Magyarország, 1986. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1986-07-06 / 27. szám
A repülőtérről érkező autóbusz a földalatti munkálatai miatt nagy kerülőt tesz és a Három Kereszt teret, majd a LEMP központi bizottságának épületét érintve, érkezik meg a Győzelem terére, ahol a nagyszínház épülete található, ennek földszintjén van az Interpress sajtóügynökség, a Lengyel Egyesült Munkáspárt X. kongresszusának sajtóközpontja. Ez a kerülő valamelyest az elmúlt fél évtizedet is jelképezheti. (Innen rálátni a Tudomány és Kultúra Palotájának tornyára, ahonnan a tévé parabolaantennái belső láncon a tanácskozás minden pillanatát közvetítik az újságíróknak.) Magabiztosan, önkritikusan „öt évvel ezelőtt ugyanebben a teremben tanácskozott a XI., rendkívüli kongresszus — mondta június 29-én beszámolójában a LEMP KB első titkára, Wojciech Jaruzelski —, ma a soron következő kongresszus kezdte el munkáját. Ebben a két szóban sok feszültség, élmény, munka és eredmény rejlik.” 1981-ben a LEMP egységéért a párt széthullása ellen, a szocializmus megőrzéséért kellett küzdeni. Akkor, a megújuló párt kongresszusának napjaiban nagyobb volt az izgalom az újságírók között, mint ma. Több volt a szenzáció, több a pletyka — és még többre lehetett számítani. A fő különbség: 1981-ben a szocialista rendszer közvetlen jövőjéről volt szó. (Jaruzelski: „Rendkívüli eszközökhöz csak a végső szükségben folyamodtunk, hogy megvédjük az államot a széteséstől, a népgazdaságot a rombadőléstől, a társadalmat az öngyilkos testvérháborútól. Ezt nem azért tettük, hogy elvessük a »régit«, hanem hogy megvédjük az »újat«, hogy lerakjuk a szocialista megújulás útjának alapjait.” (Ma a LEMP két éve előkészített, négy hónapos nyílt társadalmi vita után a kongreszszus által elfogadott programja már nem hónapok és évek, hanem évtizedek fejlődését körvonalazza. A XXI. századot köszöntő Lengyelország programja ez.A program vitáiban több mint egymillió párttag és 800 000 párton kívüli — illetve más párt tagja — vett részt. A LEMP vezzető szerepet vállalt az ország életében, programja az egész országot érinti. Ezért az egész társadalom reagált az előterjesztett javaslatokra. Érthetően sok volt a módosítás, a program egyharmada maradt változatlan, egyharmada módosult, egyharmada teljesen új. Az eredetileg nyolc fejezet hatra csökkent. A mezőgazdaság problémakörét például az általános gazdaságfejlesztés részeként tárgyalják, hangsúlyozva a mezőgazdaság ipari hátterének erősítését. Első helyre került viszont a lakásépítés ügye, amelyet az egészségvédelem, a gyógyászati ellátás követ.) Már a kongresszust megelőző napokban a sajtóközpontban egymást követték a tájékoztatók, s az összegyűlt tudósítók kérdéseire a LEMP Politikai Bizottságának tagjai és szakminiszterek válaszoltak. Hírekkel, értékelésekkel tehát a sajtó munkatársai alaposan el voltak látva. E tájékoztatók hangulata, a kérdések — és az esetleges elégedetlenség megnyilvánulásai is — sokat elárulnak a kongresszusról és a mai Lengyelországról. (Nyugati hírügynökségek tudósítói például egyetlenegy kérdést sem tettek föl a párt káderpolitikájával, az életszínvonal stabilizálódásával, a demokratizálódás, a partneri kapcsolatok bővítésével kapcsolatban, nem kérdeztek arról, hogy az 1982-es mélypont után hogyan sikerült talpra állni. A fő kérdések, — és ilyenek felvetésében a Reuter-iroda tudósítója járt az élen , mi van a május végén letartóztatott illegális Szolidaritás-vezetővel, Bujákkal, lesz-e amnesztia, amely rá is vonatkozik. Néhány olasz újságíró több megemlékezést várt volna a beszámolóban — a Szolidaritásról. A LEMP első titkára egyébként utalt arra, hogy a teremben a küldöttek között több Szolidaritás-tag is található. A szervezetet 1982-ben szélsőséges vezetői miatt kellett feloszlatni, az alapoktól kezdve újra a szakszervezeti mozgalmat. És Jaruzelski hangsúlyozta: „Az erős, autentikus szakszervezeti mozgalom nélkülözhetetlen a munkásosztály, Lengyelország dolgozói számára.”) Szolgáló szerepben jellemzi a kongresszust az is, ami például a nagy megterhelésnek kitett szinkrontolmácsok szakmai problémája. Egy kis rögtönzött tapasztalatcserén vitatták meg, hogyan kell lefordítani ezt a kifejezést: „a párt szolgáló szerepe”. Olyan fogalomról van szó, ami lényegében mindig létezett, de hangsúlyt, nyelvi kifejezést csak az utóbbi időben kapott. A kongresszusi teremben olvasható jelmondat: „A népet vezetve a párt a népet szolgálja” — egy történelmi feladat és egy dinamikus viszony tömör összefoglalása. (Jaruzelski: „A párt vezető szerepe az alapok alapja rendszerünkben. Történelmi, osztály-, eszmei és morális alapokon nyugszik. Irányítani és vezetni sikeresen akkor lehet, ha megvan a szolgálatvállalás érzése a munkásosztály, a dolgozók, a nép iránt. A párt szerepét meg kell hogy erősítse, igazoljaa társadalom, a párt programjaihoz és gyakorlatához, a párt tagokhoz való viszonyával.” Ez a szolgálatvállalás a vezérgondolata a tanácskozásnak. Ezért esett szó már a központi bizottság beszámolójában is, hogy fel kell lépni az önelégültség, az arrogancia ellen (ami könnyen kialakul, ha sikeresebben, megrázkódtatások nélkül alakulnak a dolgok). Ezért tartják lényegesnek a lengyel kommunisták, hogy a párt minél inkább megerősítse munkás jellegét — közvetlen kapcsolatát a napi problémákkal. E kapcsolattartás egyik módja volt a pártprogram általános megvitatása. A másik az, hogy a 2 120 000 párttagot képviselő 1776 küldött 51 százaléka fizikai dolgozó, 85 százaléka munkás- vagy parasztszármazású. Így a megválasztott új központi bizottságban is nagyobb számban vannak munkások és parasztok. Az új Központi Bizottság tagjainak egyharmadát már a IX., rendkívüli kongresszuson is megválasztották. Kibővült és részben kicserélődött a Politikai Bizottság, amelyben ez alkalommal a munkásjelleget nem a személyek pillanatnyi foglalkozása, hanem a munkásosztály politikai képviselete határozza meg. A beszámolóban előterjesztettek szerint a jövőben szükség lesz a középszintű vezetői posztok felülvizsgálatára. Alacsony képzettségű emberek félnek az újításoktól. Ám minden változásnak — kapott hangsúlyt a beszámolóban — kulturált légkörben kell végbemennie. A X. kongresszus minőségileg új állomás a közmegegyezés folyamatában. A program történelmi lehetőségeket rajzol föl Lengyelország előtt. A közmegegyezés új tartalmát a LEMP növekvő számú kezdeményezései adják meg. Nem csupán jelszó, hogy a LEMP a társadalmi fejlődés motorja. A Központi Bizottság megérettnek ítéli a helyzetet a szocialista demokrácia további gazdagítására. (Jaruzelski: „A következő tanácsi és szejm választások előtt elemezni kellene a választási törvény demokratizmusának további bővítését.”) Ugyancsak időszerűvé vált az alkotmány bizonyos módosítása is. (Jaruzelski: „Jó lenne, ha