Magyarország, 1987. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1987-07-05 / 27. szám
M ájus közepén Spanyolországban milliók számára igen rokonszenves visszafogottággal emlékeztek meg arról, hogy egyedszázaddal ezelőtt esküdött tök hűséget egymásnak Don Juan tarlós és Dona Sofia. (Nevüket a magyar helyesírás szabályai szeint azóta írják János Károlynak s Zsófia királynénak, amióta hiatalosan trónra léptek Hispániáin.) Rendkívül érdekes volt vérigolvasni az évforduló kapcsán megjelent publikációkat, amelyek órában ezúttal a cikkek mellett könyvek és albumok is akadtak, szinte kivétel nélkül valamenynyi szerző azt tartotta legfontosbbnak, hogy milyen különleges terepet vállalt az uralkodói pár Spanyolország demokratikus fejődésének biztosításában. Anakronisztikusnak tűnhet fel annak fejtegetése, hogy egy monarchia feje a demokratikus szándékok megtestesítője lehet. Ám ne f éledjék. Spanyolországban alig több mint egy évtizede olyan diktatórikus rendszer volt még, amely társadalompolitikai állapotok középkori elmaradottságával a reménytelenség szigete volt Nyugat- Európában. Az egyik madridi napilap szerkesztőségi véleményként így fogalmazott az évfordulón: „Miközben a herceg Athénban házasságot kötött, Spanyolországon belül fokozódott az elnyomás. Még senki sem vetette papírra azt, hogy mi mindent tett Don Juan Carlos és Dona Sofia azért, hogy alattvalókból állampolgárokká lehessünk”. E patetikus és igen őszinte mondatoknál egyszerűen lehetetlen pontosabban kifejezni a valóságot. Ha létezik ma a világon egy ország, amely a demokrácia évei alatt mind nagyobb vehemenciával szokja meg a szabad szókimondás örömét, akkor Spanyolország feltehetően ez az ország. Még a legszélsőségesebb — az alkotmánynak olykor fittyet hányó — vélemények is hangot kaphatnak. Pártok csatározása, (sokszor becsületsértésekkel fűszerezve), miniszterek, szakszervezeti vezetők ócsárlása, művészi és alkotói teljesítmények szapulása vagy éppen magasztalása hömpölyög végig a sajtó hasábjain,, hallható-látható naphoszszat a rádióban és a televízióban. Ez a szinte szabadossággá lett áradat napjainkban az uralkodói családot kíméli meg csupán. Vagyis János Károly személye olyasféle dolog, amivel nem lehet sem tréfálkozni, sem pedig meggondolatlan politikai játékot űzni. Pedig nem mondható el, hogy misztikus uralkodói láthatatlanságban élnek a Zarzuelai-palota lakói. János Károly sorra fogadja a Madridba érkező notabilitásokat, járja a katonai intézményeket, avatóünnepségeken, vitorlásversenyeken vesz részt (ez az egyik kedvelt időtöltése). Zsófia királyné a vörös keresztes szervezet védnöke, múzeumok, kiállítások szervezésének patrónusa (tavaly a Liszt-centenárium spanyolországi ünnepségsorozatának fővédnöke volt). És a királyi gyermekek felcseperedésének is tanúja az egész ország. A hadsereg különféle fegyvernemeinél szolgálatot teljesítő Felipe herceg az elmúlt hónapokban több kontinens kikötőjében aratott sikert az Elcano iskolahajó növendékeinek egyenruhájában. Spanyolországban az államfői poszt a politikai élet nagy figyelemmel kísért tisztsége. Különleges súlyát e tisztségnek jól megérthették a politikában járatlan emberek is 1982-ben, a szélsőjobboldali katonatisztek puccskísérlete idején. János Károly uralkodó akkor kulcsszerepet játszott abban, hogy a történelem kerekét megállítani szándékozó erők ne kezdhessenek polgárháborút, ne pusztuljanak el ártatlan emberek egy tragikus kimenetelű összecsapásban. Megfontoltsága, személyes tekintélye, hazai és nemzetközi politikai tapasztalata végül is döntő volt a demokrácia ellen fordult tisztek lázadásának megfékezésében. János Károly államfőként való megnyilatkozásaiban soha sem csinált titkot abból, hogy Hispánia nemzetközi kapcsolataiban különleges fontosságúnak tekinti az Egyesült Államokkal való szövetséget. Személyesen is sokat tesz azért, hogy ez a kapcsolatrendszer minél sokoldalúbb és Spanyolország számára is minél eredményesebb legyen. Ha nem így gondolkodna, aligha ült volna bele egy amerikai gyártmányú vadászrepülőgép pilótaülésébe, hogy országvilág előtt demonstrálja: megbízik a korszerű amerikai haditechnikában és pilótaként is elismeréssel adózik a gyártóknak. Csakhogy egy dolog egy szövetségi rendszerben — az észak-atlanti szövetségen — belül egyenrangú partnerként párbeszédet folytatni, és más dolog diplomatikusan kitérni a nyomásgyakorlási kísérletek elől. Ez utóbbit kísérelte meg az amerikai hadügyminiszter, amikor a spanyol—amerikai támaszponttárgyalások