Magyarország, 1991. január-június (28. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-04 / 1. szám
A Nagyüzem a Házban — Közjáték — Borz (el)borzasztott Mire olvasóink kezébe kerül lapunk, lesz 1991. évi költségvetése az országnak. Ebben a mondatban benne van minden jó, amit atörvényhozó testület legutóbbi napjairól el lehet mondani. A megkésve beterjesztett, sokaik véleménye szerint átgondolatlan költségvetési törvényhez a képviselők elképesztő mennyiségű módosító indítványt nyújtottak be. Annyit, hogy az ünnep utáni első plenáris ülés estéjén, 27-én ,még nem lehetettlátni, mikor lesz vége a részletes vitának. A világpolitikát egy kicsit sem izgatja, hogy a magyar kormány késlekedett elkészíteni az állami költségvetés tervezetét — a világpolitika megy a maga útján tovább, kiszámíthatatlanul, mint évszázadok óta. Az öbölválság miatt kellett 18-án késő este zárt ülést tartania az országgyűlésnek, félretéve az ugyancsak fontos belpolitikai megtárgyalandókat. Az újságírókat, meghívottakat ilyenkor még az ülésterem közeléből is eltávolítják. Jobb dolgunk nem lévén, toporogtunk a dohányzóban, s találgattuk, miről lehet szó odabent. Mivel a környező országok közül több — Csehszlovákia, Románia — kérés nélkül felajánlotta légterét felvonulási területként a Szaúd-Arábiába tartó amerikai és más hadseregeknek, úgy véltük, hasonló értelmű nyilatkozatról tárgyalhatnak. Három óra is eltelt, mire megjelent Szabad György házelnök — Katona Tamás külügyi államtitkárral együtt is elmondta, a Magyar Köztársaság kislétszámú, szigorúan önkéntesekből toborzott egészségügyi csapatkontingenst küld az öbölbe, melyet ott angol parancsnokság alá helyeznek. Katona Tamás a közlést azzal egészítette ki, hogy az ő közelmúltbéli rijadi és londoni tárgyalásai készítették elő az országgyűlés által megszavazott határozatot. Több újságíró rákérdezett: a légtér idegen katonák általi használatáról volt-e szó? Szabad György olyan választ adott, amit a legnagyobb jóindulattal is csak talányosnál« minősíthetek, magyarán nem tudtuk meg, hogy igen-e vagy nem. Mivel magyar katonát az ország határain kívülre vezényelni ősi alkotmányunk szerint közel 770 esztendeje egyáltalán nem egyszerű, megkérdeztem a történészprofesszor-házelnököt: az országgyűlésnek az Öbölbe küldendő alakulattal kapcsolatos határozata azt is jelenti-e, hogy a törvényhozás ismét alkalmazta az Aranybulla vonatkozó rendelkezését? Nem — válaszolta Szabad György —, a Ház gróf Batthyány Lajos kormányának egy 1848- ban hozott rendeletét vette mintául határozatának meghozatalához. A háromnapos ünnep utáni első plenáris ülésen a költségvetési vitában Borz Miklós (FKgP) képviselő arra kérte törvényhozó társait, hogy a honvédelmi tárca amúgy is 20 milliárddal megkurtított költségvetését ne faragják tovább, inkább szavazzák meg. Hozzászólásának első részében kijelentette: „...Magyarországnak jelenleg ellenségképe nincs ...”, majd egy bizarr fordulattal hazánkat Izraelhez hasonlította, melyet csupa ellenséges érzelmű állam vesz körül. A képviselők — a fentieket hallva— igencsak felhördültek. Jogosan: a hozzászólástúlment a költségvetési vitához fűzhető észrevételen, érintette a magyar kormány külpolitikai stratégiáját. Nem tudható, a hozzászólás milyen reakciókat kelt az egyébként is érzékeny, a miénkhez hasonló átalakulási gondokkal küzdő szomszédos országok kormányaiból, de örvendetes, hogy Orbán Viktor, azonnal visszautasítóan reagált Borz Miklós szavaira. Nagy tapsot aratott Oláh Sándor kétperces hozzászólása is, hiszen ő az egész PKgP-frakció nevében határolta el magát mindattól, amit a saját pártjához tartozó képviselő mondott. Sok a törvényhozók munkája , mégis van hiányérzetük. Több képviselőtől hallottam, hogy a költségvetéssel együtt meg kellett volna tárgyalni a társadalombiztosítás új rendjét szabályozó törvényt is. Ez a véleménye Csehák Judit (MSZP) volt miniszter asszonynak is, aki ezzel kapcsolatban akövetkezőket mondotta: " A tavasszal feloszlatott parlament megkezdte átszervezni a társadalombiztosítás egész rendszerét, de úgy látom, ezt a munkát sem az új országgyűlés, sem a kormány nem folytatta. Az átalakítási terv azt célozta, hogy a társadalombiztosítás rendszere legyen végre vállalkozó, viselkedjen pénzintézetként, tegyen szert a befizetéseken kívüli egyéb jövedelmekre, amelyek a későbbiekben szolgálhatnák a nyugdíjak vagy a családi pótlék összegének megemelését. Tavaly hoztunk egy olyan törvényt, hogy a társadalombiztosítás év végi zárszámadása hiányt nem mutathat ki, amennyiben így lenne, a kormány 4,3milliárd forintot köteles átutalni. Számítások szerint ez a biztonsági tartalékalap az idénmintegy 6 milliárd forint lesz. Ennek ismeretében javasoltam: a járadékokra kifizetett összegen felüli maradvánnyal a jövőben