Magyarország, 1992. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)
1992-10-30 / 44. szám
TÖRTÉNELEM „Hitványabb anyag mi sem vagyunk” Erdély, 1956 — Szorosabbra a gyeplőt Ha 1956 őszéről kérdezzük a mai erdélyi fiatalokat, nyomban csillogni kezd a szemük. De ha arról faggatjuk őket, hogy mi történt 1956-ban Erdélyben, Romániában, igencsak határozatlanokká válnak. Nem véletlenül írta Gagyi-Balla István kolozsvári történész a minap a Romániai Magyar Szóban, hogy „bár nálunk (Romániában) a forradalomnak figyelemre méltó begyűrűzései voltak már a magyarországi események napjaiban is, e hazai »áthullámzásokat« a közvéleményünk nem ismeri. Nagyon időszerű feladat lenne az '56-os hatásokat konkrét megjelenési formáikban felmérni." Hozzáteszi, hogy „előbb-utóbb szükségessé válik az ’56-os forradalomnak a hazai román lakosságra tett hatását felkutatni. Annál inkább időszerű ez a feladat, mert a román köztudatban ’56 megítélésében ma is (1992) még a régi rezsim '56-os értékelése a mértékadó. Ez a ma már idejétmúlt — de a magyar etnikum elleni propagandában még jól felhasználható — értékelés nem kevés románt zavar meg a magyarsággal való kapcsolatainak alakításában." Balogh Edgár ugyanennek a lapnak egy későbbi számában egyetértőleg teszi hozzá: „A sorscsapások áldozatainak »szenvedéstörténete« elmaradhatatlan része a korszak egész történelmének, s kiegészíti mindazt, ami a két világháborút elviselt század megpróbáltatása volt, sőt következményeiben napjainkban is szerepet játszik." Romániában két esztendővel ezelőtt megszületett a 118/1990-es törvény az egykori politikai elítéltek és deportáltak rehabilitálására. Ám a törvény végrehajtása során, éppen az 1956-osok vonatkozásában kísérletek történtek az alkalmazási terület szűkítésére, „egyes bírósági bizottságok megítélésében ugyanis 1956 még mindig nem szabadult meg a kommunista rendszer által reá aggatott »ellenforradalmi«, »államellenes«, »nacionalista« minősítésektől” — írja a Hitelben (1991. 21. sz.) Dávid Gyula egyetemi tanár, maga is ’56-os elítélt. A szorongások dacára azonban a hajdani meghurcoltak, elítéltek tollából egymás után születnek a visszaemlékezések, az önéletrajzi vallomások. „Az irodalom nem kegyelmez — írja Balogh Edgár említett írásában —, ahol a történelem hallgat.”bál ez a vád kimaradt, mégis ennek szellemében, erre a jelre indultak meg az erdélyi magyarság elleni tömeges megtorlások. A korábbi marxista-internacionalista frazeológiát most levedlő román nacionalizmus célja a magyarság megfélemlítése volt. 1956 a romániai magyarság életében is vízválasztó letttek ki igazságtalanul. Ezzel megnyugtatták a román pártapparátust, amely nyilván tudott róla, hogy 1954-ben, amikor Hruscsov már Titónak udvarolt, Gheorghe Gheorghiu-Dej likvidálta már korábban félreállított nagy vetélytársát, Lucretiu Patrascanut, Groza hajdani igazságügy-miniszterét. És nyilván nem felejtették el Fóris Istvánt sem, aki a harmincas évek végéig a román kommunista párt főtitkára volt, és akit 1946-ban Teohari Georgescu belügyminiszter parancsára egy Bukarest környéki erdőben agyonvertek. Gheorghe Gheorghiu-Dej pártfőtitkár Több tízezer bebörtönzött A történelem most éppen arról hallgat, hogy az 1956-os forradalom nem csupán a magyarországi, hanem a határainkon túl élő magyarságnak is, az egész magyar nemzetnek a szabadságharca volt. A kisebbségben élő magyarság, így az erdélyi is, többé-kevésbé tevékenyen, de lélekben mindenképpen részese volt a forradalomnak, és a bukást követő megtorlások igen keményen sújtották. Az erdélyi magyarság történetének e korszakáról írásos anyag, dokumentum, néhány peranyagon kívül, nemigen maradt meg. Eddig inkább csak szűkebb családi, baráti körben esett szó arról, ki hol ült, de hogy miért, arról kevesebb. Pedig bármerre indulunk Erdélyben, mindenütt 1956-os emberi tragédiákkal kerülünk szembe. Az elhurcolt, bebörtönzött emberek száma ma még ismeretlen, egyes becslések szerint több tízezer lehetett. A kivégzettek, a börtönben elpusztultak száma fölbecsülhetetlen. Már a sírjuk sincsen meg, a szamosújvári börtön sírjait például időnként elszántották. Az 1956 után