Magyarország, 1986. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)

1986-07-06 / 27. szám

A repülőtérről érkező autó­busz a földalatti munkála­tai miatt nagy kerülőt tesz és a Három Kereszt teret, majd a LEMP központi bizottságának épületét érintve, érkezik meg a Győzelem terére, ahol a nagy­színház épülete található, ennek földszintjén van az Interpress saj­tóügynökség, a Lengyel Egyesült Munkáspárt X. kongresszusának sajtóközpontja. Ez a kerülő vala­melyest az elmúlt fél évtizedet is jelképezheti. (Innen rálátni a Tudomány és Kultúra Palotájá­nak tornyára, ahonnan a tévé pa­rabolaantennái belső láncon a ta­nácskozás minden pillanatát köz­vetítik az újságíróknak.) Magabiztosan, önkritikusan „öt évvel ezelőtt ugyanebben a teremben tanácskozott a XI., rendkívüli kongresszus — mond­ta június 29-én beszámolójában a LEMP KB első titkára, Wojciech Jaruzelski —, ma a soron követ­kező kongresszus kezdte el mun­káját. Ebben a két szóban sok feszültség, élmény, munka és eredmény rejlik.” 1981-ben a LEMP egységéért a párt széthullása ellen, a szocia­lizmus megőrzéséért kellett küz­deni. Akkor, a megújuló párt kongresszusának napjaiban na­gyobb volt az izgalom az újság­írók között, mint ma. Több volt a szenzáció, több a pletyka — és még többre lehetett számítani. A fő különbség: 1981-ben a szo­cialista rendszer közvetlen jövő­jéről volt szó. (Jaruzelski: „Rend­kívüli eszközökhöz csak a végső szükségben folyamodtunk, hogy megvédjük az államot a szétesés­től, a népgazdaságot a romba­dőléstől, a társadalmat az öngyil­kos testvérháborútól. Ezt nem azért tettük, hogy elvessük a »­régit­«, hanem hogy megvédjük az »­újat­«, hogy lerakjuk a szo­cialista megújulás útjának alap­jait.” (Ma a LEMP két éve elő­készített, négy hónapos nyílt tár­sadalmi vita után a kongresz­­szus által elfogadott programja már nem hónapok és évek, ha­nem évtizedek fejlődését körvo­nalazza. A XXI. századot köszön­tő Lengyelország programja ez.­­A program vitáiban több mint egymillió párttag és 800 000 pár­ton kívüli — illetve más párt tagja — vett részt. A LEMP vez­­zető szerepet vállalt az ország életében, programja az egész or­szágot érinti. Ezért az egész tár­sadalom reagált az előterjesztett javaslatokra. Érthetően sok volt a módosítás, a program egyhar­­mada maradt változatlan, egyhar­­mada módosult, egyharmada tel­jesen új. Az eredetileg nyolc fe­jezet hatra csökkent. A mező­­gazdaság problémakörét például az általános gazdaságfejlesztés részeként tárgyalják, hangsú­lyozva a mezőgazdaság ipari hát­terének erősítését. Első helyre került viszont a lakásépítés ügye, amelyet az egészségvédelem, a gyógyászati ellátás követ.) Már a kongresszust megelőző napokban a sajtóközpontban egy­mást követték a tájékoztatók, s az összegyűlt tudósítók kérdé­seire a LEMP Politikai Bizottsá­gának tagjai és szakminiszterek válaszoltak. Hírekkel, értékelé­sekkel tehát a sajtó munkatársai alaposan el voltak látva. E tájé­koztatók hangulata, a kérdések — és az esetleges elégedetlenség megnyilvánulásai is — sokat elárul­nak a kongresszusról és a mai Lengyelországról. (Nyugati hírügy­nökségek tudósítói például egyet­lenegy kérdést sem tettek föl a párt káderpolitikájával, az élet­színvonal stabilizálódásával, a de­mokratizálódás, a partneri kapcso­latok bővítésével kapcsolatban, nem kérdeztek arról, hogy az 1982-es mélypont után hogyan si­került talpra állni. A fő kérdések, — és ilyenek felvetésében a Reu­­ter-iroda tudósítója