Magyarország, 1988. július-december (25. évfolyam, 27-53. szám)
1988-08-05 / 32. szám
Stratégia Carlucci Moszkvában Katonai közeledés folyamata ? ! Kulcs: a hagyományos fegyverzet Mind a Szovjetunióban, mind az Egyesült Államokban olyan vezetők állnak a honvédelmi minisztériumok élén, akik sok tekintetben cáfolják azokat a megkövesedett képzeteket, amelyek róluk a túlsó oldalon kialakultak. Carlucci, aki több ízben derűlátó nyilatkozatokat tett a szovjet—amerikai viszony fejlődésének távlatairól, nem tipikus „héja”, semmi esetre sem hasonlítható ahhoz a Weinbergerhez, aki távozása előtt mind távolabb (jószerével „látótávolságon kívülre”) került a republikánus politikai centrumtól. Ritka „koktél” Jazov hadseregtábornok — aki a nyugatnémet sportrepülőgép moszkvai folyóparti leszállását követő miniszterváltással úgy került e tisztségbe, hogy tucatnyi, papírforma szerint előtte álló katonai vezetőt előzött meg — a peresztrojka és a hadsereget is érintő demokratizálás elkötelezett híve. A védelmi miniszter nézetei minden jel szerint egybeesnek Eduard Sevardnadze véleményével, aki legutóbb azt sürgette, hogy helyezzék polgári ellenőrzés alá a hadsereget és a hadiipart. Hétfőn kezdődött újabb moszkvai találkozásuk (az első Bernben, a második Moszkvában volt) jelzi, hogy a magas szintű katonai érintkezések sora a két állam között felgyorsult. Július elején Aldridge, a légierők minisztere volt a szovjet főváros vendége, néhány nappal később pedig Crowe admirálisnak, a vezérkari főnök egyesített bizottsága elnökének meghívására Ahromejev marsall, a honvédelmi miniszter első helyettese, vezérkari főnök látogatott az USA- ba. Ami Ahromejev programját illeti, az akár egy éve is elképzelhetetlen lett volna. A marsall, akinek kíséretében ott volt a szárazföldi erők, a haditengerészet és a légierők vezérkari főnöke is, látogatást tett a Theodore Roosevelt repülőgép-anyahajón, megtekinthette a B—1B hadászati bombázót, korszerű vadászgépeket, és járt a Minuteman 2 hadászati rakéták egy támaszpontján is. Egy amerikai katonai szemleíró azt mondotta az Amerika Hangja adásában, hogy „ilyen koktélt” még semleges katonai vezetőknek is ritkán szolgáltak fel. (Abromejev egyébként úgy nyilatkozott, hogy az először látott amerikai eszközök ugyan nem tűntek teljesen ismeretlennek, ám a személyes tapasztalat és az ismerkedés a magasan kvalifikált személyzettel mégis roppant tanulságos volt.) * A kép a két miniszter tavaszi, svájci találkozóján készült. Épp ennek számításba vételével készültek fel arra Carlucci kísérői, hogy miniszterüknek is alkalma nyílik a mostani látogatás során olyan objektumok és létesítmények megtekintésére, amelyek mindeddig hiába szerepeltek az amerikai katonai attasék kívánságlistáján. (A programban szereplő Frunze akadémián már jártak nyugati katonai vezetők — a moszkvai katonai körzet területén fekvő Kubinyka légitámaszponton és a szevasztopoli hadikikötőben még nem.) Borovcsik egyenruhája * 68 A látogatás pszichológiai előkészítését és a katonai térre is kiterjesztett kölcsönös „glasznoszty” demonstrálását szolgálta, hogy Artyom Borovcsik, az agonyok című szovjet hetilap népszerű riportere hamarosan felhúzhatja az amerikai hadsereg közkatonájának egyenruháját, és részt vehet az Atlanta közelében levő Fort Benning kiképzőponton az újoncoktatás egy héthetes kemény szakaszán. Közben két amerikai kollégája, a 40 éves James Nodway fotóriporter és a 68 (!) esztendős Roy Rowen újságíró a leningrádi katonai körzet egyik gépesített lövészezredének hétköznapjaival ismerkedhet meg közvetlen közelről. Ez az „aszimmetria” a riporterek száma tekintetében a jelek szerint semmi gondot nem okozott — a hadügyminisztereknek azonban épp a fegyveres erők eltérő felépítésével, az egyes fegyverek és harci eszközök arányaival kell majd foglalkozniuk, s ez viszont a különösen nagy erőfeszítéseket igénylő feladat. Tapasztalta ezt már Abromejev marsall is legutóbbi amerikai tárgyalásain, amelyeknek befejeztével mégis úgy nyilatkozott, hogy a szovjet és az amerikai katonai vezetők közötti közvetlen tárgyalások révén lehet talán a legjobban megoldani a kelet—nyugati hagyományos haderőcsökkentések útjában álló technikai problémákat. Abromejev szerint a katonai vezetők talán képesek olyan kiegyensúlyozott formulát találni a szembenálló erők kiegyensúlyozott csökkentésére, amely eddig elkerülte a civil tárgyaló partnerek figyelmét. Egyrészről önmagában is figyelemre méltó és új jelenség az, hogy a vezető katonai személyiségek a két oldalon a politika leszerelési tanácsadóinak szerepét tölthetik be. Másrészt persze nyilvánvaló, hogy senki sem indul tiszta lappal, és a legjobb szándék mellett is időigényes folyamat a leszerelés előmozdítása, az ami tegnap a