egyik újabb fordulója előtt kihallgatást kért János Károlytól. A Pentagon látványosan elszámította magát. Mindenekelőtt azért mert Caspar Weinberger hadügyminisztert a királlyal való találkozásra elkísérte Narcis Serra spanyol hadügyminiszter. (Ez az uralkodó beleegyezése nélkül nem történt volna meg.) Másodszor pedig azért, mert János Károly az alkotmányhoz híven a spanyol kormány hivatalos álláspontjával azonos véleményt közölt a támaszpontkérdéseket illetően a Pentagon megbízottjával. Vagyis: hiába próbáltak Washingtonban ellentmondást fellelni (vagy gerjeszteni) az államfő és a kormány véleménye között. Madridban a nemzeti szuverenitást következetesen védelmező okfejtést hallhattak. János Károly spanyol államfő számos alkalmat megragad annak hangsúlyozására, hogy a Helsinkiben történt megállapodás szellemében kívánja elősegíteni a népeik közötti megértés, közeledés és együttműködés ügyét. Erről beszélt moszkvai hivatalos látogatása idején. Ugyanezt hangsúlyozta Nyugat-Németországban, Afrikában vagy az Egyesült Államokban. Néhány hete Bolíviában, majd Puerto Ricóban a ,,Madre Patria”, vagyis az egykori anyaország küldötteként beszélt. Egy olyan Spanyolország nevében, amely napjainkban fontos láncszem Dél- Amerika és Európa között, amely a nyelvi és kulturális közösséget mai tartalommal megtöltve haszonnal szolgálhatja az egykori gyarmatosító és gyarmati országok mai lakóinak javát. Május első napjaiban, éppen a házassági évfordulót megelőzően egy országos fényképezési akció keretében album készítéséhez gyűjtött anyagot egy amerikai kiadó Hispánia egy napjáról. Senkit nem lepett meg, hogy a felkért fotósok névsorában ott volt az uralkodó neve is. (A vitorlázás mellett a fényképezés szenvedélyének hódol legszívesebben. Talán emiatt is viseli türelmesen a rendezvényeken a fotósok seregének szűnni nem akaró rohamait.) Éjszakánként a spanyol televízió műsorát a himnusz dallamával zárják. A képernyő a nemzeti lobogót és az uralkodócsaládot mutatja. Ily módon nap mint nap milliókat emlékeztetnek arra, hogy bármilyen fáradságos is volt az eltelt nap, és bármennyi nehézséget is tartogat a következő, a spanyol államiság egy bizalomkeltő uralkodó személyében a nemzet ügyét szolgáló lépéseket támogatja. A szenvedélyes és szilaj kedvű spanyolok a képernyő előtt illedelmesen köszönve kívánnak nyugodalmas jóéjszakát. Olyan jelenet ez, mintha valami védszent előtt imádkoznának. Pedig erről szó sincs, hiszen egy hétköznapjaikban is velük együtt élő személyről van szó, aki csak abban különbözik fenséges elődeitől, hogy alattvalók helyett állampolgárokként kezeli Spanyolország lakóit. Tizenkettedik éve koronás uralkodó János Károly és azóta jelenti (nem elválaszthatóan az ország sajátos helyzetéből és a diktatúrából való kiemelkedés folyamatától) a felvilágosodott demokrácia egyik fontos biztosítékát a spanyol alkotmányos monarchiában. MERUK JÓZSEF Politikai portré I. János Károly A spanyol monarchia élén Különös helyzet, sajátos feladatok A KIRÁLY ÉS A TRÓNÖRÖKÖS, TENGERÉSZ-EGYENRUHÁBAN A spanyolok a képernyők előtt illedelmesen köszönnek jó éjszakát 1941 elején XIII. Alfonz, a tíz éve római száműzetésben élő spanyol uralkodó lemond a trónról fia, az akkor 27 éves Don Juan javára. A jelenlegi uralkodó, Juan Carlos (I. János Károly) Don Juan fia. Az uralkodó apja Angliában részesül katonai kiképzésben, és politikai nézeteit tekintve az alkotmányos monarchia híve. 1944-ben Don Juan közli Francóval, hogy ragaszkodik dinasztikus jogaihoz. Elhúzódó konfliktus bontakozik ki a diktátor és a trónkövetelő között. 1947. július 6-án Franco népszavazást rendez. Elfogadtatja azt az elvet, hogy halála után Spanyolország monarchia lesz. Az elfogadtatott utódlási törvény szerint Franco maga választhatja meg utódját a királyi család tagjai közül. DINASZTIADOSSZIÉ 1948 augusztusának végén Don Juan és Franco találkozik. Megállapodnak abban, hogy az akkor 10 éves Juan Carlos herceget Olaszország, Svájc és Portugália után spanyol földön taníttatják tovább. 1959-ben egy újabb Franco—Don Juan találkozón megállapodás történik, hogy Juan Carlos tartósan Spanyolországban fog élni. 1969. július 22-én Franco parlamentje jóváhagyja Juan Carlos kijelölését Spanyolország következő uralkodójának. 1974. július 19-én a súlyosan beteg Franco ideiglenesen átruházza az államfői hatalmat Juan Carlosra, majd szeptemberben, formálisan visszaveszi a hatalmat. 1975. november 22-én, a Franco temetése előtti napon Juan Carlos leteszi az uralkodói esküt.