járt az élen , mi van a május végén letartózta­tott illegális Szolidaritás-vezető­vel, Bujákkal, lesz-e amnesztia, amely rá is vonatkozik. Néhány olasz újságíró több megemlékezést várt volna a beszámolóban — a Szolidaritásról. A LEMP első tit­kára egyébként utalt arra, hogy a teremben a küldöttek között több Szolidaritás-tag is található. A szervezetet 1982-ben szélsőséges vezetői miatt kellett feloszlatni, az alapoktól kezdve újra a szak­­szervezeti mozgalmat. És Jaru­zelski hangsúlyozta: „Az erős, autentikus szakszervezeti mozga­lom nélkülözhetetlen a munkás­­osztály, Lengyelország dolgozói számára.”) Szolgáló szerepben jellemzi a kongresszust az is, ami például a nagy megterhelés­nek kitett szinkrontolmácsok szak­mai problémája. Egy kis rögtön­zött tapasztalatcserén vitatták meg, hogyan kell lefordítani ezt a kifejezést: „a párt szolgáló sze­repe”. Olyan fogalomról van szó, ami lényegében mindig létezett, de hangsúlyt, nyelvi kifejezést csak az utóbbi időben kapott. A kongresszusi teremben olvasható jelmondat: „A népet vezetve a párt a népet szolgálja” — egy történelmi feladat és egy dinami­kus viszony tömör összefoglalása. (Jaruzelski: „A párt vezető sze­repe az alapok alapja rendsze­rünkben. Történelmi, osztály-, eszmei és morális alapokon nyug­szik. Irányítani és vezetni sike­resen akkor lehet, ha megvan a szolgálatvállalás érzése a mun­kásosztály, a dolgozók, a nép iránt. A párt szerepét meg kell hogy erősítse, igazolja­­a társa­dalom, a párt programjaihoz és gyakorlatához, a párt tagokhoz való viszonyával.”­ Ez a szolgálatvállalás a vezér­­gondolata a tanácskozásnak. Ezért esett szó már a központi bizott­ság beszámolójában is, hogy fel kell lépni az önelégültség, az ar­rogancia ellen (ami könnyen ki­alakul, ha sikeresebben, megráz­kódtatások nélkül alakulnak a dolgok). Ezért tartják lényegesnek a lengyel kommunisták, hogy a párt minél inkább megerősítse munkás jellegét — közvetlen kap­csolatát a napi problémákkal. E kapcsolattartás egyik módja volt a pártprogram általános megvita­tása. A másik az, hogy a 2 120 000 párttagot képviselő 1776 küldött 51 százaléka fizikai dolgozó, 85 százaléka munkás- vagy paraszt­­származású. Így a megválasztott új központi bizottságban is na­gyobb számban vannak munká­sok és parasztok. Az új Központi Bizottság tag­jainak egyharmadát már a IX., rendkívüli kongresszuson is meg­választották. Kibővült és részben kicserélődött a Politikai Bizott­ság, amelyben ez alkalommal a munkásjelleget nem a személyek pillanatnyi foglalkozása, hanem a munkásosztály politikai képvisele­te határozza meg. A beszámolóban előterjesztettek szerint a jövőben szükség lesz a középszintű vezetői posztok felülvizsgálatára. Alacsony képzettségű emberek félnek az újításoktól. Ám minden változás­nak — kapott hangsúlyt a beszá­molóban — kulturált légkörben kell végbemennie. A X. kongresszus minőségileg új állomás a közmegegyezés fo­lyamatában. A program történel­mi lehetőségeket rajzol föl Len­gyelország előtt. A közmegegye­zés új tartalmát a LEMP növek­vő számú kezdeményezései adják meg. Nem csupán jelszó, hogy a LEMP a társadalmi fejlődés mo­torja. A Központi Bizottság meg­érettnek ítéli a helyzetet a szo­cialista demokrácia további gaz­dagítására. (Jaruzelski: „A követ­kező tanácsi és szejm választá­sok előtt elemezni kellene a vá­lasztási törvény demokratizmusá­nak további bővítését.”) Ugyan­csak időszerűvé vált az alkotmány bizonyos módosítása is. (Jaruzels­ki: „Jó lenne, ha ezt 1991-re le­hetne végrehajtani, a történelmi május 3-a 200. évfordulójára.”