politikai és katonai vezetés meggyőződése volt, mára az arzenál elemeként és a status quo részeként rögződött. Sokszor hangoztattuk, hogy ez igaz az Egyesült Államokra, újabban mind gyakrabban leírják ezt a Szovjetunióra vonatkozóan is. Dasicsev professzor, a szovjet kormány tanácsadója mondotta az SS—20-as rakéta rendszeresítéséről a Spiegel munkatársainak: „Ezt egy, a bennünket fenyegető veszélyről alkotott túlhajtott elképzelés miatt tettük. Noha gazdasági lehetőségeink miatt sem volt reális — elég, ha összehasonlítjuk a mi társadalmi termékünket azoknak az országoknak társadalmi termékével, amelyekkel lépést akarunk tartani — és nem is volt rá tulajdonképpen szükség, a Szovjetunió mindenáron tartani akarta az ütemet... A lehető legdurvábban megsértettük minden külpolitika alapelvét, amelyet még Clausewitz fogalmazott meg. A politikai célok álljanak mindig összhangban megvalósításuk lehetőségével.” Az SS—20 utáni időszakban a szovjet politika és a VSZ új javaslatai mindezen lehetőségek radikális tágítására törekszenek. A szovjet honvédelmi miniszter a tárgyalásokon hivatkozhat azokra a varsói javaslatokra, egyebek közt az európai hagyományos fegyverzet dolgában, amelyek minden eddiginél messzebb mentek el a másik oldal legitim biztonsági érdekeinek elismerésében, így például korábban még egy alkalommal sem került ilyen élesen megfogalmazásra, hogy már a tárgyalások első szakaszában hozzávetőleges egyensúlyra kell törekedni, a két szövetség fegyveres erőinek létszámát és fegyverzetét tekintve egyaránt. A varsói nyilatkozat ugyancsak leszögezte, hogy a hét szocialista ország a „közeli jövőben” külön tárgyalásokat kíván kezdeni az európai rövid hatótávolságú nukleáris fegyverek csökkentéséről, majd felszámolásáról „beleértve a kettős rendeltetésű célba juttató eszközeiket is”. Ennek jelentőségét méltatva mutatnak rá a megfigyelők, hogy a hagyományos és nukleáris töltetek célba juttatására egyaránt alkalmas eszközök kérdése mindmáig az egyik legfőbb akadálya volt annak, hogy Bécsben megállapodás szülessen a hagyományos fegyverzet korlátozásával foglalkozó majdani tárgyalások pontos mandátumáról. A NATO kezdettől fogva ellenezte, hogy ezt a kérdést is napirendre tűzzék az Uraltól az Atlanti-óceánig terjedő térség hagyományos erőit megvitató tervezett konferencián (CST), amely a 14 év alatt kevés eredményt felmutató bécsi tárgyalások helyébe lép. Nyugati diplomaták most felismerik, hogy a Varsói Szerződés javaslata azzal kísérli meg a kettős rendeltetésű fegyverekproblémáját megoldani, hogy kivonja a hagyományos erőkkel foglalkozó konferenciáról e témát. A lehetőségek tágításának szándékát mutatja az a szovjet indítvány is, amely szerint, ha a spanyol támaszpontokon levő F-16- osokat, amelyeket Olaszországba terveznek telepíteni, kivonják Európából, akkor hasonló arányban csökkentik a Kelet-Európában állomásozó szovjet légierőt. Miután a VSZ kommünikéjébe ez a pont nem került be, a nyugati tudósítók feltették a kérdést: Érvényben van-e ez a szovjet indítvány. Még Varsóban egyértelmű igennel válaszolt erre a lengyel külügyminisztérium egy vezető munkatársa, egy héttel később pedig az Egyesült Államokban járva, Grósz Károly nyomatékkal utalt a hazánk területét is érintő indítványára hozzátéve: analóg módon lehetne a Magyarországon levő harckocsik és rakéták számát csökkenteni. Hosszú viták előtt Természetesen a Varsói Szerződés legutóbbi kompromisszumos indítványai után is az a fő probléma , ami a katonai vezetők számára nehezen megkerülhető —, hogy miként lehetne a megoldásra váró kérdések egységes megközelítési módját kidolgozni, ami azután megkönnyíthetné a hagyományos fegyverzet érdemi csökkentését. Bizonyos indítványok változatlanul nehezen elfogadhatóak a NATO és az Egyesült Államok szempontjából. Ilyen például az a javaslat, amelyet ismételten szorgalmazott hazánk is, hogy a két tömb között hozzanak létre csökkentett felfegyverzettségi szintű övezeteket. Ezzel kapcsolatban Carlucci finnországi látogatása idején (onnan utazott a Szovjetunióba) magas rangú amerikai katonai vezetők úgy nyilatkoztak, hogy a NATO- államok politikai és katonai összetartásának pillére az országok területén a vélt és a valós stratégiai egység. Ettől, úgymond, nem lehet eltérni, mert különböző biztonsági szintű területek esetében mindig felmerül a politikai szakadás veszélye is. Ez természetesen „nyitás előtti” álláspont, ám mutatja, hogy kulcskérdésekben a katonai vezetőknek még jelentős utat kell megtenni az álláspontok közelítéséig. Semmi esetre sem lesz könnyebb dolguk, mint Borovcsiknak, Nodwaynak és Roy Rowannak. VAJDA PÉTER JAZOV (JOBBRÓL) KÉZFOGÁSA CARLUCCIVAL* Abromejev programja egy éve még elképzelhetetlen lett volna MAGYARORSZÁG 1988/32