ezt 1991-re lehetne végrehajtani, a történelmi május 3-a 200. évfordulójára.” A dátum azért érdekes, mert a szükségállapot idején a régi alkotmányról való megemlékezés a földalatti ellenzék egyik mozgósító jelszava volt.) A X. kongresszus jellemzője, hogy magáévá tette, integrálta a társadalmi igényeket — gazdasági, morális, történelmi téren egyaránt. Mérleget vonva a hároméves stabilizálási terv eredményeiről, a társadalom legkritikusabban a lakásépítést és az inflációt ítélte meg. (1978-ban 284 000 lakás épült — 1982-ben csak 186 000 — és 1985-ben is csak 193 000.) Az árreformok ellenére nem sikerült az inflációt megfékezni és a megélhetési költségek 63 százalékkal emelkedtek. A tervek szerint 2000-re megoldják a lakáskérdést, 1986—90 között 1 120 000 lakást, a 90-es években 3 millió lakást adnak át. Az élelmezési problémát stabil, nagy termelékenységű, megbízhatóan üzemelő mezőgazdaságiélelmiszeripari komplexumokat létrehozva oldják meg. Gyökeres Lengyelország Öt év után A LEMP X. kongresszusa fordulatot kívánnak a bérpolitikában, összekapcsolva a béreket és a termelékenységet. Kemény és kritikus hangvétel jellemezte a beszámolót és a hozzászólásokat egyaránt. (A krakkói Lenin Kohó munkája, Waclaw Matuga felszólalását váratlanul költőien fejezte be: „Nyugaton még süt a nap, amikor nálunk már sötét van. Hogy eredményt érjünk el, korán kell kelnünk.” És megfordulva az elnökségben ülő Mihail Gorbacsovnak mondott személyesen köszönetet, hogy a Szovjetunió segítette Lengyelországot, hogy hazája nincs egyedül ebben a „koránkelésben”.) Szocialista együttműködés Nagy érdeklődés várta az SZKP főtitkárának felszólalását, aki a lengyel kommunisták kongreszszusát üdvözölve és elismerését nyilvánítva a válság felszámolásában elért eredményekért, arról beszélt, hogy a társadalom fejlődése új követelményeket vet fel, amely konfliktusokkal jár, ha nem tesznek azoknak eleget. Utat kell nyitni a kezdeményezéseknek. A műszaki fejlesztés, az önirányítás és a társadalmi morál fejlesztése egyaránt szükségesek. „Őszinteséget és tiszteletet kell tanúsítani — mondotta Mihail Gorbacsov — a munkások, a technikai fejlődés emberei iránt.” A főtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy bár egyszerűbb az újat Nyugatról megvásárolni, mint maguknak kitalálni és megteremteni, minden politikai zsarolással szemben a szocialista közösség együttműködése adhat garanciát. Gorbacsov felszólalásával egybehangzóan mondotta a magyar küldöttség vezetője, Grósz Károly, a budapesti pártbizottság első titkára a Rawar rádiótechnikai gyárban tartott gyűlésen. „Az az út, amelyet a LEMP vezetésével Lengyelország megtett a válság felszámolásában, minden józanul gondolkodó embernél őszinte elismerést váltott ki. A beszámolóban, a dokumentumokban kifejeződő elvi politika, a szókimondó, őszinte vitákban is tapasztalt szándék, a legfontosabb bizonyíték a társadalmi megrázkódtatások elkerülésére, a társadalom bizalmának mind teljesebb visszanyerésére.” Lengyelország nem magányos. A Győzelem terén, szemben az Ismeretlen Katona Emlékművével ahol — létezését bizonyítandó — az ellenzék pár éve még virágkeresztet rakott le, ma ez olvasható: „A szocialista közösséggel való együttműködés megsokszorozza Lengyelország fejlődésének esélyeit.” ALAKSZA TAMÁS MW-IAIL GORBACSOV ÉS WOJCIECH JARUZELSKI A KONGRESSZUSON Minőségileg új állomás a közmegegyezés folyamatában