rendelkezzen a Népjóléti Minisztérium, s fordítsa a családi pótlék és a nevelési segélyek felemelésére. Javaslatomat az illetékes bizottság elfogadta, hiszen valamennyien szeretnénk, ha 4,3 milliárd nem kerülne vissza a miniszterelnökséghez. Nem biztos ugyanis, hogy ez utóbbi esetben szociális célokat szolgálna a továbbiakban. Bánffy György (MDF) és Vitányi Iván (MSZP) egyaránt arról beszéltek, hogy a költségvetési tervezet nagyon mostohán bánik a közművelődésre fordítható állami pénzekkel. A legnagyobb kormányzópárt színművész-képviselője számadatokkal igazolva kérte az országgyűlést: adjon külön 10 százalékos béremelést a művészeknek, a közművelődésben és a közgyűjteményekben dolgozóknak, mivel bérszínvonaluk lényegesen alacsonyabb más értelmiségi munkakörökénél. Vitányi Iván ugyancsak konkrétan beszélt: külföldi példákat emlegetve összehasonlította a magyar és a svéd költségvetés egy főre vetített művelődési kiadását. A párhuzam ugyan bizarr, de az országgyűlés igazán megszívlelhetné kérését: kapjanak az önkormányzatok állampolgáronként 300 forint közművelődési célra — és csak arra! — felhasználható összeget. Amint arra egy kicsi ideje is lesz — és biztos, hogy lesz —, az országgyűlés megtárgyalja a helyi adók kivetésének rendszerét. A tervezet szerint ez minden ház, illetve lakástulajdonost, főbérlőt és üdülőtulajdonost érintmajd. Ezzel az adóval kizárólag az önkormányzatok rendelkeznek majd, kedvezményeket is ők adhatnak, de az adó mértékét és jellegét törvény határozza meg. Erre vonatkozóan több változat készült, az egyikszerint az is elképzelhető, hogy egy 100 négyzetméternyi lakóház után 30 ezer forintnyi adót fizethetünk az idén. Adózó, fizess! — ezt mondja a kormány. Miből? — kérdezzük mi. H. Z. Az országot járva sajnos, észre kellett vennem, hogy az emberek nagy többségének alaphangulatát a félelem határozza meg. Furcsa ez a félelem. Nem pusztán bizonytalanságot, a jövőkép elvesztését.., az anyagi javakban való gyarapodás lehetetlenségét jelenti, számtalan más formában is testet ölt. A Somogy megyei Bonnyán fél az a parasztember, aki évekkel ezelőtt tejtermelő tehenészetet rendezett be. Fél, mert már hónapok óta az eredetileg garantált 13 forint helyett csak 6,50-et fizet neki a felvásárló, hitegetve azzal, hogy ha majd a vállalattól megvásárolják a tejből készült sajtot, megadja az összeg másik felét is. Ő attól fél, hogy nehezen megszervezett gazdaságát saját ■kezével kell elpusztítania. Fél az idén érettségiző középiskolás, attól fél, hogy munkanélküliként kezdi felnőtt életét. Az átlagos keresetű szakmunkás félelme onnan adódik, hogy nem tudjai, meddig tetszik az ő szeme munkaadójának, mikor válik munkanélkülivé, mikor kell két ököllel törölnie a szemét, a kilátástalanság miatt kibuggyanó könnyeit. Az óvodáskorú gyermekek szülei attól félnek,hogy az új évtől kezdve minden ötödik óvó nénit, dadust nekik kell majd fizetni. Nem is alaptalanul gondolnak erre, hiszen a fogkrémet, WC-papírt, papírszalvétát, színes ceruzát évek óta ők viszik az óvodákba. Félnek a nyugdíjasok, mind a két és fél millióan. Az egyik házaspár csak attól fél, hogy az idén már nem tud elmenni üdülni az elő- vagy utószezonban, a 35 évet egy munkahelyen ledolgozó szolnoki nyugdíjas adminisztrátor pedig attól, hogy egyetlen szórakozását, a televíziót, ki kell kapcsoltatnia, mert nem tudja majd fizetni. A lakiteleki példa rémisztő hatására félnek a közigazgatási alkalmazottak, az új rendszer által hatalomra segített polgármester bármikor az utcára teheti őket is, anélkül, hogy hozzájuk hasonló színvonalú szakemberekkel pótolni tudná őket. De félnek maguk a polgármesterek is, hiszen az első egy-két hónap után látják, a helyi politika korántsem azonos a helyben gyakorolt pártpolitikával; egy egész községnek, egy egész városnak felelősek minden tettükért. Félnek a harminc-ötven közötti gyermeket nevelő családok. Attól félnek, hogy növekvő gyermekeik alapvető igényeit sem tudják kielégíteni a felsrófolt lakástörlesztés, a személyi jövedelemadó, a távfűtés, a hús, a tej árának emelkedése miatt. És igazából az ő félelmük a legindokoltabb. Az utóbbi fél évbenmegjelent rendeletek, törvények ezt a korosztályt teszik szinte lehetetlenné, a derékhadat, akiktől a legszínvonalasabb és a legtöbb munka várható. Fél a kiskunsági tanyán lakó parasztember, attól fél, hogy vele is megismétlődhet az, ami a szomszédjával, hogy álarcos fegyveresek sakkban tartva a családot, pótkocsis teherautóra pakolják fel a tanya egész állatállományát. Kétlem, hogy a hatalom nem érzékeli állampolgárainak folytonos, immár munkájuk normális menetét befolyásoló félelmét. Biztosan ismerik ők is ezt a félelmet. Mindenkinek tudnia kell, hogy az, aki fél, nem tud dolgozni. Mert fél. HEGYES ZOLTÁN HÉTFŐTŐL-HÉTFŐIG /