elhurcoltak igen nagy hányada, sokak szerint a többsége, magyar volt. Mindannyiuk vádiratában szerepelt, hogy ilyen-olyan módon kifejezték szolidaritásukat a magyar forradalommal. Gheorghe Gheorghiu-Dej, akkori pártfőtitkár 1956 decemberében Marosvásárhelyen, a hajdani Magyar Autonóm Tartomány székhelyén illojalitással vádolta meg a romániai magyarságot. Bár a beszédet közlő helyi napilapból, a Vörös Zászló- A főcímben szereplő verssor Puskás Attila erdélyi tanár verséből való, amelyért többéves börtönbüntetést szenvedett. Senkit sem végeztek ki? Ám az erdélyi magyarság kálváriája korábban kezdődött. Életében a reménység és a csüggedés korszakai váltották egymást: Trianon után a bécsi döntés, aztán a megismételt Trianon, a Maniu-gárdisták 1944 őszi székelyföldi vérengzései, Petru Groza miniszterelnök hangzatos ígéretei, majd a békekötéseket követően a nemzeti diszkrimináció, a magyar intézmények fölszámolása, a magyarság háttérbe szorítása. A román nemzetállam soha föl nem adott eszméjét ekkoriban még marxista frazeológiába burkolták, ám 1948 után mindinkább előtérbe törtek a pártfőtitkár, Gheorghe Gheorghiu- Dej támogatását élvező nacionalista kommunisták. A hangzatos Nemzetiségi Statútumot nem iktatták be az alkotmányba, csupán a megtévesztést szolgálta, akárcsak az 1952-ben létrehozott Magyar Autonóm Tartomány. A látszatvívmányok árnyékában fölszámolták a Magyar Népi Szövetséget, így „a magyarság, mint szervezetileg reprezentált kollektív személyiség, formailag megszűnt létezni — jegyzi meg Tóth Sándor a Jelentés Erdélyből című, még szamizdatban megjelent könyvében. Ekkortájt szüntették meg Romániában a Romániai Zsidók Demokratikus Szervezetét, a Romániai Németek Antihitlerista Szövetségét stb. És történt mindez 1953-ban, Sztálin halálának tavaszán. 1953 nyarán következett a berlini fölkelés, a Berija-ügy, Nagy Imre reform-kormányprogramja. Mindez egybeesett Románia egyik legkritikusabb élelmiszerválságával. Ebben az évben hurcolták el talán a legtöbb embert a román gulágra, a Duna-Deltába vagy az épülő Duna—Fekete-tenger-csatornához. Az SZKP XX. pártkongresszusa, Hruscsov titkos beszéde, a törvénytelenségek föltárása sokkolta a román pártvezetőket. Csak nagyon sokára született meg a bukaresti hivatalos állásfoglalás, mely szerint lehetséges, hogy a szovjet elvtársak hibáztak, de a bukaresti pártvezetők nem tették ezt, nem követtek el törvénytelenségeket, senkit nem végez . • 1992. október 30. HETI MAGYARORSZÁG Résnyi ablak a világra Az SZKP XX. kongresszusát Romániában nem követték látványos változások. Eltűntek a Sztálinképek és feliratok, Sztálinváros visszakapta régi nevét, Brassót, és a pártfőtitkár egy aktívaülésen arról beszélt, hogy vannak jó kulákok is, nemcsak rosszak. De a szomszédos országokban zajló, a román pártvezetőket nyugtalanító fejlemények, köztük Rajk rehabilitációja, nem szűrődött be a romániai sajtóba. A látszólagos engedményeket ellensúlyozandó, 1956 tavaszától a bukaresti vezetők igyekeztek szorosabbra fogni a gyeplőt, erődemonstrációkkal elriasztani az embereket a kritikától. Bírálták a személyi kultuszt, miközben a pártfőtitkár személyi kultusza ekkor teljesedett ki igazán. A szomszédos szocialista országokban végbement változások azonban mégis kihatottak a romániai belső helyzetre is. A román fővárosban — amelyből 1953-ban, az ifjúsági világtalálkozó alkalmából résnyi ablak nyílt a nagyvilágra — és különösen az ország nyugati részében erősen hatottak a magyarországi változások. 1955 tavaszától némileg enyhültek a korábban szigorú utazási korlátozások, a magyarországi sajtótermékek is tömegesebben eljutottak Romániába, így a romániai magyarság, és közvetítésével a románság is kapcsolatba került az 1956 őszét előidéző eszmékkel. Ez is magyarázza, a többi közt, miért támadt oly hévvel a magyarságra a román hatalom a novemberi bukást követően. (Folytatjuk) BEKE MIHÁLY ANDRÁS SAJTÓVÁLLALAT felvesz pályakezdő jogászokat. Ajánlatokat kézzel írott önéletrajzzal „Jogi osztály" jeligére a Hírlapkiadó Vállalat címére (Budapest, 1959. Blaha Lujza tér 3.) kérjük eljuttatni. Bővebb felvilágosítás a 266-33-14 telefonszámon