Magyarország, 1989. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)

1989-11-24 / 47. szám

Buli volt. Eljött az egész középső csoport, tel­jes létszámban, jó pár szülő, ott voltak az óvó nériik. Miután rövid kísérletezés után beláttam, hogy nyugalmat lelni reménytelen a lakás bármely zugában is, mert egy ilyen középső csoport teljes terjedelemben kitölti a rendelkezésre álló teret, ímegadóan letelepedtem a forgatag közepébe. Unalmamban azt kezdtem játszani, hogy el­képzelem ezeknek a rohangászó középső cso­portosoknak a hátralevő éveit. Először azt a kis riadt, szemüveges kislányt figyeltem, akinek riadt kis szemüveges anyu­kája nem akart hinni a szemének, amikor kis­lánya otthon megmutatta a meghívót. Anyuka másnap vissza is telefonált, hogy nincsen-e té­vedés, mert „a Katust nem szokták meghívni, a Katust két éve még nem hívta meg senki...”; nem keverték-e össze valakivel az ő lányát, azt a kis szemüveges kislányt, aki most ott állt a buli szélén, egy sarokban, aki aligha­nem egész életében mindennek a szélén ma­rad már riadtan és magányosan; talán lesz majd egy férje egyszer, de abban sem lesz sok köszönet, valóságos megkönnyebbülést okoz majd, amikor otthagyja őt a gyerekkel, leg­alább az a gyerek meglesz majd, az a riadt, kis szemüveges gyerek ... Aztán egy kisokosra lettem figyelmes, aki egy másik sarokban összeráncolt homlokkal ta­nulmányozott egy homokórát, megfordította, leste, ahogyan pereg a homok, aztán újra for­dított, és újra gondterhelten figyelt, és ezt csi­nálta lankadatlanul ez a fiúcska, aki bizonyára kutató, de harmincöt évesen is csak tudomá­nyos segédmunkatárs lesz, szerződéssel, és bár kijut pár évre Amerikába, de ott is tönkre­megy majd az intézet, amelyben dolgozik, és bár talál majd egy egyetemet hétezer kilo­méterrel odébb, de onnan is egy vas nélkül jön majd haza, mert persze hazajön majd, de egy vas nélkül, mert kivitte a három gyereket, és a pici és csúnya feleséget is, akinek három­havonta okvetlenül haza kellett repülnie a Mamához... Aztán elnéztem egy darabig azt a harsány kis vezért, aki ellentmondást nem tűróen ki­kapcsolja a magnót, és kicseréli a kazettát, miközben egyik, az önkényes eljárást sérelme­ző társát visszakézből úgy vágja pofán, hogy abból rögtön láthatni, ebből a gyerekből lán­goló tekintetű ifjú pártvezér lesz, akinek a megértés és megbocsátás képessége öreg ko­rára adatik meg csupán, amikor, amikor rájön majd, hogy elrontotta egész életét, amikor rá­döbben, hogy az ügy, amelyért feláldozott szakmát, családot és gyakran hétköznapi tisz­tességet is, ez az ügy hazug volt és nem is volt talán, ez a valami, ahonnan éppen őt akol­­bólitják ki lángoló tekintetű, engesztelhetet­len fiatalok... Aztán figyeltem egy kicsit a fiút, akit a le­endő vezér képen törölt, és aki most döbben­ten mered maga elé, de nem üt vissza és nem is panaszkodik, csak áll szomorúan, nemigen értve ezt az egészet, de máris megbocsátásra kész ez a fiú, akiről látni, hogy jó ember lesz, egy, a rossz világba vetett jó emberek közül, akiknek a képen töröltetés tiszte jut mindig. És nézem a többit is, nézem egyre kétségbe­esettebben, például ezt a jól öltözött, nyakken­­dős fiúcskát, akiből alighanem külkeres lesz, nyilván olyan feleséggel, mint amilyen ez a szabályos arcú kislány ott mellette, akin van vagy öthavi pedagógusfizetés, odébb az a nagy­hangú meg, látom a szemén, két évtized múl­tán elveszti majd magabiztosságát, vagy talán már el is vesztette, igen már most is csak kom­penzál, már megvan, már megvan ez is, már eldőlt ez is, eldőlt minden, és én ott a gyer­mekforgatag közepén már kiáltanék, már le­állítanám ezt a fogócskát, játékot, táncot, már majdnem megragadnám a jövő-menő, rohangáló gyerekek karját és már majdnem kiáltanám az arcukba, hogy „Hagyjátok abba! Hagyjátok ezt az egészet abba, mert mindegy, mert min­den hiába, már megtörtént veletek minden, nem érdemes tülekedni, igyekezni, nem érde­mes remélni, akarni, örülni, mert már min­den, minden megvan, hagyjátok az egészet a fenébe...”, amikor odalépett elém az a kis szemüveges kisokos, aki úgy látszik megunta a homokórát és megzavart: — Kérek egy pohár vizet! — Ööö... igen... van szörp. — A vizet szeretem. — Kérlek. — A csaphoz megyek, kiengedem, hogy jó hideg legyen, leveszek a polcról egy háromdecis kiskorsót, és teli töltöm. — Tessék. Parancsolj. — Köszönöm... A gyerek megitta a víz felét és rám vigyor­gott: — Nagyon jó... nagyon jó vizetek van ... örülök... nagyon jó víz. — És boldog pofával ivott tovább. Eloldalogtam. BACHER IVÁN Egy VÍZ ! Egy nehéz nap után frissüljön fel procomfort masszírozógépek segítségével. Regeneráló, egészségvédő hatása orvosok által is igazolt. A család minden tagjának megfelelő ajándék. Kilphatv a Ramovill következő szaküzleteiben:­­ Budapest IX., Ráday u. 34. Budapest XIII., Váci u. 19. Budaörs, Törökbálinti út 23. Szeged, Bartók Béla tér 9. Orosháza, Táncsics Mihály u. 34. Békéscsabai, Bartók Béla u. 46-50. Szombathely, Savaria u. 11.

Next