­ A dátum azért érdekes, mert a szük­ségállapot idején a régi alkot­mányról való megemlékezés a földalatti ellenzék egyik mozgósí­tó jelszava volt.) A X. kongresszus jellemzője, hogy magáévá tette, integrálta a társadalmi igényeket — gazda­sági, morális, történelmi téren egyaránt. Mérleget vonva a há­roméves stabilizálási terv ered­ményeiről, a társadalom legkri­­tikusabban a lakásépítést és az inflációt ítélte meg. (1978-ban 284 000 lakás épült — 1982-ben csak 186 000 — és 1985-ben is csak 193 000.) Az árreformok el­lenére nem sikerült az inflációt megfékezni és a megélhetési költségek 63 százalékkal emelked­tek. A tervek szerint 2000-re meg­oldják a lakáskérdést, 1986—90 között 1 120 000 lakást, a 90-es években 3 millió lakást adnak át. Az élelmezési problémát stabil, nagy termelékenységű, megbízha­tóan üzemelő mezőgazdasági­élelmiszeripari komplexumokat létrehozva oldják meg. Gyökeres Lengyelország Öt év után A LEMP X. kongresszusa fordulatot kívánnak a bérpoliti­kában, összekapcsolva a béreket és a termelékenységet. Kemény és kritikus hangvétel jellemezte a beszámolót és a hoz­zászólásokat egyaránt. (A krakkói Lenin Kohó munkája, Waclaw Matuga felszólalását váratlanul költőien fejezte be: „Nyugaton még süt a nap, amikor nálunk már sötét van. Hogy eredményt érjünk el, korán kell kelnünk.” És megfordulva az elnökségben ülő Mihail Gorbacsovnak mondott személyesen köszönetet, hogy a Szovjetunió segítette Lengyelor­szágot, hogy hazája nincs egye­dül ebben a „koránkelésben”.) Szocialista együttműködés Nagy érdeklődés várta az SZKP­ főtitkárának felszólalását, aki a lengyel kommunisták kongresz­­szusát üdvözölve és elismerését nyilvánítva a válság felszámolá­sában elért eredményekért, arról beszélt, hogy a társadalom fej­lődése új követelményeket vet fel, amely konfliktusokkal jár, ha nem tesznek azoknak eleget. Utat kell nyitni a kezdeményezések­nek. A műszaki fejlesztés, az ön­irányítás és a társadalmi morál fejlesztése egyaránt szükségesek. „Őszinteséget és tiszteletet kell tanúsítani — mondotta Mihail Gorbacsov — a munkások, a tech­nikai fejlődés emberei iránt.” A főtitkár felhívta a figyelmet ar­ra, hogy bár egyszerűbb az újat Nyugatról megvásárolni, mint ma­guknak kitalálni és megteremte­ni, minden politikai zsarolás­sal szemben a szocialista közösség együttműködése adhat garanciát. Gorbacsov felszólalásával egy­behangzóan mondotta a magyar küldöttség vezetője, Grósz Károly, a budapesti pártbizottság első tit­kára a Rawar rádiótechnikai gyárban tartott gyűlésen. „Az az út, amelyet a LEMP vezetésével Lengyelország megtett a válság felszámolásában, minden józanul gondolkodó embernél őszinte el­ismerést váltott ki. A beszámoló­ban, a dokumentumokban kifeje­ződő elvi politika, a szókimondó, őszinte vitákban is tapasztalt szándék, a legfontosabb bizonyí­ték a társadalmi megrázkódtatá­sok elkerülésére, a társadalom bi­zalmának mind teljesebb vissza­nyerésére.” Lengyelország nem magányos. A Győzelem terén, szemben az Ismeretlen Katona Emlékművé­vel ahol — létezését bizonyítan­dó — az ellenzék pár éve még vi­rágkeresztet rakott le, ma ez ol­vasható: „A szocialista közösség­gel való együttműködés megsok­szorozza Lengyelország fejlődésé­nek esélyeit.” ALAKSZA TAMÁS MW-IAIL GORBACSOV ÉS WOJCIECH JARUZELSKI A KONGRESSZUSON Minőségileg új állomás a közmegegyezés folyamatában

Next