandó operatársulatot... recenben, Pécsett, Szegeden, Győrben és Szombathelyen működnek zenekarok az országban. Tevékenységük kiterjed a városukat övező településekre, illetve a teljes megyére, így elmondható, hogy — különösen, ha figyelembe veszszük az országszerte többfelé is föllelhető kisebb-nagyobb félhivatásos vagy amatőr zenekarokat — napjainkban hazánk minden vidékére, vagy annak könnyen elérhető közelségébe rendszeresen eljut a szimfonikus zene, a zeneirodalom egyik legnépszerűbb műfaja. Vidéki zenekaraink természetesen nem minden előzmény nélkül jöttek létre, hiszen nagy múltú városaink némelyikében már a felszabadulás előtt is intenzív zenei élet folyt. A rövidebb-hosszabb életű műkedvelő együttesek, gyári amatőr társulások, katona- és tűzoltózenekarok, s nem utolsósorban a helyi zenetanárokból vagy a színház zenészeiből alakult zenekarok koncertjei mindig rangos, ünnepi eseményt jelentettek e városok egészségeslokálpatriotizmustól átfűtött polgárai számára. A mai hivatásos zenekaroknak jórészt e tisztes hagyományokban kialakult zenei igény biztosít életteret. A 70—80 tagú együttesek legfőbb foglalkoztatója az Országos Filharmónia, amely zenekaronként évente 45—50 felnőtt, illetve ifjúsági hangversenyre köt velük szerződést, s ezért megközelítően 500 000 forintot fizet ki számukra az állami szubvencióból. (Az ezen felül megtartott koncertek kiadásai a zenekar saját költségvetését terhelik.) A hangversenyeket rendszerint a vezető karmester, vagy a Filharmónia által szerződtetett hazai s olykor külföldi vendégkarmester vezényli. Vidéki zenekarainknak zenei életünkben kivívott rangját igazolja, hogy annak idején Ferencsik János is szívesen állt az együttesek élére (egyiknek-másiknak több alkalommal is), és dolgozott velük a mai magyar idősebb-fiatalabb karmester-generáció csaknem minden jelentős egyénisége. S nemegyszer neves külföldi dirigensek is vendégeskedtek náluk, mint például Ludovit Rajter, Ondrej Lenard, Dmitrij Kitajenko, Jurij Szimonov, Carlo Zecchi, Hiroyuki Iwaki, Arvid Janszonsz, Aram Hacsaturján, Kobayashi Ken Ichiro, Günter Herbig, Riccardo Muti vagy Lamberto Gardelli. Ugyancsak a filharmóniai szerződések révén vendégszerepelnek gyakran vidéki zenekarainknál az élvonalbeli magyar szólisták mellett a világ legkiválóbb zongoristái, hegedűsei, gordonkásai, énekművészei ... Ugyanakkor az ily módon sokak kezén csiszolódott zenekarok műsorpolitikájját bizonyos mértékben a központ irányítja, amely a koncertek programját, valamelyest ugyan megegyezésben a helyi zenei vezetőkkel, de jórészt Budapestről szabja meg. (Holott nem biztos, hogy a fővárosi hivatal jobban tudja, mit várna a debreceni, mit a pécsi vagy a győri közönség?!) Nem ritkák a betöltetlen állások a hat zenekaron belül. Néhol a vonósgárda hiányos, máshol a fa- és rézfúvósok csoportja. Talán a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar hiánytalan, s bizonyára ezért is a legkiegyenlítettebb mind között ennek az együttesnek a hangzása; ám ez bizonyára azzal is összefügg, hogy a vidéki városok között csak Szombathelyen található minden igényt kielégítő, jó akusztikájú hangversenyterem. És nem utolsósorban: ennek a zenekarnak 1962-ben történt megalakulása óta állandó vezető karmestere van Petró János személyében. (Hasonlóképpen megalakulása óta áll a Pécsi Filharmonikus Zenekar élén Breitner Tamás, és két évtizednél is hoszszabb ideig vezette a Miskolci Szimfonikus Zenekart Mura Péter, valamint a Debreceni MÁV Filharmonikus Zenekart Rubányi Vilmos.) A muzsikusok többsége a helyi zeneiskolában is tanít. Kétféle tevékenységük közül az egyiket főállásban, a másikat mellékállásban végzik, megközelítően egyforma fizetésért, s így a nyugdíjalapot később csak a főállásban kapott bér biztosítja. (Meggondolandó lenne, hogy ahol a városi tanács a zenekarnak is meg a zeneiskolának is a gazdája, nem volna-e célravezetőbb, ha a két jövedelem összegének megfelelő fizetésért alkalmaznák a muzsikusokat, akiknek ily módon nemcsak megnövekednék a nyugdíjalapjuk, de a város jobban megbecsült zeneművészeinek is érezhetnék magukat. Ily módon kedvezőbb lehetőség nyílna a kétféle tevékenység összehangolására.) A betöltetlen állások gondja egyébként természetesen a hazai muzsikus-utánpótlás szerteágazó kérdésével függ össze. Utánpótlásról maguknak a vidéki zenekaroknak kell gondoskodniuk, és nem is csak a környező zeneiskolákkal való jó együttműködéssel, hanem egyfajta széles körűközönségneveléssel is, amelyben még a városi, községi általános és középiskolákban rendezett hangversenyeknek, vagy a vasárnap délelőtti térzenéknek is fontos szerepük lehet. Hogy a fővároson kívüli zenekarok megalakulásuk óta milyenművészi utat tettek meg, azt az is bizonyítja, hogy az évek során számos külföldi meghívásnak tettek eleget. A környező országok, Csehszlovákia, Német Demokratikus Köztársaság, Ausztria, NSZK, sőt, Olaszország és Hollandia némely városának közönsége ismerkedhetett meg egyik-másik vagy nemritkán több együttesünkkel is. És természetesen Budapesten is hallhatjuk őket évente egy-két alkalommal, csakúgy, mint a tagjaikból alakult, s rövid idő alatt ismertté vált kamarazenekarokat és kamaraegyütteseket. Közülük is kiemelkedik a régi zene historikus tolmácsolására vállalkozott, s abban máris nemzetközi elismerést szerzett Capella Savaria, amely a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar tagjaiból alakult. De hasonló érdemeket mondhat magáénak a kortárs muzsika propagátoraként, napjaink világának zenébe fogalmazásáért a kísérletező kedvű fiatalokból álló Miskolci Új Zenei Műhely is. SZOMORY GYÖRGY A GYŐRI FILHARMONIKUSOK ZENEKARA Jobban megbecsült zeneművészeknek érezhetnek magukat MÓRA PÉTER Ripacsnak lenni 26 MAGYARORSZÁG 1986/6